Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sebesrom - Turnu RuieniRomániaBánságKrassó-Szörény vármegye - Sebestorony

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

A Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony (Sebesrom, most Turnu Ruieni) község. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stîrminiţa-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával. A messzire ellátszó falcsonk a faluból több jelzetlen ösvényen is megközelíthető a hegyoldal gyümölcsösein keresztül. A hegycsúcsról jól belátni a Sebes-folyó völgyét, a Déli-Kárpátok havasait, valamint a Karánsebesen túl elterülő termékeny síkságot.

A tornyot a 19. században többnyire római eredetűnek tartották, és Ovidius-, vagy Óvid-tornyának nevezték, tovább erősítve azt a helybéliek által is terjesztett legendát, hogy a híres költő itt pihent meg, útban száműzetési helye felé. Mindezt alátámasztani látszott, hogy az északkeleti fal külső oldalán, a lőrésablak mellett, római korban kifaragott nagyméretű márványdarabok vannak beépítve, sőt, az egyiken régebben az „OVI” betűk voltak olvashatók. Bár nyilvánvaló, hogy ezek egy közeli római település kőanyagának felhasználásakor kerültek befalazásra, a „római torony" hipotézisét csak Pesty Frigyes cáfolta meg 1878-ban. Elsőként szól a tornyot (turris lapidea) megemlítő 1467-es oklevélről, és valószínűnek tartja, hogy az építmény megújítása Petrovics Péter (1485 k.-1557) tiszántúli főnemes személyéhez köthető. Szerinte Petrovics ”…a vidék különböző részeiben az akkori szokás szerint négyszögletes 10-15 öl magas, és háromemeletes tornyokat emeltetett, melyekbe helyőrséget rakott, hogy a török megtámadásoknak ellentállhasson”. Bár Petrovics itteni birtoklásáról, vagy építkezéséről nem maradt fenn hiteles adat, Pesty véleményét más szerzők is átvették. Meglepő kivétel ez alól a millenniumi ünnepekre 1895-ben kiadott „A Magyar nemzet története” c. könyvsorozat, melynek első kötetében a tornyot ismét a római emlékek között sorolják fel. N. Trîptea 1969-ben, a román történetírásban elterjedt szemléletnek megfelelően a dák eredet lehetőségét is felvetette, megtoldva azzal, hogy a tornyot később, a római uralom idején megerősítették, majd a középkorban romjaiból felépítve ismét lakhatóvá tették. Ezt a tarthatatlan álláspontot hat évvel később N. Săcară cáfolta meg tanulmányával, mely a torony első szakszerű régészeti leírásának tekinthető. Săcară helyesen ismerte fel, hogy a sebestoronyi rom tipológiailag a 14. század eleji hátszegi tornyokra emlékeztet. Megjegyzi azt is, hogy külső támpilléreinek alakja és elhelyezkedése a Kolcvár lábánál fekvő középkori templom védelmi tornyával mutat rokonságot, melynek keletkezése szintén a 14. század elejére tehető. Megemlíti a már Pesty által is ismertetett 1467-es oklevelet, amely leírja, hogy a tornyot abban az évben a környékről származó, román eredetű kenézfamília, a Mitnic család birtokolta. Feltételezése szerint az építtető is ez a 14. század közepén nemesi rangot kapott nemzetség lehetett. Egy 1588-as határjárási okiratból arra következtet, hogy a torony a 16. században már romokban hevert.

Engel Pál a tornyot castrumként jelöli meg, melyet „Sebes” név alatt gyakran említenek az oklevelek. Szerinte ez valószínűleg a sebestoronyi rommal azonos. Mint írja, királyi vár volt, mely az 1360-as évektől a szörényi báni tiszt tartozéka, 1429-35 között pedig a német lovagrend birtoka.

A. Rusu szerint Sebestorony építése a 14. század közepére tehető. Ezt egy I. Károly király (1307-1342) által vert pénzérme támasztja alá, mely a rom mellől került elő. Ugyanebből a korszakból Şt. Matei ásatása során néhány cseréptöredéket is találtak.

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a torony kétségbevonhatatlanul középkori építmény, amely feltehetően a 14. század első felében keletkezett, és a 16. század közepén talán még állt. Birtoklástörténetének részletes kutatása, a vitatott adatok tisztázása egyelőre várat magára.

A négyszög alaprajzú, 11,4 x 10,8 m oldalhosszúságú torony északnyugati és északkeleti falai napjainkban közel 12 m magasak, eredeti magasságuk kb. 13-13,5 m lehetett. Délnyugati és délkeleti oldalai csak részben maradtak meg, déli sarokrésze teljesen elpusztult. A sarkokat a falakkal egykorú, hatalmas támpillérek erősítik. Ezeknek a toronyfaltól mért hosszúsága az alapoknál 2,80-3,20 m, szélességük pedig 1,85 m. A fal építőanyaga – mészkő, homokkő, gránit és pala – bőségesen megtalálható a környék bányáiban. Kötőanyagnak apró kavicsokkal kevert mészhabarcsot használtak. A sarkok, valamint a külső homlokzatok építéséhez nagyobb és simább felületű köveket válogattak. A falak stabilitását vízszintesen és függőlegesen elhelyezett vaskapcsok alkalmazásával igyekeztek növelni. Ezek helye a délnyugati és délkeleti falak repedéseiben ma is észlelhető.

A többemeletes torony 3 m falvastagságú legalsó, földbe mélyített szintjében raktározás céljára szolgáló pincét alakítottak ki. Ez a helyiség valaha legalább 2 m magas lehetett, az omladék azonban részben feltöltötte, így mostani belmagassága kb. 1,2 m. A pinceszint fölé épült három emeletben a síkmennyezetű lakóhelyiségek kaptak helyet.

Felfelé haladva a torony oldalfalainak vastagsága szintenként 0,4 méterrel csökken, így a helyiségek alapterülete emeletről-emeletre 1,6 négyzetméterrel nő. E fokozatos elvékonyodás miatt a legfelső szinten a torony falainak vastagsága csupán 1,8 m. Kívül, a sarkokat erősítő támpillérek három egymás utáni visszaugrása is jól érzékelteti az egykori emeleteket.

A tornyon napjainkban csupán két nyílás található: Az egyiket az északkeleti falon, a második szint közepén láthatjuk, ahol egy keskeny, hosszúkás, lőrésformájú, befelé erőteljesen kiszélesedő oldalú ablak maradt fenn. A másik az északnyugati falon, a torony északi sarkához közelítő 2,2 m magas és 0,9 m széles nyílás, melynek felső része félkör alakú. Mivel mérete egy egyszerű ablaknál jóval nagyobb, és a 2. emeletet a 3. szinttől elválasztó magasságból indul, arra következtethetünk, hogy ez volt a torony bejárata. A bejárat eszerint a talajszinttől kb. 7,5 m magasan lehetett. Megközelítése egy mozgatható létra segítségével történt.

A torony felső záródása bizonytalan. Egy, a 19. század második felében készült rajzon, még látható a torony pártázatának maradványa, melyet feltehetően fából ácsolt sátortető fedett. A legfelső szint kis négyszögletes gerendafészkeiből arra következtethetünk, hogy kívül egy faszerkezetű, kiugró védőfolyosót hoztak létre. Ezen ismeretekből kiindulva Kőnig Frigyes rekonstrukciós rajza bemutatja a torony egykori tetőzetének variációs lehetőségeit.

A tornyot kb. 20-25 m távolságban egy közelítőleg kör alaprajzú árok veszi körül. Ennek külső részén az árokból kidobott földből emelt sánc is jól megfigyelhető. A legjobban az északnyugati és a keleti oldalon maradt meg, itt 1,5-2 méterrel magasodik az árok fölé.

A várdomb északkeleti oldalát egy keskeny nyereg köti össze a mellette emelkedő heggyel. Feltehetően erről vezetett a bejárat egy ma már nyomtalanul elpusztult fahídon keresztül a torony lábához.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 390/391,

GPS: É 45° 23.677 (45.394619)
K 22° 20.934 (22.348907)

A Szörényi- (Bánsági-) havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység ÉNy-i oldalában, a Sebes (Borlovai) - patak bal partján fekszik Sebesrom (Turnu Ruieni) község. A falutól K-re húzódó hegycsoport Ny-i nyúlványán árokkal körülvett, hatalmas lakótorony romja magasodik.

NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban