Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szrebernik - SrebrenikBosznia-HercegovinaBoszniaBosznia vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép

A város bosnyák neve Srebrenik (a srebro-ezüst) szóból), a váré Srebrnik. A magyar szakirodalom a középkori forrásokból ismert Szrebernik (Oláh Miklós:Zrebernyik, Lázár deák térképe:Zebernik) elnevezést használja.

A vár a valamikori Usora (Ozora) zsupa, illetve Sol (Só-Tuzla) területén feküdt. Usora zsupa eredetileg az Usora folyó völgyét és a Boszna alsó szakaszának vidékét foglalta magában; míg Sol a Posavinát, a Spreča völgyét és a Majevica hegység vidékét egészen a Drináig.

Minthogy a terület (Bosna zsupával együtt) II.Béla király kora óta magyar befolyás alatt is állt, Ozorai és Sói bánságnak is nevezték ezt a két kis (időnként) vazallus tartományt .A két zsupa hamarosan (talán a XIII. század kezdetén) egyesülhetett, ettől kezdve inkább az Usora/Ozora nevet viselte. Kálmán herceg (IV.Béla öccse) boszniai keresztes hadjáratai idején (1233, 1236-39) a terület ura Šebeslav, a néhai Kulin bán fia, a pápa legátusának jelentése szerint az egyetlen katolikus bosnyák nagyúr.

A várat először száz évvel később, 1331 február 15-én említik, amikor II.Stjepan Kotromanić bosnyákfejedelem a vár alatt keltezi a ragusaiaknak írott levelét.

1363-ban Nagy Lajos hadjáratot vezetett Tvrtko bosnyák fejedelem (1377-től királyi címe van) ellen, de a király seregének támadása a Pliva folyó melletti Sokolac váránál elakadt. Egy másik, Kont Miklós nádor és Miklós esztergomi érsek által vezetett sereg Szreberniket vette ostrom alá, de itt szeptember 2-án vereséget szenvedett, sőt, az érsek a királyi nagypecsétet is elveszítette. Ennek ellenére Nagy Lajos és Tvrtko viszonya már 1366-ban megjavult, mivel az időközben a bárói által elűzött Tvrtkót a király ültette vissza trónjára.

1393-ban a Horváthiak lázadását támogató Dabiša király ellen vonuló Zsigmond serege bevette a várat. Dabiša meghódolt Zsigmondnak, aki a későbbiekben feltehetően visszaadta a várat (vagy elveszítette), mert 1404-ben már Ostoja király kezén van.

1404 márciusában Hrvoje Vukčić megbuktatta a nápolyi Lászlótól Zsigmondhoz pártoló Ostoját és II.Tvrtkót emelte a trónra. Zsigmond vezére, Maróti János még ebben az évben betört Boszniába és Bobovac váráig nyomult előre. 

1405-ben Szilágyi László, Garázda Miklós és Garázda Dénes serege bevette a várat, és 1409-ig több bosnyák támadást visszavertek.1408-ban Zsigmond a várat Stefan Lazarević szerb despotának adományozta, de a beiktatás nem biztos, hogy megtörtént, mert a következő évben már a frissen meghódolt Hrvoje-nek adta, hogy lekenyerezze őt.(Hrvoje átállásával Nápolyi Lászlótól Zsigmondhoz II.Tvrtko király is bukott: újból Ostoja került a trónra.) A Bosnyák Királyság nyugati részét ellenőrző Hrvoje innen kezdte meg Drina völgyi hatalmának a kiépítését: felépítette Brodar és Susjed, illetve elfoglalta Kušlat várát.

1411-ben Zsigmond király, Ostoja, Hrvoje és Sandalj Hranić Kosača Hum-i(Hercegovina) vajda osztozkodása értelmében Maróti János serege megszállta a várat. Ekkor a várba hosszú időre magyar őrség került, átvészelve a Zsigmond és Hrvoje között 1413-ban kitört háborút. Hrvoje 1415-ben Dobojnál csak török segítséggel tudta Zsigmond seregét megverni – innentől kezdve viszont a török jelenlét viszont állandóvá vált Boszniában. 1426-ban a vár őrsége két török támadást is visszavert.

1430-ban a várat parancsnoka, Máté comes ragusai mesterekkel megerősíttette (nem tudom, hogy Máté comes nem azonos-é, Tallóci Matkóval, Zsigmond szintén ragusai származású hadvezérével). Ugyanebben az évben kitört az úgynevezett Konavljei háború Ragusa városa és Radoslav Pavlović kelet-boszniai oligarcha között. A Pavlovićok nemsokkal korábban eladták konavljei birtokaikat (a Konavlje a Ragusától a Cattaroi öbölig érő partvidék) Ragusa városának, most viszont –a törökök ideiglenes támogatását élvezve – fegyverrel szerették volna visszaszerezni. 

Zsigmond utasítására Szrebernik parancsnoka a háborúban Ragusát támogatta. A Pavlovićok tartománya nagyjából a Romanija-hg., a Drina folyó és a Jahorina-hg. által határolt terület volt, tehát Szrebernik várától DK-i irányba nem esett túl messze. Székhelyük a Rogatica környékén levő Borač vára volt. A háború 1432-ben a Pavlovićok vereségével ért véget, mivel ekkor már a törökökkel is szembekerültek, akik ellenségüket, Sandalj Hranićot támogatták. 

1433-ban viszont a vár már II.Tvrtko bosnyák királyé. Tvrtko mellől lassan „kihaltak” ellenfelei. 1416-ban örökös nélkül meghalt a legfőbb keresztapa, Hrvoje; őt követte 1418-ban Ostoja király, majd 1421-ben Stjepan Ostojić király, Ostoja fia és utóda. 1421-ben Zsigmond hűségeskü fejében hazaengedte Tvrtkót a bosnyák trónra, aki ezt megis tartotta – amennyiben az egyre erősebb török nyomás miatt erre lehetősége volt. A török veszély is motiválta, hogy a baseli zsinaton a cseh kelyhesekkel való megegyezés adta az ötletet, hogy a bosnyák patarénusokkal is el kellene kezdeni tárgyalni. Tvrtko ellen éppen ekkor fogott össze Sandalj Hranić és Branković szerb despota – rászorult Zsigmond támogatására. A zsinattal való tárgyalásoknak Tvrtko katolizálása lett a vége, Zsigmond vezére, Tallóci Matkó segített neki megszilárdítani a helyzetét. Lehet, hogy Szrebernik visszaadása is ennek volt köszönhető.

1463-ban II,Mehmed szultán lerohanta Boszniát, a boszniai várak nagy részét – köztük Szreberniket is – elfoglalta, Stjepan Tomaševićet, az utolsó bosnyák királyt pedig lefejeztette .Azonban még ennek az évnek a decemberében Mátyás király Jajcát és sok Vrbas völgyi várat visszafoglalt.

1464-ben a szultán megpróbálta visszafoglalni Jajcát, ám a magyar felmentő sereg Boszniába érkezésekor visszavonult. Mátyás király ekkor Zvornik vára ellen vonult, hogy a Drina völgy megszállásával kapcsolatot teremtsen a hercegovinai Szent Száva hercegekkel (Sandalj Hranić törökökkel meghasonlott utódaival), illetve elvágja a közép-boszniai török helyőrségek utánpótlási vonalait. A hadművelet keretében Szapolyai István október közepén visszafoglalta Szrebernik, Novi, Barka (Brčko) és Telcsák (Teočak) várait. Minthogy a szultán serege visszafordult Zvornik felmentésére, novemberben Mátyás félbe kellett hagyja a vár ostromát – Szrebernik jelentősége így magyar szempontból megnőtt. Mátyás egy határbánságot szervezett a vár köré. A bánsághoz a következő észak-boszniai várak tartoz(attak):-Szrebernik/Srebrnik

-Szokol/Soko

-Telcsák/Stari Teočak

-Barka/Brčko

-Janja

-Dobor

-Újvár/Novigrad

-Gradačac

-Torychan (ismeretlen helyen)

-Árki (Lázár deák térképe szerint a Boszna torkolatánál)

-Só/Tuzla?

-Doboj?

-Maglaj?

-Tešanj?

-Babolc/Bobovac – egyes történelmi atlaszok szerint az egykori bosnyák királyi székhely (Kraljeva Sutjeska) közelében levő királyi vár a Szreberniki bánság része volt, ám ezt sem az általam ismert magyar, illetve délszláv szakirodalom nem támasztja alá. Zsigmond seregei a király boszniai hadjáratai során időnként megszállták a várat.

1471-ben Mátyás király Újlaki Miklóst Bosznia királyává nevezte ki. Ez nemcsak Újlaki becsvágyának a kielégítését szolgálta – Újlaki familiárisai lettek a boszniai végvárak kapitányai, tehát ténylegesen is a befolyása alá került a terület. Újlaki boszniai rezidenciája Telcsák várában volt. 1477-ben, Újlaki halálával visszaállt a régi állapot.

Mátyás király halála után, az ország pénzügyi helyzetének romlásával, az 1490-es évekre a hadi helyzet egyre nehezebbé vált. 1494-ben Beriszló János és Sztrezsemlyei György, a két szreberniki bán 2000 ft készpénzt és 2000 ft értékű kősót kap a kincstártól tartozás kifizetéseként. E két úr időről-időre Jajcában is viselt tisztségeket – nem véletlen a két tapasztalt és jómódú bán kinevezése.


Thallóczy Lajos közli 1504-ből a bánság költségvetését:


1.A bán járandósága: 2000ft és 1000ftsó 

2.A rácz deszpota járandósága:


600 könnyű lovas 2400

600 könnyű lovas posztóra 1200

Sóban: 600+600 1200

Készpénzben 600

Egy selyemöltözetre 100


Ezek szerint a Szerémségben birtokos rác despota a szreberniki határszakasz huszárságáért felelt, míg a bán a várak helyőrségeiért. Hogy ezen összegek felvétele után a két parancsnok minden egyebet a saját zsebéből volt-e köteles finanszírozni (fegyver, lőszer, karbantartás, utánpótlás), vagy hivataluk lejárta után kiadásaikról benyújthatták-e a számlát a kincstárnak, nem tudom. A könnyűlovasok száma arra utal, hogy ilyen hosszú határszakasz védelmére még akkor is kevés embert tudtak biztosítani, ha a hatszáz lovas feltehetően a legénységnek csak egy része volt, s a várak helyőrségének egy részét talán a bán familiárisai adták, meg esetleg a környező lakosságból származó katonaparasztok (vojnik: a szó horvátul katonát jelent, de így nevezték a két boszniai katonabánságban a katonai szolgálatra kötelezett parasztokat is).

1512-ben szűnt meg a Szreberniki bánság. Ebben az évben Bali szendrői és Musztafa szarajevói szandzsákbégek egyesített serege a várat bevette, majd elfoglalta a környék még magyar kézen levő többi várát is. Thallóczy Lajos részletesen leírja a vár elestét:


„ Még szomorúbb a szreberniki bánság állapota, melyhez Tesány és Szokol vára tartoztak. Bánja Matusnai (Matucsinai) Tamás. E várakban alig volt ember s Tamás bán nem törődött sem élelemmel sem lőszerrel, hanem otthagyta Szreberniket és visszament Magyarországba. Bali bég, a szendrői és Musztafa, a várbosznai pasa (a középkorban Vrhbosna-nak nevezett Szarajevó ekkor még csak szandzsákszékhely és Ruméliához tartozik) kémeik útján megtudták a várak állapotát, egyesíték hadaikat, és fölös számú csapataikkal éjszaka megrohanták Szreberniket, létrákon megmásztá a külső körfalat.

Az őrség visszavonult a fellegvárba. Becsületére legyen mondva a vezértől elhagyott kis csapatnak,vitézül védelmezték ezt a nem éppen jó karban tartott, régi modorban épített várat. Az ostromlók voltaképpen kiéheztették az őrséget, mely tíz nap múlva becsületszóra, szabad elvonulást kötvén ki, feladta a várat. A vezérek úgy látszik, nem tudták csapataikat visszatartani, mert a gyermekeket és az asszonyokat letudva, a várból kivonuló őrséget egy szálig lekaszabolták.

A tesányi és a szokoli örség értesülvén a szrebernikiek sorsáról, híjával lévén minden fölszerelésnek, fölégették a várat és elvonultak. Csakhogy a bennszülött lakosság fordított egyet érzületén és az erősebb félhez állott, elárulván a hegyi utakat a töröknek, a várakbeli szökevények közül csak igen kevesen menekülhetének. Ilyeténkép gondatlanság és az anyaország nemtörődömsége ezeknek a Zsigmond kora óta magyar kézen levő váraknak a sorsát végleg eldöntötte. A léha Matusnai Tamás számüzetése és nevnai várbirtokának elkobzása nem változtatott a bosnyák birtoklás további sorsán: elveszett végleg és visszavonhatatlanul.”

A vár alatti mezőn a Šehidsko groblje nevű sírdomb a helyi hagyomány szerint a vár védőinek temetője volt a XIV. századi ostromok óta, az 1512-es ostrom elesett védői is valószínűleg ott nyugszanak.

A törökök a régimódi lovagvárban kb. 50 főnyi őrséget tartottak. Pétervárad, Eszék (1526) és Jajca (1528.I.1.) eleste után már számukra sem volt nagy jelentősége.

1687, Szlavónia nagy részének felszabadítása után, egészen a belgrádi békéig (1739) a vár török szempontból újra, kisebb fontossággal bírt. A XIX. Század első feléig tartottak benne helyőrséget, akkor elhagyták. A II. világháború utáni időszakban a jugoszláv hatóságok állagmegóvásban részesítették. A délszláv háború alatt és után újra elhanyagolt állapotba került, de az utóbbi időkben megtisztították a szeméttől és kisebb karbantartási munkák is folytak.

Forrás:

Thallóczy Lajos: A Jajcai bánság története, Bp. 1916

Mustafa Imamović: Historija Bošnjaka, Sarajevo, 2006

Salih Jaliman: Srednjovjekovna historija Srebrenika In: Srebrenik város internetes honlapja

Magyarország történeti kronológiája I. Szerk.: Benda Kálmán Bp., Akadémiai Kiadó, 1986

Kubinyi András: Magyarország története 1458-1490. Egyetemi jegyzet. TK. 1992.


Bácskai Zsolt


GPS: É 44° 42.207 (44.703449)
K 18° 31.878 (18.531300)
Nógrád Megye Várai
NVA