Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Hosszúaszó - Langenthal - Valea LungăRomániaErdély és PartiumKis-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

A Küküllőközi dombvidék Ny-i részében, az ÉK-ről érkező Hosszú-patak mellett fekszik Hosszúaszó (Langenthal, Valea Lung�) település.

1309-ben de Longavalle, 1322-ben Huzyuazou, 1332-ben de Longavelle, 1395-ben Hozyaszo, 1587-ben Hosszuazó néven jelentkezik az okiratokban. 1309-ben plébániatemploma van, papja, Arnold a szász papok és a székeskáptalan perében szerepel. 1332-ben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 5 lotó finom ezüstöt fizet.

Középkori temploma ma is áll, elég jó karban levő kőkerítéssel körülvéve. Ez azonban a második templom, mert a település keletkezési ideje előző századi templom létét feltételezi. Ez a XIV. század eleji templom torony nélkül épült; csarnoktemplomnak, késő gótikus stílusban, keskeny, egyenes záródású szentéllyel. A régi ablakokból csupán egy maradt meg a szentély keleti falán.

Eredetileg a diadalív és a hajó mennyezete magasabb volt, míg a szentély boltozott. 1622-ben a hajó falát beljebb építik, hogy festett kazettás mennyezettel lássák el. A 118 kazetta 1725-re készül el színes, változatos mintákkal.

Keresztboltozatos szentélyében töredékes falfestményeket tártak fel, amelyek primitív kivitelben szenteket ábrázolnak. Valószínűleg egykor az egész templom falfestményekkel volt díszítve.

A külső falak egészen egyszerűek. 1864-ben a szentélytől délre álló harangtornyát veszélyessége miatt lebontják, és középkori harangját egyszerű haranglábra függesztik. Ennek felirata: „Verbum Domini manet in aeternum Anno 1592”.

Nagyharangja későbbi, 1710-ben öntik Segesváron.

Az ovális alakú várfalat régen 6 torony védte, amelyből még kettő áll. 1981-ben egyet újra felépítenek.

Középkori emléke egy aranyozott ezüst kehely, áttört virágos cuppakosárral, melynek virágdíszei már reneszánsz motívumokkal kevertek, valamint a nodusz angyalfeje is.

Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció során lutheránusok lesznek, de úgy látszik nem mind, mert a XVIII. században lutheránus és református egyház van, de a régi templom a lutheránusoké. E század elején lutheránus anyaegyház, míg a református már csak filia. A katolikus egyház a XVIII. században éled újra. 1769-ig medgyesi ferencesek gondozzák a híveket. 1772-ben plébánia létesül és kis templomot építenek.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 658-659.


A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 7.556 (46.125927)
K 24° 2.653 (24.044222)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció