Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Slavonski BrodHorvátországHorvát-SzlavónországPozsega vármegye - Bród, Brod

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Írta, Internet alá rendezte: prof. Ivana Bunčić,

Slavonski Brod, 1994.

Eredeti cím: Tvrdava Brod

Kereső szó: tvrdave

Fordította: Szatanek József, Pécs, 2003. 09. Szatanek@dravanet.hu

Bród erődje, a katonai erődépítészet egyedülálló és monumentális példája Horvátországban, melynek műemlékjegyzéke, 1959-től, a legmagasabb kategóriába sorolja. Az erődöt, az osztrák császárság déli határainak védelmére építették fel, melyet egészen 1994. márciusáig katonai célokra használtak, amikor is véglegesen Bród városához került.

Az erőd jelenleg a város nemzeti-kulturális kincseként, félreismerhetetlen városképi jellegzetessége, a város urbanizációs szerkezetének. Ezért szükséges gondoskodnunk erről a kivételesen értékes építészeti örökségről, a megőrzéséről, felújításáról és új tartalommal megtöltve bekapcsolni a jelen életbe, hiszen mind ez már ránk tartozik. Térjünk vissza 1691-be, amikor e kicsiny, háromutcás településről távoztak a törökök, és az osztrákok foglalták el. Az 1699-es karlócai békétől, az 1878-as berlini kongresszusig, Bród, magán az osztrák monarchia és az ottomán császárság határán volt megtalálható. 1702-től, a Katonai határőrvidék szervezetébe foglalták be, melynek alapvető célja, a határok töröktől való védelme és őrzése volt. A határőrvidék övezete, Gradiskótól (Gradiška), Zimámyig (Zemun) terjedt, egy katonai kordon keretében, kisebb őrhelyekkel, őrgórékkal (čardak), az osztrák monarchia jelentős főútvonalai és stratégiai pontjai mellett, míg a Száván való forgalom ellenőrzésére és a két császárság közti a főbb kereskedelmi útvonalak összeköttetési pontjaira, nagyobb védelmi építményeket emeltek.

Így tettek Bródban is, ahol a régi török erődítménytől, 300 méterrel keletebbre, a Száva folyó mellett, a hatalmas Császárság és királyság, szlavóniai határőrvidékén, felépítették a bródi erődöt. A létrejötte jelentős hatással volt a városi polgárság, és e Száva menti település urbanizációs irányú fejlődésére is.

Az építkezéseket VI. Károly (1711-1740) uralkodásának ideje alatt kezdték el, Savoyai Jenő főherceg javaslatának hatására, aki katonai okokból vezetett hadjáratokat Boszniába és Szarajevóba, aminek kapcsán huzamosabb ideig tartózkodott Bródban, így meglehetősen jól ismerte a hely lehetőségeit.

A főbb tervek kidolgozására a Haditanács adott utasítást. Az első ötlet felvázolását, aztán a tervek egészét, J. Witter és segédje, Perette, Sebastian Vauban (1632-1707) francia hadiépítész rendszere alapján dolgozták ki, aki a XVII. XVIII. századi európai hadiépítészet, vezető szakembere és minden későbbi, modern elgondolású erődítő példaképe volt. Ő, a régi tökéletes geometriájú erődítések helyett, tagolt, csillagalakzatú, un. alacsony védőműveket alkalmazott és törekedett a hosszanti védelem mélységben történő erősítésére, lehető legrövidebb szakaszokkal. Rendszerének első terveiben, az erőd hatékony védelmét helyezte előtérbe, mindenféle tüzérségi tűz és rombolóhatásukkal szemben. Több ilyen rendszerű erődítést építettek Franciaországban, Itáliában, sőt Szlavóniában is – mely az időben az osztrák császárság részét képezte – Eszéken (Osijek), Gradiskóban (Gradiška), Bródon (Slavonski Brod) és Péterváradon (Petrovaradin). A bródi erőd felépítését, 1715. nyarán kezdték meg. A tereprendezés és a földművek kivitelezése, egészen 1718-ig tartott, amikor is a pozserováci békében, Szlavónia és Szerém biztonsági övezete leszűkült a Száva jobb partjára, ami után már neki lehetett állni a tervezett objektum egészének a megvalósításához.

Az erődkomplexum egészét, tömörített földből, fából, téglából és kisebb részben kőből építették fel. A palánk kialakításához és az erőd építéséhez szükséges faanyagot, a Jelastól, Bródig terjedő hatalmas erdőségekből vágták ki, a katonai téglagyár Vijušban volt, a kőanyagot Zdenciből szállították, a homokot a Szávából vették, a meszet Bród közvetlen környékéről és Lipovácról.

A legnehezebb munka az erőd sáncainak a felemelése volt, amit fizetség nélkül, a jobbágyokkal hajtattak végre – a határőrök rendeletek útján kötelezték őket állami robotra. Természetbeni hozzájárulásként csak ingyen étkezést kaptak, míg az iparos munkákat, melyeket külföldiek vezettek, megfizették. A tervek kivitelezésén, szakképzett hadmérnökökként és rajzolókként, főként osztrákok, franciák és csehek dolgoztak, csak néhány honi szakembert alkalmazva.

Gyorsan kellett dolgozni, mivel a határhelyzet, az elkövetkező osztrák-török háborúk miatt, egészen az, 1739-es belgrádi békéig, meglehetősen bizonytalan volt. Így már 1720-ban, a régi török erődítésben, helyőrséget helyeztek el, addig, amíg át nem költözhettek az új helyükre. Az erődben a lényeges munkálatokat, 1735-re fejezték be, az építkezések kapcsán, a jelentőségét vesztett, a még a török időkben (1536-1690) keletkezett bródi városfalakat lerombolták. Az erőd felépítésében nagy szolgálatokat tett az erőd első parancsnoka, Petrásch Miksa is. Ő, Savoyai Jenő segédtisztjeként vált sikeressé, aki továbbra is figyelemmel kísérte a bródi erőd munkálatairól szóló jelentéseket, melyekben sűrűn merültek fel problémák, az elégtelen pénzügyi eszközök, a Száva magas vízállása és gyakori kiöntése és egyes mérnökök szakértelme miatt.

Petrásch Miksa tábornokot, a parancsnoki helyén, 1723-ban, Trenk Iván alezredes váltotta fel, aki többet törődött a tulajdon előmenetelével, mint az erőddel. 1732-től, a parancsnok, lovag de Baulme ezredes lett, akit 1734-ben, Coppenhagen ezredes követett. 1738-tól a bródi erőd parancsnokságát, Hohenau ezredes foglalta el.

Hogy, hogy nézett ki az erőd a XVIII. század nyolcvanas éveiben, miután annyi nehézség mellett építették fel, a kb. 140 holdnyi területen lévő erőd földsáncain belüli objektumokat, megtudhatjuk abból a számos és alapos jelentésből, tervekből, melyek rendszerint Bécsben találhatók meg.

Ennek a hatalmas erődnek, a bástyáinak a nyomvonalát mindig, az adott kor tüzérsége szükségleteinek megfelelően alakították át. Előreláthatólag, 4.000 ember elhelyezését szolgálta, akiknek a, 2.150 méternyi védőfalakat kellett megvédeniük (magában Bród városában, a XVIII. század második felében, csak 1.573 lakos volt). A helyőrség a legkülönbözőbb fajta és féle fegyverzettel és 150 ágyúval rendelkezett, tekintettel az ellenséges támadásokra, a raktárakban, még több katona, 30 napi szükségleteinek megfelelő mennyiségű élelem és muníció volt.

A bródi erődöt, Vauban rendszerének megfelelő módon építették fel. Alapjaiban szabályos négyzet alakú, csak az árokrendszere adott neki csillag alakot. Három védelmi övezete volt: egy belső, egy külső és egy déli (1. kép).

Az erőd belső, középső része, szabályos négyzet alakú, aminek négy bástyáját, sáncokkal kötötték össze. A bástyákban, ezekben az ötszögletű védőművekben szervezték meg az ellenség elleni végső ellenállást és innen lehetett felügyelni az erőd előtti területet is, továbbá a falak külsejét, valamint a szomszédos bástyákat védeni. A bástyákat tömörített földből építették, a külső palástját téglából falazták ki, a felső rétegét, néhány, tüzérségi pozíciónak megfelelő nívóval tagolták. A bástyák az alábbi neveket viselték: Szt. Károly (I.), Szt. Erzsébet (II.), Szt. Mihály (III.) ás Szt. Jenő (IV.). Az 1732-es állapot szerint, az I. bástya torkában egy felszerelés raktár, a II. és IV. bástyáéban lőporraktárak, a III. bástyáéban a parancsnok és tisztjei lakása volt.

