Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Homoródbene - Meeburg - BeiaRomániaErdély és PartiumUdvarhely vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Az Oltmelléki hegysor K-i részében, az ÉK-ről érkező, és a falunál DK-re forduló Pálosi-patak mellett fekszik Homoródbene (Meeburg, Beia) község 1494-ben Meburg néven jelentkezik az okiratokban. De már előbb, 1442-ben Hunyadi János itt kelt oklevele Bene néven írja. 1504-ben Meepergh, 1733-ban Szászbénye formában is előfordul.

Templomának építési idejét a XIV. századra teszik. Ekkor készül a hajó, a szentély és annak többszöggel záródó apszisa. Késő gótikus stílusú. 1513-ban már szárnyasoltára is készen áll, Veil Stoss fia, Johann festményével. 1493–1505 között nagymértékben átalakítják, amikor a hajó és szentély fölé védőemeletet húznak. Komoly erődként szolgált, a 19. században erődítményeit részben lebontják. 1702-ben földrengéskor a diadalív beomlik. 1892-ben a régi mellé új tornyot építenek.

A művészettörténet külön tartja számon szárnyasoltárát 1513-ból, amely Szent Veronika életének jeleneteit, Jézus szenvedéstörténetét mutatja be, középen Krisztus, a világot jelképező gömbbel. A szentképek levéldíszes kerete és Szent Orsolya római bevonulásának háttere a reneszánszra jellemzők. Szerzőjét Stoss Johannban vagy a vele kapcsolatos segesvári művészekben vélik felfedezni. Szt. Orsolya volt a templom védőszentje. Harangja szintén a XV. század emléke és a segesvári műhely öntvényei közé tartozik. A szentélyben újabban falfestmények töredékei tűntek elő.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 649-650.


GPS: É 46° 8.739 (46.145657)
K 25° 11.066 (25.184427)