Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Parospestere - Paroş , PeşteraRomániaErdély és PartiumHunyad vármegye - Hajduk vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Térkép

Hajduk vár 

Vármegye: Hunyad 

Ország: Románia 

Régió: Erdély és Partium 

Helységnév 1: Parospestere 

Helységnév 2: Peştera 

Parospestere – Hajduk vára 

A Retyezát-hegység északi lábánál, a Hátszegi-medence déli szélén, a Paros-patak mellett fekszik Parospestere (Paroş-Peştere) község. A település két nagyobb részből, az északra eső Parosból és a hozzá 2,8 km-re délre fekvő Pesteréből áll. 

A Pesterétől délnyugatra lévő Hajduk váráról (Cetatea Haiducilor) elsőként Hristache Tatu adott hírt az 1980-as évek végén a Hátszegi-Medence archeologiai repertóriumában. Mint írja, a középkori vár falainak egy része még látható. A várrom a 2005-ben kiadott Hunyad megyei régészeti repertóriumban is szerepel. 

Ottjártunkkor, 2007. május 1-én nem sikerült beazonosítanunk a vár helyét. Az általunk megkérdezett helybéliek nem ismerték a várat. A „hajduk” elnevezésből következtetve – melynek magyar megfelelője „betyár” – csupán annyit tudtak közölni velünk, hogy a falu fölött délre magasodó Piatra Măceştilor szikláinak nyugati lábánál, a Paroş-patak közelében lévő, több generáció által kutatott üreg a 19. században găvârani Pâtru Mantu betyár tanyája volt és talán ehhez a helyhez kötődhet a „Betyár-vár” azaz „Hajduk-vár” elnevezés. Ez a hely viszont a falutól nem a H. Tatu által megjelölt délnyugati irányban van. 

Érdemes megjegyezni, hogy a helyiek szerint a község feletti, már messziről látszó kőszirt (Piatra Măceştilor) platóján valamiféle régi épület – egyesek szerint őrtorony – állt a középkorban, mely a sziklafelszínig lepusztult, ma már semmi sem látható belőle. Ezen állítólagos őrtorony és Hajduk-vár azonossága viszont meglehetősen kétséges, és a H. Tatu által leírtakkal sem vág össze. H. Tatuval nem sikerült kapcsolatba lépnünk, Hajduk vár pontos helye, valamint alakja így továbbra is bizonytalan. Felkutatásához részletes terepbejárás és további információk szükségesek.

Források:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 543.

Sabin Adrian Luca: Repertoriul arheologic al judeţului Hunedoara. Alba Iulia. 2005. 119.

Hristache Tatu-Octavian Popa-Zoia Kalmar: Contribuţii la repertoriul arheologic al Ţarii Haţegului (Judetul Hunedoara). Sargetia XXI – XXIV. (1988-91) 98.

/Karczag Ákos/ 

GPS: É 45° 27.533 (45.458889)
K 22° 58.100 (22.968336)
Új feltöltések, frissítések
18NovGímes - Gímes, Gimes, Ghymes
13NovVárna, Óváralja - Óvár  ▪  Murányalja - Murány
12NovMelegföldvár - Vár
Ajánlott látnivalók
Tóvár, Kirva
BeregdédaTóvár, Kirva
templom
Szerencstemplom
Keresési előzmények
Parospestere - Hajduk vár