Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SárszentágotaMagyarországFejér vármegyeFejér történelmi vármegye - Kistó

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Sárszentágota, Kistó vára

Az erődítmény Sárszentágota falu nyugati szélén húzódó Kistó nevű vizenyős-mocsár mellett, annak a településsel ellentétes nyugati szélén található (tszf. magassága 101 m). Napjainkra csak egy szabályos alakú körárok őrződött meg belőle, ennek átmérője 28 méter, szélessége 8-11 méter, mélysége 0,5-1 méter között váltakozik. A nyugati oldalon az árok külső széle kis szakaszon megszakad, ezért valószínűsíthető, hogy magasabb vízállás esetén az árokban víz lehetett.

A terület jelenleg nincs szántva, de feltehető, hogy korábban mezőgazdasági művelés alatt állt, mert az árok jelentősen betemetődött. Az egész terület teljesen sík. A szakirodalomban nem szereplő, korábban teljesen ismeretlen várat 2000-ben légirégészeti célú kutatás során Terei György azonosította és 2001-ben terepbejárást követően felmérte az erősséget. Terepbejárása során korhatározó lelet nem került elő. A későbbi években több alkalommal készült légi felvétel a várról és annak környezetéről, melyeken a közelben egy elpusztult település nyoma is felismerhető.

A várat írásos forrás nem említi. Szentágota, mely okleveles forrásban elsőként 1334-ben szerepel, az Árpád-korban besenyők lakhelye volt. 1334-ben, mint a besenyő kerület (rektorátus) egyik esküdtjének lakóhelyét említik.2 Hatházi Gábor a besenyők és a kunok mezőföldi jelenlétét vizsgáló munkájában vegyes lakosságú településként jelöli. A későbbi időszakban már a kunszállásterület mellett fekszik. 1395 és 1502 között egytelkes nemesek birtoka. Hatházi a 16. századra már a magyar települések között szerepelteti. A török hódoltság alatt elpusztult, csak a 19. században alakult ismét önálló községgé.

Csupán alakja, elhelyezkedése, nagysága alapján valószínűsíthető, hogy a Kistó vára az Árpád-kori kisméretű erősségek csoportjába tartozik.

Források: Feld István, Mráv Zsolt, Nováki Gyula, Terei György – Sárközy Sebestyén:
Fejér megye várai az õskortól a kuruc korig. Magyarország várainak topográfiája 3.

Terei Gy., 2004. 544.
Györffy Gy., 1987 –1998. II. 405.
Hatházi G., 1996a. 1. térkép.
Csánki D., 1897. 346.; Károly J., 1896– 1904. V. 299.; Engel P., 2002.
Hatházi G., 1996a. 2. térkép.
Nagy L., 1966. 176.

GPS: É 46° 57.877 (46.964619)
K 18° 33.005 (18.550083)

Információk: Az erődítmény Sárszentágota falu nyugati szélén húzódó Kistó nevű vizenyős-mocsár mellett, annak a településsel ellentétes nyugati szélén található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció