Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagycsűr - Gross-Scheuren - Şura MareRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor főágának nyugati részében, a Kakas- (Görbe-) patak mellett fekszik Nagycsűr község. Neve 1332-ben jelentkezik első ízben Magnum Horreum néven, 1380-ban a Nagyszebeni-székhez tartozott. A község 13. században megépült román stílusú, Szűz Máriának szentelt háromhajós temploma nagyobbrészt most is áll. A tetőtérben elfalazott, román kori köríves ablakai ma is felismerhetők.

Nagycsűr feltehetően megszenvedte az utolsó nagy török betörést 1493-ban. A település 1494-ben a Nagyszebeni-széktől kapott támogatást templomépítésre. Ezt követően a templomot részben átalakították. A hajó és a szentély több pontján látható 1497-es évszám a gótikus átépítés végét jelzi. A szentélyt sokszögzáródásúvá építették át és csillagboltozattal látták el. Északi falához sekrestye épült. A román kori szentélyablakokat csúcsíves, gótikus ablakok váltották fel. A szentély fölé tagozott konzolokon nyugvó védelmi szintet emeltek, amelyről szuroköntők nyílnak. Felette lőréseket alakítottak ki. A főhajó felső részén az ablakokat befalazták, a síkmennyezet helyén késő gótikus hálóboltozatot alakítottak ki. A nyugati bejáratot, amely a harangtoronyból nyílott, befalazták. A déli bejáratot egy toronyszerű kiugróval (melynek bejárata a padlás felől volt) megerősítették.

1643-ban javítások és kisebb átépítések történtek a templomon, amelyre a szentély északi falán felirat emlékeztet. 1529-ben moldvai csapatok, majd 1600 őszén Vitéz Mihály serege perzselte fel a települést, 1704-ben és 1707-ben pedig a kurucok tették meg ugyanezt. Nem tudni, hogy a templomvár játszott-e ezen támadások során valamilyen hadi szerepet, illetve védelmet tudott-e nyújtani a falu lakóinak? 1725-ben és 1740-ben, majd 1854-ben a templomot renoválták. 1979-ben a templom restaurálása során középkori freskókat tártak fel.

A nyugati hajófalnál álló, négyzet alakú, zömök harangtorony a 15. század végén védelmi szintet kapott, falazatát megerősítették, felül gyilokjáróval látták el és piramistetővel fedték be. Jobb védelme érdekében az oldalhajók nyugati szakaszát lebontották és a torony néhány ablakát elfalazással lőréssé alakították át. Földszintje és első emelete keresztboltozatos, második emeletén bordás mennyezet készült. 1854-ben gyilokjáróját elbontották, a tornyot pedig magasították. Ma látható tetőzete is ekkor készült.

A templomot övező, a 15–16. század fordulója táján emelt védőfalnak 1911-ben Halaváts még látta némi romját az északi oldalon.

Forrás:

 

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 721-722.

 

GPS: É 45° 51.180 (45.852997)
K 24° 9.945 (24.165751)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció