Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Földvár - Marienburg - FeldioaraRomániaErdély és PartiumBrassó vármegye - vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Története:

Erdély DK-i sarkában, a Barcaságnak nevezett területen a XII. század második felében telepedtek le az országba hívott szász vendégek {„hospesek”}. A földműveléssel és kereskedelemmel foglalkozó németajkú lakosságot 1211-ben követték a hitetlenek elleni keresztes háborúra készülő német lovagrend tagjai, akik a Kárpátoktól D-re fekvő kunok elleni védekezést kapták feladatul az őket ide hívó Árpád-házi II. Endre királytól. Az egykorú, csekély okleveles adatból kitűnik, hogy a lovagok, a királyi engedély birtokában favárakat létesíthettek, melyek egyike a későbbi Földváron készült el. Néhány esztendő múlva, 1222-ben az uralkodó már kővárakat is engedélyezett nekik, ami után rövidesen öt kőből készült erődítményüket említették meg a források. Ezek birtokában a német lovagrend úgy érezte, hogy megkezdheti a magyar királyságtól való elszakadását, hatalmaskodni kezdtek, saját pénzt verettek, és a tartományukat egyenesen a római pápa oltalmába ajánlották. Miután az összecsapás elkerülhetetlenné vált, II. Endre király serege élén a Barcaságban legyőzte a lovagrendet, tagjait elűzve az országból, míg a békés szász telepesek továbbra is otthonaikban maradhattak. 1240-ből származik a földvári erősség első, napjainkig fennmaradt említése „Castrum Sancte Mariae” néven, ami a német lovagrend védőszentjére, Szűz Máriára utalt. A hagyomány szerint 1345-ben a területre betörő tatárok elpusztították az addigi várat, amely helyett rövidesen felépítik a napjainkban is látható új erősséget. A törökkel vívott vesztes mohácsi csata után az ország vezető nemesi társadalma két pártra bomlott, kitört az anarchikus belháború. 1529 júniusában a vár alatti mezőn ütköztek meg a Habsburg Ferdinánd-párti szászok és Enyingi Török Bálint csapatai a Szapolyai János király zászlaja alatt küzdő katonasággal. A véres küzdelem végül János király győzelmét hozta meg. A további évtizedek is sűrű csatározásokkal teltek el, 1599-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem égette fel a települést, míg 1603-ban Radul vajda csapatai itt verték szét Székely Mózes fejedelem hadát. 1604-ben az Erdélyt nyomorba döntő Basta generális fosztogató zsoldosai elől a település polgársága a várba menekült, ahol csak hétezer forint lefizetése után tudták elkerülni az ostromot.

Legvéresebb napjai 1612-ben voltak, amikor a Báthori Gábor fejedelem ellen fellázadt brassói sereg második ostromra elfoglalta a földvári erődítményt. Október 16-án zajlott le a döntő csata a síkon, amikor Weiss Mihály brassói királybíró zsoldosai megfutván, a fejedelmi katonaság lekaszabolta a magára maradt szász diákok jórészét. Menekülés közben levágták a főbírót is, akinek fejét Nagyszebenben tették közszemlére. Később is a katonai események sodrában forgott az erősség, bár sohasem számított jelentősebben védhető helynek. 1690-ben rövid ideig itt táborozott az Erdélybe török és tatár segédhadakkal visszatérő Thököly Imre fejedelem. A Rákóczi kuruc szabadságharcban már nem játszott szerepet, a környék – Brassó központtal szilárdan a Habsburg császári haderőd hatalmában maradt. Kőváry László 1850-e években még leírta, hogy a helyi szász lakosság raktárként használja az épületeit, de az 1870-es években itt is megforduló Orbán Balázs már megbotránkozik azon, hogy bontják az évszázados falait. A következő évszázadban felgyorsul a pusztulása, amit az 1977-es földrengés tetőz be. Ekkor hatalmas falrészek omlottak le. Kisebb mértékű régészeti kutatások már folytak a területén, de sürgős lenne a mielőbbi restaurálása a véres ostromokat látott földvári erősségnek.

Leírása:

Földvár településen a XIII. eleje óta ismeretes, hogy vár létezett, ami a német lovagrend idején nagy valószínűséggel egy gerendákból és földsáncokból álló erődítmény lehetett. Erre utal magának a településnek is a neve: Földvár.

Mivel még nem történtek kiterjedtebb régészeti ásatások, csak találgatni lehet, hogy ez hol is állhatott. A helység egy hosszú földháton, a vidékből kiemelkedő magaslaton fekszik, lehetséges, hogy ezt övezték ezek a korai földsáncok.

Az egykorú krónikák szerint az 1345-ös tatár becsapás idején pusztult el az első vár. A helyreállítást végzők, talán Nagy Lajos király utasítására, az új erősséget a helységtől K-re emelkedő dombhátra alapozták meg, amit egy mély árokkal választottak el a mezővárostól. A szabálytalan ellipszis alakú, 80 x 26 méter nagyságú területet övező várba a D-i oldalon, egy napjainkra teljesen eltűnt falszoroson kapaszkodva érkezünk el. Az 1870-es években erre járt Orbán Balázs leírta, hogy akkoriban bontották le a kaputornyát és környékének falait az igencsak takarékos szász lakosok, hogy az építőanyagából fedezzék egy helybeli kaszárnyának reájuk kirótt költségeit. Így aztán sok helyen a földfelszínig eltűnt, illetve lebontották a földvári várat, míg más helyeken teljes épségben, vagyis 8 méter magasságig állnak az 1,8 méter vastag kőfalak. Az egykori védőfalakon szabályos távolságban szuroköntő helyek és lőrések lettek kialakítva. Mindezen részek a szakemberek eddigi megállapításai szerint a XV. században készültek, nincs ennél régebbi épület. A középkorban álló négy toronyból a D-i kaputorony csak egyik csonkjában maradt fenn, míg a K-i és az É-i az alapfalaiban látható. Legjobb állapotú a Ny-i, amely talán a központi öregtorony szerepét töltötte be, de ezt is súlyosan megrongálta az 1977-es földrengés. A XIX. században még a tágas várudvaron láthatók voltak a kápolna romjai, ezeknek napjainkra már csak a nyomai fedezhetők fel a fűben. A közelében mélyítették a talajba a várkútat is. Összehasonlítva a régebbi fényképekkel, igen sokat romlott Földvár középkori erősségének az állapota, így mielőbb sürgőssé vált a régészeti feltárása és restaurálása.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 205-207.


GPS: É 45° 49.212 (45.820206)
K 25° 36.365 (25.606087)
Nógrád Megye Várai
NVA