Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KomáromMagyarországKomárom-Esztergom megyeKomárom vármegye - Nádorvonal

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép

Anonymus a következőket írja: "Árpád vezér küldöttei pedig: Ete apja Ond, Alaptolma apja Ketel… kun vitéz …. átúsztatták a Bodrog folyót … Árpád vezér Ketelnek adományozta Sátorhalomtól a Tolcsva vizéig az egész földet … De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannonia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia Alaptolma várat épített és azt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak a szolgálatáért odaadta mind a magával hozott, mind pedig a vezértől nyert népnek a kétharmadát".

I. István királyunk, Nagy Károly mintájára, közigazgatási egységekre osztotta az országot. Létrejött a vármegye rendszer. Komárom székhelye lett az első vármegyék egyikének. Előbb a vár épült fel, majd három község: Komáromfalva, Andrásfalva és Keszifalva egyesüléséből jött létre Komárom mezőváros, amelynek IV. Béla 1265.április 1-é. "királyi város" (regis civitatis) kiváltságlevelet adományozott.

A tatárjárás idején a város nem került az ellenség kezére. Földrajzi adottságai, a sok folyó és jól megerősített vár megvédelmezte.

Az utólsó Árpádok korában a nagyhatalmú Csák nemzetség birtokolta a várat. Csák Máté 1307-ben megerősítette a várkiváltságait.

Mária királynő, majd Zsigmond ruházta fel újabb adománylevelekkel. 1439.október 27-én a Komárom melletti Neszmélyen halt meg Albert király, akinek özvegye a komáromi várba menekült. Itt szülte meg fiát, V. Lászlót, 1440. február 22-én. Itt tervelték ki Cilleivel a magyar korona elrablását Visegrádról. Erzsébet a gyermek királlyal és a koronával 1440 nyaráig tartózkodott Komárom falai között.

V. László négy kiváltságlevelet adományozott szülővárosának.

Hunyadiak alatt tovább nőtt a város jelentősége. Mátyás király 1465-ben járt először Komáromban, amikor a csehek elleni hadjárata során itt kelt át a Dunán.

Kastélya vadaskertje volt Komáromban, és a révben állomásozott a királyi sétahajó.

1449-ben járt utoljára Komáromban, s ekkor ismét adománylevelet adott a városnak.

II. Jagelló Ulászló, aki Mátyás után lépett trónra, a feljegyzések szerint 1520. augusztus 14-től 30-ig tartózkodott Komáromban,.

II. Ulászló a kolerajárvány idején utazott a folyóktól körülvett Komáromba, remélve, hogy a járványos betegség itt nem fog pusztítani.

A mohácsi csata után Komárom hadászati jelentősége szinte egyedülállóan fontos lett. A három részre szakadt országnak azon a helyén állt, ahol a török hódoltság és a királyi Magyarország területe találkozott. Komárom ekkor végvár volt, hiszen Buda már török kézre került. I. Ferdinánd felismerte a vár fontosságát - főként Bécs védelme szempontjából - és nagyszabású erődítési munkálatokba kezdett. Ekkor épült fel az ún. Óvár, amiről a várkapu fölött látható emléktábla tanúskodik.

1592-1649 között építik ki Komárom várának ellenerődjeit. A Duna jobb partján épült fel a Szent Miklós palánk (a későbbi Csillagvár), míg a bal parton a Szent Fülöp palánk (a későbbi Vág-hídfő).

1606-ban Rudolf magyar király és a török szultán kötött békét a város mellett, Zsitvatőnél (zsitvatoroki béke), majd 1627-ben a komáromi szigeten folytatott tárgyalások után kötötte meg a magyar király és a török szultán az ún. szőnyi békét.

A török háború idején Komárom az első ostrom 1527-ben élte át. Ettől kezdve egészen 1683-ig meg-megújultak a török rohamok. Például Pálffy Miklós kapitánysága alatt a török harminc támadást intézett Komárom ellen. Az egyre erősödő török támadások további erődítési munkálatokat tettek szükségessé. Ekkor épült fel az ún. Új-vár 1673-ban, Lipót császár uralkodása idején.

A napóleoni háborúk során ismét megnőtt a komáromi vár jelentőssége. I. Ferenc uralkodása alatt az Új-várhoz északi irányban új erődítményvonalat húztak.

Az építkezést 1809-ben fejezték be. Ekkor került föl a vár északnyugati bástyájára a Kőszűz a talapzatán az ismert szöveggel: Nec arte, nec marte.

Nem hiába készült el az újjáépített várerőd, mert az 1809-es győri csata után - Napóleon elől menekülve - Ferenc császár az egész udvarával Komáromba jött. Másfél hónapig időzött itt; július 14-től augusztus 22-ig. Ferenc császár ekkor elrendelte, hogy Komáromot tovább kell erősíteni, hogy az a Monarchia legerősebb támaszpontjává váljon, akár 200 000 katona befogadására is tegyék alkalmassá.

Időközben Komárom elnyerte a szabad királyi város statutumát, amivel 1745. március 16-án Mária Terézia tüntette ki.

AZ ERŐDRENDSZER KIALAKULÁSÁNAK KEZDETI IDŐSZAKA

A komáromi vár a török hódoltság idején a magyar végvári rendszer egyik legfontosabb eleme volt és melyet a XVII. században még a legkorszerűbb elvek alapján építették át, a török kiűzése után, mint a birodalom belsejében lévő vár, feleslegessé vált. A kincstár tehát igyekezett megszabadulni az 1763-as földrengés által egyébként is erősen megrongált vártól. Több más erőséggel egyidőben, 1782-ben az udvar a vár területét átadta a városnak, a kincstári épületeket pedig elárverezte.

A vár helyzete 1807-től változott meg gyökeresen. Ekkor Bécsből mérnökkari tisztek érkeztek Komáromba, akik elvégezték a vár és a környék felmérését. Ezen munkák alapján a következő évben MarÐuis Chasteler táborszernagy elkészítette a vár átépítésére vonatkozó tervet. E szerint elsősorban az Öreg- és az Újvár helyreállítását kellett elvégezni. Ugyancsak növelni kellett az olyan fedezékek, helyiségek számát, melyek védtek az ellenség tüzérségének lövedékeitől, vagyis "bombamentesek" voltak. Ugyancsak e célnak feleltek meg, illetve a védelem hatékonyságát is növelték a várfalakba tervezett kazamaták.

A terv végrehajtására 1808-ban a Sopron és Zala megyei kiegészítésű 48. (Vukasovich) gyalogezredet vezényelték Komáromba.

A katonák mérnökkari tisztek irányítása mellett, szakemberek segítségével először az Öregvár helyreállítását végezték el.

Az Újvárban felújították annak külső, árok felöli falát (escarpe), a falon körbefutó mellvédet és a nyugati, középső Madonna-bástya szárnyait kazamatákkal látták el.

Ugyancsak felújították az Újvár előterében lévő külső védműveket, emeltek a magasságukon és megerősítették azokat.

Fontos feladatnak bizonyult a hídfő védőképességének visszaállítása és emelése.

A dunai hajóhidat július végére már helyreállították, a Vágon pedig december végére készült el a cölöphíd. A Vág-Dunán túli mocsaras területen történő átjáráshoz cölöputat fektettek le az ún. Hetényi-gátig.

A hídfők kiépítésére egyébként külön terv is készült. Ennek szerkesztője Thirey De Vaux vezérőrnagy volt. Ez két teljesen egyforma megerődített táborral számolt a folyók túloldalán.

A terv csak egy részben valósult meg.

Chasteler táborszernagy terve 1809-re is a munkák gyorsított ütemű végzését irányozta elő.

A várat július végéig mindenképpen olyan állapotba kellett hozni, hogy egy ostromnak ellenállhasson.

A jóváhagyott terv szerint a munkák áprilisban megkezdődtek, bár ettől hamar el is kellett térni, hisz először a januári árvíz okozta károk kijavítását kellett elvégezni.

A feladat azonban túlságosan sok volt és minden erőfeszítés ellenére az újabb háború kitöréséig a munkálatok nem fejeződtek be.

Az 1809 júniusában a várat már védelmi állapotba helyezték, viszont a hídfők számára a szükséges védőket és a felszerelést az esetleg ide vonuló hadseregnek kellett biztosítani.

A hadüzenet után, 1809 tavaszán az összpontosított osztrák főerő a Duna mentén nyomult előre.

Károly főherceg a főváros kiürítése után a Dunától északra összpontosította csapatait, ahol május 21-22-én az asperni csatában megakadályozta a francia csapatok átkelését. Ezután a hadműveletekben másfél hónapos szünet állt be, melyet a csapatok létszámának növelésére, erők összpontosítására használtak fel.

János főherceg Győrben állomásozott és egyesült a magyar nemesi felkelés erőivel. A két sereg július 14-én itt ütközött meg, mely az osztrák és magyar csapatok vereségével végződött. Az ütközet után a visszavonuló csapatok számára Komáromot határozták meg gyülekezőhelyül.

A vereséget követően József nádor, a magyar nemesi felkelő sereg főparancsnoka értesítette Dedovich ezredest, hogy csapataival szállja meg a dunai hídfőt és készüljön a visszavonulók rendezésére, a fegyelmezett átkelés irányítására.

János főherceg csapatai, valamint a nemesi felkelők nagyobb része június 15.-én tíz óráig átkelt a hídon.

A francia 9.(Sahuc) könnyűlovas-hadosztály és az V. (Macdonald) hadtest csapatai június 16-án reggeli órákban kezdték meg támadásukat, előrevezetet osztagokkal és tüzérséggel. A hídfő ellen ugyan nem értek el sikert, viszont elfoglalták Ácsot, melyet eddig a császári-királyi csapatok tartottak megszállva.

A hídfőt június 27-én egy újabb támadás érte, amikor két francia hadosztály kísérelte meg a császári csapatokat az északi partra űzni. A francia csapatok kemény küzdelem után kénytelen voltak visszavonulni.

A francia csapatok július 1.-én is megkíséreltek egy újabb támadást, ekkor a sáncot már két helyen át is törték. A tizenegy löveggel támogatott négyezer fős védősereg azonban nehéz küzdelemben visszaverte a támadókat. Ezután komolyabb támadás a hídfőt már nem érte, ugyanis a magyarországi francia csapatok zömét is kivonták az országból.

János főherceg csapatainak elvonulása után Komárom erődítése tovább folyt. Ennek júliustól a legfontosabb területre a város védelmét szolgáló ún. Nádor-vonal kiépítése volt. József nádor július .1-én rendelte el ennek megvalósítását. A terv jóváhagyása után megkezdték a vonal földsáncainak és hat redoutjának kivitelezését.

A vonal előterét a Duna-szigetre, illetve a Vág-Dunán lévő Apáli-szigetre tervezett ütegekkel fedezték. A szeptember végéig kiépült ideiglenes, tábori jellegű sáncrendszer egy mögötte elhelyezkedő hadsereg számára megfelelő védelmet jelenthetett.

A fő hadszíntéren július 6-án ismét megmérkőzött a francia és az osztrák fősereg is.

Napóleon teljes győzelmet aratott, a császári-királyi fősereg a Thaya folyó mögé vonult vissza.

János főherceg hadteste Komáromba vonult vissza, ahová 12-ig megérkezett I. Ferenc császár is. Az összeült haditanács ekkor még elvetette a fegyverszüneti egyezmény jóváhagyását, de látva a francia sereg felvonulásának erejét, az uralkodó két nappal később mégis aláírta azt.

A főhadiszállást Komáromba helyezték át. Az itt tartózkodó uralkodó is ide tette át székhelyét és ide költözött a császári-királyi udvar is.

Folytak tovább a vár erődítési munkálatai is. Melyek eredményességét július 27-én egy ostromgyakorlattal ellenőrizték. Az uralkodó ekkor fejezete ki azon akaratát, melyet egy következő évben elkészített erődítészeti terv a következőképpen fogalmazott meg: "…mint az egész monarchia egy főközponti-raktára…egy 200 000 fős hadseregnek bombamentes menedékhelyeken való biztonságba helyezése".

A fegyverszünet szeptember 20-án lejárt, de az osztrák uralkodó elérte ennek tizenöt napos meghosszabítását.

I Ferenc végül is október 14-én aláírta a Schönbrunni békét. Ez az Osztrák Császárság számára újabb, komoly területveszteséget jelentett.

A területveszteségek azt jelentették, hogy a birodalom határai nyitottá váltak, így létre kellett hozni egy új rendszerét,, mely szavatolta császárságát. E rendszer kidolgozása János főherceg, a császári-királyi mérnökkar főigazgatója kapott megbízást.

Az előterjesztett javaslat szerint a megváltozott körülmények között már nem lehet a birodalom határait mindenhol egyformán várakkal, erődökkel lezárni. A legfontosabb irányok - a Duna-völgye, a délről az örökös tartományok és Magyarország felé irányuló utak - lezárása mellett fontos a birodalom belsejében egy olyan terület megtartása, amely biztosítja a Dunát, a fővárost, mely fontos az utánpótlás szempontjából és hadműveletek bázisaként szolgált. E célra a legalkalmasabb Komárom, melynek az értékét János főherceg 60 - 70 millió birodalmi forintra becsülte.

A legszükségesebb feladat tehát a vár védelmi képességének emelése, melyhez 1810-re 1 millió birodalmi forintot azonnal ki kell utalni. A továbbiakban a környező mocsarakat le kell csapolni, utakat, töltéseket kell építeni. Az eddig elkészült ideiglenes erődítések a lehető leghamarabb állandó építményekre kell cserélni.

A fő feladatnak ebben az időszakban a vár lakhatóságának biztosítását tekintették, vagyis, hogy a helyőrség, valamint a felhalmozott készletek megfelelően elhelyezhetők legyenek. 1810-ben az Újvárban elkészült a Chasteler-féle tervben szereplő laktanyaépület,. Ennek jegyében rakták le 1815. május 15-én - szintén az Újvárban - a parancsnoki épület alapkövét.

1827-től megkezdődött az Öregvár belsejének is célszerűbb kialakítása. Az építkezés során száznégy különböző rendeltetésű helyiséget alakítottak ki. Az építkezés 1839-ig tartott.

1833-tól megkezdődött a háborús években ideiglenes jelleggel emelt erődítések átépítése is. Ez elsősorban a Nádor-vonalra vonatkozott.

A terveket Pflügl mérnökkari százados dolgozta ki és nagyrészt a munkálatokat is ő irányította.

Az új Nádor-vonalat - melyet végül egy módosított 1839-es terv szerint építettek meg - öt bástya erősítette, melyeket folyamatos fal kötötte össze.

A Nádor-vonal kiépítésével egyidőben megkezdődtek a tervező munkák a Duna jobb partján kialakítandó sánctábor létrehozására is. Pflügl őrnagy 1839-ben, majd Schaurot mérnökkari ezredes 1847-ben dolgozott ki egy tervet a Homokhegyen építendő erődre és ehhez kapcsolódó sánctáborra vonatkozóan. Ugyancsak tervbe vették a Nádor-vonal építésének a folytatását a Vág-Duna parton az Újvárig. 1848 tavaszáig azonban nem kezdődtek el ezen munkálatok és a Nádor-vonal sem készült el teljes egészében. Az utolsó, a Vág-Duna bal partján fekvő V. számú bástya építése még nem fejeződött be.

KOMÁROM SZEREPE AZ 1848/49-ES SZABADSÁGHARCBAN

Annak ellenére, hogy Komárom a birodalom és Magyarország számára is a legjelentősebb várak közé tartozott, a legfontosabb események egyenlőre nem itt zajlottak. 1848 őszére a bécsi udvar és a magyar kormány között megromlott, majd megszakadt minden kapcsolat. Gyorsan kiderült, hogy az ország a tavasszal kivívott önállóságát csak fegyverekkel védheti meg, legfontosabb feladata tehát egy ütőképes hadsereg létrehozása.

Az október 31-én vereséggel végződött Scwechati csata után a hadsereg átszervezésével egyidőben megkezdődött az ország, és a várható osztrák támadás elhárítása érdekében fontos területek megerődítése. Sáncokat építettek Győrnél, lezárták a Vértes átjáróit és fokozott ütemben építették ki Komáromnál is a Duna partjára tervezett sánctábort.

Az Alfred zu Windisch tábornagy vezette osztrák fősereg támadása december közepén indult meg, melynek a határon álló magyar erők nem tudtak ellenállni. A Görgei Artúr tábornok parancsnoksága alatt magyar sereg december 28-án haladt el a komáromi vár mellett, a még befejezetlen sáncok megszállását meg sem próbálva. Mivel azonban a vár megtámadását a magyar katonai vezetés fontosnak tartotta, ezért Görgei seregéből a Kosztolányi Mór ezredes vezette dandárt a várba irányították.

Az utász és egyéb beosztású katonákkal együtt a védősereg összlétszáma megközelítette a 12 000 főt. Ez az erőd a vár védelmére elégséges volt, viszont a sánctábor megszállására nem, így a Duna jobb partján az őrség csupán a Csillagsáncot tartotta megszállva.

Windisch -Gr�tz seregének II. hadteste december 30-án ért a komáromi hídfőhöz. A hadtest parancsnoka Wrbna altábornagy volt, aki egykori ezredtársát, Majthényi ezredest felszólította a vár átadására. Az ultimátum visszautasítása után az osztrák hadtest, megfigyelő dandárok hátrahagyása után, tovább indult.

Komárom viszonylag nyugodt életét Lipótvár február 2-i eleste változtatta meg. A várat elfoglaló Balthasar Simunnich altábornagy ugyanis azt a feladatot kapta, hogy Komáromot most már teljesen zárja körül. Körülzárást március 9-ig fejezték be, azonban 20-ig számottevő tevékenységet nem folytattak.

Időközben az osztrák csapatok erősítést ugyan nem kaptak, de jelentősen nőtt a tüzérségi eszközök száma. Lipótvár alól beérkezett az ostromlövegek, melyeket Simunich altábornagy a Homokhegy és Újszőny között helyezett el. A város lövetése március 20-án kezdődött.

A vár bevételének sürgetésére március 30-án Komáromhoz érkezett Welden altábornagy, Bécs katonai parancsnoka.

Miután azonban tájékozódott a körülményekről és az erőviszonyokról, be kellett látnia, hogy a rendszeres ostromnak nincsenek meg a feltételei és még egy váratlan támadástól sem várható siker. Egy minden oldalról egyidőben indított rohammal ugyan megpróbálkozott, de ezt a védők könnyűszerrel visszaverték.

Az április 19-ei nagysallói csata után az osztrákok számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a vár bevételének a tervét el kell vetni. Másnap már intézkedtek az ostromlövegek fokozatos kivonására, elszállítására.

A vár első körülzárása rávilágított egy sor olyan hiányosságra, mely meglévő védelmi rendszer és a védelem megszervezésének hibáiból ered. Megerősítést nyert, hogy a vár megtartása, valamint egy nagyobb erő elhelyezésének érdekében szükséges a Duna jobb partján egy erődökkel megerősített sánctábor kialakítása. Ezzel elkerülhetővé válik a város és a vár bombázása is.

A sáncok és az erődök kiépítése szinte a körülzárás megszüntetését követő napon elkezdődött.

Klapka György tábornok májusban átvette a vár és az itt állomásozó csapatok felett a parancsnokságot. A várparancsnok Aschermann Ferenc ezredes lett.

Klapka tábornok a legnagyobb hangsúlyt az építkezések folytatására és a készletek felhalmozására fektette.

Komárom új parancsnoka május 28-án rendelte el, hogy a Homokhegyen egy kazamatákkal ellátott erőd épüljön fel.

A Homokhegyi erőd, vagy ahogy másként nevezték, Monostori sánc feladata az volt, hogy a tábor számára védelmet nyújtson egy nyugati irányból jövő támadással szemben, ellenőrizze az ácsi utat és a dunai hajóforgalmat. Az erőd lövegei oldalazhatták ugyanakkor a Nádor-vonal déli szakaszának az előterét, valamint fedezték a délre húzódó sáncokat is.

A sánctábor legdélibb pontján, szintén egy magaslaton épült fel az Igmándi erőd, mely védte a nagyigmándi utat, valamint az ettől nyugatra fekvő területek irányába biztosította a tábort. Az erődben Blokkházat építettek az őrség számára.

A sánctábort keletről a Csillagsánc zárta le. Az egyes erődök között támpontszerűen sáncokat, Védműveket emeltek és az egész vonalat - különösen az erődöket - lövegekkel látták el. A táborba a Csillagsánc mögötti hajóhídon kívül, egy a Duna-szigeten keresztül vezetett hídon is át lehetett jutni. E híd fedezésére, valamint a táborban lévő csapatok támogatása érdekében a szigeten is újabb tüzelőállásokat építettek.

A vár északi részén az Apáli-sziget megerősítését, a Vág-Duna túlsó partján egy újabb hídfő kialakítását is elvégezték. Ez utóbbi az Öregvártól északra lévő kis sziget előterében épült, mely fedezékekkel, lövegállásokkal biztosította a mögötte létesített cölöphidat.

Tovább erősítették ugyanakkor a Vág-Duna jobb partján is, újabb tüzelőállások és az őrség számára kisebb tábor létesítésével.

A vár körül végzett erődítési munkák nyomán július közepére a különböző erődökben már 246 löveget állítottak fel és ez a szám már a kapitulációig háromszáz fölé emelkedett.

Az osztrák és a magyar fősereg között július 2-án és 11-én kialakult két csata ismét nem hozta a várt sikert, így Görgei csapatait elindította a Tiszához, ahol a különböző hadszinteken harcoló magyar csapatokat gyülekeztették.

Komáromban a várvédő VIII. hadtesten kívül a II. hadtest maradt hátra. A vár védelmének biztosítása így 18 200 fő állt Klapka tábornok rendelkezésére.

Az osztrák főparancsnokság célja a magyar fősereg szétverése volt, így Komáromnál ismét csak egy megfigyelő erőt hagytak.

Görgei augusztus 13-án Világosnál letette a fegyver és a még harcoló csapatok parancsnokait, valamint a várparancsnokokat is levélben szólították fel, hogy kövessék példáját.

Ezt a levelet augusztus 18-án Klapka is megkapta, aki ennek hatására egy augusztus 21-től szeptember 2-ig szóló fegyverszünetet kötött a várhoz ismét visszatért osztrák csapatok parancsnokával.

A vár körül időközben egyre több osztrák egység jelent meg, mintegy nyomatékot adva, hogy a tárgyalásokat minél hamarabb le kell zárni. Az egyezkedés szeptember 27-én ért végett, amikor a leégett Herkály major mellett felállított sátorban aláírták a vár feltételek melletti átadását.

AZ ERŐDRENDSZER KIÉPÍTÉSÉNEK BEFEJEZÉSE

1850-ben most már az 1848/49-ben szerzett tapasztalatok birtokában - ismét előtérbe került a komáromi erődrendszer kiépítésének folytatása.

Az időszak elterjedt gyakorlata volt az erődövek alkalmazása. Ennek az volt a lényege, hogy a központi vár köré - mindig a tüzérségének lőtávolságát figyelembe véve - erődöket építettek, létrehozva egy vagy több övet.

Komáromban a Maly-féle terv szerint a jobb parti terület biztosítása három erődre támaszkodott: a Csillagsáncra, a homokhegyi erődre és a nagyigmándi út mentén lévő magaslaton létesítendő erődre. Ezen erődöket egy folyamatos sáncnak kell összekötnie, melyet a térközben három köztes, kis erőd erősít meg.

Az építkezés legfontosabb területe a Homokhegy, vagy más néven Monostor-hegy megerősítése volt. Az új erőd létesítésénél semmit sem használtak fel az 1849 nyarán felépített védműből, hanem azt a legkorszerűbb elvek alapján tervezték és valósították meg.

Az erődépítészet történetében mindenképpen egy új korszak kezdődött ekkor, és ezt jól szemlélteti e rendszer is. Elvei szerint az erőd alaprajza általában a hosszú, egyenes oldalakból álló zártsokszög volt, figyelembe véve a terep nyújtotta lehetőségeket. A hosszú oldalak kialakítását az indokolta, hogy így egy irányba több löveg állítható fel. A főfalon, vagy gáton - melynek vonalvezetése adta az alaprajzot - álló lövegek számára a mellvéd szolgált fedezékül, az ágyúk e fölött, vagy az ebbe vágott résen keresztül tüzeltek. Ez volt az erőd legfontosabb része, melyet az előtte húzódó árok védett, ez biztosította az ún. "rohammentességet".

A főfal tulajdonképpen egy földgát volt, melyben falazott kazamatákat, csarnokokat, helyiségeket alakítottak ki.

A már említett belső fal (escarpe) mögötti kazamatasoron kívül, az árok külső, szintén falazott oldala (contrescarpe) is kazamatázott volt, melyen ugyancsak lőrések biztosították a kilövést a gyalogság, illetve a sarkoknál a kisebb űrméretű lövegek számára.

A hosszú oldalak közepén az árokba többszintes oldalazóműveket (koffer) terveztek, melyek tökéletessé tették az árok teljes pásztázását, vagyis tűz alatt tartását.

Az árok külső fala fölött futott körbe a fedett út, melyet az árokból a koffereknél kialakított lépcsőkön lehetett megközelíteni. A fedett utat általában a saroknál, az árok vonalvezetésének a törésénél, gyülekező helyekké szélesítették ki. Az erőd előterében itt is lejtőt alakítottak ki, mely fedezte a főfalakat és kizárta a holtterek kialakulásának lehetőségét.

Az erőd belsejében laktanyákat építettek, melyeket szintén védőművekkel láttak el. Az itt felállított lövegekkel a főfalra feljutott ellenséget lehetett pusztítani.

A védőműveket, épületeket több métert magas földréteggel borították, ezzel is növelve ellenálló képességüket.

Szabadon, nyíltan álló falak, lehetőség szerint nem voltak, így az ellenség tüzérsége számára nem adtak közvetlenül lőhető felületet. Mindent igyekeztek föld alá süllyeszteni, a védelmet tehát nem a magas, erős falak, hanem az árok, a földtöltések adták.

A Monostori erőd az osztrák elvei szerint épült, védművei teljesen megfeleltek előírásainak. Klasszikus bástyák nélküli zártsokszög alaprajzú építmény, melynek legfontosabb eleme a főfal, mely elsősorban nyugati és déli oldalon biztosította nagyszámú löveg elhelyezését.

A Monostori erődben két teljesen egyforma koffer épült, ami viszont nem oldotta meg a teljes árok védelmét. A déli falszakasz keleti lezárásánál ezért egy kétszintes oldalazó - féltornyot építettek, míg az erőd keleti oldalán egy szintén kétszintes oldalazótorony fedezte azt a területet.

Az erőd északi - Duna felöli részének a védelmét ezzel szemben teljesen másként alakították ki. E falszakasz nyugati, 145 méter hosszú falszakaszán 10-15 löveget állíthattak fel. Ezen oldal közepén épület az a háromszintes védmű, mely legjobban hasonlít egy hagyományos bástyához. A nagyméretű, belső udvarral rendelkező építmény több rendeltetésű volt. Fő feladata a Duna felé nyúló, északi félköríves arcvonalán elhelyezett lövegek tüzével szükség esetén a folyó hajóforgalmának a lezárása, a Nádor-vonal déli szárnya előtti területek pásztázása volt. Innen oldalazták az északi oldal nyugati árokszakaszát is és biztosították az erőd Duna felőli bejáratát. Az épület hátsó helyiségei a tüzérek és a tüzérségi anyagok elhelyezését biztosították. Békében itt tárolták azokat a lövegeket, melyeket az ostromállapot kihirdetésekor a falakra vontattak.

Az erőd keleti oldalának kialakításánál figyelembe vették az erődrendszer kiépítésének további tervét is. Eszerint a Monostori erődöt a többi erőddel egy folyamatos fal köti majd össze, hasonlóan, mint a Nádor-vonal esetében.

A Monostori erőd létesítésével egyidőben megkezdődött a jobb parti rendszer keleti elemének, a Csillagsáncnak a felújítása is, mely az átépítések ellenére megőrizte eredeti alakját. Megmaradt bástyák homlokzata, feltehetően egyrészt szintén anyagi okokból, másrészt, mert itt a védelmet jelentősen segítette a mocsaras talaj. A bástyák belsejében kazamaták voltak, melyekbe lövegeket helyezhettek el. Ezen lövegek a szomszédos bástyák előterét pásztázták. A főfalra állított lövegeket itt széles vizesárok védte.

Az átépítés az erőd belsejét érintette, ahol egy belső udvaros bombabiztos épületet emeltek, amely a sáncok felé csak lőréseivel néz.

A sánctábor legdélibb eleme, az osztrák erődítési rendszer tipikus överődjének számító Igmándi erőd volt, melynek építése csak 1871-ben, a Monostori erőd befejezése után kezdődött. Ennek az erődnek az építése - a pénzszűke ellenére - feltétlenül szükség volt, ezt jól mutatta az 1866-os porosz-osztrák háború is. Az ekkor még beépítetlen magaslatot sáncokkal erősítették meg, hogy egyáltalán kialakuljon egy védhető terület a hídfő és a központi várak biztosítására.

Az Igmándi erőd lényegesen kisebb, mint a Monostori erőd. Az ilyen nagyságú erődöket - szemben a nagy erődökkel - önálló védelemre nem tartották alkalmasnak, így ezek a tőlük jobbra lévő elemekkel együtt voltak igazán hatékonyak. Ezeknél tehát jobban érvényesült a rendszerszemlélet.

Ebben az időszakban már a kiserődöket több vonatkozásban is előnyben részesítették a nagy méretű erődökkel szemben. Kevesebb ráfordítással lehetett ezeket kiépíteni, kevesebb katonát, löveget kötöttek le a védősereg állományából, eszközeiből. Az ellenség számára is kisebb célpontot nyújtottak. Mindezek azt jelentették, hogy a kiserődök előtérbe kerültek, így ennek kialakult egy tipikus fajtája.

Az erődöv vonalán kívül, azok fedezése előretolt ütegállásokat létesítetek. Ezek közül a legjelentősebb az Ószőnytől keletre kiépített 1. számú állás volt, melyet 1885.március 2-a és október 31-e között építetek ki. Az üteg fő feladata a Budapest felől, az állástól északra haladó út lezárása volt.

Az állandó erődítési elemek mellett, több tábori jellegű állást és sáncot hoztak létre. Ezek az erődök tüzérségének kiegészítését biztosították, lezárták a köztes területeket, utakat.

A Duna bal partján a meglévő elemeket alig változtatták. Az Öregvár előtt lévő mély árok 1851-ben feltöltötték, mert az áradások után itt maradt víz rendkívül egészségtelen volt. Az árok mélysége hat láb maradt. Befejezték a Nádor-vonal V. számú bástyájának építését.

A Maly-féle tervezet másik fontos feladatként irányozta elő a Vág-Duna partján kiépítendő zárósánc, a Vág-vonal létrehozását. Ennek építése a már említett 1866-os porosz-osztrák háború után gyorsult fel. Az új erődítési vonal csatlakozott a Nádor-vonalhoz, az egyes műveket is folyamatosan számozták tovább. Az Apáli-szigettel szemben építették ki a teljes vonal talán legegységesebb, legjelentősebb védőművét, a VI.számú bástyát.

A bástya védelmét az eddigiektől eltérően egy újabb sánccal egészítették ki, melyre feltehetően árvízvédelmi okokból volt szükség.

Ugyancsak eltért a VII. számú bástya formája is, ennek oka feltehetően az itt kialakított kapu volt. A vonal további művei már lényegesen egyszerűbb megoldással készültek, az oldalazás lehetőségét csak a sáncon kialakított kiugrásokkal, törésekkel oldották meg.

Kettős sánc építésével biztosították a Vág-szigeten keresztül, a Vág-dunai hídfőre vezető híd és út védelmét is.

Háború esetén az említett hídfővel egy ideiglenes hajóhídon keresztül is tarthatták a kapcsolatot, amelyet a XI. bástyával szemben állítottak össze.

Meg kell még említeni a VIII. és a IX. védmű között később kialakított, nagy lőtávolságú lövegek elhelyezését biztosító "várhalmot", mely a VIII I/II. számot kapta. Ez az ún. cavalier lényegesen magasabb volt, mint az előtte húzódó sánc, így jó kilövést biztosított.

A vonal építésének a befejezését 1870-re tervezték. A kiépítés után jelentős változás csak az Újvár melletti terület volt, ahol a lőszergyár építése miatt a XI. számú bástyát lebontották.

