Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BándMagyarországVeszprém megyeVeszprém vármegye - Essegvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép

A község határában, a Séd patak mellett emelkedő mészkőszÍrt nyugati végén találjuk a vár romjai.

A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos, mintegy 60x70 m nagyságú vár első körfalai, a várudvart övező, a védőfalhoz támaszkodó fából készült lakó- és egyéb épületek a XIII. században épülhettek, melyeket feltehetően a XIV. században építettek át kőépületekre, mindenekelőtt az északi oldalon állt kápolnát. A XV. században készültek el a fal elé ugró külső tornyok, egy-egy nagyobb épület, a keleti, valamint a nyugati falnál a lakóépületek és más helyiségek. Lehetséges, hogy ekkor épült meg a lovagterem is. A vár udvarának északi részén állt a ma már alig felismerhető kút vagy ciszterna.

Az állandóan pusztuló várból csak a keleti oldalon egy négyszögletes torony, a hozzá délről és keletről csatlakozó kevés falmaradvány látható, míg az egykori épületek megmaradt alapfalai a föld alatt vannak.

A község nevét az Atyusz nemzetségből származó Bándtól, a XI-XII. század fordulóján élt birtokosától kapta. E család az 1233-as év előtt birtokát eladta a Komárom megyéből ide került Igmánd nembeli Andrásnak 120 márkáért. Ő lehetett az, aki birtokainak védelmére a vár alapjait megvetette.

András később kegyvesztett lett, ezért birtokait elkobozták, és csak V. István király adta vissza fiának Miklósnak. Ennek fia Lőrinc vajda tovább növelte az uradalom területét, amely 1309-ig maradt a család kezén, amikor is Lőrinc fia összes javait a Lőrinte nemzetségből származó Lőrinte veszprémi ispánra és fiaira hagyományozta. Ebben az adománylevélben említik először a várat ,,castrum Scegh" néven, amely ezután gyakran fordul elő okleveleinkben.

Így 1327-ben ,,castrum Seeg" néven, amikor Lőrinte fia Tamás mester kapta a várat megőrzés végett a vajda fiaitól, Miklóstól és Lőrinctől, akik kegyvesztettek lettek. 1334-ben ,,castrum Segwar"-nak nevezik, amikor már Zsigmond királyé.

III. Endre király halála után kitört trónviszály idején Lőrinte Károly Róbert pártjára állt, és amikor Kőszegi Henrik a király ellen harcolva e vidéket is megszállta, Essegvárát ostrommal elfoglalta, Lőrintét pedig lófarkon hurcoltatva végeztette ki. Essegvári János halála után 1391-ben a vár és tartozékainak egyharmada Essegvári János örököseinek, egyharmada Miklós öccse fiának Ferencnek és egyharmada Himfy Benedek özvegyének, Lőrinte fia Tamás leányának, Margitnak kezére került. A családok között a birtokért megindult háborúskodás során Mária királyné a néhai János kiskorú leányát, Fruzsinát, aki Rátóti Tamás fia János felesége lett, és a birtokot a várral együtt e családnak akarta átjátszani. Ez azonban nem sikerült, mert Zsigmond király a családot a vár használatától eltiltotta. Végül a király megunva a pereskedést, a családnak az 1401. évi királyellenes lázadásban való részvétele miatt Essegvárát elvette.

1410-ben Rozgonyi István bakonyi ispán volt Essegvár királyi várnagya, feltehetően zálogban is bírta. A XV.

században a Rozgonyi és az Essegvári család birtoka volt. Albert király halála után 1440-ben a Szécsi-Czillei-Garai-liga hívei - kiknek élén a néhai Himfy Benedek és Essegvári Margit utódai, Debrentei Himfy Tamás veszprémi prépost és Balázs öccse állt - a várat ostrommal elfoglalták. A lázadást azonban még, ebben az évben Ulászló leverte, így a Himfyek kénytelenek voltak a várat visszaadni Essegvári Pálnak és Rozgonyi Jánosnak. Az Essegváriak ekkor felújították a régi sérelmeik miatti pert, mire a király 1450-ben a várban bírt részüket elvette és Rozgonyi Jánosnak adományozta, aki így egyedüli birtokosa lett Essegvárnak. V. Lászlótól 1457-ben Újlaky Miklós kapta adományba, amely még 1464-ben is birtokába volt. Végül hosszas pereskedés után 1472-ben Újlaky visszaadta Essegvári Györgynek a várat és uradalmát.

A várról a XVI. századi török harcok idején nem hallunk, és valószínű, hogy Veszprém elfoglalása után 1552-ben pusztulhatott el annyira, hogy használhatatlan lett. Ezután csak 1641-ben történik említés a várról, amikor Dömölki András az ellen tiltakozik, hogy őt Gorop Ferenc nagyprépost eltiltotta a romos Essegvár használatától. Ezután többé már nem szerepel.

Nováki Gyula leírása (1995):

Bánd – Essegvár A vár történetét, irodalommal, a Régészeti Topográfia 2. kötete foglalta össze (1969. 69.). Valószínű első említése 1233-ból ismert. Feltehetően a XIII. században építették, első biztos említése 1309-ból származik. A XVI. század első évtizedéig követhető a története, utána rommá vált.

A várat Könyöki József 1885-ben mérte fel (közli: Dornyay Béla: A Bakony. Bp. 1927. 260.; Koppány Tibor: Devecser, Ugod, Essegvár, Döbrönte. Bp. 1961. 61.). Ez azonban pontatlan, a belső épületek feltételezett vonalait a felszínen semmi sem támogatja. Az udvar északi részére bejelölt kútnak, legalább is ma, semmi nyomát nem találni.

A vár Bánd község déli oldala felett elterülő fennsík kissé kiemelkedő északnyugati sarkában van. A várdombot igen meredek, helyenként sziklás, szakadékos oldal övezi, csak délkelet irányából, a fennsík felől közelíthető meg egy keskeny gerincen.

A vár egész területe füves, áttekinthető, de a domb oldalát és a sáncárok északi végét sűrű, szinte áthatolhatatlan bozót fedi.

A vár platójának felülete egyenetlen, általában északi irányba lejt. Déli harmadában középen 3-4 méteres bemélyedés látható.

Délkeleti szélén több méter magas torony romja áll. A mai felszín alá bemélyedő belső mérete: 2,95 x 2,55 m, a fal vastagsága 1,66 – 2,35 m között váltakozik. Ajtónyílása a nyugati sarkában van. A fal felső részében gerendafészkek láthatók. A toronyhoz délnyugat felől erősen leromlott várfal csatlakozik, megmaradt hossza 26 m. A vége, a domboldalnak megfelelően elkanyarodik, de rögtön vége is szakad.

A toronytól északra 22 méterre egy másik torony alapfalai veszik körbe a felszín alá bemélyedő helyiséget. Közel négyzet alakú, oldalainak hossza 3,45, illetve 3,20 m. Falvastagság a keleti oldalon mérhető: 1,00 m.

Több fal nem látszik a felszínen. A domb szélén újkori kálvária stációit állították fel, ezeket azonban ledöntötték, a kövek szanaszét hevernek. Egyedül a vár északnyugati végében áll még a kereszt.

A várat nyugat, észak és részben északkelet felől igen meredek, helyenként sziklás, szakadékos oldal határolja. Déli és keleti oldalát mély árok és annak külső oldalán magas sánc védte. Az árok mélysége a vár platójához mérve átlag 6 m, a déli lekanyarodó vége már 10 m körüli. Felső szélessége 15-25 m között váltakozik.

A sáncárkot a keleti oldalon töltés hidalja át, ezzel szemben van a másodiknak említett torony alapfala. A sáncról itt van a bejárat a várba, valószínű, hogy eredetileg is itt volt és ennek védelmét szolgálta az itteni torony.

GPS: É 47° 7.270 (47.121166)
K 17° 46.860 (17.781000)