Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Simony (Partizánske) városka K-i szélén, a Nyitra folyótól kb. 300 méterre É-ra találjuk a 16-17. századi castellumot. A jelenleg látható épülettől 15 méterre É-ra feküdt egykor a castellum elődje, egy 13. századi lakótorony és az azt övező épületek. Ezt az Árpád-kori várat akkoriban a Nyitra-folyó egyik, mára eltűnt oldalága vette körbe. A legtámadhatóbb DNy-i oldalon 3 mesterséges árokkal is megerősítették. Mindebből ma semmi sem látszik, a feltárás után e 13. századi várat visszatemették.

A reneszánsz-kori udvarház bejárati tornyán ma is kulcslyuk alakú lőréseket figyelhetünk meg.

Az építmény keletkezését mindeddig egy oklevéllel kötötték össze, amelyben Zsigmond király 1426-ban nemes „de Simoni” ottani „fortalicum seu castellum” átépítését engedélyezi. Más forrásokból viszont az derül ki, hogy az említett, a középkorban viszonylag jelentős Simonyi nemzetség e székhelyét már 1304 előtt bírta és az előnevüket is ebből vezették le. A régészeti ásatás, amelyet Alexander Ruttkay vezetett, jól megvilágította a feudális székhely fejlődését, melynek a legkorábbi szakasza a 13. sz. első felére esik. Akkoriban a két folyókanyart mesterséges árokkal összekötötték. Ezen a mesterséges szigeten építettek egy lakótornyot négyzetes alaprajzzal, melynek külső mérete 8,2x8,2 m volt. Ez a lakótorony már a 13. században elpusztult.

A 14. sz. második felében az egész területet elplanírozták, a mesterséges árkokat feltöltötték. Pontosan a korábbi lakhely egyik feltöltött árka felett emelték az 1. számú épületet, amely majdnem négyzet alakú (9,5x10 m); a viszonylag vékony falazat miatt kizárt, hogy ez egy torony volt. A 1. számú épület közelében emelkedett a négyszögletes 2. számú építmény (8x4 m) és közöttük állt egy kút.

A harmadik építési fázis nyilvánvalóan a 15. sz. első felére esik. Ez egy négyszögletes, egységes épület volt, melynek első szintje még ma is áll, három főhelyiségre osztva, a középső részen egy toronnyal.

A régészeti ásatás elsősorban a következő felismeréseket hozta: a) az 1. számú épületet, bár nagyrészt lebontották, az alapja azonban, mint a gótikus erődítés teljes rendszerének része került felhasználásra és itt egy helység jeleníti meg; b) a homlokzatból kiemelkedő toronynak volt egy ellenpárja az épület szemben lévő oldalán, sőt ezen a tornyon keresztül vezetett a főbejárat az építménybe; c) az úgynevezett romantikus rom – egy az erődítésfalból előugró erkély – a harmadik építési fázis része volt; itt lett a belső kút elhelyezve; d) a székhely főszárnyában gazdasági épületek is találhatók. Erre a funkcióra rendelték a 2. számú épületet, amit később – nyilvánvalóan a 16. sz-ban – megnagyobbítottak, hozzáépítettek egy további helységet és elhelyeztek benne egy nagyobb kemencét. Sőt a 15-16. sz. folyamán két egyszerű helyiséget építettek az erődítés falához.

Legkésőbb a 16. sz. folyamán a Nyitra ágát teljesen betemették, vagyis azt a folyókanyarulatot, ami a székhely legkorábbi területét megjelenítette. A Nyitra ezután már csak egy ágban folyik a vártól északra.

Az utolsó építési szakasz a reneszánsz átépítés volt, 1600 után. A 2. számú épületet az újabb ráépítésekkel együtt lebontották. Megsemmisítették az eredeti bejárati tornyot. A főbejáratot áthelyezték a második toronyhoz, ennek frontját egy nyílászáró fallal és egy külső kapuval megerősítették. A környező területet feltöltötték, így a gótikus földszint szuterénné vált és ettől kezdve inkább csak gazdasági célokat szolgált. E székhely fő képviseletét az emeletráépítés két lépcsőházzal jelenítette meg, melyből az egyik közvetlenül az eredeti kúthoz vezetett.

Legkésőbb a 17. sz-ban készült el a mai formája a jelenleg látható építménynek – egy reneszánsz várkastély hangsúlyos belső védelmi rendszerrel, és hiányzó külső erődítési nyomokkal.

A régészeti ásatások eredményeként megállapítható, hogy a „vízivár” megnevezése a simonyi építménynek csak az első (Árpád-kori) időszakaszra érvényes és talán még egy második (kora gótikus) építési fázisra használható.

/Karczag Ákos/

Források:

Alexander Ruttkay: Sýdlo pánov zo Šimonovian v stredoveku. Archaeologia Historica. 1996. (21). 329-348.
Alexander Ruttkay: Stredoveké panské sídlo v Partizánskom-Šimonovanoch. Slovenská Archeológia. 2003. 119-158.