Hegyesd
A Tapolcai-medence kapujában álló Hegyesd község határában magánosan emelkedő 281 m magas bazalthegy tetején állt egykor a kis területű, 1 m vastag falakkal épült szabályos alaprajzú Hegyesd vára. Csigavonalban haladó, szerpentinút vezetett fel a csúcson épült lakóépületekhez. Az út külső peremén kis alapterületű védőtornyokkal erősített fal húzódott, amelyet feltehetően több kaputorony szakított meg. A Birkenstein-féle képen egy többemeletes lakóépület figyelhető meg. A vár helyzeténél fogva csak gyalogság befogadására volt alkalmas, lovasság falai között nem tartózkodott. A hegykúpon a vár alapfalai ma is megtalálhatók.
A vár keletkezési körülményeit vizsgálva, az első lényeges adatunk a megnevezésből következik, hogy „Castellanus (regis) de Hygusd”, majd később „Castellenus noster (regis) de Hegusd” megnevezés a királyi várnagyra utal, azaz királyi tulajdonban lévő vár volt. A tágabb terület a zalai várispánsághoz, a veszprémi püspökséghez tartozott, majd az Atyusz nemzetség birtoka lett.
Építése a tatárjárás után valószínű, de az építtető személyéről nincs adatunk. Az első okleveles adat, mint utaltunk rá, királyi birtokként említi, amely összefügghet azzal, hogy az Atyusz nemzetség 1276 körül kihal, így a királyra száll vissza a vár tulajdonjoga. Más források ezt az időpontot későbbre, I. Károly uralkodásának idejére teszik.
A vár első írásos említése 1329-ből való, amikor Veszprémből jelentették Károly Róbert királynak, hogy az ajkai nemesek Bánd hegyesdi várnagy ,,Comitis Band, Castellani uestri de Hygusd" ajkai birtokrészt visszaadták. Az 1335. június 26-i oklevélben, amely szerint Bánd mester Ajkai Jánossal és Sixtussal osztályos egyezségre lépett, már Vörös Bánd ,,magistrum Band rufum, Castellanum Hegesd" néven szerepel.
A királyi vár feltehetően még 1387 előtt jutott a Peleskei család birtokába. Ugyanis ebben az évben a vasvári káptalan jelentette István nádornak, hogy ítéletlevele értelmében visszaiktatta Peteske és Hegyesd várat, s tartozékaik birtokába Peleskei ákos fiainak Mikének és Lászlónak özvegyeit. Egy 1389-ben kelt oklevél szerint. Prodavízi Ákos mester volt a vár ura, de 1396-ban Mikes mester özvegye és leánya parancsol benne.
Az átmenetileg ismét királyi kézre került várat I. Lajos felsőlendvai Herczeg Péterrel cserélte el, majd Zsigmond király 1426-ban Herczeg Péter Anna nevű leányát, Széchenyi László majd Perényi Péter országbíró özvegyét erősítette meg a vár birtokába. 1431-ben azonban Széchenyi László fia László birtoka, aki a várat 1433-ban 1500 forintért zálogosította el Rozgonyi Simon veszprémi püspökkel.
A vár 1449. évi tulajdonosváltása egy politikai átállással történt, mert a Ciliéi párti Rozgonyi György a Hunyadiak felszólítására nem adta át a várat, de várnagya Uzsai Miklós ellopta a vár kulcsait, és azt átadta Hunyadi János embereinek.
Újlaki Miklós erdélyi vajda a macsói bán tulajdonában volt 1451-ben; birtokában 1453-ban V. László király megerősítette. Mátyás király parancsára a kapornoki konvent 1460-ban Paczmani János fia Tamást, hegyesdi várnagyot zálog címén iktatta be a vár és tartozékainak birtokába.
II. Lajos király 1525-ban ákosházi Sárkány Ambrusnak adományozta, aki 1543-ban vejének, Mezőlaky Ferencnek adta. A vár még 1554-ben is Mezőlaky tulajdonában volt, aki később belépett az egyházi rendbe, zalavári apát lett. Hegyesd ezután valamelyik Sárkány leány hozományaként a Czobor család tulajdonába került.
A kis méretű magánvár 1561 áprilisában került a hadi krónikák lapjaira, amikor egy rajtaütés során váratlanul elfoglalták a törökök. Az új várparancsnok, Pajazit vajda azonnal utasítást adott a megerődítésére, amit a környékről fegyveres erővel összeterelt keresztény jobbágyokkal végeztettek el. A korabeli feljegyzések szerint Pajazit vajda minden eszközzel siettette az újabb védőművek elkészültét.
Ekkor készűlt el vastag cölöpökből az alsó palánkvár, melyet a Várhegy lábánál emeltek. Az itt állomásozó 600 oszmán lovas rövidesen a környező vidékek rémévé vált, az általuk jelentett fenyegetéssel a csekély létszámmal őrzött környékbeli magánvárak helyőrségei nem tudtak szembeszállni.
Az elbizakodott Pajazit 1562 márciusában halálos párbajra hívta ki a közeli Csobánc kapitányát, Gyulaffy Lászlót, aki azonban már az első összecsapás során úgy átszúrta kopjájával, hogy azt csak baltával tudták kiverni a holttestből.
1562 áprilisában Gyulaffy László, Magyar Bálint és Salm győri főkapitány vezette csapatok fogták ostrom alá Hegyesd várát. Négy tarack szórta rá a lövedékeket, amelyek öt nap alatt nagyrészt lerombolták a vékony külső várfalakat. A török helyőrség ekkor feladta a rommá vált erődítményt, melynek maradékait Salm főkapitány földig romboltatta, így előzve meg, hogy az ellenség ismét hatalmába kerítse.
Hegyesd vára ezt követően többé már nem szerepelt a történelemben, maradványai napjainkra erősen lepusztultak, megóvására még nem történtek kezdeményezések.
Építéstörténet:
A vár építési ideje az első írásos említése (1329) előtti, 1250-től 1300-ig terjedő időszakra tehető. A beépített és megfaragott sziklacsúcs méretei, maradványai és adottságai egy „vármagként” értelmezhető épülettömböt sejtetnek. A lakótorony, illetve a „vármagból” továbbfejlődő vár a „csigavonalú”, erősen emelkedő felvezető út adottságából következően belső tornyokkal építve tudta a legoptimálisabb, a többkapus védelmet kiépíteni. Ez jellemző a hegyesdi vár építésére is.
A felső szinten épített vármaggal együtt épült meg a felvezető úton a körítőfalazat és a két ismert kaputorony. Ezt igazolja az a tény, hogy a vár korai megnevezése „Castellanus (regis) de Hyghusd”, majd később (Csánki Dezsőnél)„Castellenus noster (regis) de Hegusd” szerepel, amely királyi tulajdonra és királyi várnagyra utal, így feltételez bizonyos kényelmi, ellátási szintet.
Az egy időben történt – a XIII. század végén – kiépítés tényét erősíti az a megfigyelés, hogy a vár falai vékonyak (0,6-0,9) és a vármagnál max. 1,2 méter méretűek. A vármag és az első kapu között húzódó fal, amely külső védelmi vonalként funkcionálhatott feltűnően szabályos, kvadratikus kövekből épített és csak 0,6 méter vastag. Ezek a falak egyértelmű, hogy nem ágyútűz elhárítására készültek.
Érdekes megfigyelés, hogy a második támfal után észak felé a külső várfal rövid szakaszán kettős falvastagság figyelhető meg. A korábbi 0,6 méter vastag fal elé egy 0,9 méter vastag köpenyfalat készítettek. Ezen a falszakaszon áll egy nagy méretű, 2,8 méter kiállású támfal, amelynek valószínű a köpenyfal statikai biztosítása volt a feladata. Ennek a falerősítésnek a funkciója egyaránt lehetett a felette lévő torony terhelésének felvétele, vagy egy tudatos megerősítés a XVI. században.
Az első kaputorony romjai alig észrevehetők, valószínű, hogy az 1562. évi visszafoglaló ostromkor ezt döntötték le, miután falai csak 60 cm vastagok voltak. Ugyanakkor a második kaputorony falai jelentékeny magasságban állnak, köszönhetően a fal köpenyezésének is.
A látképek, ábrázolások rajzi adatait Hegyesdről csak erős kritikával lehet felhasználni. A metszetek több mint száz évvel készültek a vár felrobbantása után, azonban megegyeznek abban, hogy a vármag többszintes (három) és a körítő várfalban tornyok vannak építve. A XIX. században készült alaprajzok, felmérések értékelésénél természetesen a felmérés idején fennállt állapotot ábrázolják a rajzolók, de mégis igen jelentős eltérés van a Rómer-rajz szabályos téglalap toronytömbje és bástyák nélküli körítőfalas ábrázolása és a Könyöki-féle rajz szabálytalan szerkezetű vármag és bástyás körítőfalat ábrázoló alaprajzai között. Nem a két felmérés közötti időváltozás (1886 – Könyöki, 1861-65 körül Rómer), hanem a felmérési pontatlanságon túl a falmaradványok értelmezése adja ezt a jelentős különbséget. A közelmúltban készültek el Koppány Tibor és Paál József távlati rajzai, melyek a vár elméleti rekonstrukcióján alapulnak.
Források:
Paál József: Hegyesd vára – Rekonstrukciós elképzelések - A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. - 2011
Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei - Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1993
Békefi Remig : A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban.