1. Kép. A bródi erőd alaprajza.

A számozás feloldása:

1. Szt. Károly bástya 13. Az erődtörzs kaszárnyája

2. Szt. Erzsébet bástya 14. Szt. Guido pajzsgát (ravelin)

3. Szt. Mihály bástya 15. Szt. János pajzsgát

4. Szt. Jenő bástya 16. Szt. József pajzsgát

5. Védőárkok, csatornák 17. Redoutok

6. Lőporraktárak 18. Szarvmű (Hornwerk)

7. Kötőgátak 19. Parancsnoki ház

8. Vízi kapu 20. Tiszti pavilon

9. Eszéki kapu 21. A káplán lakása

10. Cavelier 22. Vársík (Glacis)

11. Szt. Anna barokk kápolna 23. Békeidei lőporraktár

12. Szlavóniai kaszárnya

Minden két bástya között, egy kötőgát – legfőbb védőfal – húzódott. A falaikat téglából építették, a felső részén egy földréteg volt, mely mögött egy védőút vezetett. A kötőgátak belsejében, helyiségeket alakítottak ki az emberek, a muníció és egy erődben elkerülhetetlen feladatok megoldásához szükséges műhelyek számára (2. kép). A kötőgátak külső felén kisebb nyílások, míg a belsőn ajtók és kapu voltak. A kötőgátak minden átjárója középre vezetett. Az erőd két fő bejárata közül az egyik, a Vízi kapu, délen, míg a másik, az Eszéki kapu, északon volt, az északi kötőgát (3. kép) kapuja fölött egy latin nyelvű felirat található, melynek fordítása az alábbi: „VI. Károly császár győzelmeinek idején, de a jövőben is legyen ez a kapu, az ellenséggel szembeni diadalkapu!”.

2. Kép. A kötőgát kazamatái.

3. Kép. A cavalier északi szárnya.

4. Kép. A cavalier délnyugati szárnyában lévő kazamata, melyben jelenleg kiállításokat tartanak.

5. Kép. A cavalier felújított délnyugati szárnya az udvar felöl, mely hamarosan Bród város képzőművészeti Galériájának ad otthont.

A kötőgátakon belül, a középső részen van a cavalier, egy patkó alakú, egyszintes, téglából épített, masszív építmény. A cavalier belsejében boltozott helyiségek – kazamaták (szám szerint 108) találhatók (4. 5. kép), melyekben katonákat, tüzérségi műhelyeket, bognárműhelyeket, lakatosműhelyeket, fegyverműhelyeket, fegyvertárakat, pékségeket, felszerelésraktárakat, kórházakat, orvosi rendelőket helyeztek el. Minden helyiségében fűtőtestek és szellőző nyílások is voltak. A középső szárny közepére, mely egy tüzérüteg elhelyezésére szolgált, 1776-ban egy óraszerkezettel ellátott tornyot emeltek (6. kép). A cavalier boltozott mennyezetét, egy cement, egy habarcsréteggel vonták be, és egy további homokréteggel tömedékelték, mely az épületnek nagyobb biztonságot nyújtott, tüzérségi tűzzel szemben. A cavalier felső részét egy vastag földréteggel borították, és növényekkel ültették be, melyek gyökérzete mára egészen a földig lenyúlik. A cavalier munkálatait, 1777-ben fejezték be.

6. Kép. Az erőd alakuló tere, a közepén lévő, Szt. Anna templommal, 1911. nyarán.

Az erőd alakuló terét - melynek közepén, egy kicsiny, nyolcszögletes, barokk, Szt. Anna kápolna (1763) volt (6. kép) – a déli oldal két építmény, a Szlavóniai kaszárnya (1767) (8. kép) és az erődtörzs kaszárnyája (1784-85) zárta (7. kép).

