Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

VárpalotaMagyarországVeszprém vármegyeVeszprém történelmi vármegye - Zichy kastély

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

A várpalotai Zichy kastély története

A 18. század elején Palota és környéke Zichy birtok volt. Egy viszály következtében azonban a család kettészakadt. Az egyik ág, az „alsó uraság” megtartotta a főtéren álló kéttornyú várkastélyt (Thury-vár), a másik ág, a „felső uraság” új kastélyt épített magának a vár nyugati oldalán emelkedő dombon (Kastélydomb).

A barokk stílusú felsőuradalmi kastély építése gróf Zichy II. Imre felesége, Erdődy Terézia nevéhez fűződik. Az épület pincéjében megtalált alapkő felirata tudatja, hogy az építkezés 1721-ben kezdődött, s a kastélyban található emléktábla szerint 1725-ben készült el. A kastély Gábor arkangyal tiszteletére emelt földszinti kápolnáját Acsády Ádám veszprémi püspök 1727. május elsején szentelte fel. Ebből a barokk kastélyból mára nem sok emlék maradt, kivéve az egykori kápolnát: ez ma az épület aulája.

A barokk kastély 1860-ban leégett. A tűz a szomszédos római katolikus templom javításakor keletkezett, amikor annak fazsindellyel fedett teteje kigyulladt, és a szél a lángokat továbbvitte a dombon álló kastélyra.

Az újjáépítést az akkori tulajdonos, gróf Waldstein János végeztette, aki felesége, gróf Zichy Terézia révén jutott a kastélyhoz. A munkálatokat – melyek során jelentős mértékben modernizálták is az épületet – Ybl Miklós vezette. A kastély mai formájában lényegében Ybl műve, a romantika korának legbecsesebb várpalotai műemléke.

A bejárat feletti attikát középen az egyesített Waldstein-Zichy címer díszíti. Felirata szerint 1863-ban készült.

A történelmi falak között 2001-ben jött létre a Trianon Múzeum Alapítvány, majd 2004-ben hivatalosan is megnyitotta kapuit a Trianon Múzeum, amely páratlan gyűjteményével és a magyar nemzet számára sorsdöntő éveket bemutató kiállításaival egyedülálló a világon.

Forrás: Trianon Múzeum : www.trianonmuzeum.hu

GPS: É 47° 11.944 (47.199059)
K 18° 8.270 (18.137827)

A Thury vártól délnyugatra, pár perces sétával érhető el. 2004 óta a Trianon Múzeum működik falai között.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció