Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

TokajMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén megyeZemplén vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Videók
  • Térkép


Makoldi Miklós 2007-ben, a "Kincseink" c. újságban megjelent cikke


Vitéz idők tanúja – Tokaj nemes vára Gyermekkoromban, mikor a Bodrog partján játszottam, a régi öreg halászoktól sok hihetetlennek tűnő – mesébe illő történetet halottam a folyó túloldalán lévő – mára már teljesen elpusztult, de hajdanán hatalmas méretű várról, föld alatti alagutakról, a Bodrogba borult csónakokról, elsüllyedt kincsekről… Nem meglepő tehát, hogy érdeklődésem a vár iránt felnőtt koromban sem szűnt meg, sőt még a régészet szakot is elvégeztem Budapesten, hogy tényleg mindent megtudhassak szülővárosom igencsak szövevényes és rejtélyes múltjáról. Ahogy múltak az évek, megdöbbenve tapasztaltam, hogy Felső-Magyarország védőbástyájaként emlegetett tokaji vár területén még sohasem történt régészeti feltárás sőt, igazából az sem tisztázott, hogy hol is volt pontosan. Emellett azt is meg kellett állapítsam, hogy ahány ember – annyiféle történet, de igazából senki nem tud érdemben válaszolni azokra a kérdésekre, hogy mikor épült a vár, hogy nézett ki, mi a története és hogy hol is fekszik valójában? Szerencsére az 1995-ben megszülető Tokaj Várostörténeti Tanulmányokban Détshy Mihály lelkiismeretes alapossággal foglalta össze a várra vonatkozó szinte összes ránkmaradt középkori forrást, s így többé-kevésbé hitelesen tudta rekonstruálni az erődítmény történetét (sajnos vannak olyan évtizedek, amikor források híján csak találgathatunk, hogy mi is történhetett az idő alatt a vár falain belül). De sajnos ez az alapvető mű csak kevés emberhez tudott eljutni és még kevesebben olvasták el ténylegesen, pedig ha végigolvassuk, akkor szinte fülünkben csengenek az öreg halászok meséi, hiszen Détshy is hatalmas falakról, földalatti járatokról, vízbe borult csónakokról és nem kis értékű elsüllyedt kincsekről ír! Emiatt fontosnak éreztem, hogy e kötet lapjain röviden összefoglaljam, hogy mit is tudunk ma, az eddig a kutatás által méltatlanul elhanyagolt erődről.

Először is tisztáznunk kell valamit – mégpedig azt, hogy miért mondják a Tokaj belvárosában, a felső utcákon lakó emberek, hogy a régi vár nem a Bodrogközben, hanem az Óvár utca fölött állt? A válasz egyszerű: azért mert a XIII. században minden valószínűség szerint tényleg állt ott egy kisméretű kővár, melyre a mai utcanév és az utca fölötti szőlőskertek dűlőnevei is utalnak (Kastély-, illetve Palota-dűlő). A XIII. századi forrásokban ezt az erődöt nevezik Kőrévnek és talán az Anonymus által is említett Hímesudvar nevű vár alatt is ezt kell értenünk. Ezek mellett viszont van egy egyértelműbb adatunk is, hiszen 1555-ben az akkor már a Bodrogközben elhelyezkedő „új” vár ostromáról a következőt írják: „…a régi földvár helyén, amely a Bodrog folyó fölött a hegyen található, annak árkaiban erőséget készítettek maguknak, és egy helyre felhordatva az ágyúikat, hadimasináikat és lövegeiket, éjjel-nappal szüntelenül lövetik ezt a várat…” (Détshy 1995: 21.o.). Ezek alapján pedig szinte biztosnak vehetjük, hogy a XV. század előtti források erre a mai Óvár utca fölött álló várra vonatkoznak, mely valamikor az 1200-as évek második felében épül és egy kemény ostrom miatt, már a XIV. század elején romokban áll és lakatlanná válik. 

Valószínűleg ezen erődítmény pusztulása után építik valamikor a bodrogközi erősséget, hiszen a nagy kereskedelmi forgalmat bonyolító tokaji révet folyamatosan védeni és működtetni kellett – melyre a hegyi vár helyett sokkal alkalmasabb, egy a rév közvetlen közelében, a Tisza és Bodrog torkolatában épült „új” vár. Ezt az építményt először 1410-ben említi egy Zsigmond király által kiadott oklevél. Ekkor tehát már biztosan állt, de valószínűbb, hogy valamikor a XIV. század folyamán már megkezdhették építését. De pontosan hol is helyezkedik el ez az „új” vár? Szerencsére az 1700-as évek elejéről ránkmaradt egy olyan alaprajzi térkép is, melyen a város is szerepel, méghozzá hiteles, máig azonosítható módon (1.kép). Ezek alapján láthatjuk, hogy a középkorban a Tisza-Bodrog torkolat – ezáltal a vár is – sokkal északabbra helyezkedett el, mint a mai földnyelv déli vége. Szerencsére az erődítmény pontos helyének meghatározásában sokat segít az, hogy máig áll a délnyugati bástyának (merítő bástya) egy falcsonkja, mely egyértelműen azonosítható (2. kép). Emellett megdöbbentő módon ma is található a területen egy félhold alakú tó – mely szinte teljesen azonos alaprajzot mutat a belső vár vizesárkával még ennyi évszázad után is! További támpontokat nyújthat az is, hogy a Kisbodrog (a külső vár hajdani vizesárka) gyakorlatilag elég hosszú szakaszon ugyanott helyezkedik el, mint ahol a középkori ábrázolások mutatják. Ezen adatok alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az erődítmény a mai Bodrog és Kisbodrog összefolyásának szegletében található, ami ma félig-meddig beépített terület – a tokaji halászcsaládok egykori lakóhelye. Az, hogy a XIX-XX. században ide építkeztek a halászok korántsem meglepő, hiszen a vár megsemmisült romjaiból képződött földkupacok – dombok még mindig kimagaslanak a Bodrogköz sík öntéstalajából, hirdetve, hogy egykoron nagyméretű épületek álltak itt. Természetesen a pontos azonosítást csak régészeti alaprajz hitelesítő ásatással – kutatóárkokkal lehetne elvégezni, de sajnálatos módon a kellő anyagiak nem állnak rendelkezésre egyelőre.

De térjünk vissza a vár történetéhez! A vár királyi tulajdonként épülhetett a rév védelmére, amivel aztán az uralkodók szabadon gazdálkodhattak. Első említése is ehhez fűződik, amikor is 1410-ben Zsigmond király Garai Jánosnak, Miklós nádor fiának adományozza 12000 aranyforint értékben. 1422 táján Lazarevics István szerb despota kezébe kerül át a vár kárpótlás jogcímén, de hamarosan utódja Brankovics György örökli azt, és 1443-ig biztosan birtokában is tartja. Ezek után, a század második felében a Hunyadiaké lesz az épületegyüttes – előbb Hunyadi Jánosé, majd Mátyás királyé, akik erődítési munkálatokat is végeznek a váron. 1458-ban fontos színhely a tokaji vár, ugyanis Mátyás királlyá választásakor kiújulnak a csehekkel a harcok és a környék nemesei itt tartanak gyülekezőt, majd indulnak hadba Mátyás oldalán. A következő évben viszont a király Szapolyai Imrének, akkori boszniai kormányzónak, horvát-szlavón bánnak adományozza a várat érdemei elismeréséül. Az ezt követő hetven évben a vár az ország egyik legfontosabb erődítménye, hiszen a nagy sikereket és magas pozíciókat elért Szapolyai család birtoka marad, akik a család hírnevének megfelelő állapotban tartják az erődítményt is, olyannyira, hogy a mohácsi csatavesztés után alig két hónappal Szapolyai Jánost itt jelölik a királyi trónra és végül Székesfehérvárott meg is választják Magyarország királyává, amit koronázással is szentesítenek. Ugyanekkor Habsburg Ferdinánd is magáénak követeli a magyar trónt, úgyhogy hadat indít Szapolyai ellen, amivel nagy sikereket ér el. Először Esztergomból szorítja ki, majd hosszú hátrálásra kényszeríti egészen Tokajig, ahol nagy csatát vívnak a vár birtoklásáért, de végül Ferdinánd ágyúzással lerombolja a falakat és az erődítményt elfoglalja – habár János király még el tud menekülni a Tiszántúlra. Ezzel az ország két részre szakad. Ezután, 1527-ben Ferdinánd is királlyá koronáztatja magát, majd elkezdi híveinek osztogatni Szapolyai elfoglalt birtokait. Így kerül Báthory István nádor kezébe négy hegyaljai vár, köztük Tokaj is. 

Talán a következő évek a legviharosabbak Tokaj életében, mivel Szapolyai már 1528 januárjában, heves harcokban visszafoglalja várat – mire Ferdinánd válaszcsapással reagál és újra megszerzi azt, de a harcok 1530-ig nem szűnnek meg és hol egyik, hol a másik uralkodó kezében van a vár. Végül Ferdinánd hadai győzedelmeskednek – így kerül a vár Ferdinánd hadvezérének, Serédi Gáspárnak a kezére, aki teljesen öncélúan bánik vele és a várossal is, ugyanis a jobbágyokat sanyargatja – a várost és a várat pedig teljesen saját zsebre kifosztja. Adatok vannak rá, hogy Sárospataki rezidenciájára több, mint 1000 hordó bort szállít el Tokajból! Ennek ellenére a Habsburg király „érdemei” elismeréseként neki adományozza a várat – ami miatt az előző tulajdonosok a Báthoryak fel is háborodnak, de eredménytelenül. A vár a Serédi család kezében marad egészen 1557-ig. Ezalatt természetesen sokminden történik. 

Többek között, például János király a 30-as években többször megtámadja a várat, sőt egyszer rendkívül heves harcokban – a várban szinte végzetes károkat okozva el is foglalja azt. Ezután érdekes helyzet állt elő, ugyanis a két király kiegyezik egymással és Tokaj várát felosztják, úgyhogy 1538-ban két a királytól küldött őrség – a korábbi ellenfelek – egymás mellett laknak a vár kaszárnyáiban. Ezt a furcsa helyzetet szintén a Serédiek oldják fel, ugyanis mindenféle királyi határozattól eltekintve – saját célra – egyszerűen megszállják a várat, sőt a későbbiekben diplomáciai ügyeskedéssel elintézik azt is, hogy Ferdinánd újra nekik adományozza azt 1541-ben! A következő évtizedek azonban újabb rettegésre adnak okot a régi-új tulajdonosoknak, ugyanis a törökök többször is tervbe vették, hogy elfoglalják a várat, ami így folyamatos veszélyeztetettségben volt. Emiatt a Serédiek erődítési munkálatokat is végeztettek, hogy a várat óvni tudják. Ugyanis ekkoriban ez volt Északkelet-Magyarország legfontosabb erődje és ha ezt el tudják foglalni a törökök, akkor az egész felvidék az ölükbe hullott volna. Tehát elképzelhető, hogy a minden bizonnyal már a Hunyadiak alatt kiépült négy bástyás belső erődöt Serédiék tovább építik és talán ők készítik a vasalóbástyának nevezett ötszög alakú védművet, melyről oldalazótűzzel lehetett védeni a négy bástyából kettőt. De erre sajnos egyértelmű bizonyítékunk nincs, ugyanis 1565 előttről nem maradt fenn a várról semmilyen ábrázolás, ezért régészeti kutatottság hiányában csak találgatni tudjuk, hogy ki, mikor, mit építhetett a váron. Viszont szerencsés módon, a hősies egri várvédőknek köszönhető diadal miatt a Tokaji vár közvetett török ostromára soha nem került sor – így az elkerülte az ezzel járó pusztulást is.

Viszont szintén a Serédiek idejéből maradt ránk néhány olyan írásos forrás, amely fülünkbe idézheti a Bodrog parti halászok által fentebb már említett legendákat. Ilyen például az, hogy állítólag Serédi Gáspár megbízásából egy éppen arra járó és a Tiszán átkelő tudós embert, kassai Ferenc deákot és egész családját, miközben az teljes (nem csekély) vagyonával Kassára igyekezett, bizonyos gyanús emberek a folyó jege alá süllyesztették, hogy uruk, annak vagyonát megkaparintsa. Íme tehát egy történet, mely hiteles forrásból származik és Tisza vagy Bodrog mélyén fekvő kincsekről ír. És a történelem megismétli önmagát: száz évvel később Bethlen Gábor jegyesének, Brandenburgi Katalinnak a levelével és feltehetően értékes ajándékaival együtt borul vízbe és fullad meg Katalin követe és az evezősök. Tehát két kincs is heverhet a folyók mélyén! De a halászok nem csak elsüllyedt aranyról, hanem a várban lévő alagutakról is tudtak. Erre pedig a következő forrás maradt fenn: mikor Serédi Gáspár, Szapolyai támadása miatt végül ideiglenesen feladni kényszerül 1537-ben a várat, akkor leírja a haditudósító, hogy már amikor az egész várat az ellenség uralta, Serédi emberei még akkor is képesek voltak magukat három napig tartani „bizonyos aknajáratokban”. 

Láthatjuk tehát, hogy a máig szájhagyomány útján terjedő mesés legendáknak bizony sok esetben komoly történeti valóságalapjuk van.

De térjünk vissza most a vár történetéhez! Amikor a Serédiek közül az utolsó tulajdonos, Benedek meghalt (1555), a várban maradt özvegye (Dobó Zsófia) és kiskorú gyermeke. A gyámságért – egyben a vár birtoklásáért a nagybácsi Serédi György megtámadta az erődöt, de Dobó Zsófia várkapitánya, Némethi Ferenc megtartotta azt, mint utóbb kiderült magának. Hamarosan fordulat következett be a vár életében, ugyanis Némethi átpártolt a Szapolyiakhoz, illetve az akkor uralkodó János Zsigmondhoz, sőt megkezdte a vár erősítését és a Tiszántúlon, Szerencsen, sőt Kassán is építkezésekbe fogott, hogy kellő védelmi rendszert tudjon Ferdinánd ellenében Tokaj köré vonni. 

Feltételezhetően ő építette ekkor ki a tokaji külső várat, kis kerek és szögletes bástyákkal, amelyek a Zsámboki féle 1565 körüli látképen (3.kép) és egy Stockholmban, a hadilevéltárban őrzött térképen is láthatóak (4.kép). De feltehetően ugyanezek a falak látszanak a Tokajról készült leghíresebb metszenen is (Braun-Hohemberg féle vár- és városkép kiadvány), mely ugyan csak 1660 körül jelent meg először, de feltételezhetően egy XVI. századi hiteles rajz alapján készült (5.kép). 

Némethi tehát a tágabb környék legerősebb várát építette ki Tokajban, mely ekkor élte virágkorát. A korabeli források is csak úgy emlegetik, hogy ennél erősebbet és felszereltebbet aligha találni és valóban ekkor volt itt a legtöbb katona is, a lovagságot és gyalogságot is összevetve körülbelül 2000 ember, melyhez János Zsigmond még 1000 lovas és 600 gyalogos kiküldését rendelte el. A Habsburg birodalom tehát joggal rettegett Tokaj erejétől ekkoriban. Nem csoda tehát, hogy a kor egyik kiváló hadvezérét Schwendi Lázárt tették meg Felső-Magyarország várkapitányává, aki elsődleges céljának tűzte ki Tokaj visszavételét. A nagy összecsapás 1565 február 4. és 12. között zajlott. Schwendi fokozatosan nyomult előre és szépen lassan felőrölte a hősies várvédők tartalékait, akik rendíthetetlenül ellenálltak, mígnem a belső várért folytatott küzdelemben egy ágyúzástól leomló faldarab halálos sebet nem ejtett Némethi Ferencen, aminek következtében emberei feladni kényszerültek az erődítményt. Schwendi bevonulásakor a következőket írja a várról: „…de Isten megadta a győzelmet nekünk efölött a fontos vár fölött, amihez fogható erősségét, nagyságát, hatalmas fejedelmi jövedelmeit nézve alkalmasint aligha találni. Ezen felül e vidéken a legszebb rezidencia…” (Détshy 1995: 25.o.).

Ezzel a döntő csatával tehát újra Habsburg kézbe került a vár és a korábbi adománybirtok, illetve elzálogosított birtok helyett magánkézből királyi kézbe került át. Schwendi, Raminger Jakab német várkapitányt nevezte ki a vár élére és meghagyta neki, hogy a csata során esett károkat haladéktalanul javítsa ki. Raminger ennek eleget is tett 1565-ben és 66-ban renoválta és megerősítette nemcsak a belső várat, hanem a külső bástyákat és a védműveket is. Többek között 40000 zsindelyt vertek fel a tetőkre 260000 szeggel, sőt egy kassai üveges mester 548db üvegtárcsát helyezett el a vár épületeinek ablakaiba és külön a központi nagy torony emeleti ablakaiba 581db-ot. De ami igazán meglepő, az az, hogy ekkor készült a várban egy nagy toronyóra is, melyre a források szerint 60 forintot költöttek. Megjegyzendő, hogy a későbbi évtizedekben is végig említik a vár személyzetének körében az órást, mint tisztviselőt. 

Megállapíthatjuk tehát, hogy az 1565-ös csata után a Habsburgok méltó módon felújították a várat, amire sajnos a következő évszázadok során sokkal szomorúbb sors várt. Ugyanis már a következő években megkísérli János Zsigmond visszafoglalni a várat, ami ugyan nem sikerül neki, de jelentős károkat okoz – visszavonulása után nem sokkal, pedig tatárok özönlik el a Zemplént, felégetve és elpusztítva Tokaj városát is, de talán a várnak ekkor nem esett különösebb baja. 

A következő években a Habsburg Birodalom látva Tokaj stratégiai fontosságát, úgy dönt, hogy az elkövetkezendő évtizedekben az előzőektől is jobban kiépíti, modernizálja a várat. Feltehetően ekkor elbontják a külső vár nagy részét és részben annak köveiből részben a Zemplénben bányászott és kőfaragók által megmunkált kövekből újjáépítik azt – feltehetően már négyzetes sarokbástyákkal. Viszont a döntést követő években nagy áradások voltak – alámosódtak a Bodrog felőli falak és emiatt az építkezés nem haladt a megfelelő ütemben. Később a finanszírozás is akadozni kezdett, így a pénz csak kisebb épületek állításra volt elegendő, illetve a nagyobb munkálatokon jelentősebb mértékben egyszerűsíthettek költségkímélés végett. Ráadásul az 1580-as évek közepén súlyos járvány dúlt a Tokajban és környékén, ami kritikussá tette a helyzetet. Emiatt lényegében csak az ÉNy-i és DNy-i bástyát sikerült félig-meddig megépíteni és a Bodrog felőli falat megerősíteni, de a többi helyen csak föld-fa szerkezetű palánkot építettek. Tervbe volt véve egy cölöpszerkezetes Tisza híd építése is, amit el is kezdtek, de később letettek ennek kivitelezéséről és csak egy hajóhidat építettek meg, de annak gondozására sem volt meg a megfelelő anyagi háttér, így 1591-ben ezt is szétmosta a tiszai árvíz. A várnak tehát nem tett túlságosan jót, hogy királyi kézbe került, hiszen messze volt Bécstől, így pénzt sem szívesen áldoztak rá, bármennyire is kérték ezt az aktuális várkapitányok és építészek. Jól példázza ezt a várkapu renoválása is, amit szép faragott kövekből kezdtek újra rakni, majd a támogatás elmaradása híján kő boltív helyett, egyenes fa gerendázat került a tetejére. De nem csak a vár, hanem annak legénysége is siralmas állapotban volt – a katonák nem kaptak rendszeres fizetést, sőt élelmet sem, szállásuk is csapnivaló volt, ráadásul dolgozniuk kellett a kisebb építkezéseken. Ezért sokan szöktek meg, lettek napszámosok a szőlőkben vagy marhapásztorok a mezőkön.

1604-ben ilyen állapotban érte Tokaj császári őrségét a Bocskay féle felkelés. A hajdúk először nem érdeklődtek a vár iránt, így Básta generálisnak volt ideje ellátmánnyal feltölteni a raktárakat és felkészíteni a harcra az embereket. Viszont Bocskay emberei nem a harcot választották, hanem a kiéheztetést – amely egy év után teljesen megtörte a várvédőket, így fel kellett adniuk az erődöt. Azonban Bocskay hamarosan bekövetkező váratlan halálával a vár visszakerült Rudolf trónörökös kezébe, aki azt Thurzó György későbbi nádornak zálogosította el 1607-ben, 71590 forint értékben, amit az új király, II. Mátyás két évvel később már 115590 forint értékben erősített meg. Thurzónak nagy tervei voltak a várral: helyre akarta állítani a falakat, a kovács, a lakatos, az ácsműhelyt, meg kívánta újítani a katonák szálláshelyeit és a fegyverraktárakat, sőt a nagy órát is. Viszont a vármegyék többszöri kérésére sem adtak elegendő pénzt ezen munkálatokra, úgyhogy a források szerint a katonák tovább szökdöstek és a hadiszerszámok is megrozsdásodtak. Emellet portyázó hajdú csapatok is be-betörtek Tokaj vidékére – gátolva a vár körüli palánkfal építését. 

1616 karácsonyán meghalt Thurzó György, a birtok így fiára, az addigra már erdélyi fejedelemnek választott Bethlen Gábor bizalmasára maradt. Emiatt az akkori Habsburg uralkodó II. Ferdinánd belegyezett, hogy Bethlen 300000 forintért kiváltsa a várat Thurzóéktól és Birtokaihoz csatolja. Bethlen Gábor saját költségből neki kezd a vár felújításának, kőfaragókat hozat és négyzetesre faragott kövekből kiválóan újraépítteti az ÉNy-i szögletes sarokbástyát, azonban Bethlen halálával (1629) ezen munkálatok is félbeszakadnak. A következő évtizedben az özvegy fejedelemasszony, Brandenburgi Katalin az erődítmény tulajdonosa. Sajnálatos módon ő nem tudja fojtatni férje építkezéseit, sőt ezidő tájban a vár egyes épületei, például az öregtorony és a fegyverraktár kezd életveszélyessé válni, ugyanis már több évtizede roncsolódik a zsindelytető rajtuk, aminek következményében az esővíz komoly károkat okoz az épületekben. Sajnos ezeken az állapotokon a következő tulajdonos, Homonnai János országbíró sem tudott változtatni, így az 1640-es évek elejére az épületek gyakorlatilag lakhatatlanná válnak. Ezen okok miatt történhetett az meg, hogy mikor I. Rákóczi György 1644-ben Erdélyből indított hadaival a vár alá érkezik, a csekély létszámú őrség szinte harc nélkül behódol neki.

Rákóczi György, majd felesége Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony idejében szintén nagy terveket szőnek a vár felújításáról, amiből végül is csak néhány belső épület renoválása valósul meg, illetve kőfalak helyett fa palánkok építése. Viszont újra építik a vár külső kapuját, a csapóhidat, sőt újra megépítik a cölöpökön álló Bodrog hidat, mely már évek óta nem létezett. A Rákócziak idejében tehát viszonylag sikerül a Tokaji várnak visszanyernie valamicskét egykori hírnevéből.

1660-ban viszont újabb fordulat áll be Tokaj történetében, ugyanis a férjét túlélő Lórántffy Zsuzsanna meghal, sőt nem sokkal később fia II. Rákóczi György is életét veszti az újabb török támadásokban. Ekkor a vár újra Habsburg kézre kerül. Lipót császár az Erdélyt dúló törökök ellen sereget küld, mely ármádia 1660-ban egész évben Tokaj mellett táborozik De Souches tábornok vezetése alatt, aki egy felmérést is készített Tokaj város tágabb környezetéről, amely szerencsés módon máig megmaradt (6. kép). Ezen jól látható, a tokaji vár mellett a város is, délebbre a Tiszán egy erődített hídfőállású Tisza híd, sőt a várral szemközti tiszai parton egy a várat védő föld-fa szerkezetes elővéd is. De ami igazán meglepő, hogy a mai Rakamaz területén táborozó nagy létszámú hadsereg védelmére egy több kilométeres sáncvonalat is kiépíttetett a tábornok 1660 folyamán. 

De térjünk vissza az 1559-ben még szinte romjaiban álló vár történetéhez. Lipót császár 1660-ban a várat is jelentős mértékben megerősítteti. A munkára Jakob Holst főszállásmestert rendelték ki építészül Bécsből. Holstnak hála több ábrázolás is fennmaradt Tokaj 1660-as állapotáról. A rajzokon láthatjuk, hogy ekkor épülnek a város és a bordrogköz felé a folyók túlpartján elhelyezkedő ék alakú föld-fa védművek, melyek a hidak szárazföldi végeit védték (7. kép). A következő években viszonylag jól haladnak az építkezési munkálatok. A várat ekkor neves külföldi szakemberek erődítik (Holst, Battmayer, Ssicha, Strasoldo), 1609-ig számos állagmegóvási és új építkezést folytatnak. Renoválják a belső épületek födémeit, a kaput, a hidat, az ekkor még álló két kőbástyát (ÉNy-i és DNy-i bástya), sőt bővítik a hídfőket védő erődítéseket is. Sajnos anyagiak nekik sem állnak korlátlan számban rendelkezésükre, ezért a várfalakat ők sem kőből, hanem fából és földből építik újjá. Hatalmas föld-fa szerkezetes sáncokat emelnek, melyeket kívülről többszörös paliszádfal (sorban egymás mellé vert, kihegyezett oszlopokból álló védmű) védett. Ezek az utolsó nagyobb erődítési munkák, melyeket a váron végeznek, ugyanis 1670 április 10-én kitört az I. Rákóczi Ferenc vezette Felső-Magyarországi elkelés, melynek egyik fő színhelye a tokaji vár. Rákóczi emberei ugyan komoly ostrom alá veszik a frissen felújított várat, de a hosszúra nyúló harcokban a támadó fél bizonyul gyengébbnek, így a felkelés megbukik és a vár Habsburg kézen marad. A 70-es évek első felében kijavítják a harcokban keletkezett hibákat a falakon, sőt 1673-ban egy új, cölöpös híd is épül a Tiszán, mely már nagyobb forgalom lebonyolítására is alkalmas.

De a zavargások nem szűntek meg 1678-ban a bujdosók újra támadják – sikertelenül a várat, majd végül felgyújtják a várost, ami teljesen leég. A kurucokat egységbe kovácsolni csak Thököly Imrének sikerült, aki 1682-ben be is veszi az erősséget, amin ő is végeztet helyreállítási munkálatokat. Thökölynek három évvel később lehanyatlik hatalma és elveszti a várat is, mely újra Habsburg kézbe kerül, de e viharos időkben nem sok nyugodt évet tölthetett itt Tokaj helyőrsége, ugyanis 1697-ben a Hegyaljai felkelés egyik vezéralakja, Tokaji Ferenc rajtaütésszerűen beveszi a várat, de néhány hónap múlva Vaudemont Károly tábornok két napos csatával visszafoglalja az erődöt és karóba húzatja a lázadók nagy részét.

A tokaji vár története a Rákóczi szabadságharccal fejeződik be. A fejedelem 1703 őszén kezdi ostromolni a várat, de csekély számú ágyújával nem tud sikereket elérni, ezért hidakat veret a Tiszán és a Bodrogon is. Ennek ellenére nem tud a külső vár közvetlen közelébe férkőzni a bentről jövő erős ágyútűz miatt, így nincs más esélye, minthogy januárig vár az ostrommal, amikor is befagytak a folyók. Rákóczi első rohama nem volt igazán sikeres, de a várvédők meglepődtek a támadók elszántságán ezért tárgyalásokat kezdtek és végül kapituláltak.

Rákóczi ekkorra már szinte az egész ország ura, a szabadságharc ekkor éri el legnagyobb sikereit – ennek fényében furcsának tűnhet a fejedelem váratlan döntése, miszerint a várat le kell rombolni. 1704 őszén adja ki a parancsot a vár elhányattatására, amit 1705-tavaszáig véghez is visznek – sőt valószínűsíthetően az erőd egyes részein még a Bodrog vizét is keresztülvezetik, hogy használhatatlanná tegyék azt. Arra a kérdésre, hogy Rákóczi miért romboltatta le a frissen bevett várát, Détshy Mihály adja a legkézenfekvőbb magyarázatot a vár történetéről írott könyvében. Ez pedig az, hogy a felújítások ellenére katasztrofális állapotban lévő vár fenntartása sok pénzt felemésztett volna, ráadásul ha őrizetlenül hagyja a várat, akár császáriak, akár egyéb lázadóelemek veszélyt jelenthettek volna a hátországra – ezért dönthetett az erősség megsemmisítése mellett. Emellett a várban található ágyúkra is szüksége volt a fejedelemnek, hiszen azokkal ostromolta 1705-ben Eger várát.

Összegezve tehát az eddigieket megállapíthatjuk, hogy a középkorban és a török korban is ezen erődítmény volt Felső-Magyarország védőbástyája, amelyről mindenki elismerő szavakkal szólt, mígnem Habsburg királyi kézre kerülve el nem kezdődött e nemes vár romlása. Válaszolva tehát a cikk elején feltett kérdésekre elmondhatjuk, hogy a négy kerek bástyával ellátott belső vár, melyben egy emeletes torony mindig is állt, minden valószínűség szerint a XIV. század második felében épült, talán Zsigmond, de az is elképzelhető, hogy még Nagy Lajos király idejében – hogy felváltsa a régi kővárat a tokaji rév védelmében. A négyszögletű várban a Hunyadiak is építkeztek, ekkor épülhetett az emeletes torony mellé a palotaépület. A belső várhoz az ötödik – vasaló alakú bástyát (oldalazó művet) valószínűleg a Serédiek építették a XVI. század első felében. A külső várfalat első formájában – viszonylag kisméretű kerek és szögletes bástyákkal Némethi Ferenc a XVI. század közepe táján építi ki (3-4. kép), majd a Habsburgok az 1565-ös nagy csata után hasonló alaprajzzal felújítják (5. kép). A négyszögű, szögletes bástyákkal ellátott külső várfalat a század második felében szintén a Habsburgok kezdik építeni – a „modernizáció jegyében”, de pénzhiány miatt igazán ezek a kőfalak sohasem épülnek meg tökéletesen, sőt ekkor kezdődik az épületek évszázados pusztulása, amit ugyan Bethlen építkezései megállítanak 1630 körül, de csak ideiglenesen. Megállapíthatjuk, hogy az 1650-es évekre a vár szinte teljesen használhatatlanná válik, de 1660-tól kezdve a Habsburgok a törököktől tartva nagyszabású felújításokba kezdenek, igaz nem kőből, hanem csak földből és fából, de a hidak védelmére a szárazföldi hídfőknél is megépítik a védműveket (6-7. kép). Ezek a romlandó anyagból készült sáncok viszont II. Rákóczi Ferenc korára olyan szinten lepusztulnak, hogy a fejedelem jobbnak látja leromboltatni a várat, mint újjáépíteni és védelmezni azt (1. kép). Mindezeket az általam leírt építési fázisokat igazolni lehet a korszakból fennmaradt hiteles látképekkel és alaprajzokkal is (1-7.kép).

A tokaji vár története szövevényes és bonyolult, de egyben ugyanolyan homályos is, hiszen a részletekre és a pontos építési fázisokra, az épületek formájára, méreteire és funkciójára nézve kevés információt szolgáltatnak a korabeli leírások. Ezeket a kérdéseket csak régészeti kutatással lehetne tisztázni és egyben kideríteni, hogy hol vannak az öreg halászok által sokat emlegetett nagy falak, alagutak és vízbe borult kincsek…


Makoldi Miklós

Régész


Forrás:

Détshy Mihály: A tokaji vár története. Tokaj várostörténeti tanulmányok II. /Separatum/ Tokaj 1995

Csorba Csaba: Várak a Hegyalján. Budapest 1980.

Soós Elemér: A tokaji vár története, hadi és műleírása. Sátoraljaújhely 1914.


GPS: É 48° 7.822 (48.130367)
K 21° 24.782 (21.413033)

A Bodrog és a Tisza találkozásához közel, de még a Bodrog folyón komppal, vagy motorcsónakkal lehet átjutni az egy- kori szigetre a várhoz.