Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Berkeszpataka - BerchezoaiaRomániaErdély és PartiumSzatmár vármegye - Kővár, Chioar

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Az Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka (Berchezoaia) község. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.

A vár okleveles formában először 1368-ban tűnik fel olyan vonatkozásban, hogy az írás Lackfi András vajda György fiát Kővárból származónak mondja. 1378-ban Nagy Lajos király Balk és Drág román vajdáknak adományozta a várat, beiktatásukra azonban csak Zsigmond király idején, 1390-ban került sor. Később a Bélteki, ezektől hűtlenség okán elvéve a Drágffy család birtokába került. A mohácsi csatát követően 1526-ban Szapolyai János rendelkezett felette, majd a Habsburgok és az erdélyi fejedelmek váltották egymást a vár birtoklásában. 1538-tól fontos erdélyi határvár szerepét töltötte be. 1567-ben János Zsigmond a török segítségével foglalta vissza a császáriaktól. A XVII. század elején a belső vár védelmét ellátó, Bocskai Istvánhoz hű magyar katonák kiszorították a külső várat védő császári erőket, s így az erősség Bocskai kezére került. Egy 1694-ből való leltár Kővárat háromszoros védőgyűrűből (külső, középső és belső várból) álló erősségnek írja le, ahol az egyes várfal-övek és az ezeken átvezető bejáratok közötti árkokon felvonóhidak és kapuk szolgáltak. A várfalakat külső tornyok is erősítették, egyik bástyája az ágyúk számára volt kialakítva. A belső vár udvarán templom állt, körülötte a vár életéhez szükséges különböző gazdasági épületek emelkedtek. A rejtettsége révén leginkább védett - legbelső - felső várban a lakóépületek kaptak helyet. A XVI. század végétől, a XVII. század elejétől kezdve a Kővár központú, Közép-Szolnok vármegyéhez tartozott terület Kővárvidék néven elkülönült, különállása egészen 1876-ig tartott, mikor területét a környező vármegyékbe olvasztották. 1703-ban, a Rákóczi szabadságharc elején kuruc kézre jutott a vár. A bukást követően, 1715-ben Rabutin császári tábornok felrobbantatta, majd két évvel később az Erdélybe törő tatárok pusztították el Kővár maradék erődítményét. Az 1719-ben Teleki birtokká lett, hadászatilag értéktelenné vált Kővár ezután nem épült újjá, köveit idővel széthordta a környező falvak lakossága. A várnak ma is jelentős falmaradványai állnak.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 101-102.


GPS: É 47° 28.559 (47.475990)
K 23° 34.725 (23.578743)