Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ecel - Hetzelsdorf - AţelRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Ecel

Medgyes városának közelében, tőle keletre, az Oltmelléki hegysor területén, az Éceli-patak mellett fekszik Ecel (Hetzeldorf, Aţel) község. A falu plébánosát, Walterust 1283-ban említik először, a falu temploma ekkor már állt. E korai templom helyén épült a ma látható háromhajós, sokszögzáródású szentélyű, Szent Miklósnak szentelt gótikus templom 1380 táján. A következő építési periódust a főkapun bevésett dátum (1429) jelzi. Ekkor az oltárteret és az oldalhajókat megemelték, az oltártér így 11,2 méter magas lett. Az északi falnál egy kétszintes, hálóboltozatos sekrestyét építettek. A harangtornyot - melynek keletkezési ideje ismeretlen - két emelettel magasították. Különösen szépek a torony gótikus ablakai, valamint földszintjén az ugyancsak gótikus pálcaműves kapu, melynek íveit levél és faág díszíti.

A 15. század elején a templomot egy ovális kerítőfallal vették körbe. Délkeleten egy négyszintes dongaboltozatos kaputorony épült, ezt tölgyfakapu és csapórács védi. A harmadik szintjén lakószobát alakítottak ki. A déli falon egy árnyékszék van, hasonlóképpen, mint Homoródon és Szászbudán. A nyeregtető alatt lőrések láthatók. A bástyákkal és tornyokkal ellátott külső kerítőfal építését 1499-re fejezték be.

1686-ban a belső kerítőfalat a déli toronnyal és a régi községházzal együtt lebontották. Keleten, a kerítőfal helyén egy új iskolaépületet emeltek.

1959-ben az északi tornyot lebontották. Ekkor fölfedeztek itt egy földalatti járatot, ami a tornyot a szemben lévő 370. számú parasztházzal összekötötte.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 621-622.


GPS: É 46° 9.410 (46.156841)
K 24° 27.949 (24.465815)
NVA
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban