Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Tilicske - TilişcaRomániaErdély és PartiumSzeben vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép

A Szebeni-havasokhoz tartozó Szerdahelyi-hegység ÉK-i részében, a Szelistyei patak mellett fekszik Tilicske falu, melyet 1366-ban „poss. Thylichke” néven említenek először a források. A helység északi határában magasodó hegyen egy, a XIII. század második felében épült határvár romjai láthatók. 

Tilicske középkori váráról oklevelek nem maradtak fenn. Közvetett adatok és az itt talált leletek bizonysága szerint a 13. sz. második felében épült és a 15. sz. közepéig használták. Napjainkban csupán egy 7 méternyi hosszú alapfala tekinthető meg a felszínen, a többit még a múlt század elején elhordták a helyi építkezésekhez. Kerítőfala és tornyai, melyeket jelenleg föld takar, több helyen elérik a 2 m-es magasságot. A kutatások szerint a 15. sz. közepén, tűzvész nyomán pusztult el a vár. A romok között talált hamu és faszén maradványok egyértelműen igazolják ezt a feltevést. 

A várban az 1960-as évek közepén Thomas Nägler végzett ásatásokat. Leírása sokat segít a vár alakjának, korának meghatározásában.

Thomas Nägler: Die mittelalterliche burg Tilişca nach ihrer archäologischen Erforschung. Forschungen zur Volks- und Landeskunde, 1. 1967. 77-85.


(Thomas Nägler: A középkori tilicskei vár régészeti kutatásáról. Fordította Jakab József) :


„Annak ellenére, hogy több történész is foglalkozott Tilicskével, mégis a legkevésbé ismert várak közé tartozik Dél-Erdélyben. Csaknem az összes falmaradvány eltűnése – csak egy 7 m hosszú és 1 m magas fal áll még ma is – valamint az oklevelek rejtélyes hallgatása erről az építményről, több egymástól eltérő hipotézisre vezettek. Ez a körülmény késztetett minket arra, hogy a középkori Tilicske várát ásatásokkal megkutassuk.

A helyszín a falutól északra egy „Cetate”-nek nevezett hegyen 712 m magasságban fekszik. A meredek keleti lejtő a falu fölött egy mély nyeregben végződik, amely a „Cetate” hegyet a szomszéd „Căţănaş”-tól elválasztja, ahol az elmúlt években egy megerősített települést találtak és kutatattak meg a Dákok korából. A meredek déli oldalon még ma is sziklák emelkednek, amiket fenyőfák nőttek be. A hegy déli lábánál folyik keleti irányba a „Lunca”-patak, ennek völgyében fekszik a falu egy része. Nyugat felé lejt a fennsík, elkeskenyedik és végül egy magasan fekvő nyeregben végződik. A folytatást a „Mărunţişul” hegy képezi, ez ugyanolyan magas, mint a „Cetate”. Észak felé a lejtő sokkal laposabb. Itt, ott kisebb teraszok is megjelennek.

A kerítőfal vonalát nagyrészt még ma is követhetjük a sorba rendezett kövek nyomán, amik a törmeléktől megkülönböztethetők, annak ellenére, hogy egyiküket, másikukat ellepi a fű és a bozót. Az ásatás alkalmával a kerítőfal északi és keleti része 16 helyen lett megfogva. A déli oldalon ásatásokra nem volt szükség a fal megállapításához, mert ennek vonala könnyen azonosítható. A kerítőfalat fejtett palából építették, amit a helyszínen találtak vagy a környéken bányászták, ahol nagy mennyiségben fellelhető. A kötőanyagként szolgáló habarcsba kődarabokat kevertek. A vár területén három ponton nagyobb mennyiségű oltott mész maradékát lehetett megállapítani, ami a falazat építésének idejéből származik.

A kerítőfal teljes hosszában a hegy peremén épült fel. A vár körvonala így a terepalakulatokhoz lett igazítva. Ezt a szemléletet követelte meg az erődítés nyugati meghosszabbítása is, mégpedig azon a helyen, ahol a lejtő a nyereg felé meredeken fut le. Az ásatások bebizonyították, hogy a kerítőfal a legtöbb helyen közvetlenül a sziklára lett építve. Egyes helyeken a falazat belső oldala 30-40 cm magasságban egy kb. 10 cm széles lábazatot mutat. A kerítőfal átlagos vastagsága 1,40 m. Az alaprajza alapján körteformájú vár hossza eléri a 260 métert és a Nyugat felé meghosszabbított csúcsa nélkül 175 m.

