Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

DolacHorvátországHorvát-SzlavónországPozsega vármegye - Turski grad, Éleskő vára

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

A vár a késő középkor folyamán egy kicsinyke török erősség volt, melyből mára csak kevéske falak maradtak fenn.

„… Dolac falu fölött, az un. török vár maradványai maradtak fenn. Itt elég sok tárgyat találtak a római és a kora középkori időkből, melyekről Arneth közölt adatokat. Voltak itt gyűrűk, fibula töredékek, fülbevalók, stb. A középkorban Dolac, a mára már eltűnt orlyavai erosségnek volt alárendelve. Csak némi kevéske falai maradtak fenn, melyek azt mutatják, hogy az erősség nagyon kicsiny volt, és inkább lakóépületként szolgált, egészen a késői időkig. Az is lehetséges, hogy Dolac valójában, a Pozsega vármegyei Brestovcz castrum nak alárendelt castrumok között volt megtalálható, melynek tulajdonjogában 1525-ben, II. Lajos megerősítette Dessewffy Ferencet. Egy későbbi okiratban szereplő„ castrum Brewsthowcz , alio nomine Eleskew ” formula, azt a feltevést is megengedi, hogy Éleskő vára, valójában Bresztovác castrumával volt azonos..."

Engel Pál adatai szerint:

A magyar történetírás a várat, mint castrum Brestóc, vagy mint Éleskő vár ismeri. Első ismert birtokosa a Brestolci család volt 1436-ban, majd 1525-ben a cserneki Dezsőfieké.

A vár mai állapota:

A vár egy igen érdekes alakú, észak-dél irányú hegygerinc déli végében helyezkedik el. A vár a déli magasabb környezettől mélyebben fekszik, ezért innen egy kb. 6 méter magas sánccal, valamint árokkal tették védhetőbbé. Az árok északi oldalán, egy kb. 8 méter magas sziklatömb van melyre magát a várat felépítették. A vár területe nagyon kicsi. A védelmét, a hegynyereg nyugati és keleti oldalának meredeksége, valamint a déli oldal sánccal, árokkal való megerősítettsége jelentette. Északról támadhatatlan volt. A déli oldal védelmét egészítette ki a sziklatömbre épített vár déli falainak kialakítása, valamint a déli fal külső homlokzata előtt/alatt kialakított falszoros. A toronyszerű déli rész vastag falai, alul, az első emelet magasságáig íves kialakításúak, míg a fölött sokszögletűek. A várrom nyugati falában egy nagyméretű ablaknyílás látható. A vár udvara északi irányban lejtős, (lehetséges, hogy az omladék miatt), amit egy sáncformában fennmaradt fal zár körbe. E sáncformájú udvar lezárástól északabbra, kb. 8 méterrel mélyebbre, egy kisebb külső várnak megfelelő plató található, mely egy pengeszerűen elkeskenyedő gerincben folytatódik, melynek végén valaha egy figyelőtorony lehetett, ahonnan belátható volt a várhoz tartozó Bresztovác falu, valamint a nyugat - keleti irányú Gradiskó-Pozsega közti útszakasz is, továbbá a pakráci elágazás is. A vár északkeleti oldalán egy négyzetes ciszternához hasonló üreg található, melyhez egy felmérhetetlen irányú faldarab is csatlakozik. A vár területe, növényzettől kevésbé takart.

A vár felkeresése csak érdeklődőknek ajánlott, mégpedig a viszonylagos nagy távolság (gyalog) és a relatív kevés maradványok miatt.

A várat 2004. 09. 02-án bejárta: dr. Montskó Péter és Szatanek József, Pécs

Bresztovác-Brestovac, Trenk/Strisich kúria

"...Bresztovác falva, hat kilométerrel nyugatabbra Pozsegától, az Új Gradiskai főút mellett található. Mint nemesi birtok, mezőváros és a Szt. Márton plébániatemplom (máig fennmaradt) egyházközségeként említik meg a XIV. század elején. A településtől egy kicsit messzebb lévő hegyen volt megtalálható Bresztovác, vagy Éleskő (Oštri kamen) középkori vára. A bresztováci birtok középkori uraiként említik meg a XIV. században a Lipei és a Pribinai nemesi családokat, a XVI. században, Dessewfyeket és Tahy Istvánt. 1535-ben megemlítik radvánczi Velykay István ( Stjepan Velykey de Radowancz ), bresztováci kúriáját [127] . A török alóli felszabadulás után, a XVII. század végén kezdődött Bresztovác újkori története, miután kialakították az új birtokot és az uradalom székhelyeként felépítettek egy kúriát.

A XVIII. század elején, a 41,223 forintra becsült bresztováci birtokot, I. Lipót király, 1702-ben, de Serena Amata Antal grófnak adományozta. Az újonnan adományozott uradalmat, 1707. május 16-tól, néhány faluval kibővítették [128].

Serena gróf, 1732-ben Bresztovácot, a Bródi határőrvidék főparancsnokának, báró Trenk Iván Henrik ( Johann Heinrich Trenck) ezredesnek adta el. A birtokot Iván fia, báró Trenk Ferenc a híres pandúrvezér örökölte [711] , akinek hősi híre Horvátország, Szlavónia és részben Európa szerte elterjedt. Báró Trenk Ferencrol és a családjáról részletesebben a Trenkovoi kastélyról írt szövegben. Trenk Ferenc 1747-es elitélése, börtönbe vetése és birtokaitól való megfosztása után, Bresztovácból számos más birtok keletkezett (Pakrác, Pleternica, Velika, Nuštar), melyek az Udvari kamara irányítása alá kerültek. A valamikori Trenk birtokok nyílt árverését 1753-ban tartották meg, 1754-ben (egyes források szerint 1756-ban), Mária Terázia királynő személyes aláírásával, a bresztováci javakat, Horányi Gábor királyi tanácsos, Pest vármegyei alispánnak adták el. Horányi Gábor, a bresztivicai uradalom felét, 1759-ben eladta, Strisich (Strižic) Ivánnak a pozsegai ítélotábla elnökének, a későbbi pozsegai alispánnak. Horányi Gábor halála után, fia, 1763-ban a birtok másik felét is eladta Strisich Ivánnak. A XIX. század folyamán jó néhány birtokos váltotta egymást. 1825-ben Nagy Imrét említik meg a bresztováci birtokosként, a XIX. század első felében Festetich Antal grófot [129] . A XIX. század második felében a Reiner család a tulajdonosa, a XX. század kezdetén Düwell Károly József. 1910. körül a bresztováci birtokot felosztották. Ó Bresztovác és Reinerovác, dr. Reiner Mije birtokában volt. Az uradalom másik részének tulajdonosai a szentlőrinci (Vinkovac) Beck Albert, a szombathelyi (Subotica) dr. Sch�ffer Adorján, a monostorszegi Bruck Jakab és a szabadkai (Subotica) Löwy M. L. nagykereskedő cég 130 , voltak.

A bresztováci uradalom 1736-ban, magába foglalt 24 falut és települést, 330 portával, melyek birtokában: 215 ló, 315 vágómarha, 466 tehén és üsző, 495 juh és kecske, 430 sertés és 59 kaptárnyi méh volt. Az uradalomhoz ekkoriban tartozott: 1,189 hold szántó, 199 kapaaljnyi szőlő (1 kapaaljnyi vagy egy kapányi szőlő, = 200 négyszögöl, vagy 4 kapás által megdolgozott terület = szántás ágy vagy barázda – lectus ), 491 kaszaaljnyi kaszálórét (1 kaszaalj, kb. 800-1200 négyszögöl), 11,458 szilvafa és 20 vízimalom. A bresztováci uradalomnak 1745-ben, 121 faluhelye volt, ami 1848-ra, 199 faluhelyre növekedett. 1902. körül a gazdaság, 2,587,5 hektárt ( 4,500 hold ) művelt földterületet foglalt magába, melyből: 230,15 ha mező, 46,2 ha rét, 4,6 szőlőés 2,306,55 ha erdő volt. A gazdaságban ekkor, búzát, rozsot, zabot, kukoricát, lóheremagot, továbbá épület és tűzifát termeltek. A bresztováci uradalomba, a XIX. század vége felé, a Bresztovácban és Skenderovoban lévő marof (majorság és kastély együttes) mellett a Reiner család Marindvorban is felépített egy kastélyt (marof), a Pozsegából Stražeman felé vezetőút mellett [131] .

Bresztovác településének közepén, a Pakrácot Új Gradiskával összekötő (vagy elválasztó) út kereszteződésének közelében, található egy kicsiny kúria, kb. 28x12 méter nagyságú alaprajzzal (a mérték a kataszteri térkép alapján). Ez egy magasföldszintes, alápincézett, sátortetős, épület, egy, az északkeleti sarokhoz hozzáépített „toronnyal”. Ez az alsó részén elvágott torony, továbbá a historizáló módra kialakított utcai (északi) homlokzat, késő XIX. századi építészeti jellegzetességeket hordoz. A belső elrendezését, teljesen átalakították az utóbbi ötven év különböző felhasználási igényei szerint.. A kúria évekig iskola volt, de nem olyan régen megint átrendezték. Mára már nem ismert, hogy mikor is építették ezt a kúriát. Az sem ismert, hogy itt állt e a Trenkek kúriája, amit később átalakítottak és átépítettek, vagy az, Bresztovác valamely másik helyén volt e. Világos, hogy ennek részletes vizsgálata szükségszerű. Arról viszont vannak adatok, hogy a bresztováci uradalomban dolgozott Kohousek József kertész 634 , 1887. április 1-tol, 1888. július 1-ig, ami az itt lakó tulajdonosok, magasabb kulturális fokáról beszél [132] . Az sem ismert, hogy mikor keletkezett a kúria melletti uradalmi park. Feltehető, hogy a kúria és parkjának létrehozása mellett, egy díszkert is megvalósult.

Jegyzetek

127) Butorac, J. 1977a: 36. oldal, 1977b: 42, 147. oldal, 190: 29, 41. oldal, Cuk, J. 1925: 92. oldal, Ðuric, T. 1974: 31. oldal.

128) Az 1702-es adományozáskor, a bresztováci uradalom az alábbi falvakat foglalta magába: Bresztovác, Završje, Novo Selo, Nurkovci, Dolac, Daranovci, Zakoranje, Gucani, Ivan Dol, Oblakovac, Lipa, Golobrdci, kunovci, Štitnjak, Ugarci, Svrzigace és Perenci. Az 1707-es adományozáskor, az uradalom területén az alábbi falvak terültek el: Cecavac, Snjegavic, Vucjak, Koprivna, Kujnik, Orljavac, Pasikovci, Rasna, Deževci, Pavlovci, Bolomace, Boricevci, Vilic selo, Skenderovci, Jaguplije és Brdani.

129) FESTETICH ANTAL gróf, a túrmezei származásával, ősi és nevezetes, horvát ősnemesi családokhoz tartozott. A család három ágra osztódott: horvátországi kisnemesekre, magyar grófokra és hercegekre. A kisnemesi család egyik ága Magyarországra költözött át, a XVIII. század elején, akiknek Mária Terézia királynő a „de Tolna” nemesi előnevet adományozta, aztán grófi címet kaptak 1766-ban és 1772-ben. Osztrák grófságukat, 1857-ben I. Ferenc József adományozta, Festetich Antal fiainak Ágostonnak, Sámuelnek és Dénesnek. A Festetich családról részletesebben az alábbi irodalom ír: Atlagic, M. 1982.: 65-66. oldal, Laszowski, E. 1903.: 22. oldal.

130) Atlagic, M. 1982.: 66. oldal, Bösendorfer, J. 1910.: 376. oldal, Butorac, J. 1967.: 224. oldal, 1977b.: 93. oldal, 1990.: 94. oldal, Horvat, J. 1939. 513. oldal, Karaman, I. 1973b.: 200. oldal, 1977.: 201. oldal, Kempf, J. 1910.: 175, 176, 179. oldal, 1914.: 64. oldal, 1929.: 9. oldal, Krška, J. 1902.: 87. oldal, Laszowski, E. 1903a.: 185-186. oldal, 1903b.: 22. oldal, Mažuran, I. 1993.: 643. oldal, Šišic, F. 1896.: 91. oldal, 1900.: 54. oldal.

131) Butorac, J. 1977a.: 156. oldal, Horvat, J. 1939.: 513. oldal, Karaman, I. 173b.: 200. oldal, Krška, J. 1902.: 87. oldal, Laszowski, E. 1903a.: 184. oldal, Mažuran, I. 1993.: 71-76. oldal, 644. oldal.

132) Povijesni arhiv grada Zagreba, 23579/I ex. 1891. (Zágráb város történeti levéltára, 23579/I. 1891-ből) 634) KOHOUSEK JÓZSEF (szül.: 1862-ben a csehországi Semily melletti Roztok Kolarban), a csehországi halicsi H. Škopánál, két és fél évig tartó iskolái befejezése után, 1881. április 26-tól a tanulmányait, az akkor egyik elismert kertépítésznél, a prágai Tiale Józsefnél folytatta. Ez idő alatt sok kertet rendezett be, továbbá előadásokat tartott botanikáról dendrológiából és szőlészetből. 1881. októberében, Schwareenberg Adolf herceg szolgálatába lépett, 1884. szeptember 16-tól, 1885. október 1-ig, gróf Lippek kastélykertjét gondozta. A katonaságtól való leszerelése után, 1886. december 2-től, csatlakozott a prágai „Flóra” Kertművészeti társasághoz, melynek keretében lehetősége volt néhány saját tervezésű kertjének kivitelezéséhez. 1887. 04. 04-től, 1888. 07. 01-ig a szlavóniai Bresztovác uradalmában, 1888. 09. 01-tol, 1889. 06. 30-ig, Stražemán uradalmában dolgozott. Ezután, báró Vranyczany-Dobrinovic Lui, oroszlavi birtokán dolgozott, mint főkertész, 1889. 06. 01-től, 1891. 01. 04-ig. 1891. szeptemberében, az újságokban, nyílt pályázatot írtak ki Zágráb szabad királyi városának, városi kertészének helyére. A posztra, a szoros versenyben a pályáztatók végül, Kohousek Józsefét választották ki a három legjobb pályázat közül. levéltára, 23579/I. 1891-bol)

711) Báró TRENK FERENC (Reggio-Calabria, 1711. 01. 01-Spielberg-Brno, 1749. 10. 04.) (674. kép), Trenk Iván és Keiler von Hargvatten (az ismert kurlandi hercegi családból), harmadik gyerekeként született. A legidősebb bátyja, 1707-ben született és 1725-ben, egy megvadult lovak által felborított kocsival szenvedett halálos balesetet a Diakóvár és Szlavón Bród közti úton. A másik bátyja, 1709-ben született és 1731-ben tisztviselőként, Bécsben halt meg. Ferenc apja, báró TRENK IVÁN (1652-1743. 02. 11.), 1683-ban lépett át a porosz hadseregből az osztrák katonaság szolgálatába, ahol feltehetően több mint hat, évtizedet töltött el. Mint zászlós kezdte katonai pályafutását és alezredesként, a Bródi Erőd parancsnokaként fejezte be. A von Trenck család a de Schorlak, Schakulak et Meiken előnévvel igen régi család volt, akiket a közép Német, Frankenreis környékén emlegetnek a középkor vége felé, 1450. körül kelet Poroszországba települtek át. Báró Trenk Ferenc gyermekként féktelen és akaratos volt és ilyen is maradt egész életében. Iskoláit a magyarországi Sopronban és Pozsegán a jezsuitáknál végezte. Hét nyelven beszélt. A gimnázium után katonai szolgálatba állt, tizenhat évvel később visszatért szlavóniai birtokaira, mivel apja, és mind két bátyja halála után egyedüliként ő maradt. 1731-ben vette feleségül Tillier feldmarsall leányát, akitől négy gyermeke született. Már 1737-ben megözvegyült, mivel felesége és összes gyermeke pestisben meghalt. Hat évig tartó házassága alatt atyja birtokain élt, ahol vadászattal és gazdálkodással múlatta idejét, továbbá összefogdosta a szlavóniai útonállókat (hajdukok), akik a XVIII. század első felének folyamán sok kárt okoztak a parasztoknak és a nemeseknek. A családi tragédiája ösztönözte arra, hogy katonai hivatásának szentelje magát. Amikor IV. Károly király visszautasította Trenk felajánlkozását, hogy 4.000 katonára támaszkodva megtámadja Boszniát, orosz katonai szolgálatba lépett át, ahol két évet töltött el. A török elleni háborúban vált híressé és előbb kapitánnyá, késobb őrnaggyá lépett elő. A parancsnokaival való összetűzése miatt Kijevben halálra ítélték. Az utolsó pillanatban kegyelmet kapott és száműzték Oroszországból., ezután 1740-ben visszatért szlavóniai birtokaira. Már a következő évben Trenk Ferenc bekapcsolódott az örökösödési háborúba és engedélyt kapott Mária Terézia királynétől, hogy saját költségén felfegyverezzen egy pandúr csapatot az előzetesen kegyelemben részesített útonállókból. Trenknek a katonai sikerek, 1741-ben őrnagyi, 1742-ben alezredesi, 1743-ban ezredesi rangot hozott. Minden hadisikere ellenére makacs és fékezhetetlen jellem volt, továbbá hajlott a civakodásra és a párbajok kiprovokálására is, ami Trenknek, számtalan ellenséget szerzett, akik bevádolták a királyi és a katonai bíróságok előtt, az elkövetett és az el nem követett tetteiért is. Három vizsgálat után, amit 1745-1747-ig folytattak le, megfosztották tiszti rendfokozatától és vagyonától, továbbá életfogytiglani börtönre ítélték, ahol két évet él és ezalatt megírta az emlékiratait.

Forrás:

Ðuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb 

Butorac, J. 1967. 224. oldal, Laszowski, E. 1903a. 184. oldal, Mažuran, I. 1993. 643. oldal. 

Helman, T. 1994.: 51. oldal, Povijesni arhiv grada Zagreba, 23579/I ex. 1891. (Zágráb város történeti 

Karaman, I. 1977: 201; Kempf, J. 1910: 186-193; 1914: 61-71; Pavlicevic, D. 1961: 83-87; Šišic, 1896: 85-93; 

ADAMCEK, Josip 1977: Požega i Požeška županija u srjerdnjem vijeku, Požega: Skupštine opcine ( Pozsega és 

Pozsega vármegye a középkorban, Pozsega: Megyei Közgyulés) 

ATLAGIC, Marko 1982: Grbovi plemstva u Slavoniji 1700-1918, Cakovec: Zinski (bibloteka posebnih izdanja, knj. 25. ( 

A Szlavón nemesség címerei 1700-1918-ig, Csáktornya: A Zrínyi könyvtár külön kiadványai, 25. könyv.) 

BUTORAC, Josip 1967: Stanovništvo Požege i okolice, 1700-1950. Zbornik za narodni život i obicaje, knj. 43. Zagreb: 

JAZU. ( Pozsega és környéke lakossága 1700-1950 között. Gyujtemény a népi életrol és szokásokról, 43. kötet. 

Zágráb: JAZU.) 

BUTORAC, Josip 1977a: Požeški leksikon, Kaptol, str. 116. Požega: Skupština opcine. ( Pozsegai lexikon, Kaptol, 116. 

oldal. Pozsega: Körzeti gyűlés. ) 

BUTORAC, Josip1977b: Crkveno-kulturna povijest Požege i okolice 1227-1977, Zagrab: Hrvatsko književo društvo 

Cirila i Metoda. ( Pozsega és környékének egyház-muvelodési története 1227-1977, Zágráb: Horvátországi Cirill és 

Metód irodalmi társaság ) 

BUTORAC, Josip 1990: Regesta za spomenike Požega i okolice 1221-1860, Zagreb, Hrvatsko književno društvo sv. 

Cirila i Metoda ( Pozsega és környékének muemléki regisztere 1221-1860-ig, Zágráb, Szt. Cirill és Metód Horvát 

irodalmi társaság.) 

CUK, Juraj 1925.: Požeško plemstvo i Požeška županija od doba prvih sacuvanih imena i naziva do polovice 

cetrnaestog vijeka, Rad, JAZU, knj. 231. br. 38-101, Zagreb (A pozsegai nemesség és Pozsega vármegye az eloször 

feltunt nevek és elnevezések korától a tizennegyedik századig, Rad JAZU, 231. könyv, 38-101. szám, Zágráb) 

ÐURIC, Tomislav 1974: Iz prošlosti novogradiškog kraja, Varaždin: Novinsko izdavacko poduzece. ( Az új 

gradiskai vidék történelmébol, Varasd: Hírlapkiadó vállalat). 

HORVAT, Josip 1939: Kultura Hrvata kroz 1000 godina, Zagreb. ( Horvátország kultúrája 1000 éven keresztül, Zágráb 

KARAMAN, Igor 1973b: Sumarni katastar veleposjeda u Slavoniji od 18, do 20 stoljeca, Radovi Centra za 

organizaciju naucnistraživackog rada u Vinkovcima, knj. 2, str. 167-212, Zagreb: JAZU. ( Szlavóniai nagybirtokok erdo 

katasztere a XVIII. századtól a XX. századig, Szentlorinci (Vinkovac) tudományos-kutatói muvek szervezetének 

Központi Műhelye, II. kötet, 167-212. oldal, Zágráb: JAZU. ) 

KARAMAN, Igor 1977: Požega i Požeška kotlina od oslobodenja ispod turske vlasti do 1848. god. Požega 1227-1977. 

str. 77-92.. Slavonska Požega: Skupština opcina. ( Pozsega és a pozsegai völgykatlan a török alóli felszabadulástól 

1848-ig. Pozsega 1227-1977, 208-222. oldal. Pozsega: Megyei közgyulés 

KEMPF, Julije 1910: Požega i okolica, Slavonska Požega. ( Pozsega és környéke, Szlavóniai Pozsega.) 

KEMPF, Julije 1914: Iz požeške kotline – zemljopisne i povijesne crtice za mladež, Slavonska Požega. ( A pozsegai 

völgységről – földrajzi és történelmi vázlatok fiataloknak, Szlavón Pozsega. ) 

KEMPF, Julije 1929: O grofoskoj porodici Jankovic Daruvarskih. Vijesnik državnog arkiva u Zagrebu, sv. 4. str. 

141-158. Zagreb. ( A daruvári Jankovich grófi családról. A zágrábi állami levéltár Közleményei. Zágráb. IV. kötet, 

141-158. oldal )KOLAR, Marija 1993: Baranjski dvorci, seminarski rad iz kolegija „Vrtna umjetnost” Zagrab 

Architektonski fakultet. (Baranyai kastélyok. A Zágrábi Építészeti Kar, „Kert muvészeti” kollégiumának szemináriumi 

dolgozata). 

KRŠKA, Josip 1902: Statistika i šematizam veleposjednika u Hrvatskoj i Slaviniji, Zagreb. (A horvátországi és 

szlavóniai nagybirtokok vázlata és statisztikája, Zágráb.) 

LASZOWSKI, Emilij 1903a: Imanja Požeške županije od vremena oslobodenja Slavonije do god. 1766. Vjesnik kr. 

hrvatsko-slavonsko-dalmatinskog zemaljskog arkiva, god. 5. str. 183-187. Zagreb. ( Pozsega vármegye uradalmai 

Szlavónia felszabadulásától 1766-ig. A horvát-szlavón-dalmát királyság országos levéltárának közleményei, V. 

évfolyam 183-187. oldal) 

LASZOWSKI, Emilij 1903b: Hrvatske povijesne gradevie, knj. 1, Zagreb. ( Horvátország történeti építményei, I. kötet, 

Zágráb. ) 

MAŽURAN, Ive 1993: Stanovništvo i vlastelinstva u Slavoniji 1736. godine, Osijek: HAZU – Zavod za znanstveni 

rad. ( Szlavónia uradalmai és népességük az 1736-os évben, Eszék. Horv. Tud. és Muv. Akadémia tudományos kutató 

intézete) 

PAVLICEVIC, Dragutin 1961: Na vratima u Požeške kotline. Slanonska Požega: Matica Hrvatska ( A Pozsegai 

völgység kapujában. Szlavón Pozsega: Matica Hrvatszka) 

ŠIŠIC, Ferdinand 1896: Županija Viroviticka u prošlosti, Osijek ( Veroce vármegye a múltban, Eszék) 

GPS: É 45° 17.925 (45.298752)
K 17° 34.519 (17.575314)

Megközelítése:Pozsegai hegység közepén lévő várhoz, legkönnyebben a magyar-horvát határt, Drávaszabolcs/Donji Miholjac átkelőhelyet használva lehet eljutni. Ezután utunkat Našice felé, délnek folytatjuk, majd Gradišténél jobbra, Pozsega irányába fordulunk. Pozsegát nyugat felé hagyjuk el, majd a következő falunál, Brestovac-nal, a falu közepén, a pakráci elágazástól, kissé Pozsega felé vissza, a valamikori bresztováci kastély előtt fordulunk délnek, ahol egy aszfaltos úton előbb elhaladunk egy jobbra eső kút mellett, majd a hegyek irányába vezetőúton haladunk tovább. Az út áthalad egy patakon, majd egyre följebb, víkendházas területen halad tovább, míg egy sorompóval lezárt erdészeti úthoz nem ér. Ha szerencsénk van ezt az utat lezáró sorompót nyitva találjuk, mely makadámos útként szinte bevezet a várba. Ha nincs szerencsénk, akkor itt le kell parkolni, és kb. 6 kilométernyi gyalogutat kell megjárnunk. A sorompó általában, de legfőképpen vadászidényben és a téli tüzelő gyűjtésének időszakában (szeptemberben) van nyitva, de ekkor is fel kell készülni arra, hogy sötétedéskor lezárják. A várhoz ezen az úton juthatunk, mégpedig folyamatosan délnek és hegynek felfelé haladva, míg egy erdei iskolaként is működő, fenyvesek közt elterülő erdészházhoz nem érünk. Az erdészháznál jobbra, nyugati irányban forduló, jelzett makadámos úton megyünk tovább, gyalog kb. 15 percig (kocsival 5 percig), míg egy elágazáshoz érünk. Az út itt tovább halad délnek és felfelé, míg a várhoz nyugatnak és lefelé kell haladnunk. Ezen az úton juthatunk a vár lábaihoz, mely a jó minőségű makadámos úttól északra, mintegy három percnyire található.

Nógrád Megye Várai
NVA