Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

DoljanovciHorvátországHorvát-SzlavónországPozsega történelmi vármegye - Pogana gradina

  • Történelem
  • Alaprajzok


A Pozsegai völgységben lévő Doljanovci falu fölötti Pogányvár (Pogana gradina)


Tekintettel arra, hogy ez az objektum a Papuk hegység déli oldalán található ott, ahol a keresztesek (templomosok, majd a johanniták) birtokai voltak, melyeknek a székhelye, a 13. században Pozsegában volt, feltételezhető, hogy ezt a várat is ők emeltették. Erről az objektumról, Ivan Mirnik és Zorislav Horvat az alábbiakat írta13: „Kaptol településétől nem messze, Doljanovci falutól északkeletre, a Papuk hegység mélységében, egy hegyi lejtőn, mely kb. nyugat felé ereszkedik, a Pogányvárnak (Pogana gradina) nevezett helyen tártuk fel ezt a középkori erősséget. Az árokkal elválasztott lejtő végében, amin egy töltés alakú. szűk átjárót létesítettek, egy szinte szabályos alaprajzú épületet ástunk ki. A föld alatti rétegekben, jó néhány olyan helyre leltünk, ahol habarcsba ültetett, törtkövekből álló falakat találtunk. A két szemközti fal vastagsága, kb. 3,6. méter, a csatlakozó falaké valamivel keskenyebb, 2,7 méter. Az egész területen jelen lévő szétmorzsolódott habarcson kívül, olyan felszíni leletekre nem leltünk, melyekkel megközelítőleg is datálni lehetett volna ezt a helyet. A hegy lejtőjének másik oldalain, három mélyedés, árok, figyelhető meg, az északin kettő, a délin egy nagyobb, mely egy földből készült fedezék maradványa lehetett. Az erősség maradványai, egy ritkás bükkerdőben találhatók. Az erre a vidékre jellemző várakkal szemben, minden fellelhető ismérv, itt csak itt egy kisebb erősség mellett szól. Érdemes külön kiemelnünk azt is, hogy Pogányvár délnyugati oldaláról, nagyon jó kilátás nyílik a kaptoli várkastélyra. Ez a vár csak egyetlen lakótoronyból állt, mely alaprajzi méreteivel (kb. 10x12 m) meglehetősen impozánsnak tekinthető. Az ellenkező falak vastagsága, valamint a bejárat sémája szerint, ez a vár, a román-gótikus kor egyik átmeneti típusa lehetett.”.





Forrás: Lelja Dobronić, Posjedi i sjedišta templara, ivanovaca i sepulkralaca u Hrvatskoj. 

/ Jugoslavenske Akademije Znanosti i Umjetnosti, Zagreb, 1984/ 


fordította: Szatanek József

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció