Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SátoraljaújhelyMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeZemplén történelmi vármegye - Patak, Újhely vára

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Patak, Újhely vára

Détshy Mihály mutatta ki, hogy a középkori oklevelekben szereplő Patak, vagy Újhely vára a Sárospataktól északkeletre, a Sátoraljaújhely délnyugati szélén emelkedő Sátorhegy keleti nyúlványán, a ma Várhegy néven ismert 334 méter tszf. magasságú dombon állt.

A Sátor-hegyek első említése Anonymus Gesta Hungarorumában is megtalálhatók Sátorhalom néven. E geszta szerint Árpád fejedelem adományozta Ketel vezérnek a Sátorhalomtól a Tolcsva-patakig terjedő területet. Várról azonban nem esik szó, feltehetően azért, mert azt csak IV. Béla, vagy fia, István herceg kezdte felépíteni a tatárjárás követően.

A pataki ispánság várának legkorábbi említése IV. Béla elsőszülött fiának, István hercegnek 1261-ben kelt, a pataki ispánságba újonnan érkezett sátorelői vendégnépek, azaz hospesek számára széleskörű előjogokat biztosító városprivilégiumában maradt fenn.

A több néven említett vár (Patak, Nagypatak, Sátorhegy, Újhelyvára) a pataki erdőispánság vára volt, és annak fennállásáig (1323) pedig a székhelye. Korai szerepe a refugium, vagyis menedékvár funkción túl jóval árnyaltabb volt, mivel helyzeténél fogva a vár alkalmas volt arra is, hogy az alatta húzódó, az Árpád-kor időszakában kiemelt fontosságú utat ellenőrizze.

A vár még 1262-ben is épülőfélben lehetett, mivel erről tanúskodik István herceg oklevele, amelyben a a Balogsemjén nemzetségből származó Ubul fia Mihálynak adományozta a vár északi részén lévő, akkor még épülőfélben lévő tornyát. Az adománylevél szövege szerint Mihály az építés befejezése után a tornyot szabadon örökíthette fiaira, s örököseivel együtt a várnagy joghatóságától függetlenül használhatta. Kivételt jelentett ez alól a háborús helyzet.

IV. Béla életének utolsó évtizedét az 1260-as évek csaknem egészét a fiával, Istvánnal folytatott viszály keserítette meg, s a nézeteltérés kétszer is fegyveres összecsapásba torkollt. István herceg, miután rövid stájerországi szereplését követően 1260 közepén másodszor is visszakapta Erdélyt, egyre súlyosbodó ellentétbe került apjával. 1262-ben egy részleteiben nem ismert, rövid, inkább talán erődemonstrációként jellemezhető összetűzést követően Pozsonyban egyezséget kötöttek. István ekkor felvette az ifjabb királyi címet, és a neki átengedett országrészt is kiterjesztették egészen a Duna vonaláig.

Noha a várat egy újabb tatár betöréstől tartva emelte a királyi hatalom, mégis egy súlyos belviszály alkalmával került sor első ostromára. Az István országrészére törő, a Maros völgyében előrenyomuló királyi hadak Déva alatt vereséget szenvedtek István seregétől. A győzelem ellenére azonban hívei sorra elpártoltak tőle, így a Barcaságban lévő Feketehalom várába szorult vissza.

Közben IV. Béla egy másik serege, Héder nembéli Henrik nádor vezetésével a Szepesség felől tört be az északkeleti országrészbe, s Patak vára ellen fordult, ahol az ifjabb király a háború kezdetén a családját hagyta. A vár némi ellenállást követően elesett. IV. Béla ifjabb István király feleségét, Erzsébetet leányaival és az alig kétéves László herceggel együtt a Turóc megyében lévő, akkor Turulnak, később Znióvárnak nevezett erősségbe vitette.

Patak elfoglalása után megindult az országrész hódoltatása. Több vár is elesett, de Füzér vára viszont, melyet a Rosd nembéli Endre fia Mihály védelmezett, kitartott István oldalán. A szorult helyzetben lévő ifjabb király hűséges híveivel egy hónapon keresztül sikerrel tartotta Feketehalom várát. 1265. január végén aztán a Csák Péter és Máté vezette felmentő csapat a várból kitörő ostromlottakkal közösen szétverte a Kemény fia Lőrinc országbíró által vezetett sereget. Ezt követően István az ország közepe felé nyomult, s az Isaszeg mellett lezajlott, a háborút végleg eldöntő ütközetben legyőzte a Henrik nádor vezette királyi sereget. A teljes győzelmet arató István nem rohanta le apja országrészét, hanem hosszabb tárgyalást követően békét kötött vele.

IV. László gyermekéveiben és 1284-ben többször is megfordult a várban, amelyet okleveleiben szintén Potok várának nevez. 1281-ben IV. László és a hivataláról az év tavaszán leváltott nádora, Aba nembeli Finta (Aba Amadé testvére) között az északkeleti országrészt érintő komolyabb belháború alakult ki. 1282-ben kerülhetett sor Patak várának második ostromára, melyről egy ugyancsak 1282-ben kelt királyi adománylevél tesz konkrét utalást. A források hallgatnak arról, hogy a várat ekkor pontosan kitől kellett visszafoglalnia az uralkodónak. Nem kizárt, hogy Patakot maga Finta védte, de az sem, hogy az Abák köréhez tartozó korábbi beregi és pataki ispán. A harc a király győzelmével végződhetett. Ezt követően IV. László főként helyi birtokügyekkel foglalkozó gyűlést tartott az északkeleti országrész számára Patakon.

Az 1285. évi második tatárjárás betörései több északkeleti megyét is érintettek. A várról és Újhely településről a második tatárjárással összefüggésben nincsen forrásunk, de egy későbbi oklevél említéséből ismeretes, hogy a mongol sereg komoly pusztítást végzett Patak településen.

IV. László meggyilkolását követően, az uralkodó feltétlen hívének számító Baksa nembeli Simon fia György, mint annak várnagya vette birtokba Patak várát, majd adta át 1291-ben III. András királynak. Az utolsó Árpád-házi uralkodó ugyanebben az évben IV. Lászlóhoz hasonlóan szintén megerősítette az újhelyi hospesek V. Isvántól kapott 1261-es kiváltságait.

1301. januárjában, III. András halálával a már korábban tartományuraságokra töredezett országra nehéz időszak köszöntött. Az Árpádok trónjáért küzdő Anjou Károly Róbert (I. Károly) 1304-1306 táján nem messze Patak várától, az Aba nemzetség területén tartózkodott, ahol egyfajta politikai menedéket biztosított számára a több megyére kiterjedő tartományokkal bíró Aba Amadé. Feltételezhető, hogy a nagyhatalmú tartományúr már III. András halálától kezdve Károly Róbert hívei között lehetett és s szerepet vállalt a korona visszaszerzésében is.

Az új király uralkodásának 1310 és 1323 közötti időszaka az ország újraegyesítésének és a királyi hatalom visszaállításának jegyében, az oligarchák elleni szakadatlan küzdelemmel telt, melynek fontos színtere volt a pataki ispánság is. 1311. szeptemberében a kassai szászok meggyilkolták a városukban tartózkodó Aba Amadét, aki a várost örök birtokul igyekezett kieszközölni a királytól.  I. Károly józan politikai megfontolásból az Amadé-fiakkal szembehelyezkedve Kassa városa mellé állt, s a város és az Abák között megkötött egyezség legalábbis formálisan az Amadé fiak északkelet-magyarországi kiskirályságának végét jelentette. A béke és a megegyezés azonban csak átmeneti volt.

1312. év elején I. Károly ellen már nyíltan fellépő négy Amadéfi: János, Miklós, Dávid és László, miután Zemplénbe törve felégette a királyhoz hű Petenye fia Péter gálszécsi birtokát, a Baksákkal is összetűzésbe keveredett. Az Amadé-fiak 1312 kora tavaszán elfoglalták és kifosztották Patak városát. I. Károlynak és híveinek, valamint az Amadé-fiaknak és szövetségeseinek a döntő összecsapására 1312. június 15-én került sor a Kassa közelében lévő Rozgonynál. Az ütközet az uralkodó és az ekkor megszülető új arisztokrácia első sarjait jelentő hívei győzelmével végződött. A rozgonyi csatát követően I. Károly a végig hűségén maradt Patakra húzódott vissza, s közel egy hónapon keresztül udvarával ott tartózkodva adományleveleket is kiállított a csatában helyt állt pártfogóinak.

Azonban a rozgonyi csata nem biztosította véglegesen I. Károly uralmát az országrész felett. 1315-ben Kopasz nádor és Ákos István nádor fiai Csák Mátéval szövetségre lépve fellázadtak az uralkodó ellen, s rátámadtak Patak városára, de hasonlóan a három évvel korábbi eseményekhez, itt sincs adatunk arról, hogy a várnak az ostromára is sor került volna. 1316-ban aztán a néhány évvel korábban még az Amadé-fiak ellen hadakozó Petenye fia Péter zempléni ispán is a király ellen fordult, ám az ezzel kapcsolatos eseményeket pontosabban nem ismerjük.

1319-ben I. Károly visszavette a Baksáktól a teljes uradalmat, amiért a lázadó Petenye fia Péter Zempléni birtokait és a néhány évvel azelőtt felépített gálszécsi Borostyán várát adta nekik kárpótlásul. 1319 és 1323 között Zólyomi Doncs tűnik fel, mint pataki és zólyomi ispán. Egy 1327. június 4-én keltezett oklevél említése szerint az I. Károly kedvelt híveinek számított Babonics János, a királyné tárnokmestere viselte a várnagyi tisztséget.

Az Újhely vára megnevezés is Babonics János időjében jelenik meg két 1334-ben kiadott oklevélben. A névváltoztatás mögött az állhatott, hogy a pataki erdőispánság, mint szervezeti egység bomlásnak indult. A pataki ispán utolsó említése 1329-ből ismert. Az erdőispánság a 14. század középső harmadában beolvadt Zemplén és Abaúj vármegye területébe.

1358 és 1367 között a Hermány nembeli Lackfi Miklós és Pál (akik zempléni, ungi és beregi ispánok is voltak) viselték az ekkor már felváltva patakinak és újhelyinek mondott vár várnagyi tisztségét.

Luxemburgi Zsigmond király 1390-ben adományozza a várat Perényi Miklós szörényi bánnak, de a tényleges birtokba iktatás csak 1392-ban történik meg. Perényi a király kedvelt hívének számított, aki a köznemesség felső rétegéből emelkedett a komoly vagyonnal bíró főnemesség sorába. 1387 nyarán megkapta a pohárnokmesterséget, majd a zempléni Terebes várát is, ami ezt követően a család legfontosabb központjává vált.

Perényi Miklósnak nem adatott meg, hogy túl sokáig élvezhesse újonnan szerzett birtokait, mivel 1396-ban életét vesztette a törökkel vívott nikápolyi ütközetben. Birtokai három fiára, Miklósra (1423-tól 1428-ig zempléni ispán) Lászlóra és Jakabra szálltak. 1401-ben Zsigmond a három örökös számára megerősítette az apjuknak kiállított adománylevelet, megemlítve ebben a két várost, valamint a közelükben álló várat.

A Perényiek közel 40 éves birtoklása idejéről összesen három újhelyi várnagyukat ismerjük. 1411-ben Dénes fia Jánost említik, 1423-ból Buzlay Balázst, 1430-ból pedig Lónyay Lászlót. Ifjabb Perényi Miklós halálával a családnak ez az ága kihalt, s birtokaik visszaszálltak a koronára.

Luxemburgi Zsigmond ezt követően Újhely várát Újhely mezővárosával és tartozékaival, valamint Nagypatak várost tartozékaival Pálóczi Péter fiainak, Györgynek, Máténak és Imrének juttatta, amely formálisan egy csere keretében valósult meg. A Pálócziak a Pozsony megyei Sempte és a Sáros megyei Szakalya várát adták érte az uralkodónak. A belső családi konfliktusokkal terhelt Pálócziak az 1440-es évek elejére azonban már nemcsak egymással viszálykodtak.

A Luxemburgi Zsigmond halála után trónra lépő Habsburg Albert rövid uralkodását (1437-1439) követően belháborús időszak következett be az országban. Ulászló és V. László pártja szembeszállt egymással és egyes főurak között is magánháborúk zajlottak. Perényi János és Pálóczi Simon királyi főlovászmester is súlyos összetűzésbe keveredtek.

Pálóczi Simon elfogta és hosszabb ideig fogva tartotta Perényi Jánost, akinek érdekében Simon unokatestvére, Pálóczi László járt el. Perényi János végül kiszabadult, ám maga helyett túszul kellett adnia gyermekeit. A fogságból kiszabadult Perényi bosszút forralt, s pusztítani kezdte Pálóczi Simon birtokait, köztük Patak városát. A békéltető országgyűlés előtt megjelent ellenfelek végül megegyeztek egymással.

