Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gornja RijekaHorvátországHorvát-SzlavónországVarasd vármegye - kastély

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

A kastély mai állapota:

A gornjarijekai Erdődy-Rubido kastély jelenleg üresen áll, noha korábban tettek rá kísérletet, hogy valami funkciót (szálloda) keressenek neki, de a tulajdonjogi viták miatt a megkezdett felújítás is abbamaradt. Az egykor várkastélynak épült objektum, mára teljesen elvesztette erődített jellegét, s mai állapotában, egy historizáló kastély képét mutatja. Az épületen belüli termek lecsupaszítva, üresen állnak, az egykori falfestmények, freskók javarészét gipszkartonokkal fedték le, de az építkezések félbeszakadása miatt ezt nem tudták teljesen befejezni.

Reka kastélya (dvorac Gornja Rijeka)

„…Mint ahogy már mondtuk, az Orehóczy család által a 17. században épített Reka kastélyába költöztették át az egykori kiskemléki uradalom székhelyét. A kastély és a birtok 1730-ig volt a család tulajdonában, amikor házasság útján, legelőször a Keglevich grófok tulajdonába került, majd a Chamare grófoké lett, hogy 1818-tól, az Erdődyek grófi családjának a kezére kerüljön. Az ekkoriban már gornjarijekai uradalomnak nevezett birtok, Erdődy Szidónia férjhez menetelével a Robido családhoz került. Szidónia, a férje 1858-as halála után ebbe a kastélyba húzódott vissza, ahol magányosan élt haláláig . A gornjarijekai kastély leghíresebb tulajdonosai és lakosai ők voltak. A horvát történeti feljegyzések szerint, a Rubido család és Szidónia, a horvát nemzeti felvilágosodás tüzes harcosai voltak. Erdődy Szidónia volt az első horvát operaprimadonna, sőt ő játszotta el a Liszinszki Ignác (Vatroslav Lisinski) által komponált első horvát opera, az „Ármány és szerelem” (Ljubav i zloba), Ibolyka (Ljubica) főszerepét. Szidónia az első koncertjét 1835-ben, Zágrábban tartotta, ahol elénekelte Ferdo Livadić által komponált „Horvátország még nem pusztult el” (Još Hrvatska nij’ propala) indulót is. A horvát nemzeti színház ünnepi függönyét kifestő Vlahe Bukovac képén, Rubido-Erdődy Szidónia képe, olyan híres illíristák társaságában található, mint szakcinszki Kukuljevich Iván.

A gornjarijekai kastély legelőször egy egyszintes, téglalap alakú kúria volt, amit utóbb, egy emeletes, háromszárnyú kastéllyá alakítottak át, a négy sarkán egy-egy hengeres toronnyal. A későbbiekben a kastély két hengeres tornyát elbontották és az oldalszárnyakat meghosszabbították. A kastély 19. század végi felújításakor, a fő- és a keleti homlokzat historizáló jellegzetességet kapott, sőt részben a kastély ablakait is átalakították. A kastélynak a felújítás végeztével, okkersárga színezést adtak.

A híres Rubido-Erdődy Szidónia halála után a birtokot fia, Rubido Radoszláv örökölte meg, aki Gornja Rijekát 1898-ban, sógorának, Micewski Zsigmondnak adta el. Nem sokkal ezután a kastély újból eladásra került. Így a kastély számos társtulajdonos birtokába jutott. Ennek okán, a birtokot 1907. és 1912. között felparcellázták, majd a helyi parasztoknak adták el. A kastély ezután a Grünwald-garai fivérek tulajdona lett, akik a II. világháború előestéjén a gornjarijekai Türk Antalnak adták el. A II. Világháború idején, a kastélyban egy zsidólágert alakítottak ki, majd a boszniai Kozara hegység környéki gyermekek elhelyezésérére szolgált. A II. világháború után, egészen 1964-ig, a kastélyban egy általános iskola működött. A kastély az utóbbi időkben üresen és elhagyatottan áll (A 2002.

szeptemberi bejárás alapján, a kastélyt megkísérelték egy hotellá átalakítani, de a munkálatok feltehetően pénzhiány miatt ekkoriban már álltak. A kastély festett falait és mennyezeteit gipszkarton borítással látták el, de egy ablakkiomláson keresztül zavartalanul bejárható volt. A ford.)….

….A gornjarijekai kastélyt látogatásunk előtt, egy hotellé kezdték átalakítani, de a munkálatok ekkorra már régóta szüneteltek. A kastélyra állítólag egy olyan, Horvátországban ismert vendéglátós kötött hosszú távú koncessziót, aki már alakított át hasonló kastélyokat hotelekké. Hogy a kastély felújításának leállításában a rendezetlen tulajdoni-jogi viszonyok játszottak-e szerepet, vagy más okból álltak el tőle, azt nem sikerült kiderítenünk…

A kastély és környékének, birtokainak, birtokosainak bővebb története és ismertetése:

Gornja Rijeka (Mali Kemlik) - Reka (Kiskemlék) Erdődy-Rubido kastély Megye : Kapronca-Kőrös Város : Sv. Petar Orehovec Járás: Gornja Rijeka Gornja Rijeka, Körös városától északnyugatra, egy, a kalniki hegység lábainál lévő falu, mely egyforma távolságra fekszik, Kőröstől és Varasdtól, melynek vármegyéjéhez is tartozott valaha. Azonban Kőrös vármegyéhez mégis csak többször tartozott. Gornja Rijeka ismert a középkori Kiskemlék váráról, mely Nagykemlék várának közelében található, továbbá a Mária Mennybemenetele plébániatemplomáról, kastélyáról és Horvátország első operadívájáról, Erdődy-Rubido Szidóniáról. Felső és Alsó Rijeka, a nevét, a rajta átfolyó Rijeka patakról kapta. A régi okiratok a falut is, és az uradalmat is, Kiskemléknek nevezik (Mali Kalnik, Kys Kemlik), amit először egy 1240-es írásos oklevél említ [284].

A XIII. századtól Kiskemlék vagy Gornja Rijeka uradalmában számos földesúr és nemesi család váltogatta egymást.

Ez a tulajdonosváltás, főleg a XVI. század végétől gyorsult fel [285], amikor is az ősi vár tulajdonjoga az Orehóczy család [286] tulajdonába került, akik Gornja Rijekában egy kastélyt építettek. Kiskemlék és birtoka a család tulajdonában, 1599-1730-ig volt, ezután először, házasság útján a Keglevich grófok tulajdonába került 1763-ig [287], aztán a Chamaré grófokhoz 1818-ig [288], utánuk pedig az Erdődy grófokhoz [289].

A birtokot, Erdődy Szidónia grófnő, a Rubido családba történő beházasodása után, 1858-tól, kezdték Gornja Rijekának említeni. Férje, zagorjai Rubido Antal [290] halála után, Szidónia visszavonult a nyilvános közélettől és átköltözött Gornja Rijekába, ahol 1884-es haláláig élt. A birtokuk fiúk, Rubido Radiszláv [291] örökölte, aki 1898-ban eladta Gornja Rijekát, Micewski Zsigmondnak, akinek a felesége Rubido Mária Eta volt [292]. 1905-től vagy 1906-tól, miután Eta eladta a kastélyt és a birtokot is, számos társtulajdonos tűnt fel [293]. Az uradalmi birtokait 1907 és 1912. között felparcellázták és részenként eladták a helyi parasztoknak. A kastély tulajdonjoga a Grünwaldi-Garai Sándor és János testvérekhez került, akik a II. világháború előestéjén eladták egy gornja rijekai kereskedőnek, Török Antalnak (Turk Antun). A II. világháború folyamán a kastély, 1942-ben zsidó gettó, majd a Boszniából korábban elmenekült gyermekek tábora lett. A II. világháborút követő évtizedekben, egészen 1984-ig, az általános iskolát helyezték el benne. Ezután a kastély üresen romosodott tovább, majd eladták, feledve Erdődy Szidóniát, aki a kastély északkeleti tornyában énekelte el először a „Lijepa naša domovina” kezdetű horvát himnuszt [294]. A romos kastélyt 1995. elején felújították és étterem, valamint szálloda funkcióval látták el, így kísérelve meg egy kulturális és történelmi szempontból jelentős horvát kastély megmentését (2002 nyarán a kastély újra üres és erősen pusztuló állapotban volt és a szálloda megszüntetése utáni kifosztva, a festett falak gipszkartonnal lefedve).

Északkeletre Gornja Rijekától, a Kalnik hegység, egy sziklás és nehezen megközelíthető hegy csúcsán találhatóak a középkori Kiskemlék várának romjai, mely már a XVIII. században is romos volt, amihez az aljában lévő Deklisinac (ma Deklešanec) és Gornja Rijeka tartozott. A várat először 1334-ben említik. E földesúri várnak két tornya volt. A keleti tornyának a felső szintjén állt a Szt. Borbála várkápolna [295]. Kiskemlék vára a hasonnevű uradalom központja volt a XVII. századig. Ezután a Gornja Rijekában, újonnan felépített curia Reka lett a székhely [296], majd maga a gornja rijekai kastély.

Az írások szerint, 1573-ban Kiskemlék uradalmához, maga Kiskemlék, Deklisinac és Gornja Rijeka települése tartozott. Az uradalom 1731-ben, 150 holdnyi allódiális föld, 150 kapaaljnyi szőlő, 75 kaszaaljnyi rét és két erdő fölött rendelkezett. A XX. század elején a gornja rijekai nemesi birtokhoz az alábbi javak tartoztak: a kastély, az uradalmi épületekkel (2 holdon és 237 négyszögölön), két park, a kastély melletti házak (a 9, 10 és 11-es házszámúak) egy malom Brdovinában, erdők, halastavak Vrančban, erdő, szőlő és kaszáló Nepomukban, gabonaföldek, kaszálók és legelők Pofumikában, továbbá a brezjei erdő, Kis Martonban [297].

A gornja rijekai kastélyt az ősi curia helyén építette fel 1650 és 1665. között ifj. Orehóczy László [298]. Az ő általa alapított kastély mindmáig, négy jelentős átépítésen esett át és megélt még néhány kisebb építészeti stílusváltozást is.

Először is az ősi, egyszintes, téglalap alaprajzú curiát átalakították egy egyszintes, háromszárnyas kastéllyá (castellum) a sarkokon négy toronnyal. A curiát a kastély déli szárnyába építették be, míg a nyugati szárny helyett egy falat készítettek, amivel lezárták a négyszögletes belső udvart. Egy 1731-es okirat szerint a kastélynak nyolc szobája volt az emeleten és három a földszinten, két raktárral és két konyhával. A kastély körül különböző épületek voltak (istálló, fészer és raktár), a kastélytól keletre és délre gyümölcsösök voltak megtalálhatók [299].

A XVIII. század vége felé vagy a XIX. század elején, feltehetően 1791. és 1806. között, amikor is a gornja rijekai kastély Chamaré Iván (Zsigmond) grófé volt, lebontották az északnyugati és a délnyugati tornyot és a köztük lévő (a nyugati szárnyat helyettesítő) falat és a kastély északi valamint a déli szárnyát meghosszabbították. Az új fal ( a nyugati szárny helyén) klasszicista kaput kapott, négy kővázával. A kastély így is egy teljesen zárt, négyszögletű udvart kapott, de az már többé nem szabályos négyzet, hanem téglalap alakú lett, mely hosszában kelet, nyugat irányban terült el. Ekkor berendezték a belső udvart is, és a délkeleti torony helyiségeit allegorikus jelenetekkel festették ki. Az északi és a déli szárny szélességi eltérése miatt az új, fő (keleti) homlokzatán nyitották meg a kastély főkapuját, így nem takarta el már semmi a nyitott udvart és az udvart lezáró fal díszkapuját. A XVIII. század végi felújítással a kastély inkább barokk jellegzetességeket kapott.

A XIX. század közepén, amikor is a kastély úrnője, Erdődy-Rubido Szidónia grófnő lett, új tetőszerkezetet készítettek, átrendezték a belső tereket, felújították a kastély kápolnát, a homlokzatokat beszínezték világoskék színnel, az építészeti díszelemeket pedig tűzpiros színnel. A XIX. század vége felé a külső (fő) homlokzatok, a keleti szárnytól kiindulva historizáló jellegzetességeket kaptak (a tetőzet közepén egy fogazott rizalitot készítettek) és kisebb építészeti átalakításokat is végeztek rajta, pld: megpróbálták átalakítani a nyugati falvégek ablakait és a homlokzatokat okkersárga színnel, festették be.

A kastély mai alaprajza U betű alakú, az udvar felől folyosóval, a szobák pedig a külső homlokzatok felé néznek. Egy kétkarú lépcsőház van a déli és a keleti szárny csatlakozásában és egy csigalépcső az északi szárnyban, mely a földszintet kapcsolta össze az emelettel. Az északi és a keleti szárny csatlakozásánál lévő lépcsőház újabb keletű. Az összes földszinti helyiséget dongaboltozattal boltozták be, a lépcsőházakat keresztboltozattal. Az emeleten boltozott még: a nagyterem, tükörboltozattal és az északi szárny folyosójának végében lévő két kisebb helyiség is [300].

A nagyterem és a két torony volt a kastély reprezentatív helyisége. A szabályos téglalap alakú nagyterem a kastély kapuzata fölött helyezkedik el, két ablakkal a főbejárati homlokzat és kettővel az udvar felé, az emelet összes többi helyisége az U betűt mutató udvari homlokzaton végig futó folyosóra lett felfűzve. Az északi toronynak külön történelmi jelentősége, hogy az állítások szerint valójában itt énekelte el először Erdődy-Rubido Szidónia grófnő a Horvát Himnuszt. Az elkövetkező időkben a kastély jelentősen károsodott és semmi sem maradt fönn az eredeti enteriőrből [301]. A kastély bútorzatának egy részét, egy gornja rijekai házban találhatjuk meg, ami a kastély utolsó tulajdonosának, Türk Antalnak a tulajdonában volt.

Az északkeleti toronyban 1946-ig volt megtalálható a Nepomuki Szt. János kápolna, melynek berendezését Chamaré-Harbuval Amália grófnő adományozta. A zágrábi püspök jóváhagyásával, Alagović Alexandra (1760-1837), gornja rijekai kastélyának kápolnája, 1830-ban, a község plébániatemploma lett, a kastély mindenkori urának védnöksége alatt. A kápolnában 1842-ben az alábbi felszerelés volt megtalálható: egy oltár a tabernákulummal, egy kereszt, egy kánoni kőtábla, ereklyetartók, egy persely és egy nagy csillár. A kápolna 1866-ban egy orgonát és egy sekrestyét kapott, a harang 1928-ból, a plébániatemplomból érkezett. A rokokó oltár a tabernákulummal, két angyallal és Nepomuki Szt. János képével, 1946-tól a gornja rijekai plébániatemplomban található [302].

A kastély és közvetlen környezetének a tájképbe való elrendezése barokk elgondolású jellegzetességeket mutat, mely ma is kiolvasható a helyszínen, a közölt 1860-os kataszteri térkép alapján, pedig különösen. Ezek a jellegzetességek leginkább a kastély geometriai középpontjával szemben lévő, hosszan elnyúló felvezető allékon látszanak, melyek közül az egyik merőleges a kastély keleti (a kastélyba vezető fősétány) homlokzatára, a másik párhuzamos a főhomlokzattal, mely egyik irányban a helyi főutcából vezet a kastély fő (keleti homlokzat elé, a másik irányban, pedig a falu közepe felé, a plébánia templomhoz. A kastély (keleti) főhomlokzat előtt egy kb. 800m2-en elnyúló virágoskert található, délre pedig egy kisebb park terült el, kb. 1 hektáron. A parktól délebbre egy konyhakert volt (a kataszteri térkép alapján). A már említett 1731-es okirat nem beszél még a parkról, csak a konyhakertről és egy őrgóréról (pavilon) továbbá megemlíti a konyhakertről keletre lévő gyümölcsöst [303]. A konyhakertet a XIX. században belefoglalták a romantizáló-historizáló jellegzetességeket mutató park szerkezetébe, ettől kezdve rá is alkalmazták a park elnevezést. A konyhakert déli lezárásával és a park északi szélének végződésénél lévő kereszt alaprajzú építménnyel (lehet, hogy télikert vagy egy pálmaház volt), alaprajzában egy szabályos parkot nyitottak. A park keleti és nyugati szegélyére fákat öltettek. A tájképi elrendezése alapján a park XIX. század közepi.

A pusztuló és elhanyagolt kastély környezetet (a parkot, a kertet, gyümölcsöst és az allét), 1956-ban felújították, de figyelmen kívül hagyták a történetileg kialakult szerkezetét és a park-kertépítészeti hagyományokat is. A kastélyhoz vezető allétől északra egy rétet alakítottak ki, ami által, attól kezdve semmi sem maradt fönn a parkból. Az ősi fákból csak néhány boróka maradt fenn, az összes többi fa és cserje újabb telepítésű [304]. A kastély főhomlokzata előtti parkban, 1970-ben egy kisebb tavat készítettek és egy emlékművet is felállítottak E. Bohutinska festőművésznőnek, ami egyben a II. világháborúban itt lévő gyermeklágerre is emlékeztet [305].

Gornja Rijeka nemesi kastélyának számos ura és lakosa volt, akik közül a leghíresebb és legjelentősebb Erdődy-Rubido Szidónia grófnő volt. A horvát történelem úgy jegyzi őt, mint, aki tüzes védelmezője volt a horvát nemzeti gondolatnak, továbbá az első horvát operadívaként, aki Ljubica szerepében először énekelte el Lisinski Ignác által komponált „Ljubav i izlozba (Ármány és szerelem)” című első horvát operát, továbbá, aki először énekelte el Livadić Ferdinánd zágrábi koncertjén (a volt lövölde házban), az újdonságában is jelentős „Još Hrvatska nij’ propala (Horvátország még nem esett el)” művet, 1835. tavaszán. A zágrábi Horvát Nemzeti Színház ünnepélyes évadzáróján, számos híres honfi között sakčinski Kukuljević Iván is a kísérői között volt [306].

A kemléki-kőrösi tájon, főleg a Kemléki hegység déli lankáinak aljában, ahol is Kis (Gornja Rijeka) és Nagykemlék uradalmi szerkezete volt a vidék jellemzője, jelentős számban kisebb birtokok is kialakultak, az un. egyfalvas kemléki nemeseké, a túrmezei, zelinai és jasztrebarszkói bocskoros nemesekhez hasonlóan [307]. A Gornja Rijeka körüli kisebb birtokoknak is gyakran változtak a tulajdonosai, házasság vagy a család kihaltával kapcsolatban. A környéken még az alábbi birtokokat érdemes megemlíteni: Bogačevo [308], Brežani (Dolnji Fodrovec) [309], Čanjevo [310], Dubovec [311], Gregurovec [312], Gušćerovec [313], Raven [314], Sudovec [315], Špiranec (Muketinec) [316], stb.

Jegyzetek 284) Butorac, J. 1979.: 84, 87, 106. oldal, 285) Kis Kemlék tulajdonosai a XIII. század közepétől, míg a XVI. század végén, az Orehóczy család tulajdonába nem került, a következők voltak: nemes Maladurich (1240.), Türje Dénes, Szlavónia hercege és bánja (1241-1245.), a Fülöp és Detre testvérek (1248-tól), Kazsotich Antal zágrábi püspök (1318-tól), a Tamás és a Kurách nemzetség, akik 1322-ben, a birtokot Melvadov Pétertől vették meg, a Gergely nemzetség (1334.), Széchy Miklós bán (1349.), Vucsich Farkas bosnyák bán (1397), Zsigmond király felesége, Cillei Borbála (1408. körül), Cillei Katalin (1456-1461.), Vitovác János bán (1461-1470), Koszács Ulászló és örökösei (1470-1533.) Pekry Lajos (1534.) Mihael protonátor/ítélőmester (1543.), Tarnovich András (1551.) és a Geszthy család )1552-1593.)

286) Kis Kemlék első tulajdonosa az OREHÓCZY családból ISTVÁN volt, aki 1581-ben, Kis Kemléket, a Geszthy családtól kapta zálogba, akikkel rokonsági kapcsolatban állt. A birtokot végül is 1599-ben vette meg OREHÓCZY FERENC, aki 1578-ban már Kustyer (Gušćerovac), tulajdonosa, 1596-1608-ig Nagy Kemlék társtulajdonosa és 1598-tól Lovrečina (lásd az ezen a név alatt szereplő fejezetet), Gostovića és Velika tulajdonosa is. ULÁSZLÓ, 1663-ban eladta Kis Kemléket nagybátyjának, OREHÓCZY GÁSPÁRNAK (V 1672.), aki az albáni és Körös vármegye, valamint Zágráb vármegye ispáni tisztségét viselte. Gáspár fia, ISTVÁN örökölte, atyja birtokait, Gornja Rijekát és Ljubešćicát, valamint Ulászló nagybátyjától, Brezovica, Gregurovec, Lovrečina és Nagy Kemlék egy részének birtokait is. István fia, ifj. SZANISZLÓ (V 1727 vagy 1730.), akinek a felesége, Keglevich Anna grófnő volt, 1705-ben örökölte az atyai birtokokat és köztük Gornja Rijekát is. Mivelhogy Szaniszló leszármazott nélkül halt meg, vele kihalt az Orehóczy család férfi ága is. Gornja Rijekát, Szaniszló leánytestvére, Orehóczy MÁRIA JOHANNA örökölte, aki Keglevich Péter grófhoz ment feleségül.

Srša Iván (1995), más adatokat is közöl, főleg sakcinski Kukuljević Ivánt idézve (Grad Veliki Kalnik, „Leptir” I. Zagreb, 1859. str. 319. – Nagy Kemlék vára, a „Lepke” folyóirat, 1859. évi számának, 319. oldala alapján) 287) OREHÓCZY MÁRIA JOHANNA286, a kis kemléki birtokát, nászajándékként vitte, Keglevich Péter gróffal kötött házasságába, akitől két fia született: Sándor és Péter. KEGLEVICH SÁNDOR-nak (1706-1750.), Petazzi Teodóra grófnőtől (V 1761.) két fia, Gyula és József, továbbá JOHANNA leánya született, aki Chamaré Johannhoz (Zsigmond), ment férjül, ami által a gornja rijekai uradalom a Chamaré grófokhoz került. Forrás: Butorac, J. 1979.: 27-28. oldal, Brunović, M. 1978.: 59. oldal.

A Kulmer Sándor gróftól származó adatok, Gornja Rijeka öröklési rendjéről, ettől némileg eltérnek. Ő szerinte a Keglevichek után, Gornja Rijeka tulajdonosaivá, a hernád-vécsei Vécsey bárók váltak, mivel Vécsey Amália, Harbuval-Chamaré Johannal kötött házasságával került az uradalom a Chamaré család tulajdonába. A kastélyt leányuk, Henriett örökölte, aki 1818-ban ment férjhez, Erdődy Károly grófhoz (szül.: 1793.). Kulmer állítását az alábbi mű is megerősíti: Ritter-Schönfeld, I. str. 69.

288) Kercselich Boldizsár Ádám (Baltazar Adam Krčelić) által jegyett könyvében, a Annuae ili Historija 1748-1767 beszél a Chamaré családról, amit az alábbi irodalomban idéznek: Butorac, J. 1979.: 27-28. oldal, �urić, T i Feletar, D.

1983.: 191. oldal:

Az ifjú francia gróf, Chamaré Johann (Iván) a hagyatékul kapott nincstelenségével, a horvátországi Szt. Borbála kápolna melletti Gornja Rijekába érkezett, mely ekkoriban Keglevich Sándor feleségének, Teodórának a tulajdonában volt, ahol is a remeték életét kezdte élni. Mivel, hogy jó néhány külföldi nyelven beszélt és jól ismerte a zeneszerszámokat, Keglevich Teodóra grófné meghívta a gornja rijekai kastélyba, hogy oktassa leányát, Johannát.

Mivel Chamaré, Teodóra halála után Csehországba távozott, Johanna a varasdi Orsolya rendi kolostorba ment, hogy ott tanulmányokat folytasson, aztán 1763-ban megesküdött Chamaré Johann gróffal és visszaköltöztek Gornja Rijekába. Josip Butorac, a szábor okiratainak és a gornja rijekai egyházmegye levéltárának vizsgálatai után, új adatok kerültek napvilágra. A horvát szábor, 1791-ben elismerte és kihirdette Chamaré Johann nemességét, majd 1806-ban elismerte főnemesi jogállását is. Chamaré Johann jobbágyai többször is panaszra mentek a körösi vármegyére, a birtokain elkövetett különféle erőszakoskodásáért (botoztatásért, deresre húzásért, stb.). Tulajdonosként, Chamaré József, 1848-ig élt Gornja Rijekában, húgával, Johannával, férjezett Schmideggel és leányával Henriettel.

Harbuval-Chamaré Johanna leánya, Henriett289, Erdődy Károly grófhoz289 ment férjül, és hozományként Gornja Rijeka birtokát is vitte.

289) ERDŐDY KÁROLY gróf (1793. 2. 10. – 1837. vagy 1841.) Varasd vármegye főispánja volt, Erdődy Sándor (1766-1823.) és Pálffy Amália grófnő fiaként. Feleségétől, Harbuval-Chamaré Henriettától (1795-1841.), négy gyermeke volt: Szidónia, GYÖRGY (1823-1849.), aki lelkes támogatója volt az illír mozgalomnak és, akinek a felesége Orsich Amália grófnő (1830-1851.) lett, ALEKSZANDRA (1829-1913.), Kulmer Frigyes báróhoz (1814-1877.) ment férjül, GIZELLA (1834-1898.), Pálffy Géza grófhoz ment férjül. SZIDÓNIA306, apjától örökölte a gornja rijekai uradalom egy részét, míg a többi részéhez, vásárlás útján jutott hozzá, ami által az egész gornja rijekai uradalom, 1858-tól lett az ő tulajdona.

családfája (Erdődi László gróf emlékiratai, München) 290) Nemes zagorjai RUBIDO ANTAL (1817-1863. 4. 21.) udvari tanácsos, 1843-ban vette feleségül Erdődy Szidóniát289, 306, akitől Milutin fia (1844-1864.) és Radoszláv fia291 született. A gornja rijekai plébániatemplom, családi kriptájában lett eltemetve.

gyűjteménye.

291) Zagorjai és zicsi RUBIDO RADOSZLÁV báró (Gornja Rijeka, 1857. – Graz, 1910. 1. 24.), Rubido Antal290 és Erdődy Szidónia306 grófnő fia volt. Varasd vármegye főispánja és Varasd szabad királyi városának első főispánja (1886-tól), a Szt. István rend lovagja, Varasd és Bélavár szabad királyi városainak díszpolgára, a császári és királyi alapítású, varasdi polgárok egyenruhás gránátosainak és egyesületüknek tiszteletbeli századosa volt. A báróságát 1906-ban kapta. felesége, zichi és szayki Zichy Stefánia lett, akitől Etel leánya és Iván fia született. A gornja rijekai plébániatemplom családi kriptájában lett eltemetve. Az Iván gyerek, nagyapja és anyja után, aki az utolsó tagja volt a zicsi és szayki Zichy nemesi családnak, felvette a Rubido-Zichy vezetéknevet.

tisztség változások a XIX. századi Horvátországban, 1993. 88. oldal), A zágrábi Horvát történeti múzeum, Kulmer Sándor gyűjteménye.

292) MICEWSKI MARIETTA (Eta) született Rubido bárónő (V 1943.), férje, Micewski Zsigmond halála után Gornja Rijekát eladta, a Grünwald-Garai (Gorjan) testvéreknek, majd második férjéhez, Fodróczy Emilhez költözött, válásuk után tövább költözött Budapestre, ahol meg is halt.

293) A novi marofi Járásbíróság, 1906. április 30-án kelt bírósági határozatával helyben hagyta azon szerződést, miszerint 1906. május 6-tól a gornja rijekai osztatlan birtok, részeinek társtulajdonosaivá váltak: dr. Grünwald Sándor zágrábi ügyvéd, Grünwald Iván zágrábi háztulajdonos, Grünwald Izidor zágrábi földbirtokos, továbbá, Breyer Ignác és Breyer Zsiga, körösi kereskedők.

294) Brunović, M. 1978. 60-61. oldal.

295) A kis kemléki várról az alábbi irodalomban: Brunović, M. 1978.: 58-59. oldal, Butorac, J. 1979.: 14-15. oldal, 1991c.: 100. oldal, Horvat, J. 1928.: 118. oldal, Kukuljević-Sakcinski, I. 1869/70.: 17. oldal, Szabo, �. 1920.: 83. oldal, Žmegač, A. 1993b.: 327-328. oldal.

296) Žmegač, A. 1993a.: 323. oldal.

297) Butorac, J. 1979.: 26-29, 41. oldal.

298) Srša, I. 1995.: 71-74. oldal. A régebbi irodalomban az 1663-as évet jelölik meg az a kastély felépítésének elkezdését, és Orehóczy Gáspárt tulajdonosként: Butorac, J. 1978.: 56, 59, 94. oldal, 1979.: 26-27. oldal, 1991c.: 13. oldal, Horvat, A. 1975.: 254. oldal.

299) Badurina i dr. 1993b.: 271. oldal, Butorac, J. 1979.: 28. oldal, Srša, I. 1995.: 74-77. oldal, Žmegač, A. 1993a.: 325. oldal, Hrvatski državni arhiv u Zagrabu, fond Urbarialia et conscriptiones, fasc. 28, br. 1. (a zágrábi Horvát állami levéltár, Urbarialia et conscriptiones alapítvány 28. évfolyamának, 1. száma) 300) A kastélyt és építészeti jellegzetességeit az alábbi irodalom említi: Badurina, i dr. 1993b.: 271-272. oldal, Brunović, M. 1978.: 56, 59, 94. oldal, Butorac, J. 1979.: 27-28. oldal, Horvat, A. i dr. 1970.: 31. oldal, Srša, I. 1995, Žmegač, A. 1993a.: 323-326. oldal.

301) A XX. század harmincas éveiben, a kastély jó fenntartású volt (Szabo, �. 1939.: 166. oldal.), a II. világháború előtt az ablakai és az ajtajai nagyon leromlott állapotban voltak (Brunović, M. 1978.: 64. oldal), a II. világháború folyamán további károsodásokat szenvedett (Horvat, A. 1962.: 406. oldal), a XX. század hatvanas éveinek vége felé, a kastély építészetileg jó állapotba került (Horvat, A. i dr. 1970.: 31. oldal.). Az általános iskola, 1984-es kiköltöztetése után a kastély üresen állt, 1987/88-ban raktárként hasznosították, aztán egy kissé leromlott és az anyagát kezdték széthordani.

302) Brunović, M. 1978.: 61. oldal, Butorac, J. 1979.: 72, 81. oldal, Žmegač, A. 1993a.: 321, 325-326. oldal.

303) Akár a 299. jegyzet.

304) A gornja rijekai kastély melletti parkban, 1977-ben az alábbi fa és cserje féléket jegyezték fel: TŲLEVELÚEK: Abies concolor, Cedrus atlantica, Chamaecyparis lawsoniana, Chamaecyparis lawsoniana’Alumii’ Juniperus communis, Juniperus sabina, Juniperus virginiana, Larix decidua, Picea abies, Picea sitchensis, Pinus nigra var.

Austrica, Pinus sylvestris, Pinus strobus, Pseudotsuga menziesii, SeÐueoidadendron giganteum, Taxus baccata, Thuja occidentalis, Thuja occidentalis var. pyramidalis, Tsuga canadensis. LOMBHULLATÓK: Acer pseudoplatanus, Berberis thunbergii, Betula verrucosa, Buxus semperviens, Corylus avellana, Cotoneaster horizontalis, Cratageus monogyna, Fagus sylvatica, Lonicera tatarica, Platanus occidentalis, Popolus nigra, Ðuercus robur f. fastigiata, Salix babylonica, Tilia cordata, Tilia tomentosa.

Forrás: Rauš, �. 1980.: 129-130, 165-172. oldal.

305) Žmegač, A. 1993a.: 326. oldal.

306) RUBIDO SZIDÓNIA, született Erdődy grófnő (292. kép) (Razvor, 1819. 2. 7. – Gornja Rijeka, 1884. 2. 17.), Erdődy Károly és Harbuval-Chamaré Henriett289, leányaként, 1843-ban, Rubido Antal290 felesége lett. Anyja volt Rubido Radoszlávnak291 és Milutinnak, aki húszéves korában meghalt. A gornja rijekai plébániatemplomban temették el felesége és fiai mellé. Szidónia a zágrábi Krlitzky Ennes professzortól tanult énekelni. A zenei élettől való visszavonulása után, a gornja rijekai birtoka gazdálkodásának szentelte magát és a termékeit kiállításokon mutatta be, melyek között nagyon drága borok is voltak. Az első zágrábi, dalmát-horvát-szlavón mezőgazdasági kiállításom, mely 1864. augusztus 18-án nyílt meg, a bora, bronz kitüntetést kapott. Az 1866. május 28-án megnyitott, bécsi mezőgazdasági kiállításon, Szidónia két hatalmas ezüstérmet kapott, a Gornja Rijekában készített két fajta boráért.

1893, Ritter-Schönfeld, I. 69. oldal, Schneider, A. 1942.: 21. oldal, Szabo, �. 1939.: 30, 165-166. oldal, A zágrábi Horvát történeti múzeum, Kulmer Sándor gyűjteménye, Gospodarski list, Zagreb, listopad, 1864. lipanj, 1866. (Gazda újság, 1864. október, és 1866. június.)

307) A nagy kemléki uradalomról lásd a Kustyerről szóló fejezetet.

308) BOGAČEVO, kicsiny birtokát, az okiratok, 1416. elején említették, a nevét tulajdonosáról, a kisnemesi Bogáthokról (Bogachyoczy, Bogač) kapta. A XVIII. század közepén a Magdalenich család tulajdonában volt, aztán a Fodróczyaké, egészen a XX. század második feléig. Bogacsevóban egy klasszicista kúria állt.

309) BREŽANI, kicsiny kisnemesi (praedális) birtokát először 1510-ben említik meg. E birtok kisnemesi kúriája Donji Fodrovec faluban volt megtalálható, amit 1755-ben, a Körös vármegye nyugati felében kitört parasztfelkelésben felperzseltek. A birtok tulajdonosai közül néhány: Branjug püspök a zágrábi püspökség nevében (1723-1747), a királyi kamara, Klobusicki Ferenc püspök (1749), Capara (1755), Nádasdy Ferenc bán (1758.), továbbá néhány cseh vállalkozó a XIX. század végén (Galaž, Hozumplik, Čapek, Holek, Trojek és Smištik)

310) ČANJEVO (Csányó), a XIII. század végén a körösi egyházmegye irányítása alá tartozott. A XIV. században, a birtok, a Jakob nemzetség tulajdonában volt, 1459-től, 1517-ig Špiranec György és felesége irányította, 1517-től, 1600-ig a Praschóczy család birtokolta, 1677-től, 1689-ig pereskedés folyt Čanjevoért, Jellasics Ferenc és Ivanivich Ferenc között. Ivanich ugyanis erővel foglalta el a jogos örökséget képező birtokot, és Jellasics ezért feljelentette. 1745-ben egy kis időre Skerlecz Zsigmond fiai tulajdonába került, akiknek gyámjául, a horvát szábor, Huszinci Mijot jelölte ki. 1848-tól Čanjevo, Pásztory Károly (24 faluhely) és Zdenčaj Edvárd (30 faluhely) tulajdonában volt.

311) DUBOVEC-et először, 1238-ban említették meg, 1500 körül a gazdaságnak, 43 portája (füstadó alá eső ház) volt. A XV. század vége felé, a tulajdonosa Both András volt, 1500-ban Vutorini vajdáé, 1507-től, 1520-ig Gyulai Iváné, 1596-tól, 1600-ig Draskovich Iváné, 1755-ben a Raffayaké, 1897-től, 1919-ig Kiepach Józsefé és Marcellé (lásd a körösi kastélyról szóló fejezetet, valamint a 387-es és 388-as jegyzetet). A Kiepachok 1915-től, 1919-ig kiosztották a birtok egy részét a helyi parasztoknak, de a fennmaradó rész is az agrárreform alá esett. 1952-ben, a prágai, Korb-Wiedenheim, született Kiepach Elza bárónőnek389, a birtok egy részét, az Igazságügyi minisztérium egy törvényével kiutalta. Forrás: Butorac, J. 1979.: 54. oldal.

312) GREGUROVEC kicsiny birtoka, a nagy kemléki gazdasághoz tartozott. Először 1217-ben említették meg. A XV.

század vége felé, amikor is a tulajdonosa Both András volt, 58 portája (füstadó alá eső ház) volt. A XVI. században Alapi Iván és Gáspár albánok a tulajdonosai, a XVII. század elején, Alapi Máriáé és Borbáláé, aztán az Orehóczy családé lett. 1900-ban a körösi Kiepach József a tulajdonosa (lásd a körösi kastélyról szóló fejezetet, valamint a 389-es jegyzetet), 1941-ben, Korb-Weidheim, született Kiepach Elza grófnőé389. Az agrárreformok (1933-1937, 1947.) után, Elza megkapta a törvényes részét.

313) Kustyer kastélyáról és gazdaságáról, melyhez Beketinec és Bočkovec kisebb javai is tartoztak, bővebbet a Kustyer cím alatti fejezetben olvashatunk.

314) SUDOVEC javaiban számos tulajdonos váltogatta egymást, akik apránként növelték a birtok nagyságát. Így, amíg 1570-ben a birtokon csak két portát jegyeztek fel, addig, 1896-ra a birtok, 107 holdnyi allódiális termőföldet foglalt el a területe. A XVI. században a tulajdonosa a Zsupanich család volt, a XVII. században és a XVIII. század első felében, a Benger család, 1750-től, a XIX. század közepéig, a Magdalenich család, a XIX. század közepétől Zidarich Iváné, 1896-tól társtulajdonosként megjelennek Sudovac Iván leányai Olga és Marica, férjezett Markovich.

1926-ban a kúriában élt, Markovich Marica fiával, Rudolffal. A II. világháború után, az agrárreform miatt a birtokot felparcellázták a menekültek között.

Forrás: Butorac, J. 1979.: 48-49. oldal, Horvat, J. 1939.: 511. oldal.

315) ŠPIRANEC, régebben a Miketinec név alatt volt ismert. 1900-ban a kicsiny birtokon két uradalmi ház volt megtalálható. A birtokot, 1906/7-ben, a Horvát-Szlavón Bank vette meg, mely egy részét felparcellázta a zágrábi telepesek között, más részét a helyi parasztoknak adott el.

384) KULMER JOZEFA bárónő (Samobor, 1786. 8. 13. – Samobor, 1876. 1. 18.), Kulmer Iván Emil báró (V 1807.) és Sermage Judit grófnő leánya volt. Férjhez, 1804. július 9-én ment, KIEPACH BOLDIZSÁR IGNÁChoz (1779. 12. 30. – Samobor, 1847. 8. 14.), aki akkoriban, a Kulmer bárók, szamobori jószágát irányította, valamint a Szamobor jószágigazgatója volt, 1809-től, 1813-ig. Kiepach Ignácnak és Kulmer Jozefának hat gyermekük született. Ezek: LUJZA (1806-1879.), először Zetler Auditorhoz, aztán Allnoch Alois báróhoz ment feleségül, FRANCISKA (1806-1884.), báró Condea Józsefhez ment feleségül, NESZTOR (1811-1882.), első házasságában Lichtenberg Ludmilla grófnővel élt, majd másodszorra, Pajman Viktóriával házasodott össze, gyermekeikkel, Istvánnal és Ottiliával, a Kiepach család krapinai ága kezdődött el, és végződött is, I. MARCELL385, ALBIN386, NEPOMUK (1826-1866.), felesége, a kisnemesi Praunsperger Ottilia (1838-1904.) lett.

Források: Vrhovac, M. 1987.: 705. oldal, Rodoslovlje i arhiv obitelj Kiepach (A Kiepachok családfája és levéltára) 385) KIEPACH I. MARCELL (Samobor, 1813. 4. 8. – Körös, 1887. 6. 27.), Kiepach Ignác384 és Kulmer Jozefina bárónő fia volt. A család körösi ágának megalapítója volt. Claudius von Claudenburg Bertával (1834. 1. 23. – Körös, 1913. 6. 5.), 1853-ben házasodot össze, tőle egy fia, József387 és három leánya született. PAULA (1856-1892.), a laduči Vranyczany-Dobrinovich Vladimir báróhoz ment férjhez, OLGA (szül.: 1860.), Zettwitz Hugó báróhoz ment férjhez és GIZELLA (1858-1877.).

386) KIEPACH ALBIN (1815-1879.), Kiepach Ignác és Kulmer Jozefa384 ötödik gyermeke volt. A Kipepach család szamobori ágának megalapítója. Feleségétől, a kisnemesi Modich Antóniától (1818-1886) négy fia és egy leánya született: MILÁN (1848-1936) felesége, a szintén kisnemesi Nikolich Olga (1859-1929) lett, VILMOS (1852-1931.), felesége Althaler Marcella lett, ALFRÉD (1857-1900.), II. MARCELL (1858-1920.), három házasságot kötött: Gvozdanich Beátával, Kment Ludmillával és Sidošek Máriával, akitől két leánya: Mira és Beáta lett, SÁNDOR (1859. - V a XX. század negyvenes éveiben), feleségül Allnoch Oszvalda bárónőt (1845-1895) vette el. Kiepach Milán ága a Szamobor melletti, Balagovi Dvor kastélya hozható kapcsolatba, Kiepach Vilmos ága a bregani kastélyhoz kapcsolódik. Milánnak egy leánya lett, Zdenka (1884-1985.), aki Ritter von Obermayerhez ment feleségül, két fiúk lett, Miklós (1886-1964) és Milán (1895-1989), akinek a felesége, Tinti Antoanett (1899-1937) bárónő lett, tőle Pia Mária, férjezett Wilfort (szül.: 1921.) született. A család Miklós ágán folytatódik. feleségétől, Jordis Yvonn (1895-1965.) bárónőtől az alábbi leányai születtek: Natalia (szül.: 1922.), aki Knobloch Ivánhoz ment feleségül, Henrietta (1923-1972.), aki Pačkovski Ivánhoz ment férjül, valamint IV. Marcella (szül.: 1928.), akinek Balen Bernáttal kötött házasságából, egy leánya, Marcella (szül.: 1958.), felesége Armand Davor lett, és fia, Marcell született, aki a Kipepach von Haselburg kisnemesi család utolsó férfi tagja. Vilmosnak, Zlata (Aranka) nevű leánya, egy Rajčevićhez ment férjhez, Zora (Hajnal) (1894-1972) nevű leánya, pedig Orsich grófné lett, a fiainak, Vladimirnak (1891-1966.), Vilmosnak (1901-1982.) és Marjannak (1905-1982.) nem születtek gyermekeik.

Forrás: Rodoslovlje is arhiv obitelj Kiepach (A Kiepachok családfája és levéltára) 387) KIEPACH JÓZSEF (Körös, 1862. 11. 24. – Körös, 1940. 2. 27.) a kisnemesi Kiepach I. Marcell385 és a szintén kisnemesi Claudius Berta gyermekeként, Locatelli Márta bárónővel (Cormons, 1874. 5. 24. – Graz, 1962. 7. 25.) (365. kép), Strassoldo Antal és Teréz leányával, házasodott össze, 1890. április 20-án, akitől négy gyermeke született, egy fia, Marcell388 és három leánya, Marica, Paula, Erzsébet389. Kiepach József (Pepi) becsületes személyiségként, országgyűlési képviselő volt.

Forrás: Rodoslovlje is arhiv obitelj Kiepach (A Kiepachok családfája és levéltára) 388) KIEPACH MARCELL (1884. 2. 12. – 1915. 8. 13.), az I. világháborúban, az orosz Lengyelországban lévő, Sztaszina melletti ütközetben tűnt ki, mint az osztrák-magyar hadsereg tisztje. A zágrábi reál gimnázium után, a berlini közgazdaságtudományi, a Saale melletti Halle műegyetem, és a charlettonburgi villamosmérnöki stúdiumait látogatta.

Szakembere volt az elektronikának, a magnetológiának, az akusztikának, a hanghullámok átvitelének, a motoroknak és a transzformátoroknak. Még gimnazistaként szabadalmaztatta néhány találmányát. Néhány felfedezését Franciaországban, Németországban, Angliában, Svájcban és Amerikában is szabadalmaztatták. A hajózási kompasztját, 1910. március 16-án szabadalmazták Berlinben. A francia, kereskedelmi és ipari minisztérium, Párizsban, 1912. január 19-én elismeréssel illette, a közlekedési járművek kivilágítását megoldó dinamó kifejlesztéséért. A munkáit (skiccek, jegyzetek, írások), ma a Körösi Városi Múzeumban őrzik, amit leánytestvére, Paula389, adományozott szülőföldjének. Marcell korai halála után félbeszakadtak gyümölcsöző munkái és hamarosan feledésbe merültek. Az elektromossággal foglalkozó irodalmak sehol sem említik meg őt, olyan berendezések feltalálójaként, melyeket elsőként szabadalmaztatott vagy azok megszületéséhez adott jelentős hozzájárulását. Az elektromosság területén alkotott számos találmányát alkalmazta az elektrotechnika, az akusztika és méréstechnika.

Források: Milosavljević, R. 1988, Leksikon Križevačna, (A Körös város környéki lexikonban, 1988.) Muljević, V. 1993.: Novosel, O. 1979.: Narodne novine (Zagreb), 1911. 10. 23., (a Zágrábban megjelenő Népújság 1911. 10. 23.

száma) Jutarnji list (Zagreb) 1915. 10. 31. (A Zágrábban megjelenő Reggeli Hírlap 1915. 10. 31. száma), Znameniti i zaslužni Hrvati, 925-1925. (Jelentős és tiszteletre méltó horvát személyiségek 925-1925.)

389) Nemes KIEPACH MÁRIA (1897. 11. 27. – Los Angeles, 1985. decembere), 1924. február 28-án ment férjhez a dubrovniki (raguzai) Ziegler contea Mátyáshoz.

Nemes KIEPACH PAULA (1899. 3. 23. – Volosko, 1993. 1. 31.), először 1927. június 28-án, nemes Lenarčić Milánnal házasodott össze, másodszor, Nestroff Kristófhoz, az utolsó horvát bán, Mažuranić dédunokájához. Elős házasságából egy fia, Milán született.

Nemes KIEPACH ERZSÉBET (Elza) (Körös, 1902. 2. 31. – Bécs, 1991. 2. 13.), 1927. június 14-én ment féjhez, Körös városában, Korb-Weidenheim Károly báróhoz, a Prága melletti Kunratitz birtokának tulajdonosához. A birtokaikat 1945. után államosították. Két fiúk és két leányuk van, akik ma is Ausztriában lnek.

Forrás: Rodoslovlje is arhiv obitelj Kiepach (A Kiepachok családfája és levéltára)

Forrás:

Branko Nadilo: A Kemléki hegység (Kalničko gore) várai, „Građevinar” folyóirat 56/2004 évfolyam 6. 

Mladen Obad Šćitaroci: Dvorci i perivoji u Slavoniji (Zagreb, 1998.) 

Butorac, J. 1979.: 21-27. oldal, 1991c.: 13. oldal.

Butorac, J. 1979.: 26-27. oldal, 1991c.: 13. oldal.

Butorac, J. 1979.: 28. oldal, Ritter-Schönfeld, I. 69. oldal, Schneider, A. 1942.: 21. oldal, Az Erdődy grófok 

Brunović, M. 1978.: 60. oldal, Butorac, J. 1979.: 28. oldal, A zágrábi Horvát történeti múzeum, Kulmer Sándor 

Brunović, M. 1978.: 60. oldal. Znamenja vlasti i časti U Hrvatskoj u 19. st. 1993. str. 88. (Tulajdonosi és 

A zágrábi Horvát történeti levéltár, Kulmer Sándor gyűjteménye.

Butorac, J. 1979. 29. oldal.

Beleta, S. 1991.: 67. oldal, Brunović, M. 1978.: 60-61. oldal, Butorac, J. 1979.: 28-29. oldal, 1991c, Kuhač, F. 

Butorac, J. 1979.: 54-55. oldal, Badurina, A. i dr. 1993b.: 273. oldal.

Butorac, J. 1979.: 53. oldal. 

Butorac, J. 1979.: 47-48. oldal, Horvat, J. 1939.: 511. oldal.

Butorac, J. 1979.: 54. oldal. 

Butorac, J. 1979.: 54. oldal. 

Rodoslovlje is arhiv obitelj Kiepach (A Kiepachok családfája és levéltára)

BADURINA, Anđelko – FISCHER, Miljenka – ŽMEGAČ, Andrej 1993b.: Profana arhitektura, Križevci – grad i 

okolica, str. 271-276. Zagreb, Institut za povijest umjetnosti (Világi építészet, Kőrös városa és környéke, 271-276. 

oldal. Zágráb, Történelem tudományi Intézet)

BELATA, Stjepan 1991.: Erdödy od „Zaprte Gore” – prilog poznavanju povijesti Moslavine, „Kaj” (Zagreb) br. 4. str. 

65-68. (Az „Égett hegyi” Erdődyek – előszó Monoszló történetének ismertetéséhez. „Kaj” folyóirat, (Zágráb), 4. szám, 

65-68. oldal

BRUNOVIĆ, Milan, 1978.: Novi Marof u prošlosti, NOB-i i danas, Zagreb, (Zagreb) izdavačko i propagandno 

poduzeče (Novi Marof a múltban, a Népfelszabadítás korában (?) és ma, Zágráb, (Zágráb) kiadvány és propaganda 

terjesztő vállalat)

BUTORAC, Josip1979.: Povijest Gornje Rijeke i okolice, Gornja Rijeka: Rkt. župa Gornja Rijeka. (Gornja Rijeka és 

környékének története. Gornja Rijeka: Gornja Rijekai rom. kat. egyház megye)

BUTORAC, Josip1991c.: Regesta za spomenike Križevaca i okolice 1134-1940. Križevci: Skupština općine. (Kőrös és 

környékének műemléki jegyzéke 1134-1940. Kőrös: Megyei közgyűlés)

ĐURIĆ, Tomislav i FELETAR, Dragutin 1983: Stare građevine istočne Hrvatske, Varašdin: NIŠRO Varašdin. (Kelet 

horvátországi régi építmények, Varasd, NIŠRO Varasd).

HORVAT, Anđela 1962: Daruvar str. 11-12, Đurđevac str. 163, Gornja Rijeka str. 406, Gradec str. 442, Gušćerovec str. 

488. Ilok str. 665. Enciklopedija likovnih umjetnost, sv. II. Zagreb; Izdanje i naklada Leksikografskoga zavoda 

(Daruvár 11-12. oldal, Szentgyörgyvár 163. oldal, Geréc 442. oldal, Kustyer 488. oldal, Újlak 665. oldal. 

Képzőművészeti Enciklopédia, II. kötet, Zágráb: A Lexikon szerkesztő Intézet kiadásában és terjesztésében)

HORVAT, Anđela 1975: Između gotike i baroka – umjetnost kontinentalnog dijela Hrvatske od oko 1500, do oko 1700. 

knj. 22. Zagreb: Društvo povejšničara umjetnosti Hrvatske. (A gótika és a barokk között – a kontinentális 

Horvátország képzőművészete 1500 körüli időktől az 1700 körüli időkig. XXII. kötet . Zágráb: Horvát 

művészettörténeti Társaság.)

HORVAT, Josip 1939: Kultura Hrvata kroz 1000 godina, Zagreb. (Horvátország kultúrája 1000 éven keresztül, Zágráb)

HORVAT, Rudolf 1928: Slike iz hrvatske povijesti, Zagreb. (Képek a horvát történelemből, Zágráb)

KUHAČ, Franjo 1983.: Ilirski glazbenici – prikaz za povijesti Hrvatskog preporoda, Zagreb (Illír zeneszerzők – előszó a 

Horvát történelem megújjulásához, Zágráb)

KUKULJEVIĆ-SAKCINSKI, Ivan 1869/70.: Neke gradine i gradovi u kraljevini Hrvatskoj, Zagreb (Egynéhány 

építmény és vár a királyi Horvátországban, Zágráb)

MULJEVIĆ, Vladimir 1993.: Mladi izumitelj Marcel pl. Kiepach, Zbornik, IV. međunarodnog simpozija o novim 

tehnologijama (25-27. 10. 1993.) str. 202-205. Pula (A kisnemesi, ifjú feltaláló, Kiepach Marcell, a Pólában, 1993. 10. 

25-27-ig, az új technológiákról megrendezett nemzetközi szimpózium Gyűjteményes kiadása)

NOVOSEL, O. 1979.: Nesuđeni križevački Tesla, „Vijesnik” (Zagreb), 28. 1. 1979. str. 9. (A sorsától megtagadott körösi 

Tesla, „Vjesnik” folyóirat (Zágráb), 1979. 1. 28. 9. oldal)

RAUŠ, Đuro 1980: Zelenilo bjelovarskog kraja, Bjelovar: Bjelovarski list i SIZ stambeno-komunalne delatnosti (Zöldül Bélavárnak vidéke, Bélavár: Bélavári újság és a SIZ lakó-kommunális tevékenysége)

RITTER. alias SCHÖNFELD, Ignaz: Adels Schematismus des Oesterreichischen Kaiserstaats, Wien: Bey 

Schaumburg & Comp

SCHNEIDER ARTUR 1942.: Neostvaren boravak Beethovenov u Hrvatskoj, „Sv. Celilija” (Zagreb), br. 36. 

(Beethoven kudarcba fúlt horvátországi tartózkodása, „Szt. Cecília” Zágráb, 36. szám)

SRŠA Ivan 1995.: Dvorac Gornja Rijeka, „Kaj” (Zagreb) god. 28. br. 4-5, str, 71-95. (Gornja Rijeka kastélya, „Kaj” 

folyóirat, (Zágráb) 28. évfolyam, 4-5. szám, 71-95. oldal)

SZABO, Đuro 1920: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, Zagreb, Matica Hrvatska. (Középkori várak 

Horvátországban és Szlavóniában, Zágráb, Matica Hrvatszka.)

SZABO, Đuro 1939.: Kroz Hrvatskoj zagorje, Zagreb (Át a horvátországi Zagorján, Zágráb)

VRHOVAC, Maksimilijan 1987.: Dnevnik (Diarium) sv, 1. (1801-1809) Zagreb, Krščanska sadašnjost, Sveučilišna 

naklada Liber, Globus (Napló (Diárium), I. kötet, (1801-1809), Zágráb, Keresztény jelenkor, Liber egyetemi kiadvány, 

Glóbusz)

ŽMEGAČ, Andrej 1993a.: Dvorac Gornja Rijeka, Križevci – grad i okolica, str. 323-326. Zagreb, Institut za povijest 

umjetnosti Gornja Rijeka kastélya, Kőrös városa és környéke, 323-326. oldal. Zágráb, Történelem tudományi Intézet)

ŽMEGAČ, Andrej 1993b.: Vlastelinski grad Mali Kalnik, Križevci – grad i okolica, str. 327-328. Zagreb, Institut za povijest umjetnosti (Kis Kemlék uradalmi vára, Kőrös városa és környéke, 327-3328. oldal. Zágráb, Történelem tudományi Intézet)


/Szatanek József/

GPS: É 46° 6.317 (46.105286)
K 16° 23.480 (16.391331)

Gornja Rijeka települését a legkönnyebben a Letenye - Zágráb közti autópályáról érhetjük el úgy, hogy a pályát a Novi Marofi leágozóban hagyjuk el. A lehajtás után Sudovec felé megyünk, majd a falu közepe felé, balra, Gornja Rijeka irányába megyünk tovább, amit kb. 4 km után el is érünk. A településen addig megyünk egyenesen, míg balra föl nem tűnik a plébániatemplom (itt kell fölkanyarodni a kiskemléki vár felé), a főút itt jobbra, 90 fokban kanyarodik és kb. 300 méter után (jobbra) már a kastély elé érkezünk. Leparkolva, már kényelmesen körbefényképezhetjük a kastély.

Nógrád Megye Várai
NVA