Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szászsebes - Mühlbach - Sebeş, Románia, Erdély és Partium, Szeben vármegye -  városerődítés

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

A Szebeni-havasokhoz tartozó Szászsebesi- (Oláhpiáni-) és az ettől K-ebbre húzódó, ugyancsak a havasokhoz tartozó Szerdahelyi-hegységet elválasztó, itt É-ra tartó Sebes folyó két partján fekszik Szászsebes (Sebeş, Mühlbach) városa.

A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is (ez utóbbiak egykori jelenlétét aranypénzleletek bizonyítják), majd az avarok, szlávok következtek.

A magyar honfoglalást követően a székelyek egyik központi települése alakult ki a Sebes folyó jobb parján, a későbbi evangélikus templom alatt és körül a székelyek korából való ősi templom, illetve az azt övező egykori temető maradványaira bukkantak. II. Géza király idején (1129-1162) megkezdődött az akkor még székelyek által lakott vidékre való szász betelepítés (1150 körül). A gyorsan fejlődő települést II. András magyar király 1224-ben kelt oklevelében (Andreanum) a szászoknak adományozta (miként a Szászvárostól Erdővidékig terjedő, Szászföldnek nevezett egész területet), ugyanakkor az itteni székelyeket áttelepítette a Háromszéki-medence környékére, arra a vidékre ahol a későbbi Sepsiszék kialakult (Sepsi = Sebes).

A tatárjárás (1241) favárával együtt elsodorta a még nem kellően erődített települést, melyet aztán lakói a később, Zsigmond király idejében kiadott engedély (kelt 1387. november 23-án) alapján erős fallal kerítettek. A Sebes folyó jobb partja közelében felépült várfalak nagyjából téglalap alaprajzot mutattak, északon és nyugaton kaputornyok alatt lehetett a falakon belülre kerülni, az előbbi közelében négyszög alapú torony, az utóbbi mellett félköríves barbakán erősítette a védelmet. A falak találkozásánál tornyok őrködtek, északnyugaton a Csizmadia- , északkeleten egy sokszög- , délkeleten a Szabó- vagy Deák-torony állt (a valószínűleg létezett, folyó felőli délnyugatiról nincs adat). A várfalak, a kapuk és az egyéb erődítések a XIX. század közepéig épségben megmaradtak, ekkor a kapukat és a falak jelentős részét lebontották.

A II. Murád szultán által indított 1438-as török ostromnak a várfalak nem tudtak komolyan ellenállni, rövid harc után a törököket kísérő Vlad Dracul havasalföldi vajda közvetítése nyomán a város inkább megadta magát. Az utolsó védők a Szabó-torony védelmében bízva ide húzódtak fel, de a törökök a bentiekre gyújtották az épületet, a tűz és füst elől kitörő menekülők egy részét megölték, többségüket pedig rabságba hajtották. A város (és a Zápolya-ház) falai között halt meg 1540. július 21-én János király. 1551. június 19-én Izabella királyné - eleget téve Martinuzzi követelésének - itt írta alá fia, a gyermek János Zsigmond nevében a hatalomról lemondó nyilatkozatot. 1551. októberében Castaldo tábornok lett a város ura, majd 1556-ban Petrovics Péter visszafoglalta Izabellának Szászsebest. A város 1658-ban pénzen váltotta meg szabadságát a II. Rákóczi György ellen Erdélybe jövő törököktől, ám azok 1661-ben mégis elpusztították. A II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc idején Szászsebes 1708. augusztus 4-ig a kurucok kezén volt, ekkor a császáriak elfoglalták és felgyújtották. A háborúk miatt lélekszámában megfogyatkozott városba a XVIII. század derekán újabb jelentős számú németet telepítettek, akik ezúttal Ausztria területéről érkeztek Erdélybe. A város az 1848-49-es szabadságharcban is részt vett, legalábbis annyiban, hogy falai körül gyülekezett a győztes piski csatába innen induló Bem tábornok serege. Aztán a szabadságharc elmúltával a hadászatilag korszerűtlenné vált, avítt védművek a várost formálók falbontó kalapácsainak estek áldozatul.

Nógrád megye várai