Pálóczi László 1470-ben bekövetkezett gyermektelen halálával a Pálócziak jószágai János fiának, Imrének és Simon fiának, Istvánnak a tulajdonába jutottak. Pálóczi Imre halálát követően – a középkori örökösödési jognak ellentmondóan – özvegye, Rozgonyi Dorottya és Anna nevű lánya, Csáktornyai Ernuszt János királyi lovászmester felesége kapták Újhely várát és tartozékainak felét. Rozgonyi Dorottya 1486-ban, mint az „Újhely nevezetű vár” birtokosa tűnik fel egy oklevélben.

A család birtokok körüli civakodása tovább tartott. 1499-ben a leleszi konvent mindenesetre bevezette Dorottyát, Annát és Ernuszt Jánost az újhelyi vár teljes, továbbá Újhely és Patak mezővárosok felének birtokába. Pálóczi Antal és Mihály, másfelől Imre özvegye, Dorottya, valamint az időközben elhunyt Anna lányának férje, Ernuszt János közötti végérvényes „békés egyezségre” végül 1500 márciusában került sor.

A megállapodás értelmében Dorottya élete végéig megtarthatta a Patak városában lévő régi, illetve új kúriáját és kezén maradt Patak település, valamint Kispatak és Ardó birtokok fele része. Antal és Mihály megkapták Újhely vára teljes birtokát, valamint Újhely mezőváros és Borsi birtokának fele részét. A vár az egyezség megkötésekor Ernuszt János birtokában volt, akit köteleztek annak átadására. A megegyezés szövegében figyelemreméltó említés az, hogy a vár ekkor kisebb és nagyobb ágyúkkal volt felszerelve.

A Pálóczi Antal halálakor a végrendeletében foglaltak nem váltak valóra. Húgát, Katalint nem fiúsították, ezért nem lehetett a birtokok örököse, csupán leánynegyed illette meg. Ezt is csak jóval később, 1536-ban kapta meg Perényi Pétertől, aki a mohácsi ütközetet követő zavaros időszakban a Pálócziakkal való nőági rokonságra hivatkozva rátette kezét a pataki uradalomra.

A Perényi család terebesinek vagy nádorinak nevezett ágából származó Péter dédapja az a Perényi János tárnokmester volt, akinek személye a Pálócziakkal az 1440-es években folytatott háborúskodások alkalmával már szerepelt. Az ő fia volt Perényi István zempléni főispán, királyi asztalnokmester és tárnokmester, aki a Hunyadi család bizalmi emberének számított és 1464-ben részt vett I. (Hunyadi) Mátyás koronázásán. 1465-ben egy birtokper kapcsán hatalmaskodás vádjában bűnösnek találták, fő- és jószágvesztésre ítélték, melyből az előbbit vérdíjjal megválthatta. A következő évben az uralkodó az ítéletet visszavonta, István a családi birtokokat visszakapta, s 1468-69-ben lovászmesteri tisztséget viselhetett.

Fia, Perényi Imre még jelentősebb pozíciókig jutott: horvát bán, majd az ország nádora 1504-19 között. Ekkor már jelentős birtoktestek és várak voltak a család kezén: Terebes, Füzér, Csorbakő, Ónod, valamint Valpó és Siklós. Báthory Magdolnával kötött házasságából született két fia, Ferenc és Péter. Előbbi 1513-tól nagyváradi püspöki címet viselt, s a mohácsi síkon esett el.

Az 1502-ben született Péter folytatta apja politikai pályáját, temesvári főkapitányi, temesi és abaúji főispáni, valamint koronaőri tisztségeket töltött be. Részt vett a mohácsi ütközetben, ő vezette a magyar sereg balszárnyát, amely az anatóliai seregtesttel szemben a korabeli török források említése szerint nagy vitézséggel harcolt.

A mohácsi csatavesztést követően 1526. októberében jelen volt a Szapolyai János által szervezett tokaji gyűlésen, ahol a rendek az ország megmentésről tanácskoztak, majd komoly szerepet töltött be novemberi székesfehérvári királykoronázáson is. Várday Pállal közösen tartotta Szapolyai János feje fölé a koronát, amit a szertartást követően azonnal a füzéri várába vitt. Szapolyai rábízta az erdélyi vajdaságot, mely címet addig ő maga viselt, s ekkor adományozta számára Sárospatak és Újhely várait, tartozékaikkal együtt.

Az 1526. december 17-én Pozsonyban királlyá választott I. (Habsburg) Ferdinánd a következő év elején maga írt levelet Perényinek, melyben büntetlenséget ígérve neki a táborába hívta őt. A székesfehérváron tartott koronázására Perényi maga vitte a koronát füzéri várából. Ferdinánd megerősítette számára az időközben a Tiszántúlra visszaszorított Szapolyai Jánostól korábban kapott adományokat, így Újhely és Patak várait és tartozékait.

Szapolyai János király Debrecenből megindította hadait Felső-Magyarország visszafoglalására. Miután Tokaj, majd Sárospatak is a kezére került, onnan tovább indulva ostromgyűrűt vont az Athinai Simon által védett újhelyi vár köré. A várat végül feladta Simon és átpártolt János oldalára, aki március 1-én Terebesen át tovább indult Kassa felé. János király egy héttel később, március 8-án a Kassa melletti Szinánál súlyos vereséget szenvedett Ferdinánd hadvezérétől, Johann Katzianertől, s Lengyelországba menekült.

A szinai ütközetet követően Athinai Simon kegyelmet kért Katzianertől a vár feladása miatt és újfent kinyilvánította hűségét Perényinek. Nem sokkal ezt követően azonban Patakon megölte Perényi terebesi várnagyát, Cselei Kelement, több tisztet pedig foglyul ejtett. 1529 elején Ferdinánd Katzianert küldte jelentős létszámú német zsoldossereggel Felső-Magyarország és a Tiszántúl visszafoglalására. A sereghez Perényi Péter és Török Bálint is csatlakozott.

Március elején Regéc és Boldogkő már Katzianer kezén volt, s a hónap közepén hozzáfogott Újhely ostromához. Az ostrom hetekig elhúzódott. A sereg nem volt a várostromhoz szükséges komolyabb tűzerővel felszerelve, ezért Katzianer a vár aláaknázásával próbálkozott. A várat április közepén a várbeliekkel kötött megegyezés útján sikerült elfoglalnia Katzianernek. Athinai Simon titkon kiszökött a várból, az ostromlókkal ezt követően egyezségre lépő várkapitány és maroknyi csapata kegyelmet kapott.

A Lengyelországba menekült Szapolyai szövetséget kötött I. Szulejmán szultánnal, aki 1529-ben két sereget is indított János megsegítésére. A siklósi birtokán tartózkodó Perényi Sárospatakra akart menekülni családjával, de Kajdacsnál a tolnai ispán  Perényit a kincseivel és a nála lévő koronával együtt elfogatta. Szapolyai János átadta őt a szultánnak, aki megújíttatta vele a Szapolyainak tett, megszegett hűségesküjét, majd újra János kezére adta Budán. Noha Szapolyai biztosította jóindulatáról és szabadon engedte, a főúr mégsem csatlakozott újra hozzá.

Az 1531. és 1532. évi ún. királytalan országgyűléseken Perényi saját tróntörekvéseinek adott burkoltan hangot. Perényi Péter egész politikájából az a ténykedés olvasható ki, hogy saját magát tartotta a korona legalkalmasabb örökösének.

1536-tól kezdődően mind erősebben jelentkezett a két király közötti békekötés igénye, s Ferdinánd mindent megtett, hogy Perényit a maga pártjára állítsa, aki hajlott is erre. Viszont 1537 tavaszán már nyíltan a János-pártiak táborában tűnt fel, s bekapcsolódott a két király közötti megegyezés létrehozásába is. Szapolyai János 1537 decemberében újraadományozta a korábbi Pálóczi birtokokat, így Újhely és Dédes várakat, Sárospatak, Céke és Helmec várait, Újhely és Sárospatak mezővárosokat, valamint Sajószentpétert és Pétervásárát Perényinek.

1537 decemberében az újonnan épített sárospataki várában zajlottak a következő esztendőben aláírt váradi szerződést előkészítő tárgyalások. A váradi béke támogatásával Perényi kivívta Szulejmán haragját. Sárospatak korszerű várának felépültével az újhelyi vár hadászati szerepe erősen lecsökkent, az utolsó név szerint ismert várnagya, a már említett Wégh Ambrus 1537-ben már pataki várnagyként szerepelt. Az újraadományozott birtokokba történő beiktatásra 1538 őszén, a leleszi konvent közreműködésével került sor. A helyszíni kiszállásról készült jelentése szerint a vár ekkor már lerombolt állapotban volt.

Újhely vára 1538-ban, vagy az előtt nem sokkal pusztulhatott el véglegesen, ám ennek pontos körülményei egyelőre ismeretlenek előttünk. Elképzelhető, hogy a Ferdinánd-párti seregek rombolták le, Perényinek Jánoshoz történő csatlakozását követően, de az sem zárható ki, hogy maga Perényi pusztította el, miután felépült Sárospatak vára. A sátoraljaújhelyi várat 1538-ban, 1546-ban és 1548-ban is leromboltként említik.

Perényi 1540 tavaszától újra foglalkozott a Jánostól történő elszakadás gondolatával, majd Szapolyai rövidesen bekövetkezett halálával már esküje sem kötötte, így 1540 őszén ismét Ferdinánd pártjára állt. Megkapta a kancellári méltóságot és 1542. márciusa és októbere között a Dunától keletre és északra fekvő területek főkapitánya lett. Azonban Perényi nem rejtette véka alá a török kapcsolatait, amely azzal a nem megalapozatlan gyanúval járt, hogy esetleg információval látja el törököt a Buda visszafoglalására készülődő keresztény sereggel kapcsolatosan. Ferdinándnál ekkor végérvényesen betelt a pohár. 1542 októberében vasra verték, s fogságba vetették. Innen 1548-ban szabadult, majd még ebben az évben véget ért a kora újkori Magyar Királyság egyik legellentmondásosabb szereplőjének élete.

A vár kutatástörténete:

A vár történetét Détshy Mihály kutatta, aki tisztázta a vár helyét és értelmezte az arra vonatkozó adatokat. A csaknem teljesen elpusztult, erősen bolygatott vár területén korábban nem volt régészeti feltárás. Nováki Gyula és Sándorfi György 1986-ban készített először felmérést a várról. Addig csak a Soós Elemér 1904-ben készített rajzai voltak ismeretesek az erősségről.

2007-ben Ringer István és Szörényi Gábor András elkészítették a Várhegy régészeti-geodéziai felmérését, melynek kiértékelésével nagyrészt meghatározhatóvá váltak a vár mesterséges létesítményei. Ringer István 2008 nyarán kezdte meg a vár régészeti kutatását, amelyek napjainkban is zajlanak.

A kezdeti kutatás során a Várhegy 95 x 25 méteres platójának délkeleti részén végeztek feltárásokat. Itt egy nagy alapterületű, több helyiségből álló épületegyüttes maradványait találták meg. A későbbiekben a feltárások a háromszögletű toronytól a külső vár csúcsától kiindulva dél felé haladtak. Megtörtént a várat osztó, kb. 10 méter széles és 5 méter mély sziklaárok azonosítása, és az árok déli oldalán a belső vár, a tulajdonképpeni birtokosi rezidencia bejárati épületszárnyának feltárása.

Földszintjének álló falaiban felismerhető a belső vár középső, ülőfülkés bejárati kapualja eredeti kőpadjaival, ahová a sziklaárkon átvezető híd érkezett, a tőle keletre levő helyiségben pedig a belső vár nagy méretű ciszternája volt azonosítható. Egyes falrészletek helyenként teljes vastagságban, akár két méter magasságig fennmaradtak, máshol viszont a járószint alá is lepusztulva kerültek elő. A külső vár nyugati oldala mellett négyzetes torony került elő. Tőle északra találták meg a külső vár ciszternáját.

A plató északnyugati csúcsán nyitott kutatási területen került napvilágra a vár eddigi régészeti feltárásának egyik legimpozánsabb eredménye, egy háromszögű torony. Teljes alaprajzának 2015-2016. évi tisztázását követően derült ki, hogy a vár területének északi végét borító vastag omladékréteg egy nyújtott, 5,6x7,1x7,1 méteres, egyenlő szárú háromszög alakú épületet rejt magában, amelynek a déli és részben a keleti fala igen jó állapotban őrződött meg. A munkálatok kezdődtek a várudvar feltárásával a háromszögű torony és a keleti várfal előtt. Majd a nyugati várfalhoz csatlakozó épület és környezetének kutatására is sor került.

A folytatódó feltárások során sok építészeti kőtöredék is előkerült, így 2021-ben látott napvilágot egy Pálóci-Rozgonyi közös címert ábrázoló reprezentatív kőfaragvány, amely a vár 15. század végi építkezéseire utal. A feltárások jelenleg dél felé haladva a szárazárok vonalánál tartanak. Még csak körvonalazódnak a várkapu részletei, feltáratlanok a hatalmas ciszternák és a belső vár területe, a voltaképpeni birtokosi rezidencia nagy része, valamint a vár déli csúcsára lokalizálható nagy, kör alaprajzú torony is.

A feltáruló romterületet csak felemelkedve lehet igazán áttekinteni. A helyszín megtekintését az Albert Tamás által tervezett lebegő, nyitott építmény szolgálja, amely egyben kilátópont is vár és várhegy környezetére. A rácsos szerkezetként kialakított sétány a háromszögletű külső vár nyugati oldalához épült. A délnyugati részén egy rövid lépcsővel indul, és kissé emelkedve a négyszögletű toronynál körülbelül 5 méterig magasodik. A torony felett egy négyzetes körüljáróval bővült. A sétány további lépcsővel emelkedő kihegyesedő végpontja, éppen a torony – és az egész, háromszög alakú vár – északi, hegyes csúcsa felett áll, annak földszinti járószintje felett 13 méter magasságban.

A feltárás a következő években is folytatódik, amely kapcsán az előkerülő falszakaszok állagmegóvása is megtörténik. Lehetséges azonban a vár egészének kibontakozása nyomán a jelenlegi fém építmények átalakítása, amely a könnyú szerelhetőségét figyelembe véve, nem túl időigényes feladat.

A vár alatti nyeregben parkoló és fogadóépület létesült, amely a vár múltját bemutató kiállításnak ad helyet. Fontos kiemelni, hogy a vár területének jelentős része továbbra is ásatási, illetve munkaterület. A munkálatok előrehaladtával fogja a vár megmutatni valódi nagyságát, belső és külső és formai jegyeit.

Források:

Détshy Mihály: Hol állt a középkori sárospataki vár? (A Miskolci Herman Ottó Múzeum Évkönyve, VI. 1966, 177-178.)
Détshy Mihály: Újhely várának története. Sátoraljaújhely, 1994.
Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén-Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig.
Budapest-Miskolc, 2007. 106-107.
Ringer István-Szörényi Gábor András: Jelentés a sátoraljaújhelyi vár feltárását megelőző műszeres
lelőhelyfelderítésről. ( Castrum, 2008/1, Budapest, 2008. 160-166)
Ringer István: Jelentés a sátoraljaújhelyi vár 2008-2009. évi régészeti kutatásáról. ( Castrum, 2010/1, Budapest, 2010.
94-96)
Ringer István: Várak és kastélyok Tokaj környékén - Sátoraljaújhely vára - Castrum Bene 13. (2011/1) 88-93
Hegyi Dóra: Régészeti kutatások a sátoraljaújhelyi várban 2015-2017 között - Castrum Bene 21. (2018) 129-139
Rácz Miklós - Sátoraljaújhely – az egykori újhelyi vár látogathatóságának új elemei - Építészfórum 2023.02.09
Kazinczy Ferenc Múzeum honlapja: www.kazinczyferencmuzeum.hu - Egy eltünt vár nyomában
Újhely vára honlapja - www.ujhelyvara.hu
Pazirik Stúdió: https://pazirik.hu/projekt/satoraljaujhely-vara/

GPS: É 48° 23.164 (48.386070)
K 21° 38.343 (21.639042)

Információk: A várhoz a 37-es főútról a várhegyi szőlők irányába haladó keskeny műúton lehet eljutni.

A vár alatti nyeregben parkoló és fogadóépület létesült, amely a vár múltját bemutató kiállításnak ad helyet.

Fontos kiemelni, hogy a vár területének jelentős része továbbra is ásatási, illetve munkaterület. A munkálatok előrehaladtával fogja a vár megmutatni valódi nagyságát, belső és külső és formai jegyeit.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció