Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

JósvafőMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeAbaúj-Torna történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Jósvafő, református templom

Jósvafő Ófalu részén a Jósva-völgy és a Kecső-völgy közötti domboldalban áll a torony nélküli református templom. A kontytetős templom nyugati része 12-13. századi. A település első okleveles említése 1272-ből származik. Az 1399-ben Zsigmond király által keltezett oklevél, már a templom torony nélküli leírását is tartalmazza. A templomot 1793-1794-ben a középkori falak felhasználásával kelet felé megnagyobbították és ekkor nyerte el mai formáját.

A templomot lőréses kőfallal is megerősítették. A körítőfal kutatása során datáló lelet nem került elő, ám az analógiák alapján a kutatók 17. századinak tartják. A körítőfalban elhelyezkedő keleti, két oldalán lőréses kapu 2010-ben helyreállításra került.

A téglalap alaprajzú, egyhajós templom déli oldalán két bejárati előteret alakítottak ki. Festett famennyezete 1734-ből, szószéke 1792-ből való. A kazettás mennyezetet az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1996–97-ben restauráltatta.

A templomtól mintegy 50 m-re áll a 18. század végén épült, három szintes, 22 méter magas, késő barokk külsejű harangtorony, amelyet a korábbi, fa harangláb helyén építettek 1851-ben. A torony mögötti domboldalon található a faragott fejfáiról nevezetes református temető.

Köszönjük Mező Arnold lelkipásztor úrnak és a tájház vezetőjének, a helyszín 2021 őszi bejárása alkalmával nyújtott segítségét!

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 29.042 (48.484032)
K 20° 32.939 (20.548983)

Információk: Jósvafő Ófalu részén a Jósva-völgy és a Kecső-völgy közötti domboldalban áll a torony nélküli református templom.

Gazdag látnivalót kínál a harangláb alatt található Jósvafői Tájház, ahol a templom látogatására is rá lehet kérdezni.

Azonban a templom megtekintésre célszerű a következő elérhetőségen érdeklődni:

Tel: +36-30-686-36-45

E-mail: josvafo@reformatus.hu

 

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció