Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kevevára - KovinSzerbiaVajdaságTemes történelmi vármegye - Keve

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Egy máig létező Duna-ág és a Nagy Duna közötti 130x150 m-es méretű magaslaton az 1968 és 1986 közötti ásatások során tárták fel Keve várát. Az őskori telepre épült Nagy Konstantin idejében a "Castra Constantia", amely a közeli Margum városával szembeni átkelőhelyet védte. Ekkor már állt a várdomb délnyugati sarkában az a torony és várrész, amelynek romjait ma is megfigyelhetjük.

A castrum alatti síkon kötötte meg Bleda és Attila a híres margusi békét 435-ben.A bizánciak Konstantiola-nak nevezték a felújított erődöt, amely a 6-7. század fordulóján fontos szerepet töltött be az avar-bizánci háborúk során. Az épen maradt vár közismert volt a korai Árpád-korban is (Anonymus is említi).A várban talált 972 és 976 között vert bizánci bronzpénz tanúsága szerint az erősség a 10. sz végén is lakott volt. 1071-ben Urbs Keue néven említik, a mellette épült város az ómagyar Keve nevet viselte. Délszláv lakosai 1154-ben Kovin-nak nevezik.

Az említett ásatás során a római rétegek fölött mindenütt 11-12. századi települést és ezzel egykorú sírokat találtak, ami nem támasztja alá Anonymusnak a várral kapcsolatos, Ajtonnyal és Glad dux harcáról szóló, a 10. sz. végére datált híradását. Az Árpád-korban használt Keve ispáni vár valószínűleg a tatárjárás során pusztult el.

A később újjáépült vár és város a 15. századi török támadások következtében elnéptelenedik, de az elhagyott erőd még Marsigli idejében is jól felismerhető volt. A hadmérnök felmérést készített az akkor még látható falakról. A várat az 1739. évi belgrádi béke értelmében lerombolták, maradványait pedig az 1879. évi dunai áradások mosták el.

Ma a közel négyszög alakú plató peremén csak itt-ott észlelhetjük a valaha végigfutó falak helyének domborulatát.

Az északi oldalon készített újkori útbevágásnál látható az egykori védőfal-sánc terepalakulata. A Marsigli által is felmért déli-délnyugati dombnyúlványon ma is megfigyelhetjük a római kori falak alapjait. Ezt a várrészt kb 15 m széles és 3 m mély, sűrű bozóttal benőtt kelet-nyugati irányú árok választja el a jóval nagyobb északi várrésztől, ahol jelenleg egy kis szálloda található. A szálloda mellett helyi látványosságként felépítették a Duna medrének makettjét, amely valaha mesterséges patakként működött. Mai látványa lehangoló.

A vár megközelítése:

A 2007. március 19-ei bejárásunk során, Keve várát, mi délről, Szendrő irányából közelítettük meg. A Szendrőről (ma Smederovo) északnak tartó főútról, a Šećerna” azaz a Cukorgyár táblának megfelelően, jobbra kell lefordulnunk. Az út megkerüli a várat is, melynek bejárata északról egy sáncok közt nyitott bejárón keresztül közelíthető meg. Az egykori vár udvarán, jelenleg egy hotel található, viszonylag nagyméretű parkolóval, ahol mi is leparkolhatunk. Ezután a vár területe már szabadon bejárható és fényképezhető.

A várhelyet 2007. március 19-én bejárta: Szabó Tibor, Karczag Ákos és Szatanek József.

Forrás:

Bóna István: Az Árpádok korai várai /Debrecen, 1998/

GPS: É 44° 43.858 (44.730968)
K 20° 58.544 (20.975725)

A Szendrőről (ma Smederovo) északnak tartó főútról, a Šećerna” azaz a Cukorgyár táblának megfelelően, jobbra kell lefordulnunk. Az út megkerüli a várat is, melynek bejárata északról egy sáncok közt nyitott bejárón keresztül közelíthető meg.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció