„… Belec várának területe egész jól fennmaradt. Megközelíteni csak a nyugati oldalról lehetett, míg a fennmaradó oldalakról szinte lehetetlenség. A vár alakja, annak a hegynek az ormán lévő fennsík formájához idomul, melyre magát a vára felépítették. Az A bástyát később építették föl, amikor a tüzérség már fejlett volt, a főbejárat a 7 –nél volt. A lakóterek, a vár legbiztonságosabb részein voltak, a C helyiségben, ahol máig fönnmaradtak a gótikus ablakok és ajtókeretezések, továbbá a D, E, F, G helyiségekben, ahol az ülőfülkés ablakokat lőrésekké alakították át. A H-H és a K-K falak egy szűk folyosót alkotnak, mely a vár nyugatnak eső oldalát védte. Belec várát először 1334-ben (mint Bieltz) említették meg, amikor is Saneck gróf javait Németújvári Péter magiszter tulajdonába adták át. Később a várnak ugyan az a sors jutott, mint más zagorjai váraknak, míg a XVI. században a Gyulai család úrrá nem lett fölötte. Ő utánuk a Túróczy családé, akiket II. Mátyás király 1615-ben már Benedikt Turoczy de Ludberg liber baro in Belecz –nek nevez. 1635-ben Mikulich Tamás kapta meg Belecet Ludberggel együtt. Később az Erdődyek vették meg 12000 forintért a kincstártól, miután Mikulich Sándor elvesztette a várat. Ezután még jó néhányszor változtak a tulajdonosai, míg mára Rukavini Ámon báró birtoka lett [4].
[4] Laszowski: Grad Belec. Hrv. Prosvjeta, 1914. str. 33. ( Belec vára, a Horvát felvilágosodás folyóirat 1914-es számának, 33. oldalán ) …”
„.Szelnica (Selnica) mai kastélya közelében, az Ivánscsica hegység lejtőin állt valaha a középkori Belec vára, melyet 1334-ben említettek meg először. A vár tulajdonjogában az évszázadokon át sok tulajdonos váltotta egymást. Volt a Németújváriaké, a Cillei hercegeké, Vitovec Jánosé, Corvin Jánosé, a Gyulay családé (már a 16. században), a Túróczyaké, majd Mikulich Tamásé, a Matacsichoké, a Najsicheké, a Jurenicheké és végezetül a Rukavinaiaké.
Miután a Najsich család fiú örökös nélkül maradt, egyik leányuk házassága révén a beleci jószág a 18. század végén a Rukavina család tulajdonává vált....”
„… Belecgrad – Belec vár A vár romjai, kb. 3,5 kilométerrel északabbra találhatók a mai Belec településétől, egy három oldalról igen meredek, 540 m tszf. magasságú hegy fennsíkján. A megközelítőleg trapéz alakú vár hossza 60, szélessége 21 métert tesz ki. A vár északi oldalán található a kétszintes palotaépület. A palota és a déli falszakasz között gazdasági épületek romjai találhatók. Az épületek falai mind a nyugati, mind a déli, mind az északi oldalon a védőfalakra támaszkodnak. A várba eredetileg a déli védőfal közepén nyíló kapun keresztül lehetett bemenni. A tűzfegyverek fejlődése és hatékonyságuk miatt a 15., és 16. század körül a vár déli oldalát egy hatalmas, félkör alakú rondellával erősítették meg, mely elé egy szintén félkör alakú falszorost emeltek, hogy a várba vezető utat fedezze . Ez az építmény erősítette a nyugati falszakasz védelmét is.
Belec várát először 1334-ben említették, amikor Cillei Frigyes eme birtokát Németújvári Péternek adja át. A Németújváriak a birtokot egészen 1339-ig bírták, majd királyi kézre került. A király után a Cillei családé (1399-től), aztán Brankovics Kataliné (1456-tól), a Vitovec családé (1457-től), Székely Jakabé (kb. 1489-től), Corvin Jánosé (1494-től), Frangepán Beatrixé (1504-től), a Hohenzollern házbeli Brandenburgi Györgyé (1509-től), a Gyulay családé (1514. utántól), a Túróczy családé (1567-tol) Keglevich Zsigmondé (1634-től), majd borkunoveci Mikulich Tamásé és Sándoré (1635-től), aztán az osztrák kincstáré (1657-tol), ifjabb Erdődy II. Györgyé (1657-től), Keglevich, szül. Erdődy Erzsébeté (1674-től), Auersperg Anna Borbáláé (1706-tól), Rátkay Ádám Benedeké (1706-tól), s végül Matacsich Ferenccé (1720-tól).
Vagy a Rátkayak, vagy a Matacsichok alatt Belec várát felhagyják és a közeli Szelnica új kastélyába költöznek le, mely az itteni uradalom székhelye volt.…”
Engel Pál adatai szerint:
„… A magyar történetírásban is Belec név alatt szereplő Varasd vármegyei vár, 1339-ben a Héder nembéli Kőszegieké, majd a királyé (1339-1399.), aztán a Cillei grófoké (1399-1453 közepéig), aztán a ludbergi-beleci Túróciaké (1456-1554.)
A vár ismert várnagyai:
kapelai Lausingar János (Turóci Benedeké és Györgyé) 1464. VI. 10.
Bwdyndol-i Máté deák [Turóci Györgyé] 1478. III. 18.
A vár mai állapota:
A várat 2008. 03. 16-án látogattam meg Keserű László és Szabó Tibor társaságában. A messziről igen meredeknek tűnő vár megközelítése kellemes csalódást okozott. Egy viszonylag jól járható, kőzúzalékos úton egészen a vár lábainál található Beleci turistaházig lehet autóval eljutni, s innen már 10 perces könnyű séta után el is érhető a vár előtere.
A maradványok alapján a várat többször bővítették és ellátták a kornak megfelelő erődítéselemekkel. Így a jelenlegi maradványok alapján a várat egy sziklába vágott árkon (1. kapu) átívelő hídon keresztül lehetett megközelíteni, mely feltehetően egy felvonóhídban végződött (2. kapu). Innen egy szűk, félköríves úton keresztül lehetett a csak gyalog járható kaputoronyhoz érni (3. kapu). A kaputornyon átvezető út után, derékszögben lehetett a vár főkapujához jutni (4. kapu). Mindezek maradványa ma is megfigyelhető. A főkapun át egy kb. téglalapalakú szűk udvar következett, melynek jobb oldalán a gazdasági épületek maradványai találhatók. A főkapuval szemben található a vár magja, mely egykor egy legalább kétszintes palotábóll állhatott. A várnak öreg, vagy lakótornya nem volt. A főkaputól balra, egy belső, viszonylag gyönge fal található, amit utólag, az eredetileg is erősre épített nyugati fal biztosítására emeltek.
/Szatanek József/
Forrás:
Đuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb.
Mladen Obad Šćitaroci: Dvorci i perivoji Hrvatskoga Zagorja (Zagreb, 1993.)
mr. sc. Krešimir Regan: Srednjovjekovne utvrde i kašteli na obroncima Ivanšćice (Leksikografski zavod
- Branko Nadilo:
Egy vár és más épített örökségek az Ivánscsica hegység középső részéről
