Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ozdin - OzdínSzlovákiaFelvidékNógrád vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Ozdin (Ozdín) és Málnapatak (Málinec) között, az 589 m magas Ozdin-hegyen állt egykor Ozdin vára.

Ozdin falu É-i szélén, egy kis kápolna mellett földút kanyarog É-i irányba a mezőn, majd a várhegy oldalában, annak csúcsa felé. A hegytetőre azonban nem vezet fel, hanem Ny-i irányban végül a völgybe, az Ozdin-patak irányába fordul. Ezért éberen figyelve idejében térjünk le az útról jobbra, és az utolsó 100 métert a ritkás erdőben felfelé megtéve rövidesen a várhoz érünk.

A hegyen már az őskorban is vár állt, melyet az i. e. 10. században a kyjaticei kultúrához tartozó népek emeltek, mintegy 0,4 ha területen. Ezt a korai erődítményt a középkori vár építésénél részben felhasználták.

Ozdin várát 1279-ben említi először hiteles oklevél. Ebben a Kacsics nemzetségből származó Kálnói Ettre család tagjai, nevezetesen Etre fia Etruch és Miklós mester megosztoztak birtokaikon, és azok központját, Ozdin várát szintén megfelezték: "Továbbá az Osdin nevű hegy és vár, továbbá palota fele a faltól kezdve, ahol maga a palota is ketté van osztva, az erdő felől Etruch mesternek adatik, míg a hegy, vár és palota keletre eső fele Miklós mesternek marad”. A vár megfelezéséből nyilvánvaló, hogy a palotaépülettel ellátott erősséget a két fivér apja, Etre építtette, legalább 10-15 évvel korábban, a tatárjárás után. Az Árpád-ház kihalását követően anarchia köszöntött Nógrád vidékére. Csák Máté és szövetségesei, elsősorban Kacsics nb. Péter öt fia fosztogatott a környéken, az ellenállók várait elfoglalták vagy lerombolták. Ekkortájt pusztult el Ozdin vára is. A 15. sz. közepén cseh zsoldosok a romvárat újjáépítették, és ezután innen fosztogatták a környéket. 1454-ben Komorowski Péter 11.000 Forint fejében megígérte a 11 megye nevében tárgyaló Rozgonyi Osvátnak, hogy e megyéket nem fogja háborgatni, és az emberei által megszállt erődítményeket (köztük Ozdint) át fogja adni Rozgonyinak. A megállapodásból azonban semmi nem lett, Ozdin várát 1460-ban foglalta vissza Mátyás király fegyverrel. Az ostrom során pusztulhatott el végleg a vár, történelmünkben többé nem szerepel.

Csekély romjairól 1826-ban Mocsáry Antal emlékezik meg: „Ezen falu (Ozdin) felett, közel a hegy tetején vagyon egy régi várnak földig leomladozott maradvány kőhalma, melyet a felnőtt fák árnyéka takar”.

A várba látogatók ma már hiába keresik az egykori erősség alapfalait. A helyszínen látható domborulatok nyomán azonban jól kirajzolódik az ÉNy – DK irányú ovális dombtetőn a többrészes vár egykori formája, melyet körben kétrészes árok kerít. Tisztán kivehetők az egyes épületek omladékkal feltöltődött kúpjai. A legmagasabb ponton, a központi torony helyén távközlési épület áll.

Forrás:

Mocsáry Antal: Nemes Nógrád vármegyének históriai, geographiai és statistikai esmértetése. Pest. 1826. I. 186-187. 
III. 253-256.
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. 1301-1457. I. Bp. 1996. 387.
Simon Zoltán: A várak szerepének változása a középkori Nógrád megyében. A Nógrád Megyei Múzeumok 
Évkönyve. 1988. (XIV.) 117, 119.
Nagy Iván: Nógrádvármegye története az 1544-ik évig. Balassagyarmat. 1907. 40-41.
Pálmány Béla: A Kacsics-nemzetség várépítő és uradalomszervező törekvései Nógrádban a 13-14. század fordulóján. 
Castrum Bene 1989. 24.
Matuz Edit: A Kyjaticei kultúra földvára Felsőtárkány – Várhegyen. Agria. XXVII-XXVIII. 1991-1992. 33.
Ondrej Oždáni: Stredoveká keramika z hradu v Ozdíne. Avans v Roku. 1988. 134.
Erika Hrašková – Michal Šimkovič: Nalezy z amatérskej sondý na hrade Ozdín. Avans v Roku 1999. 55.
/Karczag Ákos/ 

GPS: É 48° 29.038 (48.483959)
K 19° 40.402 (19.673372)

INFORMÁCIÓK: A várhoz jelzett út nem vezet fel. Az Ozdin falutól északkeletre vezető földúton, a falu széli kis kápolna mellett elhaladva, észak felé már látszik a vár hegyre telepített antenna. Ennek irányát követve kb fél óra alatt jutunk el a várhegyre.

Nógrád Megye Várai
NVA
Új feltöltések, frissítések
21JanCsejte - Vár
20JanSzada - Várdomb, Rákóczi sánc
19JanPecki - Pecki  ▪  Pećigrad - Pécs vára  ▪  Bodajk - Varjúvár
18JanPavlovac - Vár
17JanÖskü - Vár
Ajánlott látnivalók
Kincsás vár
SepsibodokKincsás vár
Keresési előzmények
Ozdin - Vár