„…Szkrad-nak [4] a Frangepánok voltak a legrégebbi tulajdonosai, utánuk a Cillei hercegek bírták, míg nem 1456-ban, László királytól, az a Kreiger András kapta meg, aki a zagorjei Kosztel várát (Kostelgrad) is magáénak tudhatta. Ám a vár továbbra is Frangepán Márton kezében volt, akinek Mátyás király, 1464-ben engedélyezte, hogy tetszése szerint rendelkezzen a várral, ő aztán, 1466-ban, oda is adta a várat, Okics és Cetin urának, osztrozsini Bevenjudi Tamásnak, aki aztán zálogba adta Frangepán Jánosnak (akit Anzsnak is neveztek), hogy kisegítse Mártont, akit épp Anzs vetett rabságba. A későbbiek folyamán Szkrad újra a Bevenjudiaké, majd miután 1504-ben kihaltak, Ulászló király, Szkradot és Osztrozsint, Bornemissza Jánosnak adta, ám már a következő évben a várat Frangepán Bernát foglalta el.
A törökök gyakran megjelentek Szkrad alatt, melyet már 1558-ra elpusztítottak. A későbbiekben a Zrínyiek, majd újra a Frangepánok bírták, sőt 1569-ben, Frangepán Ferenctől kapta meg a Mogorovich nembéli, slunji Babonozsich György. A törökök 1585-ben újra fölperzselték, hogy ettől kezdve mindörökre rommá legyen.
Valvasor rajza Szkradról teljesen hiteltelen: Szkradot, Bariloviccsal együtt, azzal szemben ábrázolja annak ellenére, hogy ez a vár legalább egy óra járásnyi távolságra van tőle. A XVIII. századból van egy rajz Szkradról, a bécsi hadilevéltárban, de ezen is csak az elpusztult romok láthatók. A belső várat, egy 1701-es alaprajzi ábrázolás szerint, háromszögletűre épített falakkal övezték, innen a falak tovább folytatódtak, hogy aztán az egész helyet körbevegyék. A bejáratnál volt egy templom is, ahogy az, a Frangepán váraknál teljesen bevett szokás volt.
[4] Lopašić: Oko Kupe i Korane, 259. (A Kupa és a Korana folyók környéke, 259. oldal)…”
Engel Pál adatai szerint:
Szkrad, horv. Skrad (Zágráb m., ma HO.)
Castellum. 1457-ben említik, midőn Kreig András, Cillei Ulrik volt kapitánya birtokolta és királyi adományt szerzett rá (DF Zágrábi érsekség lt. 1457. VIII. 8.). – Rom Slunjtól É-ra a Korana völgyében, ~ mellett (Szabo 160, Lopašić 257-267).
Castrum. Kreig Andrásé (1457), Frangepán Mártoné (1464), aki 1466-ban familiárisának, osztrozsini Bevenyőd Jánosnak adta (Isprave 2604). 1471 előtt Bevenyőd átadta Frangepán Jánosnak, hogy urát a fogságból kiválthassa (Starine 1873. 119). 1480-ban (I. 24) Mátyás cserében megszerezte Bevenyőd Jánostól Kosztajnicáért (Zágrábi k. hh.
lt. B 5-93), de 1482-ben (XII. 14) visszacserélte a Bevenyődökkel (János, Tamás, Miklós) Kosztajnicáért (Isprave 2982). Ezt 1498-ban II. Ulászló megerősítette (Isprave 3441). Bevenyőd János és Miklós magvaszakadtával Ulászló 1504-ben (I. 2.) Bornemissza Jánosnak adta (Isprave 3689, Zágrábi k. hh. lt. B-6-120), de a nőági örökösök kezén maradt (uo. 3693). Frangepán Bernardin ostrommal elfoglalta (1504 VII 5 előtt: Isprave 3723) és királyi adományt szerzett rá (tiltakozás, Isprave 3984).
várnagy (Frangepán Bernardiné) 1513 II 9 (Isprave 4087)
A vár mai állapota:
A vár bejárása 2009. 03. 19-én történt Keserű László és Szabó Tibor társaságában. A márciusvégi időpont ellenére, a vár romjait kb. 15 cm-es, frissen esett hó borította, így csak a legalább 50 cm magasan álló falakat sikerült megtekintenünk. A tekintélyesnek mondható romok alapján megállapítható, hogy az ismeretlen korú alaprajz, megfelel a valóságnak. Jó fenntartásúnak mondható a háromszögletű belsővár, az un. Frangepán kastély, de a külsővár (valójában a város) falai is jól végigkísérhetők, sőt az egykori Szt. Vid (utóbb Szt. Lőrinc) plébániatemplom falai is 1 méter magasságban állnak. A templom melletti kapu és tornya, ma már csak egy kőhalom, míg a további övező falak a hó miatt nem voltak láthatók. A külsővár déli, azaz a Korana folyó felöli oldalának falai, már a 19. század végén sem voltak meg, így azokat keresni sem érdemes.
Összességében a vár bejárása, a kihalt és néptelen vidék okán egy izgalmas kalandtúrának is tekinthető, így felkeresése ajánlott. Aknaveszélytől nem kell tartanunk, de itt is javasolt annak az alapszabálynak a betartása, hogy elhagyatott portákra, házakba bemenni TILOS!
Szkrad A Károlyvárosból (Karlovac) Ogulin felé tartó vasút menti hegyek legkiemelkedőbb része a délkeletnek húzódó Szkrad hegy (Skradska gora). Az erdőktől már csak helyenként takart hegy legmagasabb pontja 429 m. Az erdőitől régen megfosztott szkradi vidék terméketlen földjén manapság 1500 pravoszláv lakos él meglehetősen szegényen, sőt még egy derekas út sem vezet erre, így a tájék teljesen elhagyatott és gondozatlan. Ám Szkrad valaha művelt és lakott volt, amelyről a szkradi vár tekintélyes romjai tanúskodnak. A vár egy mezővárossal, öt katolikus plébániatemplommal és népes földbirtokkal bíró uradalom székhelye volt.
A várrom a Szkradi hegység egy éles, sziklás nyúlványán, a Korana folyó fölött található. Vele szemben, a folyó túlpartján emelkedik az a Gesztenyés (Kestenjak) nevű hegy, ahonnan a helyiek elbeszélése szerint, a török lövette egykoron a várat. Az idő vasfogától meggyötört vár állapota annyira leromlott, jogy ma alig lehet felismerni még az alapjait is. Azonban, a Horvát országos levéltárban őrzött alaprajz alapján tudható, hogy a falakkal, tornyokkal övezett nagy és tágas várnak nyújtott háromszög alakja volt, s a vár alatti mezőváros platóját is falakkal védték. A vár Korana felőli oldalának fala, egy 1864-es villámcsapás következtében a folyóba omlott. A várba felvívő út kövezése ma is megfigyelhető, ahogy az egykori váraljai település Szt. Lőrinc templomának a maradványai is. A vár igen réginek tekinthető. Egyes vélekedések szerint, illetve a vár és közvetlen környékén talált római pénzek alapján, már a rómaiak idején is állt itt egy erősség.
A 16. szd. közepén egy, német és lengyel királyi és hercegi udvarokban forgolódó, állítólag a veronai Skaligeráktól származó, európai uralkodókkal rokonságban álló hírhedt kalandor, bizonyos Szkalics Pál (Pavao Skalić) szerint, Szkradot maga IV. Béla király adományozta a Szkalics családnak 1263-ban. Szkalics az általa 1559-ben kiadott „Enciklopedia„ című könyvében magamagát, Lika és az Una vidék grófjának és Szkrad bárójának nevezi. Ám ez, mint ahogy Szkalics számos könyvében szereplő „bizonyítékok„ a Szkalics nemzetség dicsőségéről, csak alaptalan kitalációk. Ugyanígy csalárd hamisítvány a szkardi bárói adománylevél is, hisz a Szkalics család valójában egy Zágrábban élő szegény iparos és földmíves család volt.
A valóságban Szkradról csak a 15. századtól vannak megbízható történeti adataink, amikor is a Frangepánok birtokaként említődött meg. A Cillei grófok is minden alkalmat megragadtak, hogy megszerezzék Szkradot, de ez csak az után sikerült, hogy vegliai Frangepán István Erzsébet nevű leánya feleségül ment Cillei Frigyeshez, s hozományként a hatalmas sztenicsnyáki uradalmai is magával vitte. Az utolsó Cillei, Ulrik 1456-os halála után, László király Szkradot, a Cilleiek sztenicsnyáki kapitányának, Andreas Kreigernek adományozta, aki a Cilleiek zagorjei Kosztelvárát is elbirtokolta. Szkrad birtoka és az egész járása 1463 körül, talán vétel útján Kreiger özvegyétől, Frangepán Márton tulajdonába került. Miután Frangepán Márton térítés nélkül lemondott Mátyás király javára az Una menti Krupa váráról, megkapta Lipovec, Sztenicsnyák és Kosztajnica várait azzal a kikötéssel, hogy csak élete végéig tarthatja meg, s halála után e javak visszaszállnak a koronára. Mátyás király, Márton szolgálatainak elismeréseképpen, egy 1464 húsvétján kiadott oklevelében engedélyezte, hogy Márton saját maga rendelkezhessen a birtokairól, többek között Szkrad váráról is a halála után. Mártont, ezután a kor szokásainak megfelelően bevezették a szkradi javakba. Az ünnepélyes aktuson jelen volt a király és a káptalan képviselője, nemes Csevics, a szentpéteri (Sv. Petar) Kolecsán nemzetség két tagja, a podgorjei Szvoics és a szomszédos birtokosok, különösen a pécsi (Peći, Duga Resa mellett) Ivkovics Lóránt és Miksa, a mlakai (Mrežnica) Tatarics Miklós, a koranai Albert, a radonjai Ladomerics Péter és a goricai Malics György. Frangepán jogát a szkradi javakra eztán soha senki sem vitatta. Ám már két évvel a bevezetés után (1466.), Frangepán Márton továbbadta a szkardi javakat - a cetini és oklicsi oligarchának, osztrozsini Benvenjudi Tamás fia János tulajdonába - a fent említetteken kívül, a váraljai mezővárossal, a Polog-i birtokról, a Mrezsnica-i révből, a Kolečan-i javakról és a Švarč-i Prtanics Miklóstól beszedendő adókkal együtt.
Frangepán Márton az adományozó levelében külön kiemelte, hogy a Benvenjudi azzal érdelemelte ki az adományát, hogy hűséges híve és segítője volt a barátságtalan és nehéz időkben. Benvenjudi ezután se árulta el soha Mártont.
A nehéz idők, Frangepán Márton és az unokaöccse, Frangepán Bertalan fia Anzs közti birtokviszály idején voltak, amikor Frangepán Mártont Benvenjudi Jánossal és néhány hívével együtt az unokaöccse álnok módon tőrbe csalta és Brinje várába záratta. Márton sokáig rostokolt a börtönében, míg nem Bevenjudi János barátja ki nem váltotta úgy, hogy zálogba adta Szkrad egész birtokát. Márton hálából Benvenjudi szeretetéért, utólag 4.000 aranyat adott és ráíratta még az értékes Una menti, Kosztajnica várát is. Az adományba 1480-ban Mátyás király is beleegyezett azzal a feltétellel, hogy Benvenjudi átadja Szkrad, Osztrozsin és Terszat várait, amit még 1479-ben, Márton halála után kapott. Mátyás azonban nem sokkal később meggondolta magát és 1481-ben a zágrábi bíróság előtt követelte Benvenjuditól, hogy adja vissza Kosztajnicát. Miután Benvenjudi ennek vonakodott eleget tenni, felségárulással börtönbe vetették, ahol elég sokáig tartották is, míg át nem adta Kosztajnicát Magyar Balázs kezébe. Mátyás király ez után, Kosztajnicát odaajándékozta Vuk despotának, majd halála után fiainak, Györgynek és Jovánnak. Nem sokkal később, Mátyás is távozott az élők világából és már a következő, 1491-es esztendőben Benvenjudi János és fivérei Tamás és Miklós visszakérték a tőlük elvett Kosztajnicát. Benvenjudi azonban már 1492-ben eladta 8.000 forintért Kosztajnicát Egervári Lászlónak, de Szkradot magának tartotta meg, sőt magát szkradi grófnak neveztette. A helyi lakosság Szkradot és környékét, ma is „szkardi grófságnak„ nevezi. A Benvenjudiak azonban nem sokáig élvezhették visszaszerzett javaikat, mert 1504-ben kihalt a család férfi ága, s Ulászló király Szkrad és Osztrozsin javait kincstárnokának, Bornemissza Jánosnak adományozta. Noha az adományozás törvényes volt, de Bornemissza nem sokáig maradt Szkrad birtokosa, mivel Frangepán Bernát magának követelte azzal, hogy miután Szkrad a nagybátyjáé Frangepán Mártoné volt, így ő a törvényes örökös. Hogy követelésének nyomatékot adjon, Bernát 1505-ben sereget gyűjtött és lovasaival, gyalogosaival, ágyúkkal és néhány nagyobb puskával megkezdte Szkrad lövetését. Szkradot eztán – ahogy décsi Roh Mihály leánya Anna, Benvenjudi János özvegyének panaszleveléből tudjuk – néhány hűtlen szolga át is adta. Miután Anna is az ostromlott várban tartózkodott, így Frangepán fogságába esett, aki őrökkel őriztette. Frangepán számos várban őrzött értéket is megkaparintott, kb. 3.000 libra értékben. Volt, ahogy volt, Benvenjudi Anna 1516-ban Beriszlói Péter bán előtt kijelentette, hogy Szkradot átengedte Frangepán Bernátnak.
Szkradot Bernát után unokája, ozalji Frangepán István gróf örökölte, majd a Zrínyiekkel kötött szerződése után gróf Zrínyi Miklós és fiaié lett.
Egy 1461-es egyházi tizedjegyzékből tudjuk a szkradi uradalom egykori kiterjedését is. A birtok a Korana mindkét partjára kiterjedt és északon, valamint nyugaton a Mrezsnica folyóig ért, ahol Modrus megyével volt határos. Itt, a mai Generelski stol közelében állt Janjac kastélya és Kulcs vára, mely a Rudnica patak mrezsnicai torkolatában lévő Poloj falu mögött állt. A szkradi jószágon, már 1334-ben létezett a Szt. Vid templom (magában Szkradban) és a Szt György plébániatemplom (Kolečani-ban). A szkradi Szt. Vid templomot utólag Szt. Lőrincnek szentelték és még 1588-ban is megemltik Szt. György templomát (Perjasica-nál), Kolečani Szt. Péter templomát (Mateško selo-nál), Čevići Szt. Vasárnap templomát (Cerovac-nál). Mindezek a templomok falazottak voltak és helyük ma is ismert.
Egyetlen fából készített kápolna volt a birtokon, amely a Čevići-i plébániához tartozott (Kostajnica-ban, ma Kestenje). A templom körül temetők is voltak. A váraljai mezőváros 1461-ben a bíróval és az uradalmi segédtiszttel együtt, 45 polgárt számlált, köztük számos iparossal. A szkradi birtokon számos nemesi falu is volt, mint a mai Generalski stol melletti Lipovac, Svoić, a Gora alatti Kolečani, Polje (Poloj), Čevići, Kozinac, Podgorje. Minden nemesi falu, melyek közül a csevicsii volt a legnagyobb (66 család), mint ahogy a Szkrad mezővárosa is saját bíróval és uradalmi segédtiszttel bírt. A szkradi polgárok egyedül censust tartoztak fizetni, de azt készpénzben, míg a többi alávetett Szt. Mihály napján pénzt, és hetente 2 nap robotot. Az uradalomnak a szkradi vár alatt egy külön majorsága is volt, de különösen fejlett volt a szőlészet. Az uradalomban megtermelt javakat, a Korana és a Mrezsnica átkelőin szállították el. A várnak volt két malma is a Koranán, a Mrezsnicán és egy a ma Maurovićnak nevezett Čevići patakon. A patak mostani neve valószínűleg a malomtulajdonostól származik. A szkradi birtok erdői, legelői tágasak voltak, ami a legkülönfélébb állatok nevelésére adtak lehetőséget. A praediálisok száma a szkradi birtokon jóval kevesebb volt, mint a Frangepánok más birtokain. A legtekintélyesebb praedilisták a goricai Orsicsok, a mai grófi család elődjei voltak. Lipovac preadilistájaként említik meg 1501-ben Orsics Pál fiát. Miután Frangepán István elvette az Orsicsok lipovaci udvarházát és jobbágyait, gróf Zrínyi György és Kristóf, Pribić Dol birtokával és Kosztel kastélyával kárpótolta az Orsicsokat. Dobuš praediuma a Vrbanić családé volt. Vrbanić Jeromos jogait Frangepán István 1550-ben meg is erősítette. Szkrad várának praediálisa volt Predojević Mátyás pap is, aki a Dobra folyó menti Novigrad alatti két templom plébánosa volt.
A szkradi vidék valamivel 1493. előtt rettenetes pusztulást élt át, a porták zömét felperzselték, a lakosságot lekaszabolták, vagy rabságba vetették. A házak száma néhány év alatt a felére esett, mind a mezővárosban, mind a külső falvakban. Szkrad mezővárosában 1461-ben 45 volt, ám 1493-ban már csak 17. Csevicsiben 1461-ben 66 porta volt, ám 32 évvel később már csak 33, de még rosszabb lett az arány Lipovacban és Szvoicsban. A törökök 1524-ben újból kifosztották a szkradi és a dubováci környéket. Harminc évvel később, Malkocs bosnyák bég még nagyobb pusztítást végzett a Korana és a Mrezsnica vidékén. Az 1557-ben megindult támadásról Franz Teufenbach stájer nemes azt jelentette Graz-ba, hogy a törökök betörtek Szkrad vidékére, Hojszics (Hoisić grad a Mrežnica mentén) és Ogulin várára, miközben Erdődy Péter bán a gyermekei keresztelőjét üli. Kétségtelennek tűnik, hogy a jelentéssel Erdődy Péter bán hírnevén kívántak foltot hagyni, noha a bán a kortársai által is elismert hős volt, sőt az utódai is a dicső „Tüzes sárkány„ névvel illették.
A Frangepán javak 1558-as értékbecslési jegyzékében, a szkradi jószág állapotára azt írták, hogy az Úristen is sírva fakadna a láttán. A vár eddigre részben már romokban volt, a gazdasági épületeket a törökök lerombolták, a mezővárost a polgárai zöme elhagyta, ahogy a falvakat is a jobbágyság. A szőlők többségét a törökök kifosztották, az erdőket a kaszálókat a töröktől való félelem miatt művelni sem merték. A Korana és Mrezsnica folyók közi lakosság, a Mrezsnica egy szigetén, kalyibákban húzta meg magát, s körös-körül, mindenhol az ínség. A birtok jövedelme teljesen eljelentéktelenedett.
Zrínyi Miklós gróf nem sokat vesztett Szkrad kifosztásával, mivel 1561-ben átruházta sógora, Frangepán István javára, ám ő Zrínyi 1566-os halála után, mindent unokaöccse, Zrínyi György gróf használatába adott, aki 1569-ben Szkradot minden javaival együtt, szulini Frangepán Ferencnek zálogosított el 2.000 forintért. Ferenc még ugyanezen évben, ugyanazon összegért tovább adta az ősi Mogorovics nembeli Babonics Györgynek, a királyi csapatok kapitánynak. Eme zálogba adás ellen, a Benvenjudi család leszármazottjai (Zemchei János és Benvenjudi Katalin leánya, Kapetanovics Borbála, valamint Zemchei másik leánya Veronika és férje, Hudics Ferenc) emelték fel szavukat persze hiába.
Lenkovics Iván generális a jelentésében úgy vélte, hogy nincs alkalmasabb hely Szkradnál és Modrusnál őrtűz, és jelzőmozsár elhelyezésére, ennek ellenére Szkrad sohasem kapott királyi pénzből fizetett őrséget, így a védelmét a Frangepánok és a Zrínyiek látták el, ahogy bírták. Így 1576-ban, egy 1500 fős török lovascsapat, szinte ellenállás nélkül végigrabolhatta a balgaji és a szkradi vidéket és 170 embert is rabságba hurcolhatott. Szkrad 1585-ig maradt fenn, amikor is Andreas Auersperg tábornok azt jelentette a grazi haditanácsnak, hogy a törökök júliusban felperzselték Szkradot. A helyiektől arról értesült, hogy a törökök ezt Babonics özvegyének engedélyével tették meg, aki férje halála után, Szkradot birtokolta.
A 17. szd. elejétől, a fennmaradó források már pusztaként említik a várat. Utóbb, a várral szemközti oldalon egy fából készített őrhelyet emeltek, amelyben állandó őrség állomásozott. Hogy a régi vártól megkülönböztessék, ezt az őrhelyet Új Szkradnak (Novi Skrad) nevezték.
A szkradi vidékre, az 1686 –os nagy törökháború, boszniai menekültjeit telepítették le. Ekkor, gróf Matthias Strassaldo károlyvárosi vicegenerális, 200 ház építésére adott engedélyt a vlach telepeseknek Blagaj és Szkrad környékén. Kicsivel később, a vlachok már kezdtek áttelepülni a Korana folyón túlra is, de ezt 1689-ben ezt Herberstein generális megtiltotta nekik azzal, hogy a Korana bal parti részeit, a katolikus horvát őslakosoknak kell meghagyni.
A pravoszlávoknak, már 1700-ban saját parókiájuk volt Podskradban. A szkradi vlachok mellé, 1711-ben báró Hallerstein, barilovicsi kapitány telepített más, a török birodalom területéről érkező vlachokat. Ők jelenleg is a Korana környékén, a Koranai dombságon, Kosire selo-ban, Mali és Veliki Kozinac-ban élnek.
A horvát határőrvidék 1712-es reformja idején, a barilovicsi helyőrséget Klokocsba és Trupinjak-ba, míg a kapitányságot Szkradba helyezték volna, ám ettől utóbb elálltak, sőt 1732-ben az újszkradi őrgórét is felhagyták.
A szkradi vidékről ezután már senki sem gondoskodott, így Szkrad manapság is egy berozsdállt gazdasági állapotban van, amit a vidék szülöttei szomorúsággal vesznek, mivel remény sincs arra, hogy a helyzet valamit is javulna, hisz a földje terméketlen szikla, lakossága nincs és a főbb utak is elkerülik.
Forrás:
Gjuro Szabo: Sredovječni gradovi…Zagreb, 1920.
http://www.mojkordun.com/Skrad.htm
