Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Severin na KupiHorvátországHorvát-SzlavónországModrus-Fiume vármegye - Severin

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

„…A Kulpa folyó mellett fekszik Szeverin települése [17] és kastélya. Ez a Szeverin közelében található falu után Lukodvolnak is nevezett birtok is a Frangepánoké volt, de várát eleinte nem említették. Csak egy 1558-as bizottsági szemle során említik, hogy Lukovdolban várként egy nagyméretű tornyot találtak. A Zrínyiek öröklés útján megszerzik Lukovdolt, de utóbb lemondtak róla, a tersáci Frangepán Gáspár javára, és a Frangepánok tulajdonában is maradt a család 1671-es bukásáig. Orsich János [18], 1682-ben kapta meg a birtokot Lipót királytól, majd ennek a famíliának a tulajdonában is maradt 1823-ig, amikor is Vranyczany Ambrusnak adták el. Szeverin települése lett annak a rövidéletű vármegyének, mely csak 1776-tól, 1786-ig létezett. A ma látható barokk kastélyt Orsich János alakítatta ki, s a munkálatok 1803-as befejeztével egy emléktáblát is elhelyeztetett a kapu fölé [17] Lopašić: Oko Kupe i Korane, 249. (A Kupa és a Korana folyók környéke, 249. oldal) (a fejezet fordítását lásd a lap végén, sJz) [18] Az Orsichok szülőhelye Károlyváros körüli vidéken lehetett, ott ahol Skradtól nem messze lévő Oršić és Lipovac (az egyik generalitási szék) birtokaik voltak. E katonai határőrvidék járásában található az egyik váruk is, Mrsingrad. Az ő tulajdonuk volt a Krnjak vidéki Gorica és Dol is, sőt a goricai Szt. Márton templom patrónusai is ők voltak, ahonnan a harangot állítólag, 1560-ban, Szlaveticsbe átszállították át, mely jószágot, Corvin Mátyás adományozta nekik 1480-ban. Róluk egy monográfia is megjelent a Jugoszláv Akadémia levéltárának gondozásában, I. b. 130.

(Lehetséges, hogy ez a harang ugyan az volt, amit csak formálisan adtak oda, mivel az eredeti rekvizitum egy másolat készítés alkalmával, a XIV. század kezdetén eltűnt.)…”

A várkastély mai állapota:

A várkastély bejárása 2009. 03. 24-én történt Keserű László és Szabó Tibor társaságában. A kastély jelenleg üresen és lezárva áll, így nem látogatható, ám az épület északnyugati sarkában egy kibontott ablaknyíláson keresztül bejutva, sikerült a kastély belső helyiségeit is végigjárni (saját felelősségre!). A kastély egy egyemeletes, téglalapalakú, zártudvaros épületegyüttes, melynek déli sarkain egy-egy hengeres torony áll. A kastély bejárata a keleti szárny közepén nyílik. A kapun keresztül egy zárt udvarra juthatunk, amit a földszinten nyitott, míg az emeleten zárt árkádsoros folyosón járhatunk körbe. A kastély legrégebbi része az északnyugati sarokban található és jelenleg ez van a legrosszabb állapotban is. A szintek közti födémszerkezetek már leszakadtak, így e rész bejárásánál nagyon oda kell figyelni. Az épület többi szárnya lényegesen jobb állapotban van, s a szanaszét hagyott iratok alapján, itt lehetett a település elöljárósági hivatala. A kastély déli és nyugati homlokzata előtt egy kisebb angolpark gondozatlan maradványa látható. Érdekes a délkeleti saroktoronnyal szemben álló, Szt. Flórián kastélykápolna is, melynek sötétkék falfestése meglehetősen furcsának hat. A kápolna is kifosztva üresen áll, de legalább bejárható. A kastélyt és parkját egykor egy pártázott kerítésfal övezte, melynek fennmaradt szakasza a kápolna mellett látható.

/Szatanek József/

Severin na Kupi – Kulpa menti Szeverin A környék és a várkastély leírása – Szeverin a Frangepánok birtokában – Szeverin az Orsich grófok tulajdonában – Szeverin vármegye – a szeverini Vranyczányiak Nincs horvát, ki ne tudna, vagy elbeszélések alapján legalább ne hallott volna a pazarul és csodálatosan megépített – az I. Ferenc feleségéről Lujzának (Ludovika) nevezett főútról. A Száva mente és a horvát tengermellék közti kereskedelmi és közlekedési forgalom céljaira szolgáló Lujza főút (Lujzinska cesta) előbb épült meg, mint a Fiume – Károlyváros (Rijeka-Karlovac) közti vasút. A Lujza főút, a honszerető Verhovac (Vrhovac) zágrábi püspök ötlete alapján készült el és, mint ahogy a kiváló és nagy-tudású Vukaszovics (Vukasović) generális mondta – „rengeteg pénz és a tengermelléki lakosok” segedelmével. A Károlyvárosból induló főút, az utolsó 18 mérföldes szakaszán, magas és alacsony hegyvidékeken, számos csodás szakadékon és romantikus vidéken halad át, míg ki nem ér a tengerpartra. Károlyvárostól, kimondottan kellemes vonalvezetésű az alacsony hegyek és a Dobra, valamint a Kulpa folyók kies völgyei mellett elhaladó út, de sehol máshol nem nyílik oly csodás kilátás, mint amikor ötórányi út után Klanachoz nem érünk, ahol a szemünk előtt hasad ketté a völgy, melynek függőlegesen omló, majd a Kulpáig érő sziklafalának a peremén fekszik Szeverin várkastélya és települése. A látvány fenséges, de semmiképpen sem szebb, se bájosabb annál, mint ami a Lujza főút Jelenja-i magaslatáról mutatkozik, ahonnan teljes panoráma nyílik a horvát tengerre.

Szeverin kicsi, és a maga 27 portájával jelentéktelen településnek számít (16. ábra), noha van iskolája és járási hivatala. Egyedüli érdekessége a szeverini várkastély, mely a főúttól kb. 300 lépésnyi távolságra, a Kulpa feletti gerinc egy magaslatára épült. A várkastély alaprajzában négyszögletes, a déli oldalán két kerek toronnyal, de a maradványok alapján volt még két négyszögletes héj-tornya is, melyek a régi várhoz tartoztak. Az egyik nyugatnak nézett, a másik északkeletnek. Ebben, a most konyhaként működő toronyban volt egykor a felvonóhíddal ellátott főkapu. A jelenlegi kapu keletre néz és fölé, Orsich János (Ivan Oršić) gróf a vár felújításának dátumával egy kőtáblát

helyeztetett, az alábbi felirattal:

1803.

Anno millesimo octingentesimo peracto.

Ðuae vetus Arx olim nunc in novotecto resurgit, Heac Frangepanae stirpis avita fuit.

More suae gentis, Ðuod hospes ab hospite tutus non erat, opposuit ferrea Chatra minis Nunc comitis cura reparante Joannis ab Orssich hospita pacifico facta ciucue patet.

Aut sic, aut aliter reparabant forte nepotes Nunc mihi sic placuit, tunc aliter placeat.

A várkastély tornyai a régebbi időkben magasabbak voltak, de Orsich gróf átalakította a kastélyt és az egész épületegyüttes, egyemeletesre bontatta vissza. A szeverini várkastély ma is jó állapotban van és a legújabb időkben a belső tereket és gyönyörűen és szemnek kellemes módon berendezték, így a kastély egyike lett Horvátország legszebb várkastélyainak. A várkastély előtt egy ízléses kápolna, egy virágoskert (nyomokban), egy park és egy vadaspark van. A szeverini uradalom 4.000 holdnyi földre terjed ki, melyből 3.000 holdon fekete fenyves erdő van.

Híres a szeverini vadállomány és a vadászat is. Az utolsó szarvast 1850-ben dr. Vranyczany József (Josip Vranicani) lőtte ki. Az öldöklésben Szeverin utolsó Vranyczany birtokosa, Manó (Emanuel) lépte át a határt, aki önkezével huszonegy szarvast lőtt ki.

Szeverin múltjáról az alábbiakat tudjuk elmondani. Szeverin a középkorban a majd félórányi távolságban lévő, Modrus vármegyei Lukovdol alá tartozott, ami ma is önálló plébániával bír. Lukovdolnak és Szeverinnek is, ahogy Modrus vármegyének is egyazon birtokosa volt, a vegliai grófok. Lukovdolt (Szeverint) a számunkra ismert legrégebbi oklevélben, egy 1486-os urbáriumban említették meg először. Ekkor, Frangepán István (megh. 1481.) fia Bernát tulajdonában volt, aki a Frangepánok 1449-es birtokmegosztásakor, Modrussal együtt kapta meg. A lukovdoli birtok ekkoriban 21 majort számlált, de mindösszesen csak 84 szoldinó jövedelemmel szolgáltak, és karácsonyi ajándékkal adóztak, sőt a majorok egy része a török betörések következtében el is pusztult. Az urbárium nem említ Lukovdolban semmilyen grófi kastélyt, vagy várat, noha lennie kellett. Viszont említést tesz a a birtok templomáról, ami azt bizonyítja, hogy már akkor is létezett a lukovdoli plébánia [1].

16. ábra. Szeverin, 19. szd. vége

Frangepán Bernát unokája, ozaljski István gróf és sógora, szigetvári Zrínyi Miklós gróf és fiai közti különböző szerződéskötések 1544-től kezdődtek meg. E szerződésben, Frangepán István egyesítette, majd átruházta a birtokait a Zrínyiekre. A szerződésben megemlítették Lukovdolt (Szeverint) is, melyről azt írták, hogy a knini (tinini) vármegyében fekszik [2], s feltehetően azért, mert elfelejtődött, hogy Szeverin a Modrusi püspökség és vármegye határán állt, ugyanis a törökök Modrushoz képest is jóval nagyobb pusztítást végeztek a szeverini vidéken. A károk felbecslésére 1558-ban Lukovdolba érkező bizottság, a birtokon várként egy hatalmas tornyot és egy harang nélküli falazott templomot talált. Gornji (Ma Gorinci) és Dolnji Lukovdolban ekkor csak 13 lakott major volt. A Kulpán, ahogy akkor úgy most is, egy malmot működtetett a Szecsán (Sečan) család. A birtokon földből volt elég és valaha az erdői is nagyok voltak, de veszélyes volt bennük járni, mert a szüntelen török betörések után, török szolgálatban álló valchok járták az erdőt tolvajkodva és rabolva (Wolaky turcici nimium deambulant in eis et rapuint ex eis) [3]. Az 1558-as török betörés még megkímélte Lukovdol környékét, de 1577-ben Hlievna bég felperzselte és elpusztította.

Szerencsére, a szerteszét menekülő lakosság az életét megmenekítette [4].

A Zrínyi grófok 1580-ban lemondtak az ozalji Frangepánok birtokairól, így Szeverinről is, gróf terzsáci Frangepán Gáspár javára, s Szeverin maradt is a Frangepánoké egészen a család terzsáci ágának bukásáig (1671.). Frangepán Gáspár birtokát a fiai, György, Miklós és Farkas Kristóf, 1609-ben felosztották egymás között. Szeverin, az utóbb nevessé vált károlyvárosi generálisnak, a legfiatalabb Farkasnak jutott. Miután Gomirje-be vlachok telepedtek meg (1599.), a Frangepánoknak sok dolga és gondja akadt, hogy megőrizze birtokainak maradékát, Bosziljevót (Bosiljevo) és Szeverint különösen az után, hogy a vlachok már Vrbovska és Moravica felé kezdtek nyuládozni, ahova az első pillanatokban nem sikerült betelepedniük. A vlachok 1601-től 1608-ig teljesen nyíltan, a szeverini jobbágyság kirablásába, útonállásba, nyílt erőszakba, gyilkosságokba, rablógyilkosságba kezdtek. A rosszaságok miatt, a jobbágyoknak meglehetősen keserű és nyomorúságos élete lett. Az 1606-os esztendő is nagy károkkal kezdődött, különösen az után, hogy Kiszel Vid károlyvárosi generális, osztrozsáci vlachokat telepített ide. A vlachok 1607-ben is sok rosszat tettek, s már nem is lehetett tudni hol és kivel, de a fent említett generális a hódoltságból újabb csoportokat telepített le Bosziljevóba és Szeverinbe, akik aztán egész télen át, Jadrići-ben feküdöztek. Egyszer, gróf Frangepán Farkast és hét szolgáját, a már régebben Ponikvari-ban megtelepedett vlachoktól adószedés után Szeverinbe való visszatértükben, 80 vlach várta lesben, hogy foglyul ejtsék mindhárom Frangepán fivért, ám Frangepán Farkas sikerrel elhárította az őt Szeverinben ért heves támadást igaz, egy szolgája halva maradt és többen is súlyos sérüléseket szenvedtek. Ezután Frangepán az útonállás miatt panaszt emelt Kiszel generálisnál, aki azzal mentette ki magát, hogy nincs jogában a vlachok felett ítélkezni, mert azt csak a grazi főparancsnok meghagyására teheti. [5] Frangepán Farkas Kristóf, nem csak hősiességéről és hadvezéri tetteiről volt híres, hanem okos gazdaként és az alávetettjeinek gondos védelmezőjeként is kitűnt. farkasnak sok dolga akadt, mire a törököktől kifosztott javait újra rendbe tette. A néptelenné vált falvakba új jobbágyokat és szabadosokat telepített, különösen a Szeverin közeli Gorica-ba (1622.), majd Pleševica-ba (1636.) Az ő idejében érkeztek Szeverin vidékére azok a kranjai szlovének Kočevje-ből, akiknek leszármazottjai ma is Rauch, Šneberg, Frdrbar, Znelač, stb. nevet viselnek, s akik ma is elkülönülnek az plébánia többi nemesétől. A telepítések hatására minden faluban elégséges jobbágy lett, s egyes településeken még a mainál is több ház állt. A faluközösség jobbágyainak ekkoriban a legnagyobb földesúri terhe az volt, hogy közösségüknek heti hat robotost kellett kiállítania. A gabona- és a bortermelés kielégítő volt, csak az erdőkből nem származott jövedelem, mivel a rossz utak miatt, a kitermelt fát nem lehetett elszállítani. Maguk a Frangepánok ritkán, csak vadászidényben tartózkodtak Szeverinben. A szeverini uradalom gazdálkodását a Frangepánok utolsó évében, Kukuljevics György (Juraj Kukuljević) felügyelte, az utolsó szeverini várnagy, Sztenesics Iván (Ivan Stenešić) volt Miután az utolsó tersáci Frangepánt, Ferenc Kristóf grófot 1671-ben Bécsújhelyt lefejezték, Szeverint először a magyar, majd a grazi kamara szerezte meg, ám már 1670-ben a felkelés kirobbanásának pillanatában, károlyvárosi német tisztek kifosztották az egész szeverini uradalmat, ahol meglehetősen sok bort találtak. Az uradalom 1682-ig maradt a kamara irányítása alatt, s ez idő alatt az uradalom intézője (inspektor) Pavisics Gergely (Grgur Pavišić), míg a gazdasági ügyekért (fisk) Kukuljevics György felelt.

Lipot király, egy 1682. április 20-ai adománylevelével, Szeverin várkastélyát odaadományozta Orsics János Ferenc ezredesnek, a „törökbérenc” Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf lázadásának elfojtásában tett szolgálataiért. Az Orsicsoknak a birtokért 10.000 forintot kellett fizetniük, s 7228 forintot ezüstben a zágrábi káptalannak, hogy övüké lehessen a már Zrínyi Péter által megvásárolt Petretics Péter püspök hagyatéka is [6]. Az ősi, goricai nemeseknek számító nemes Orsicsok, a Zrínyi-Frangepán összeesküvéssel kezdték meg felemelkedésüket, melynek felszámolásával tisztséghez és óriási vagyonhoz jutottak. Orsics János Ferenc Krizsanics tornyának (Križanić-Turanj), míg fivére Boldizsár, Barilovics várának kapitánya lett. Orsics János Ferenc, Petricsevics Erzsébettel kötött házasságával, megkapta annak zagorjei birtokát, majd bárói címet is kapott és kinevezték Modrus vármegye főispánjának. Miután Orsics Szeverint is megkapta, az idős gróf Purgstal Ádám ogulini kapitány is megrettent, hogy Orsics modrusi ispánként, az ogulini kapitányságot is elveszi [7]. Orsics János Ferenc fia Bernát, 1707-ben odaveszett a Rákóczi ellenes magyarországi háborúban. A báró, később gróf Orsics család, 1823-ig bírta Szeverint, amikor is gróf Orsics Károly eladta nemes Vranyczany-Dobrinovich Ambrusnak.

Azon időszakban, míg Szeverin az Orsicsok kezében, volt az évkönyvek kétszer tettek említést Szeverinről. Először 1736-ban, amikor az alsó-károlyvárosi metropolita, Szeverinben szándékozott egy új, görögkeleti püspökséget alapítani (az is lehet, hogy a Bjelovár melletti Szeverin püspökségéről volt szó), ám ezt a zenggi püspök ellenezte. Szeverin másodszor akkor került a hírek élére, amikor 1776-ban Mária Terézia királynő utasítására, kialakították Szeverin vármegyét, miután az 1765-ös száboron a horvát rendek azt kérték, hogy támasszák föl az ősi Vinodol vármegyét és a tengermelléket csatolják hozzá. Szeverin vármegye a Kulpától a tengerig tartó területet foglalta magába, benne Fiume városával, amit Mária Terézia egy 1776. október másodikai határozatával, a Horvát királysághoz csatolt. A vármegyegyűléseket Mrkopalj-ban, Károlyvárosban és Fiumében tartották. Károlyvárosban volt a vármegye magisztrátusa. Az 1785-ben 55.520 lelket számláló Szeverin vármegye, csak 10 évet élt meg, mivel József király egy 1786-os rendeletével megszűntette [8], állítólag azért, mert kevés adójövedelem folyt be a megyéből. A Vranyczany-Dobrinovichok szeverini ága négy ével ezelőtt halt ki (1886.), a család utolsó férfitagjával, Manóval (Emanuel)., aki gyors eszével rajongó horvát patriotizmusával tűnt ki. Miután megindult az illírizmus eszméje, az idősebb Vranyczany Ambrussal együtt, teljes lélekkel mellé állt és nem volt olyan súlyos áldozat, amit ne hozott volna meg, hogy támogassa az illír mozgalmat, különösen a nyilvános gyűléseken. Szeverin az utóbbi harminc évben (1860-1890), a Kulpán túli hazafiak gyülekező helye lett. Olykor még az idősebb Draskovich Jankó gróf is megjelent a szeverini találkozókon, gyűléseken. Vranyczany Amrus nagy figyelmet szemtelt gyermekei nevelésének, akik közül felejthetetlen emlékű dr. Vranyczany József ismert hazafi és eszek leánytestvére Nezsa, aki egy neves tábornokhoz, Marojcsics Józsefhez (Josip Marojčić) ment feleségül. Nezsa, különösen nagylelkű és jóságos hölgy volt, a haza és az édes horvát anyanyelvének szerelmese.

Nezsa fivére József, az apja és keresztkomája, idősebb Draskovich Jankó büszkesége volt, de nagy veszteséget jelentett az egész horvátság számára, amikor 1866 márciusában meghalt. József 1848 után azon első horvátok között volt, akik legelőször végeztek a prágai egyetemen, ahol sok tudást és információt szerezve, jogi doktor lett… Dr. Vranyczany József, apja Ambrus és ifjabb fivére Manó mellett nyugszik az általa csodálatosan berendezett szeverini kastély melletti kápolnában.

[1] Belić plébános kéziratban fennmaradt művében – A korbavai, vagy modrusi püspökség története – állítja, hogy a lukovdoli plébániát 1604-ben alapították. (lásd: Horvát urbárium, 72. oldal) [2] Neo. reg. acta. fasc. 1645. no. 22. korábban a budapesti országos levéltárban.

[3] ibidem [4] Valvasor – Kaj, XII, 125. oldal.

[5] Radoslav Lopašić: Spomenici hrvatske Krajiše. „Kaj” I. 355-359. oldal.

[6] Országos levéltár, Transumpt donat.

[7] Az Orsicsok Horvátországban osztrákpártiak voltak. Az Orsics fivérek voltak annak a több nemes által is támogatott kérelemnek a fő szervezői is, amit, mint „nobiles Croatae” írtak alá, s amit 1672-ben Lipót királynak a háromegy (triregnum Croatiae, Slavoniae et Dalmatiae) királyság nevében címeztek, hogy Lipót, mint horvát király is, ismerje el Horvátországnak a Magyar királyságtól való függetlenségét és a királyság öröklési jogának megszűntetését, továbbá, hogy Horvátország önálló közigazgatással, bírósággal rendelkezzen, s a tisztviselők közé a horvátság fiait tegye. A beadvány a végén igen keményen elhatárolódott és kifejezetten ellenzett minden zsarnoki megnyilvánulást a nemzeti nyelv tekintetében és elítélte a magyar nyelvhasználatot: „…Lingue absimilis cordi terribile monstrum est. Pudeant, Ðui linguae et cordis dissidium faciunt… Nec tam mente captus unquam invenietur, Ðui non sub nota Teutoaenum mallett aurum purum, quam sub symbolo Ungarico fictitium…” (lásd dr. Ignaz Bidermann prof.: Steiermarks Beziehungen zum kroat, slav. Königreich im XVI. u. XVII. Jahrhunderte, Graz 1891.).

[8] Deductio historica comitatus olim Szeverinensis anno 1775. constituti et 1786. aboliti (kéziratban az országos levéltárban)

Severin na Kupi települése legkönnyebben a Karlovac - Rijeka közti autópályáról közelíthető meg . Az autópályát a Bosiljevo I-es lehajtón hagyjuk el, majd észak felé megyünk Bosanci faluig. A faluban balra Severin (Lukovdol) felé fordulunk, majd kb. 10 km után elérjük Severin na Kupi települését. A falu közepéig megyünk, majd a főtéren jobbra, az iskola és a falu felé kanyarodunk. A lefordulás helyét az iskola miatti 50 km-es sebességkorlátozó tábla, szinte előrejelzi. Autóval egészen a kastély főkapujáig mehetünk, majd leparkolva szabadon körbejárható. Bemenni elvileg tilos, de vállalkozó kedvűek a saját felelőségükre egy rácsaitól megszabadított ablakon át bemászhatnak.