Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Rozsnyó - RožňavaSzlovákiaFelvidékGömör-Kishont vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Rozsnyó egykori várának csekély maradványait a város északi részében, a sírkertben kereshetjük fel.

Giskra János, miután az esztergomi érsekség uradalmában fekvő Rozsnyót elfoglalta, huszitáival 1444 körül várat emeltetett a város északi végében. Hunyadi 1452-i hadjáratán elfoglalta tőlük, de a csehek rövidesen visszavették.

1454-ben Komorowski Péter kezén volt, aki több más várral együtt átadta Rozgonyi Osvát főkapitánynak. 1456-ban Rozgonyi helyre akarta állítani, de többé nem épült fel.

A temető északnyugati végében, 320 m magasan fekvő, sírokkal borított kis dombon állhatott a vár központi része. Ez valószínűleg egy kisebb templom lehetett, melyet fallal és tornyokkal vettek körül. Feltételezhető, hogy a Sajó felé meredeken leszakadó domboldal szélén található övező kerítőfal néhány méteres szakasza, valamint egy kétszintes, 5 x 5 m-es, dongaboltozatos, középkori eredetű épület (helyi elnevezés szerint „lőportorony”) szintén a várhoz tartozott.

Forrás:

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp. I. 1890. 127.

Michal Slivka – Adrián Vallašek: Hrady a hrádky na východnom Slovensku. Košice, 1991. 189.

Soós Elemér – Pogrányi Nagy Félix: Magyarország várai. Kiegészítés Soós Elemér munkájához. Gömör vármegye. 

1940. OSZK. Kézirattár. II. kötet. Fol. Hung. 3512. 89.

GPS: É 48° 39.931 (48.665524)
K 20° 31.713 (20.528543)
Nógrád Megye Várai
NVA