Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Vojnovec Kalnički - DeklešanecHorvátországHorvát-SzlavónországBelovár-Körös vármegye - Kiskemlék, Mali Kalnik

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

„…Kiskemlék (Mali Kalnik) [9] vára épp a varasdi és belovár-körösi vármegyék határán helyezkedett el. Egy kettéhasadt gerincű és nagyon nehezen megközelíthető sziklára, annak is legmegközelíthetetlenebb részére emelték fel. A valóságban is kicsiny vár volt, szabálytalan félkör alakkal és egy erős, négyszögletes toronnyal, mely elég jól fennmaradt, míg a többi részéből csak némi nyomok maradtak meg.. A vár kétszintes volt. Az alsó részeken szűk gótikus ablakok, a felsőbb szinteken szélesebb gótikus ablakok voltak, gótikus keresztosztókkal. A felső helyiségek fűthetőek voltak. Látható, hogy a vár egyetlen védelmét, a rendkívüli fekvése jelentette.

A vár a moraveci nemesi vármegye ispánjának a fiai, Ábrahám és Miklós tulajdonában volt, amit IV. Béla, 1250-ben meg is erősített. Ők a királytól 1245-ben Rakolnok (Rakovec) várát is megkapták. Később változtak az urak, és a várszoros kapcsolatba került a szomszédos Nagykemlékkel (Veliki Kalnik). 1481-ben mind két várat Koszách Vladiszláv kapta meg, majd miután Nagykemlék Alapi Gáspár kezére került, Kiskemlék Balsai Péter tulajdonában maradt. Balsai Miklós 1556-ban Kiskemléket és birtokait a gornjarijekai Geszthy Ivánnak adta el. 1581-ben Orehóczy Ferenc zálogba vette a várat, hogy aztán 1591-ben meg is vegye azt, amivel mindkét Kemlék az ő tulajdonában egyesült. A birtokainak egy részét a későbbiekben a Keglevichek és a Patacsichok kapták meg, sőt a Keglevichek levéltárában elég sok olyan oklevél maradt fenn, melyek Kis Kemlékre vonatkoznak. Gornja Rijeka közelében, ahol Orehóczy Gáspár, 1663-ban, egy új kastélyt építetett fel, találhatóak meg Csányó (Čanjevo) kicsiny várának jelentéktelen romjai. …” [9] Kukuljević: Neki gradine i gradovi u Hrvatskoj III. 1870. (Néhány várrom és vár Horvátországban)

„.A régi okiratok a falut is, és az uradalmat is Kiskemléknek nevezik (Mali Kalnik, Kys Kemlik), amit először, egy 1240-es írásos oklevél említ meg.

A 13. századtól Kiskemlék, később Gornja Rijeka uradalmában számos földesúr és nemesi család váltogatta egymást.

Ez a tulajdonosváltás, főleg a 16. század végétől gyorsult fel [285], amikor is az ősi vár tulajdonjoga az Orehóczy család [286] tulajdonába került, akik Gornja Rijekában egy kastélyt építettek. Kiskemlék és birtoka a család tulajdonában, 1599-1730-ig volt, ezután először, házasság útján a Keglevich grófok tulajdonába került 1763-ig [287], aztán a Chamaré grófokhoz 1818-ig [288], utánuk pedig az Erdődy grófokhoz [289].

A birtokot, Erdődy Szidónia grófnő, a Rubido családba történő beházasodása után, 1858-tól, kezdték Gornja Rijekának említeni...”

285) Kiskemlék tulajdonosai a 13. század közepétől a 16. század végén, amikor az Orehóczy család tulajdonába nem került, a következők voltak: nemes Maladurich (1240.), Türje Dénes, Szlavónia hercege és bánja (1241-1245.), a Fülöp és Detre testvérek (1248-tól), Kazsotich Antal zágrábi püspök (1318-tól), a Tamás és a Kurách nemzetség, akik 1322-ben, a birtokot Melvadov Pétertől vették meg, a Gergely nemzetség (1334.), Széchy Miklós bán (1349.), Vucsich Farkas bosnyák bán (1397), Zsigmond király felesége, Cillei Borbála (1408. körül), Cillei Katalin (1456-1461.), Vitovác János bán (1461-1470), Koszács Ulászló és örökösei (1470-1533.) Pekry Lajos (1534.) Mihael protonátor/ítélőmester (1543.), Tarnovich András (1551.) és a Geszthy család )1552-1593.)

286) Kiskemlék első tulajdonosa az OREHÓCZY családból ISTVÁN volt, aki 1581-ben, Kiskemléket, a Geszthy családtól kapta zálogba, akikkel rokonsági kapcsolatban állt. A birtokot végül is 1599-ben vette meg OREHÓCZY FERENC, aki 1578-ban már Kustyer (Gušćerovac), tulajdonosa, 1596-1608-ig Nagykemlék társtulajdonosa és 1598-tól Lovrečina (lásd az ezen a név alatt szereplő fejezetet), Gostovića és Velika tulajdonosa is. ULÁSZLÓ, 1663-ban eladta Kiskemléket nagybátyjának, OREHÓCZY GÁSPÁRNAK (V 1672.), aki az albáni és Körös vármegye, valamint Zágráb vármegye ispáni tisztségét viselte. Gáspár fia, ISTVÁN örökölte, atyja birtokait, Gornja Rijekát és Ljubešćicát, valamint Ulászló nagybátyjától, Brezovica, Gregurovec, Lovrečina és Nagy Kemlék egy részének birtokait is. István fia, ifj. SZANISZLÓ (V 1727 vagy 1730.), akinek a felesége, Keglevich Anna grófnő volt, 1705-ben örökölte az atyai birtokokat és köztük Gornja Rijekát is. Mivelhogy Szaniszló leszármazott nélkül halt meg, vele kihalt az Orehóczy család férfi ága is. Gornja Rijekát, Szaniszló leánytestvére, Orehóczy MÁRIA JOHANNA örökölte, aki Keglevich Péter grófhoz ment feleségül.

Srša Iván (1995), más adatokat is közöl, főleg sakcinski Kukuljević Ivánt idézve (Grad Veliki Kalnik, „Leptir” I. Zagreb, 1859. str. 319. – Nagykemlék vára, a „Lepke” folyóirat, 1859. évi számának, 319. oldala alapján) 287) OREHÓCZY MÁRIA JOHANNA, a kiskemléki birtokát, nászajándékként vitte, Keglevich Péter gróffal kötött házasságába, akitől két fia született: Sándor és Péter. KEGLEVICH SÁNDOR-nak (1706-1750.), Petazzi Teodóra grófnőtől (V 1761.) két fia, Gyula és József, továbbá JOHANNA leánya született, aki Chamaré Johannhoz (Zsigmond), ment férjül, ami által a gornja rijekai uradalom a Chamaré grófokhoz került. Forrás: Butorac, J. 1979.: 27-28. oldal, Brunović, M. 1978.: 59. oldal.

A Kulmer Sándor gróftól származó adatok Gornja Rijeka öröklési rendjéről, ettől némileg eltérnek. Ő szerinte a Keglevichek után, Gornja Rijeka tulajdonosaivá a hernád-vécsei Vécsey bárók váltak, mivel Vécsey Amália Harbuval-Chamaré Johannal kötött házasságával került az uradalom a Chamaré család tulajdonába. A kastélyt leányuk, Henriett örökölte, aki 1818-ban ment férjhez, Erdődy Károly grófhoz (szül.: 1793.). Kulmer állítását az alábbi mű is megerősíti: Ritter-Schönfeld, I. str. 69.

288) Kercselich Boldizsár Ádám (Baltazar Adam Krčelić) által jegyett könyvében, a Annuae ili Historija 1748-1767 beszél a Chamaré családról, amit az alábbi irodalomban idéznek: Butorac, J. 1979.: 27-28. oldal, �urić, T i Feletar, D. 1983.: 191. oldal:

Az ifjú francia gróf, Chamaré Johann (Iván) a hagyatékul kapott nincstelenségével a horvátországi Szt. Borbála kápolna melletti Gornja Rijekába érkezett, mely ekkoriban Keglevich Sándor feleségének, Teodórának a tulajdonában volt, ahol is a remeték életét kezdte élni. Mivel, hogy jó néhány külföldi nyelven beszélt és jól ismerte a zeneszerszámokat, Keglevich Teodóra grófné meghívta a gornja rijekai kastélyba, hogy oktassa leányát, Johannát.

Mivel Chamaré, Teodóra halála után Csehországba távozott, Johanna a varasdi Orsolya rendi kolostorba ment, hogy ott tanulmányokat folytasson, aztán 1763-ban megesküdött Chamaré Johann gróffal és visszaköltöztek Gornja Rijekába. Josip Butorac, a szábor okiratainak és a gornja rijekai egyházmegye levéltárának vizsgálatai után, új adatok kerültek napvilágra. A horvát szábor, 1791-ben elismerte és kihirdette Chamaré Johann nemességét, majd 1806-ban elismerte főnemesi jogállását is. Chamaré Johann jobbágyai többször is panaszra mentek a körösi vármegyére, a birtokain elkövetett különféle erőszakoskodásáért (botoztatásért, deresre húzásért, stb.). Tulajdonosként Chamaré József 1848-ig élt Gornja Rijekában, húgával, Johannával, férjezett Schmideggel és leányával Henriettel.

Harbuval-Chamaré Johanna leánya, Henriett, Erdődy Károly grófhoz ment férjül, és hozományként Gornja Rijeka birtokát is vitte.

289) ERDŐDY KÁROLY gróf (1793. 2. 10. – 1837. vagy 1841.) Varasd vármegye főispánja volt, Erdődy Sándor (1766-1823.) és Pálffy Amália grófnő fiaként. Feleségétől, Harbuval-Chamaré Henriettától (1795-1841.), négy gyermeke volt: Szidónia, GYÖRGY (1823-1849.), aki lelkes támogatója volt az illír mozgalomnak és, akinek a felesége Orsich Amália grófnő (1830-1851.) lett, ALEKSZANDRA (1829-1913.), Kulmer Frigyes báróhoz (1814-1877.) ment férjül, GIZELLA (1834-1898.), Pálffy Géza grófhoz ment férjül. SZIDÓNIA, apjától örökölte a gornja rijekai uradalom egy részét, míg a többi részéhez, vásárlás útján jutott hozzá, ami által az egész gornja rijekai uradalom, 1858-tól lett az ő tulajdona.

Engel Pál adatai szerint:

„… A magyar történetírásban is Kiskemlék név alatt ismert, a középkorban Körös vármegye DNy-i járásában fekvő vár, 1326-1419-ig a király kezében volt, majd Garai János szerzi meg (1420. k. – 1428.). Zsigmonf király 1435-ben odaadományozza a bosnyák királynak (1439-ig), majd a Cilleieknek (1451-1456.). A Cilleiek után talán a Weisspriachoké (1461-től). Mátyás 1467-ben László szentszávai hercegnek adta Nagykemlékkel együtt és ezt 1471-ben megerősítette, majd 1481-ben megújította. Utóbb, a tőle származó szentszávai Balsa családé volt (1493; 1501; 1513; 1537.).

A vár mai állapota:

A vár bejárása 2008 júliusában történt. A vár, egy természetvédelmileg szigorúan védett mészkősziklagerinc északi végében helyezkedik el. Az igen kisterületű vár legépebben maradt része az egykori kaputorony, mely sajnos a járószintig leomlott, noha a 20. szd. 20-as éveiben még teljes magasságában állt a hozzácsatlakozó lakóépülettel együtt. A vár területén, csak némi falnyomok utalnak az egykori épületekre, de az övező-falak is csak szakaszokban figyelhetők meg. A szakirodalom szerint, a kaputorony előtti sziklaháton egyéb kisegítő épületek is voltak, sőt a peremét palánk övezte. Ennek azonban már semmi nyoma sem mutatkozik a felszínen. A sziklagerinc déli vége, egy természetes árokkal zárul, amit egy záró fallal biztosítottak. Itt lehetett az első kapu.

/Szatanek József/

Kiskemlék várának maradványait legkönnyebben a Letenye - Zágráb közti autópályáról közelíthetjük meg. Az autópályát a Novi Marof-i leágazásnál hagyjuk el és Sudovec irányába haladunk tovább. Sudovectől kb. 4 kilométerrel Gornja Rijekába érünk (egy várkastély is van itt). A falu közepén a főút egy 90 fokos kanyart vesz, majd egy rövid szakasz után, egy újabb 90 fokot. Nekünk az első 90 fokos kanyarban balra, egy, az itteni templom előtt elhaladó útra kell letérnünk. Ezen a jóminőségű aszfaltos uton megyünk tovább, amíg Deklešanec pár házból álló települését el nem érjük. A falu végétől indul a várba vezető, piros karikával jelzett turista út, de autóval a szőlők közti földutak egyikén a várhegy lábáig juthatunk. A várat eltéveszteni sem lehet, mert egy igen markáns hegygerinc északi végében fekszik.