Vadna - Vártető, vár
A keleti irányban fokozatosan szélesedő Sajó-völgyében, Vadnánál torkollik be déli irányból a Bán-patak völgye. A derékszöget bezáró völgy déli oldalát közel 300 méter feletti magasságú hegyvonulat zárja le. Vadnától délkeleti irányban 1,5 km-re, Sajóivánkátói délnyugati irányban 1 km-re, a Sajóvölgyet szegélyező hegyvonulat Vadna fölött meredeken megtörik. A legnyugatibb és egyben legmagasabb pontján helyezkedik el a Vártető, amelyen a vadnai vár található.
Tojásdad alakú területét a lankás oldalak felől félkörívben árok védte, a nagyon meredek északnyugati oldalon azonban csak a hegy természetes pereme határolja, itt erődítésre nem volt szükség. A belső terület lapos, középen kissé magasabb, ahol egy nagy gödör látható.
A vár platójának átmérője 32 x 21 méter. Az árok szélessége 8–17 méter, a mélysége 3–4 méter között váltakozik. Külső széle a déli és a délkeleti oldalon egy-egy helyen kb. 7 méterre, 5–6 méter szélességben kikanyarodik, ezek külső védőművek lehettek. A vár területén (a korábbi említésekkel szemben) habarcs, tégla, vagy kő nyomát a felszínen nem lehet látni.
Vadna (és szomszédos Galgóc) várának történetét Bonfini a 15. századi történetíró jegyezte fel, melyszerint a cseh husziták Komorovszky és Valgata vezérek vezetésével várat építettek. Innen pusztították és rabolták a környéket. 1458-ban Mátyás király serege, Rozgonyi Sebestyén vezetésével rövid, egy órás ostrommal elfoglalta a még félkész állaptú várat. Egyben ez az első és utolsó írásos adat a vadnai várról, ezért sokáig a különböző források huszita várként, sőt a husziták fő fészkeként emlékeztek meg a várról.
A várral legalaposabban Dobosy László foglalkozott, részletesen leírta és vázlatos felmérését is közölte 1975-ben. Ezt követően 1992-ben a Borsod megyei vártopográfia foglalta össze a várra vonatkozó adatokat, amikor a Sándorfi György és Nováki Gyula által készített felmérését is közzétették.
A vár kutatástörténetében a változást a Szörényi Gábor András által 2009-ben megkezdett régészeti munkálatok indították el. A feltárással sikerült tisztázni a vár keletkezésének korát, amely a 13. századra, tehát az Árpád-korra tehető. Mikrodomborzati felméréssel pontos felmérést végeztek, amely azt is igazolni tudta, hogy a vár központi területén a ciszterna mélyedésén kívűl, semmiféle nyom sem utal falak, vagy épületek nyomára.
Az előkerült kerámiaanyag döntő többsége 13. századi eredetű volt, míg a késő középkori használatot csupán néhány 15. századi töredék és egy szakállas puska kovácsolt vasgolyója reprezentálja.
Az 1920 körül készített archív fotók és a mikrodomborzati modell összevetésével jól követhető volt, hogy míg 1920-ig rét volt a vár területén, addig 1945 után beerdősítették, és ekkor a meredek sáncokat, valamint a vármagot elplanírozták. Ezzel jelentősen elpusztították a felszínközeli kultúrrétegeket.
Azonban sikerült azonosítani a vármagot övező, sziklába vájt egysoros palánkfal cölöplyukait, illetve az egykor nagyobb terepelemek (külső sánc, árok) torzóját. Az ásatás és a radiokarbon vizsgálatok eredménye bebizonyította, hogy a vár védelmi elemei, övező kerítésfala, árka, sánca mind-mind a 13. század második felében születtek. A teljes erősség geomorfológiája, így a központi kiemelkedő vármagja, árka, sánca is az Árpád-kor végi nemesi várakra jellemző. A terület birtokviszonyait figyelembe véve a vadnai várat a Miskolc nemzettség emelte.
Ugyanakkor a feltárásokkal nem találtak olyan védművet, amely a 15. század közepére, a huszita időszakra keltezhető. Ezek alapján úgy tűnik, a husziták csak megszállták az Árpád-kori vár romjait, de újabb erődítéseket nem építettek benne.
Mivel a vár területén nem került elő masszív anyagú épületre utaló nyom, habarcsdarab, tégla stb. így feltételezhető, hogy a használat során mindkét korszakban legfeljebb faépületek állhattak.
A tárgyi leletekből időrendi és előfordulási összevetéséből arra is következtetni lehetett, hogy a várat a 14. század elején felhagyták és az enyészetnek indult. Bő évszázadnyi pusztulást követően, a 15. század közepén rövid időre ismét feléledt az erősség, ezt jelzi az 5%-nyi késő középkori tárgyi anyag. Ezen időszakra keltezhető darabok jelentős része a vár utolsó óráihoz, az 1458. áprilisi ostromhoz köthetőek.
A kutatások legfőbb eredménye, hogy még e torzó rom csekély maradványai is bebizonyithatták, hogy egy, az Árpád-korban épített, majd felhagyott nemesi vár romjait újrahasznosították a késő középkorban. A 15. század közepi huszita zsoldos csapatok még láthatták a pusztuló vár markáns romjait, melyek stratégiai értékét felismerték és rövid időre megszállták.
A védelmet nyújtó sáncot, árkot valamint a palánksort azonban nem ők, hanem az Árpád-kori elődök építették. A huszitákhoz köthető bármiféle épített objektum hiánya egy kurta időszakra és csak használatra utal. Úgy tűnik, hogy az Árpád-kori vár kiemelkedő magja, mély árka és sánca tökéletesen elegendő volt egy védekezésre.
Azonban további kérdéseket vet fel, a Nováki Gyula és Sándorfi György által az 1980-as években, a vadnai vár igen közeli szomszédságában felfedezett sajóivánkai vár is. A vadnai és a sajóivánkai vár egymáshoz való ilyen közelsége felveti azt a lehetőséget, hogy szoros kapcsolatban állhattak. Egyes vélekedések azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy egy időszakban talán egy egységet képeztek.
Források:
Dobosy László, Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén. 1975
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig.
Magyarország várainak topográfiája 1. Budapest-Miskolc, 2007
Szörényi G. A., Gesta IX (2010), 176-185
Szörényi G. A., Gondolatok a késő Árpád-kori nemesi várak funkciójához a Sajó-völgyi huszita erősségek előzményei kapcsán.
Szörényi G. A., Huszita erődítések Északkelet-Magyarországon, A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. 113-126 (2012)