Az erődítést a kerítőfalon kívül még a rajta elhelyezett tornyok is szolgálták.

A nyugati irányban meghosszabbított várnyak nem kívánt külön megerősítést, mert a falazat majdnem egymás mellett fekszik (kb. 10 m). Komolyabb erősítés elsősorban a felső plató északi oldalán volt szükséges, mivel a várat erről az oldalról volt a legkönnyebb ostromolni. Hogy a tornyok hol álltak, könnyű volt felismerni, mert ott – hasonlóképpen, mint a kerítőfalnál – kisebb kiemelkedések voltak és ritkább aljnövényzet borította a terepet.

A négy toronyból, amit a várban felfedeztek, egy a meredek déli oldalon található, a másik három az északi oldalon fekszik. Alaprajzuk alapján ez a négy torony különbözik egymástól, mégis mindegyik megközelítőleg négyzetes formájú és kivétel nélkül a kerítőfal belső oldalára épültek. Ami az építés technikáját illeti, mind különböző, ez elsősorban az építkezés különböző fázisaira utal.

Az első toronynál (Tafel I., T.I.) a kerítőfal egybeépült a torony egyik falával, míg a többi falazat a kerítőfalhoz csatlakozik. Ettől eltérően, a második torony (Tafel I., T.II.), nagyobb és jobb építésű. Mind a négy falat alapozásra emelték, ahol az egyik fal a kerítőfalhoz fekszik, így egy dupla falazat állt elő.

Az, hogy ez a torony egy önálló fallal rendelkezik Északon, azzal magyarázható, hogy elsősorban egy ellenséges támadásnak kitett ponton áll és másodsorban mellette, Nyugat felől egy keskeny bejárata a várnak szabadon maradt, amely akkoriban ezzel a toronnyal volt védve. A harmadik déli torony az északi kerítőfalon (Tafel I, T. III.) ugyanúgy épült meg mint a második, csak ez sokkal kisebb. A tornyok különböző építési módjai azt bizuonyítják, hogy később épültek mint a kerítőfal és valószínűleg különböző építési fázisokban készültek el. A második torony lehet a legidősebb, mivel ez közvetlenül a keskeny bejárat mellett áll, ami a kezdetektől fogva létezett. Arra azért szeretnénk figyelmeztetni, hogy valószínűleg túl nagy időkülönbségekről nem lehet szó.

A déli kerítőfal melletti torony (Tafel I, T. IV) az egyetlen, amiről feltételezhetjük, hogy a kerítőfallal együtt épülhetett, mert a kerítőfal sziklatömbjei és a torony mindkét oldalfala egymásba kapcsolódnak. A bejárat a hátsó falon található a kerítőfallal szemben, míg a többi toronynál valamelyik függőleges, a kerítőfalhoz kötött oldalfalon van. A toronyfalak átlagos vastagsága 0,70 m. A tornyok feltáró ásatásakor különféle cserépdarabok és vastárgyak kerültek elő, ezekre később visszatérünk. 

A vár egy másik erődítési eleme a sáncárok volt, amit az északi lejtőnél a kerítőfal mentén alakítottak ki, mégpedig a faltól 8-15 méter távolságban. A sánc mára már szinte teljesen eltűnt, míg az árok most 0,5 m mély. A sáncárok szerkezetének megvizsgálásához két átvágás készült, ami függőlegesen fut a várromokon át, keresztül a falakon és sáncokon.

Az első átvágás (Tafel II, I) ami a vár nyugati meghosszabbításában készült, azt mutatja, hogy az összes földet, amit a kerítőfal és az árok között eltávolítottak, a sánc megemelésére használtak fel. A sánc keresztmetszetében megjelenik úgy a feketeföld bronzkori leletekkel, mint a sárga, ami ezen kultúrréteg alatt helyezkedik el. A kerítőfal és az árok között szétszórt falmaradványok közvetlenül a sziklán fekszenek, amiből következik, hogy a vár nyugati szakaszán a sziklát a felszínre hozták és a földet a sánc megemelésére használták fel. A másodi átvágás (Tafel II, II) igazolta a fenti megállapítást, csak ezen a szakaszon nem az egész földmennyiséget hordták el, mivel itt a földréteg sokkal vastagabb. Kizárólag csak az árokból, valamint egy kevés hegyoldalból származó földet használtak fel a sánc építéséhez.

A főbejárat a vár legnyugatibb végén található és egy szellemes megoldást mutat (Tafel I). Az út, ami az északi oldalon vezet – még ma is jól látható, mert a most használt útból ágazik le – a várbejáratba torkollik (4,10 m széles), ami az északi oldalon a „bástyaszerű” kerítőfallal, míg délről a sziklahasadékkal rendkívül jól védett. Innen a felső platóhoz ott lehet feljutni, ahol a kerítőfalak különösen messze vannak egymástól, és egy második, 3,10 m széles bejáratot hagytak szabadon. Két különböző hosszúságú fal (1,70 és 10 m), amik a kerítőfaltól indulnak, osztják a várat két részre: egy magasan fekvő részre, ahol az összes építmény található és egy mélyebben fekvő részre, ami talán mellékudvarként, de mindenek előtt bejáratként szolgált. A két egymást követő bejárat a kerítőfallal egy építészeti egységet képez. Ezáltal elsősorban egy megerősített bejárat jött létre és másodsorban e terület, amely az ostromlóknak, betörési pontként szolgálhatott volna, a védelmi rendszerbe lett integrálva.

A második bejárat a vár déli részén található. Ez 3,95 m széles és arra a területre tervezték, ahol a kerítőfal szögben megtörik. A kaputól Északra fekvő kerítőfal, mint homlokfal 3,8 m vastagságra lett kiszélesítve, míg az ettől Délre lévő kerítőfalat kifelé erősítették meg, ezáltal egy szabálytalan, masszív nyíl alakzat 3,60 x 4,0 x 4,30 x 4,50 m keletkezett. A harmadik, már említett bejárat (0,90 m széles) az északi kerítőfalon található Nyugatra a II. toronytól.

Tilicske középkori várában más építményeket is elhelyeztek a kerítőfalnál, vagy a vár belső területén. Ezek az épületek (az alaprajzon 1-5 számmal jelöltek) különböznek úgy az építési módjukban, mint a felhasználásukban, a tornyoktól. 

Kettő közülük az északi kerítőfalnál fekszik (1-2). Ezen épületekben kevesebb terméskő volt szétszóródva, mint a tornyokban. Ha az ember ezt a tényt hozzáadja ahhoz, hogy az összes falmaradvány azonos magasságban maradt meg (0,60 m), arra a következtetésre jut, hogy itt faépítmények alapfalairól van szó.

Habár a sziklás fennsíkon a belső tér gyakran a felszínen fekszik, hat helyen egy-egy kutatóárkot húztak, a további lehetséges épületek felkutatására. A III, IV és V szelvények nem hoztak semmi különöset a felszínre, míg a három másik olyan szegényes házak felfedezésére vezetett, mint amilyenek a kerítőfalnál is álltak (az alaprajzon 3, 4 és 5 jelölt). Az épületekből kevés maradt meg, magukat a falakat is csak megközelítőleg lehetett meghatározni. A valamikori alacsony falazat kevés maradványai a külső behatásoknak erősen ki voltak téve. Azonban ahol a falak megmaradtak, azonos magasságúak, mint a kerítőfalnál lévők. Éppen ezért, itt is faépítmények alapfalairól van szó. 

Mind raktárépület volt, de lehettek lakóházak is.

A munkánk nem lenne teljes, ha nem próbálnánk meg a vár építőit és lakóit meghatározni, vagy ezeket datálni. A vár leírása után (terep, kerítőfal, tornyok, sáncárok, bejárat és melléképületek), a következőkben egy megállapításra kell rámutatnunk, amire más kutatók hívták fel a figyelmünket, nevezetesen, hogy a hasonló erődítések építészeti jellege – mint amilyen Tilicske is – nyers karakterrel rendelkeznek és, hogy a hiányzó stílusbeli motívumok miatt a datálásuk igen nehéz.

A II. torony bejáratánál egy hosszú kőtömböt találtak, amely valamikor a bejárati ajtó fölött lehetett, míg ez az ajtó fa oszlopokkal bírt, ami a szabadon hagyott sarokból és a romok alatt található faszénből következik. Ugyanezen módon van minden bejárat a tornyokon és melléképületen létrehozva.

Az eddigiekből következik, hogy a vár datálásához más eszközöket kell felhasználni, mégpedig az ásatási leleteket és a közvetett okleveles feljegyzéseket abból az időből.

Úgy a cserépdarabok, mint a számos vastárgy, ami a várban előkerült, a hasonló leletekkel összevetve datálható. Az itt kiásott fegyverek között megemlítünk egy 0,58 m hosszú kétélű kardot (Tafel II, 1) közepén megvastagodó pengével, a keresztvasa mindkét végén hegyesen hajlított, míg a markolatgombon mindkét oldalon egy kereszt van gravírozva. A kard 14. sz.-i, vagy ami valószínűbb, 15. sz.-i. Ugyanezen időhöz tartozik egy sarkantyú (Abb. 1,1), a sarkantyútöredék (Abb 1,2) és a görbe kés (Tafel II, 3). A számszeríj nyílhegyek (Tafel III, 6-10), amiket a torony I. bejáratánál kerültek elő, a tűzfegyverek elterjedése előtti időből származnak, pontosabban a 14. sz.-ból.

Kisebb tárgyak úgy, mint kések, ollók, fúrok stb. (Abb. 2), melyek formája a századok folyamán alig változott, nem teszik lehetővé a közelebbi datálást.

Tilicske területén talált kerámiák szintén csak összehasonlítás alapján datálhatók, mert pénzleletek nélkül kerültek elő. Egyelőre ezt az időmeghatározást csak megközelítőleg végezhetjük el, mivel a középkori ásatások Erdélyben még csak a kezdeti szakaszban tartanak és sok, eddig előkerült lelet még nincs publikálva. Ez különösképpen vonatkozik a dátumozott kerámiákra a 13.-14. század közötti időből, mert ezek a szakirodalomból még jelenleg hiányoznak.

A tilicskei kerámiákba kisebb kavics vagy csillámpor lett keverve. A színezés legtöbbször vörös, a törésnél szürke vöröslő belső és külső felülettel, gyakran azonban fekete. A leletanyag főképpen edényperemekből, ritkábban más részekből áll. Az edényszélek, a korsószájak kivételével, két csoportba sorolhatók: az egyenes szélűek, amik esetenként kifelé enyhén vastagodnak és különböző profilt mutatnak, valamint amik íveltek, ahol a perem és a nyak között szög alakul ki. Az előző csoport jelentősen nagyobb. Leginkább elterjedt a nyeletlen edény, kerek szájjal, rövid nyakkal, nagy öblösödéssel a középtájon és egyenes talppal. Egy talpdarabon, melynek átmérője 5 cm, egy kereszt látható és egy másikon, amely átmérője 10 cm, szintén egy kereszt látható. Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, azt emelnénk ki, hogy a tilicskei kerámiák karaktere a 14. és 15. sz.-ra jellemző, míg egy darab a 13. sz.-ra datálható. Még említést érdemel egy szépen formált tetőcserép színű agyagváza a 15. sz.-ból (Abb. 3).

A vastárgyak és kerámiák fenti leírása alapján megállapíthatjuk, hogy ezek általában a 14. és 15. sz.-ra utalnak. Egy pontosabb kronológiai datálás ez idő szerint nem lehetséges, mert csak egyetlen középkori réteg van, ami az összes lerakódás magába foglalja, az építés idejétől a vár elhagyásáig. A leletek időbeli helyzete legfeljebb a 13. sz. második felétől a 15. sz. második feléig terjed.

A tilicskei középkori vár kérdéseinek tisztázásában segítenek az írásos feljegyzések, amik közvetve megvilágítják a vár építésének társadalmi-politikai hátterét.

Tilicske (Tylichke) település első említése Nagy Lajos királyi diplomájában 1366. október 10. és november 24. között történik, mégpedig mint Tompa János birtoka, aki a „comes alpium nostrarum” címet elnyeri. Ezen „comes alpium” feladata a magaslati átjárók őrzése lehetett, amik a Kárpátokon keresztül Olténiában vezettek és ezek a román lakosság által a Kárpátok mindkét oldalán használatban voltak. – Ion Moga közöl egy oklevelet, amelyben Radu Walachi trónkövetelő, 1523. október 5.-én a nagyszebeni Magisztrátushoz kérelemmel fordult, engedélyezzék neki, hogy a „districtum Großdorf” (magy. Szelistye, ami akkoriban már, mint szék működött és többek közt Tilicskához tartozott) keresztül Walach területére vonuljon. Schwantz barát 1723-as térképén ez az útvonal még nincs egyértelműen jelölve.

Az említett hágó kiemelt fekvése miatt Tilicske vára fontos stratégiai jelentőséggel bírt. Kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a vár ez időben, 1366-ban már állt. Tompát alkalmanként más birtokszabályozásokban is megemlítik 1354.-ben, 1378.-ban és 1383.-ban, ahol azonban Tompa és szomszédai birtokának kérdése nyitva maradt. 

Egy későbbi oklevélben, 1428-ból kiderül, hogy Tilicske és a környező román falvak a walach Vajda II. Danhoz tartoztak, mivel egy követe (Albul) ekkoriban egy birtokvitában ezen a területen döntést hozott, amit a hét széki bíró elfogadott. Ha ez így volt, akkor Tilicske nagy valószínűséggel más falvakkal (Hamlescher terület) együtt – ezek között biztonyosan Aciliu is ott volt – már az idősebb Mircea idején a Walach vajda tulajdona.

Ha Tilicske már 1354-ben (Tompa első említése a környéken) létezett, természetesen felmerül a kérdés, miért építették. 1322-ben az oklevelekben megjelenik egy „castrum Salgo”, amihez a Cunţa(?), Hamlesch, Săcel, Orlat és az öt román falu („… ac allis Ðuinque Olacei ad idem castrum pertinentibus…”) tartozott. Ez az öt falu Szelistye, Galeş, Vale, Cacova és Szibiel, mivel ezek később is együtt szerepelnek. A tény, hogy Tilicske és Aciliu nem tartozott Salgó vár (Orlát mellett) birtokában, hanem egy távolabbiba, a vártól messzebb fekvőbe – ahol bizonyított, hogy ezek a falvak nem királyi birtokhoz (fundus regius) tartoztak - arra a következtetésre vezet bennünket, hogy már ekkoriban lépéseket tettek a hegyi átjárók lezárására. Mivel a Szebeni-hegység falvait mindig románok lakták, Tilicske vára a határvédelmen kívül azt a célt is szolgálhatta, hogy a feudalizmus kiépítésének ellenálló népeket elnyomja.

Végül arra következtethetünk, hogy Tilicske középkori vára a 13. sz. második felében épült és a 15. sz. közepéig használták. A kerítőfal és a tornyok, amiket a föld rejt, még ma is több helyen eléri a 2 m-es magasságot, a 15. sz. közepén omlottak le, egy tűz következtében. A hamu és faszén maradványok a romok között, elsősorban a II. 

toronynál, egyértelműen igazolják ezt a feltevést. Az, hogy a várat feladták, egyértelmű összefüggésben áll az erdélyi társadalmi – politikai helyzettel a 15. sz.-ban. Ez volt az az idő, mikor a másodlagos stratégiai pontokat feladták és ezek szerepét a megerősített városok vették át. 1499 és 1549 között a Szebeni-hegység román településeinek a királyi birtokokhoz történő csatolását előkészítették.

Tilicske vára csak egy tagja az átfogó erdélyi védelmi rendszernek. A középkori Breáza vár ásatásai, amik 1965-ben kezdődtek, és amit még több is fog követni, lehetővé teszik Erdély középkori történetének sok megválaszolatlan kérdését tisztázni.”

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 458-459.

Thomas Nägler – Petre Beşliu Munteanu: Repertoriul Fortificaţiilor medievale din piatră aflate în partea central sudică 

a transilvaniei (secolele XIII-XVI). In: In memoriam Radu Popa. Temeiuri ale civilizaţiei româneşti în context European. 

Cluj-Napoca. Accent 2003. 396-397.

Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár. 1994. 22.

Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. 

Arcanum CD. 2001.

Ipolyi Arnold: magyar régészeti repertorium. Várak. Archeologiai Közlemények. II. (1861). 261. 

M. J. Ackner: Die römischen alterthümer und deutschen Burgen in Siebenbürgen. Wien. 1857. 60.

Kurt Horedt: Zur siebenbürgischen Burgenforschung. Südost-Forschungen–VI. jahrgang. 1941. 598-599.

Thomas Nägler: Die mittelalterliche burg Tilişca nach ihrer archäologischen Erforschung. Forschungen zur Volks- 

Landeskunde, 1. 1967. 77-85.und Landeskunde, 1. 1967. 77-85.

/Karczag Ákos/ 


GPS: É 45° 48.126 (45.802101)
K 23° 50.417 (23.840282)
Új feltöltések, frissítések
21NovNagybereg - Bereg vára  ▪  Nagybánya - Borkúti völgy  ▪  Nagybánya - városerődítés
20NovGímes - Gímes, Gimes, Ghymes  ▪  Gímes - Hidegvár
19NovNagybajom - Temető  ▪  Nagybajom - Koroknyavár  ▪  Nagyapold - templom  ▪  Nádasd - rotunda és lakótorony
Ajánlott látnivalók
templom
Neszmélytemplom
Vár
VácVár
Keresési előzmények
Tilicske - Vár