A Maly-féle terv harmadik eleme a Vág-Dunai hídfő újjáépítése volt. A tervező szerint a régi védművek már nem feleltek meg a követelményeknek, ezért egy nagyobb területet magába foglaló, és a szigeten keresztül haladó híd biztosítását is ellátó sánctábort kell kialakítani. A hídfő védelme - melyet egy 1867/68-as terv is jól mutat - hasonló lett volna, mint a Vág-vonalnál kiépített rendszer.

A terv itt azonban nem valósult meg, a hídfő szerepét továbbra is a század elején kialakított, felújított elemek látták el. A központi erődöt jobbról és balról három-három redout kísérte, melyeket összekötősánc kapcsolt rendszerbe. A cölöphíd biztosítását a bal szélső redout látta el. A jobb szélső redout a Dunánál zárta a területet.

MONARCHIA UTOLSÓ VÉDŐBÁSTYÁJA

A tervezett teljes erődrendszer nem épült ki, ennek egyrészt pénzügyi, másrészt pedig hadügyi, katonapolitikai okai voltak. Megváltozott az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetközi helyzete, külpolitikája, ami maga után vonta azt is, hogy ismét felül kellett vizsgálni a birodalom biztonságával kapcsolatos nézeteket. Az állami erődítészet céljául a határmenti várak védhetőségének javítását, ezek átépítését határozták meg. Ez főleg északkeleti és délnyugati területekre vonatkozott.

Az erődök fejlesztését, átépítését az a nagyarányú fejlődés kényszerítette ki, mely elsősorban a tüzérségi fegyvereknél következett be.

Mindezek azt jelentették, hogy az erődöket át kellett építeni, az öv távolságát a központi vártól legalább 8000 méterre ki kellett tolni. A falak megerősítését, a várvédő lövegeket pedig lehetőség szerint páncélkupolák alá helyezték.

Ezt az átépítést Komáromnál már nem végezték el, annak ellenére, hogy jelentőségét több szempontból továbbra is megőrizte. Még mindig a legfontosabb raktár maradt és kettős hídfő szerepe is elsődleges jelentőséget biztosított számára. Ha a monarchiát bármely irányból megtámadták, az utolsó védelmi vonalnak a Dunát tekintették.

Ezért tekintettek Komáromra még ekkor is úgy, hogy mint a birodalom utolsó védőbástyájára.

Ha tehát az erődöket is építették, de a rendszer védelmét igyekeztek javítani, fenntartani. A kor gyakorlatának megfelelően a komáromi erődrendszert is védőkörletekre osztották. A felosztás elsősorban a védelem célszerűsége szempontjából, másrészt a terepadottságokat, az úthálózatot figyelembe véve történt.

Komárom tüzérségi anyaga elavultnak számított a határokon álló erődök lövegeihez képest, Még az első világháború előtt is kizárólag 1861-ben, 1863-ban, 1875-ben és 1894-ben rendszeresített lövegek voltak a komáromi erődökben.

A Duna jobb parti erődök felszerelése gyengébb volt, hisz a monarchia vezetői elsősorban egy északi támadással számoltak. A III. védőkörletben lévő Duna-hídfőben és az Igmándi erődben is csak 61 M lövegek felállítását tervezték. Az északi oldalt támogató perjéspusztai és az Újmajornál lévő ütegállásokban ugyanakkor 80 M 12 centiméteres löveget alkalmaztak volna. A Monostori erődben szintén zömmel régebbi lövegeket tároltak.

Komárom tehát annak ellenére, hogy csak végső esetben számoltak erődített helykénti alkalmazásával, rendelkezett a szükséges feltételekkel egy támadás elhárítására.

Komárom az I. világháborúban nem játszott szerepet, nem került sor itt semmilyen harci cselekményre. Nem kellett kipróbálni, hogy a békében előkészített, megszervezett védelem valóban ellen tud-e állni egy nagyobb szabású támadásnak. Látva azonban például a sokkal jobban kiépített és felszerelt Przemysl sorsát, feltételezhetjük, hogy erre kevés esély lett volna.

KOMÁROM AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN

Az Osztrák-Magyar Monarchia sorsa 1918 október végén végképp megpecsételődni látszott. 26-ról 27-re virradó éjszaka olasz és angol csapatok átkeltek a Piave folyón és áttörték az ott kialakított védelmet. A kilátástalan helyzet arra kényszerítette a katonai vezetést, hogy az olasz hadvezetéstől békét kérjen.

A gyors fegyverszüneti megállapodás sem tudta azonban megállítani a monarchia széthullását. A katonai összeomlás után, a demokratikus forradalmak végérvényesen pontot tettek a birodalom több mint négy évtizedes működésére.

A magyar polgári demokratikus kormányra minden területen súlyos feladatok vártak. Ezek közül talán a hadügyi problémák megoldása okozta a legtöbb nehézséget. Az október végén megalakult Csehszlovákia csapatai már novemberben megindultak a magyar területek megszállására, de 1919 márciusáig a román, a délszláv, sőt a fehérukrán csapatok is mélyen betörtek a régi határok mögé.

A csehszlovák csapatok január 10-én vették birtokba Komárom északi részét.

Június elején a Vörös hadsereg csapatai megközelítették Észak-Komáromot és monitorjait tűz alá vették a várost, Ezekben a napokban a két város között is állandósult a tüzérségi tűzpárbaj, amely egészen június végéig napirenden is maradt.

1919 augusztusában a Forradalmi Kormányzótanács lemondása, a Nemzeti Hadsereg Fővezérségének megalakulása egy új rend, egy új típusú hatalmi rendszer színrelépését jelentette.

1919 novemberében - felsőbb utasításra - a Prónay különítmény elhelyezésére a Monostori erődöt jelölték ki.

November 18-án Prónay személyesen tekintette meg az akkor teljesen üresen álló erődöt. December 25-én, amikor Sopronból utazott vissza Budapestre, különítménye már berendezkedett az erődbe és Makay Imre százados, parancsnoksága alatt megkezdte a felkészülést a további feladatokra. Az erőd ettől kezdve egyben gyűjtőhely is lett.

TRIANONTÓL A HÁBORÚBA LÉPÉSIG

Komárom az 1920. június 4-én békeszerződés értelmében határváros lett, s a nagyobbik, északi része Csehszlovákiához került.

Az antant katonai ellenőrzései az egész ország területén napirenden voltak. 1923. május 17-én 11 órakor Komáromban is megjelent egy ellenőrző bizottság. Részleteiben vizsgálták a személyi állomány összetételét és fegyverzetét.

A Csillagerőd felújítását is ebben az évben kezdték meg.

1938. november 1-én a "bécsi döntőbíróság" határozata nyomán ismertté vált, hogy a Szlovákia déli részén húzódó területek egy részét Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc városokkal Magyarországhoz csatolják. A döntőbírósági határozat után azonnal megkezdődtek Komáromban a végrehajtással kapcsolatos tárgyalások.

November 4-én Horthy már kiadta nyilvános hadparancsát és 5-ével a kijelölt csapatok megkezdték a Felvidék déli részének megszállását, amelyet 5 nap alatt, 10-én be is fejeztek.

Komárom északi részének visszakerülésével újra magyar csapatokat helyeztek el az erődben és a városban. 1939 szeptemberében kezdték meg a komáromi Öregvár és a Csillagerőd átépítését, lőszerraktár kialakítása céljából.

Lengyelország szeptemberi lerohanása után, menekült lengyel katonák tömegei érkeztek Magyarországra. A mintegy 50 000 katona és a polgári személyek elhelyezése és ellátása is komoly gondokat okozott. Komáromba is érkeztek lengyelek, őket az Igmándi erődben helyezték el. 1941-től az erőd internáló táborként működött, de 1942-ben a tábort áthelyezték a Monostori erődbe. Helyét munkaszolgálatos századok foglalták el.

KOMÁROM 1941 - 45 KÖZÖTT

Az 1942-es év már a komáromi csapatok számára is a harcos évek kezdetét jelentette. A február elejétől mozgósított 2. magyar hadsereg első szállító lépcsőit április 11-én indították útba. A hadműveleti területre történő elvonulást eddig soha nem látott tervezési és szervezési munkálatok előzték meg.

Az 1943-as esztendő politikai és katonai eseményei a hadsereg szervezetében is érezhetőek voltak. Ezen belül Komárom, mint helyőrség egyre több alakulatot fogadott el.

Az 1945-ös év elején a harcok már megközelítették Komáromot. A város környéke német páncélos csapatok felvonulási és gyülekezési körzete lett.

A 46. szovjet hadsereg március végén Komárom alá ért. Az orosz vezetés, tartva az erődökre támaszkodó esetleges komoly védelemtől, előrendelte nehéztüzérségét. Alkalmazásukra azonban végül is nem került sor.

A városba vezető utakat a védők páncéltörő ágyúkkal zárták le, így napokig megakadályozták annak elfoglalását.

Március 28-án az esti órákban a még ott lévő német erők zöme átkelt a hídon Észak-Komáromba, majd maga mögött felrobbantotta a hidat. A Monostori erődben rekedt németek egy odavontatott uszályon próbáltak átjutni a másik oldalra, de a kialakult tűzharcban komoly veszteségeket szenvedtek és végül csak kevesen jutottak át a túlsó partra. A szovjet csapatok március 28-án foglalták el Komáromot.. Észak-Komárom 30. án került az északkeleti irányból támadó, ugyancsak a 46.szovjet hadsereghez tartozó alakulatok birtokába. A szovjet csapatok mindkét oldalon azonnal elfoglalták a stratégiailag fontos pontokat, így az erődöket is megszállták.

A második világháború lezáró békeszerződés ismét két részre szakította Komáromot. Egy dolog azonban továbbra is összekötötte a két várost: az erődökben a következő évtizedekre szovjet csapatok rendezkedtek be.

A szovjet csapatok 1991-ben hagyták el Komáromot. Kiürítették a lőszerraktárként használt Monostori erődöt, a mellette lévő laktanyát és elhagyták a volt Frigyes laktanyát is. Ettől kezdve a város több száz éves katonajellege végleg megszűnt.

( Csikány Tamás - Horváth Csaba : Komárom erődváros, Dr. Szénássy Zoltán : Komárom ostroma 1849-ben )

GPS: É 47° 46.619 (47.776981)
K 18° 7.748 (18.129133)
Új feltöltések, frissítések
17AugKomin - Háromkirályok templom  ▪  Komić - Komics  ▪  Komárom - erődrendszer
16AugKomárom - Öregvár-Újvár  ▪  Komárom - Vágduna  ▪  Komárom - Nádorvonal
15AugKomárom - Monostori erőd  ▪  Komárom - Igmándi erőd  ▪  Komárom - Csillagerőd
14AugKölpény - Vár  ▪  Kolozsvár - Fellegvár  ▪  Kolozsvár - Ó-Kolozsvár  ▪  Kolozsvár - városerődítés  ▪  Kolozsnagyida - Vár
Ajánlott látnivalók
Prinz Eugen Schanzen
SzalánkeménPrinz Eugen Schanzen
Keresési előzmények
Komárom - Nádorvonal