Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Jakabfalva - Jacobsdorf - Iacobeni, Románia, Erdély és Partium, Nagy-Küküllő vármegye -  templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

A település első temploma feltehetően még a szászok itteni letelepedésekor, valamikor a 12. században épült fel. Ebből a korai épületből a szentély déli falában talált szentségtartó és kőküszöb, valamint a szentélynégyszög boltozatának részei maradtak fenn. 1309-ben papját, Miklóst a szász egyházközségnek a gyulafehérvári püspökség ellen folytatott, egyházi tized ügyében zajló perirata említi. Feltehetően e Miklós plébános építtette a 14. század első harmadában a régi templom helyére az új, Szent Jakab tiszteletére szentelt gótikus templomot, torony nélkül, csúcsíves diadalívvel, lapos mennyezettel és sokszögzáródású, keresztboltozatos szentéllyel. A 15. század végén a templomhajót késő-gótikus hálós boltozattal látták el.

A 15/16. század fordulója táján a templomot védhetővé tették: egy nagy védelmi tornyot emeltek a nyugati oldalon. E torony oldalainak hossza alapjainál 9,4 m, így szélesebb lett, mint a hajó. Földszinti bejárata a templomból egy csúcsíves ajtón keresztül történt. A dongaboltozatú felső szintre a falba vágott lépő vezet fel. A fa gyilokjáróval ellátott tornyot piramistető fedi. A sekrestye fölé egy ötszintes, fa gyilokjárós védelmi tornyot, a templom fölé pedig egy védelmi szintet építettek. A kiugró szintet 15 boltív tartja, amik támpillérek között feszülnek. A sekrestye fölé került torony mintegy védőköpennyel erősíti meg sekrestye falait. A nyugai torony építésekor az ott lévő kaput megszüntették.

A templomot egy négyszöghez közelítő várfal veszi körbe. A kerítőfalon dupla lőrések vannak. Északon áll a kaputorony, délkeleten egy saroktorony 1547-es évszámmal és jó állapotban megmaradt külső festéssel.

Északnyugaton egy megerősített terményraktárház látható, amit ma imateremnek használnak. Két szintje van, lőrésekkel. Délkeleten egy saroktornyot lebontottak. A kaputornyot hajdan csapórács védte, előtte egy fallal védett előudvart alakítottak ki az északi oldalon.

/Karczag Ákos/

Nógrád megye várai
Új feltöltések, frissítések
23ÁprDvor - Levernica  ▪  Dunaújváros , Pentele , Rácdomb - török palánkvár  ▪  Dunaföldvár - solti kuruc kori sáncvár  ▪  Dunaföldvár - Felsősziget, kuruc kori sánc  ▪  Dunaföldvár - Bottyánsánc, kuruc kori sánc  ▪  Dunaalmás - Vár  ▪  Ducó - Vár  ▪  Károlyváros - Dubovac  ▪  Saskőváralja - Saskő vára és elővár  ▪  Dubravica - castellum  ▪  Drivenik - Vár  ▪  Drežnik Grad - Drezsnik  ▪  Drenov klanac - Simsanovka torony  ▪  Drenkova - Drankó vára  ▪  Drenkova - Cozla  ▪  Drégelypalánk - török palánkvár  ▪  Drávapalkonya - Bádeni Lajos erődje  ▪  Dragović - Csáktornya-vár  ▪  Draga Svetovjanska - Turen vára
22ÁprDonji Zagon - Ledenice  ▪  Donji Srb - Kula  ▪  Donji Skrad - Gradina  ▪  Donji Furjan - Furjan, Sokolacgrad, Cager  ▪  Donja Suvaja - Unafő, Gradina  ▪  Domoszló - Oroszlánkő  ▪  Dolmány - templom  ▪  Doljanovci - Pogana gradina  ▪  Dolac - Turski grad, Éleskő vára  ▪  Doborka - templom  ▪  Döbrököz - Vár  ▪  Dipse - templom  ▪  Doboka - Vár
20ÁprDiósjenő - Csehvár  ▪  Diód - Vár  ▪  Diklenica - Vár  ▪  Diakovár - Diakó  ▪  Dézna - Vár  ▪  Dévény - Vár
19ÁprZsolnalitva - Zsolnalitva vára
Ajánlott látnivalók
Keresési előzmények
Jakabfalva - templom