Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csíkszentlélek - LeliceniRomániaErdély és PartiumCsík történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Térkép
  • Szállás

1333-ban jelentkezik először Csíkszentlélek (Leliceni) falu neve az okiratokban, de Spiritu Sancto néven. 1567-ben a regestrum 14 kapuval jegyzi. 1569-ben Zentlélek, 1602-ben Szentlélek, 1638-ban Szent Lélek formában fordul elő.

1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint papja, János 1 banálist fizet, 1334-ben 2 banálist. Az utóbbi befizetést Benedek pap eszközölte. A falu nevét is a Szentlélek tiszteletére szentelt templomától kapta, a XIV. század elején.

A mai templom a XV. századi gótika alkotása, de ebből a korból is csak a szentélye maradt meg változatlan hálóboltozatával, csúcsíves diadalívével és ablakaival, valamint fali szentségfülkéjével, mely falusi mester alkotása. A téglából készült bordák egyszerű gyámköveken nyugszanak, és zárókövek nélkül futnak össze. Apszisa a nyolcszög három oldalával záródik. A csúcsíves ablakok mérművei hiányzanak.

A hajót 1806-ban meghosszabbították, amikor új mennyezetet kapott. Ekkor építették tornyát is. A déli kapu kerete a román-gótikus átmeneti kor alkotása a XIV. századból.

Művészettörténeti értéke a szárnyasoltár, mely 1914 óta a Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Korát a két címeres felirata jelzi: „Insignia Filiorum Czako 1510. Insignia Regis Ungarie.” Az évszámot Czakó család címere és a Jegelló kori magyar címer fogja közre. A Czakó-fiakban Czakó Jánost és Czakó Benedeket sejtik. „Talán a legjellegzetesebben képviseli a csíki művészetet. Rajta, részletekben, már renaissance motívumok is feltűnnek.” Képei: Szentlélek eljövetele, Szent Ferenc stigmái, Szent Erzsébet, Szent Anna, két csoport női szent, a keresztre feszített Krisztus, Mária és Szent János között.

A szárnyasoltárral egykorú a harangja, amiről felirata tanúskodik: ANNO DOMINI 1511 patrum gromate. Az utóbbi rész összekevert betűi Jahve nevét rejtik.

A betűk átmeneti formát képviselnek a minuszkulás írásból a latinba és a reneszánszba.

A templomot régi védőfal veszi körül, azonban a meszelés ennek tanulmányozását jelenleg nemigen teszi lehetővé. A fal eredetileg jóval magasabb lehetett, erről a helyi hagyomány is így emlékezik.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 848.


GPS: É 46° 20.964 (46.349392)
K 25° 51.104 (25.851727)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció