Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Alsótömös - Timişu de JosRomániaErdély és PartiumBrassó vármegye - Magyarvár, Bem sánc

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Alsótömöstől (Timişu de Jos) dél felé haladva az E60-as főúton, a község után kb. 3 km-es távolságban érünk a Tömösi-szoros azon szűkületébe, ahol az út keleti oldalán a Magyarvárnak nevezett, kb. 15 m relatív magasságú (tszfm.: 771 m) domb emelkedik. A magaslat korábban a „Hammas” nevet viselte, 1849-ben azonban egy sáncerődítmény központi része lett, és az ott lezajlott hősies ütközet óta Magyarvárnak nevezik.

Kedvező stratégiai fekvésére az erdélyi szorosokat bejáró Bem tábornok figyelt fel. Ő bízta meg kézdivásárhelyi Szász Dániel mérnökkari századost, hogy ezen a ponton a szorost egy sáncerődítménnyel zárja le. 1849 április-május hónapokban, mindössze hat hét leforgása alatt, Szász Dániel terve nyomán a kirendelt székelyek és szászok egy igen jól megépített szoroszáró erődítményt emeltek ezen a helyen: „… a sziklagerincz melletti nyilat két ágyú által fedezett kapuzattal volt ellátva, odább a hegyalján mellvédek és pallisadok által fedezett helyzetben ismét két és a sziklagerincz tetején három ágyú volt elhelyezve; a hegy oldalán és Magyarvár gerinczén is a gyalogságot fedező töltések és sánczolatok voltak hányva” – írta róla Orbán Balázs.

Miután 1849. május 9-én I. Miklós cár közzétette azon nyilatkozatát, amelyben ígéretet tett, hogy katonai segítséget nyújt a Habsburgoknak a magyar szabadságharc leverésére, a támadás a Tömösi-szorosban már csak idő kérdése volt.

1849. június 19-én reggel Alexander Nyikolajevics Lüders tábornok vezetésével az V. hadtest fő erői – összesen 27000 orosz katona és 48 löveg – támadt a Tömösi- és a Törcsvári-szoroson keresztül Erdélyre. Heves harc után kiszorították a Predealnál és a felső-tömösi veszteglőháznál ellenálló 85. és 86. zászlóalj négy századának székely katonáit, akik az alsó-tömösi sáncvárban tartózkodó főerőkhöz, a brassói hadosztály ide vezényelt csapataihoz vonultak vissza.

Az orosz haderő június 20-án hajnalban támadta meg a Kiss Sándor ezredes vezette kb. 2000 fős honvédsereget, amely a sáncvár védőállásaiban hat órán keresztül állta az ellenség rohamait, súlyos veszteségeket okozva a támadóknak. Végül további csapatok bevetésével, járhatatlannak hitt hegyi utakon az oroszoknak sikerült megkerülni a várat és a honvédek mögé jutniuk. A védelem ekkor összeroppant, majd a honvédség visszavonulása az őket üldöző kozák lovasság hatására pánikszerű meneküléssé fajult. Az oroszok elfoglalták és szétdúlták az erődítményt, melynek katonai szerepe véget ért.

A Magyarvár dombja és a szoros nyugati oldala közti legkisebb távolság a harcok idején kb. 25-30 méter volt, később azonban, a vasúti pálya kialakításakor a szorost szélesebbé kellett tenni. Ekkor a magyarvári dombtól nyugati irányban kialakított sáncok és lőállások maradványait elpusztították. A nyugatról meredek sziklákkal határolt Magyarvár dombjának tetején a csata 30. éves évfordulójára készített emlékmű áll, körülötte sáncmaradvány már nem látható. A központi sánctól keletre vezető hegyélen készített sáncok csekély terepalakulata viszont kb. 60-80 méter hosszan még napjainkban is megfigyelhető.

Forrás:

Karzcag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 192-198.

GPS: É 45° 35.725 (45.595421)
K 25° 38.212 (25.636860)