7. Kép. Az erőd kaszárnyái és az előttük lévő park, egy 1905-ös képeslapon.

8. Kép. A valamikori Szlavóniai kaszárnya felújított épülete, melyben a „Fra Marijan Lanosović” klasszikus gimnáziumot helyezték el A külső védőövezetben helyezkednek el a pajzságatak (ravelin), ezek a háromszögletű erődítések, melyek a kötőgátakat oltalmazták és az ellenségnek az erődbe történő bejutását, akadályozták. Három pajzsgátat építettek: egyet, a Szt. Guidot nyugaton, egyet, a Szt. Jánost északon, és egyet, a Szt. Józsefet keleten. Mindegyik tömörített földből készült, míg a külső oldalak alsó részét téglából falazták fel, a felsőrészükön földtakaró volt mellvéddel. Teljesen, 1732-ben fejezték be őket. A keleti és a nyugati pajzsgátak belsejében, falazott redoutok, kisebb, ötszögletes erődítések voltak, melyek lőpor- és kézifegyverraktárokként szolgáltak. A felépítésük az 1732-1768-as időszakra esett. A redoutok, a nagyon tagolt helyiségeikkel, a termeikkel és folyosóikkal, építészetileg az erőd leglátványosabb részét képezik.

A bástyák és a ravelinok védelmének fokozása érdekében, az 1732-1767-es időszakban, további munkálatokat folytattak a külső védelmi övezetben, amit elláttak még 6 lünettával és 7 kontragarddal, melyeket váltakozva helyezték el. Kiugró fekvésükkel, szinte teljesen körbezárták az erődöt, megadva az alaprajzának csillag alakját.

A bródi erőd déli oldalát külön is megerősítették egy szarvműnek nevezett védőművel, mely szarvszerű alakjáról kapta a nevét (Horn-werk – Szarv – mű). Ezt úgy készítették el, hogy két félbástyát, egy magas kötőgáttal kapcsoltak össze. Ennek a szarvműnek az elsődleges feladata az volt, hogy ágyúival tegye lehetetlenné a törökök Száván való átjutását. E déli védősáv belsejében, a XVIII. századra többféle épületet is felépítettek: az erőd parancsnoki épületét, a tiszti pavilont (9. kép), a káplán, az orvos és az erőd mérnökének házát, nyárikonyhát, mészárszéket, fáskamrát, őrszobát és egy börtönt, míg a fennmaradó szabad területet konyhakertként hasznosították.

9. Kép. A tiszti pavilon épülete, a szarvmű közepén, mely a felújítása után a város hivatalainak székhelye lesz.

A bródi erődöt két árokrendszer is védte. A mindkét partján kifalazott belső, azaz fő árokrendszer, a kötőgátakat, a bástyákat és a ravelineket folyta körbe, míg a külső árokrendszer, a lünettákat, a kontragardokat és a szarvművet kísérte végig. Az árkok vízét a Glogovice patak vízének segítségével duzzasztották fel, mely a XVIII. században, az erődtől nyugatra eredt, majd az árokrendszeren átfolyva, a Száva folyóba ömlött. Az árokrendszer védelmére 6 kaponiert és 12 félkaponiert építettek ki, ezek lepkeszárny alakú földből készült védőművek voltak, melyeket folyosókkal és hidakkal kapcsoltak össze.

A külső árokrendszert egy fedett út kísérte végig, mely a vársíkot oltalmazta, és innen indulhattak észrevétlenül a katonák a kitörésre, ennek elősegítésére itt külön terek, un. gyülekezőhelyek is megtalálhatóak voltak. Az erődöt egy vársík, glacis zárta körbe, melynek szerény földsáncai, ma a Klasije park nevet viselik.

A XVIII. század végéig, az erődben nem történt jelentősebb építkezés. Tekintettel arra, hogy a már fennálló épületek fenntartására is gyakran nem volt elegendő pénz, a bécsi katonai hatóságok kétségek között voltak, hogy hagyják e az erődöt elpusztulni, vagy találnak pénzeszközöket a további fenntartásához. Bechard generális vezetésével, 1787.

folyamán, egy szakbizottság megszemlélte az erődöt. Ő tett jelentést az itt talált épületek állapotáról, mellyel nagyon elégedetlen volt. Bechard, ennek ellenére, különböző befolyásos hadvezérektől azt kérte, hogy az erődöt még nagyobbítsák is meg. Az ilyen kérelmeknek, a XVIII. század végétől mind kevesebb oka lett, mivel a török veszély jelentősen lecsökkent, a Száva határként, a Katonai határőrvidék pedig védelmi rendszerként, mindinkább egészségügyi kordonná vált, mely a Bosznia területéről terjedő fertőzőbetegségek ellen nyújtott védelmet.

Annak ellenére, hogy Bród inkább egy szilárd stratégiai pont volt, a török uralom alatt álló Bosznia felé, mint egy jelentős kereskedelmi központ a kelet európai áruforgalomban, mégis az utóbbi állapota maradt meg jobban és őrződött meg. 1775-ben, kiadtak egy olyan rendeletet, hogy Bród lakosai, az erőd vársíkjának területén, kizárólag fából készült, földszintes épületeket építhessenek fel, azzal a záradékban foglalt megkötéssel, hogy háborús veszély esetén kötelesek lerombolni őket. Ennek ellenére, 1783-ban, már az erőd közvetlen közelében álló szilárd épületű házakat kellett elbontatni. A következő évben, a katonai hatóságok követelték, hogy a város bontassa le azokat a házakat, melyek az erőd védőműveinek ágyainak hatósugarába esnek és, hogy a továbbiakban a házaikat, keletebbre, a Balatini legelőn építsék fel. A kártérítési összegek nagysága miatt a rendeletet nem hajtották végre.

A XIX. század első felében, városi munkások dolgoztak a megrongálódott épületek boltozatainak kijavításán, a cavalier helyiségeinek átalakításán, a kisegítő és gazdasági és más kisebb épületek bővítésén. A Szt. Mihály bástyát, mely már jó néhányszor leomlott, 1820-ban, alapjaitól felújították és ez alkalommal egy emléktáblát is befalaztak. A békeidei lőporraktárt, 1821-ben építették fel, az északi ravelin Eszéki kapujának hídját 1831-ben, a Vízi kapunál lévő hidakat, 1832-ben, a szarvmű előtti kaput 1833-ban. Az erőd üres területein végzett munkák kapcsán rendezték a környezetét és humanizálták a helyiségeit. Schultz I. őrnagy a vársíkot 10 ölre bővítette, Erbenstein alezredes és Castelli kapitány fasorokat ültetett a vársíkra. Az erőd belsejében, az épületek mellékét, kockakövekkel fedték, a bevezető utakat kőlapokkal. Fohman József kapitány érdeme, a szarvmű és a tiszti pavilon előtti tér parkosítása (9. kép), a cavalierben egy színház kialakítása, ahol amatőrök rendeztek és adtak elő.

Az 1848-as forradalom visszhangokat vert az erődben és Bród városában is. A katonai egységek kivonultak az erődből, a határőrök pedig az őrgórékból. A következő évben az erőd helyőrségét 1.000 katonára csökkentették. A bővítés okai megszűntével, az erőd 1860-ban, katonailag jelentéktelenné vált. Ezen kívül, a katonai technológia haladása is megkönnyítette az elfoglalását is, ennek a valaha szinte bevehetetlen, síkvidéki sáncerődítésnek, sőt az alapításakori értelme is eltűnt. Az erőd egyes részegységeit felszámolták, a lakatlanná vált helyiségeit bérbe adták, az elavult felszereléseket és fegyvereket, áruba bocsátották, melyekre a bródiak is licitálhattak. Az épületegyüttes szigorúan védett területe, az erőd térségére szorult vissza, mely fokozatosan pusztult, különösen a Katonai határőrvidék, 1873-as megszüntetése után, a régi, földszintes, fából felépített házakból álló Bród települése, kezdte megváltoztatni addigi kinézetét.

Határ menti katonai erődítményként, a bródi erődnek soha sem volt lehetősége bemutatni és bizonyítani katonai lehetőségeit. Egyedül, 1878-ban, Bosznia és Hercegovina osztrák okkupációjakor volt része valódi katonai hadműveletben. Filipović J. generális parancsnoksága alatt, a 6. gyalogos hadosztály előőrsei, 1878. július 29-én, egy pontonhídon átkeltek a Száva jobb partjára, ez a bródi garnizonban állomásozó 52. gyalogezred, 1 zászlóalja volt.

Bosznia és Hercegovina okkupációja után, a bródi erőd hátországi erősséggé vált. A két világháború között egy katonai vasutas ezred volt benne, 1945. után a JNA katonáinak elhelyezésére szolgált.

A bródi erőd, a XIX. század utolsó évtizedében indult romlásnak és jelentéktelenedett el, ami a XX. század folyamán tovább folytatódott. Az erőd egyes objektumait, maga a katonaság ítélte használhatatlannak és rombolta le, az épületek felhagyása és karbantartásuk elmaradása előtt, tekintettel a beleépített anyagok minőségére, maguk is romosodásnak és pusztulásnak indultak. A város mely az elmúlt 200 évben csak keleten fejlődhetett, a XX. század elején, átterjeszkedett az erőd szabadon álló területeire is, ami közvetlenül fenyegette magát az egész komplexumot is. Az erőd nagyobb mérvű károsodásai, a II. világháború bombázásai és az 1964-es földrengés miatt keletkeztek.

1970-től a keleti oldalán kiépítettek egy főutat, valamint több, különböző rendeltetésű épületet (emeletes házakat, egy iskolát, a „Klasija” sportcsarnokot, az „Ivana Brlić Mažuranić” színház és koncerttermet, az „A” blokkot, stb..), a vársík területére nézve, az erődkomplexum további kurtításokhoz járultak hozzá. A horvát Honvédő háború során, a bródiak, 1991. szeptember 15-én erővel foglalták el az erődöt, aminek következtében a jugoszláv katonaságnak végleg el kellett távozniuk a térségből. Az 1992/93-as évben a bródi erőd vált a szerb légitámadások és a Száván túli tüzérségi támadásaik egyik legfontosabb céljává, ekkoriban keletkeztek az erőd területén a legújabb pusztulások.

Jelenleg a bródi erőd, Slavonski Brod városához tartozik, mely határozatott hozott a ennek a nemzeti és kulturális műemléknek a felújításáról és védelméről, melyet a megelőző két és fél évszázad, Szlavónia határőreinek keze munkája épített fel.

Bród (Slavonski Brod)

Gjuro Szabo:

Bródban20, és közvetlen környékén is. Bródban már a rómaiak előtti időkben is fontos átkelőhelynek kellett lennie a Száván át; a Bród előtti szigetecske, tette könnyebbé ezt az átjárást. A rómaiak, már találtak itt egy települést, sőt a rómaiak előtti, ősi elnevezése, Marsonia is fennmaradt, a közeli Mrsunje patak nevében. A szigetecskén, melyre hídoszlopokat ültettek, római pénzeket találtak. Bród a középkorban, a grabarjai Beriszlók tulajdonában volt, akikhez a török invázió előtt, az egész vidék tartozott. Egy 1536-os okiratban, amit Ivić is leközöl (id. mű. 162. old.) az áll, hogy: „Ex litteris episcopi zagr. habetur, Turcos post edificationem castelli Kobas ad ripas flumini Savi et expugnationem castelli de Brod in Ðuo 1500 homines in presidii reliquisse dicintur” Azon várak közül, melyeket a török, 1536-ban elfoglalt, Bródot a negyedik (harmadik!) helyen említették meg, mint Bród – a despotáé.

Ez a despota, Beriszló István volt21! A mai romokban lévő bródi erődöt, a XVIII. században építették fel, ugyanazon a helyen, ahol már azelőtt is állt egy erősség. Mi itt, bemutatjuk ennek a kicsiny erődnek az alaprajzát, melyet az 1700-as, a karlócai békéhez készített térképre rajzoltak fel (124. ábra), amiből látható, hogy az erődítés, valóban még a törökök előtti korokból származott. Négyszögletű volt, melynek két sarkán kör alakú tornyok voltak, míg az északnyugati sarkán, egy kisebb bástya ugrott ki. Ez az erősség éppen a Szávában lévő szigetecske előtt feküdt, és sáncokkal volt övezve, és egy kicsivel távolabb folyt a Mrsunja patak a Szávába. Maga a bródi település is meg volt erősítve: a bástyás falak, három oldalról övezték a települést, míg a Száva felöl nem volt megerősítve. Ezekben a falakban, három kapu volt.

20. Lešić: D. Entstehen d. Militärgrenze u. d. Gesch. d. Stadt u. Festung Brod a/S. Zagr. 1914.

*

GPS: É 45° 9.401 (45.156681)
K 18° 0.424 (18.007067)

Az erőd jelenleg felújítás alatt áll és belépő fizetése nélkül látogatható.

Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban