Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

MáriakéméndMagyarországBaranya vármegyeBaranya történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Videók
  • Térkép
  • Szállás

Máriakéménd, vár (Török-vár)

A település melleti Várhegyen 1273 körül az itt birtokos Győr nembeli Óvári Konrád épített várat, melyet először Lodomér esztergomi érsek említ levelében. A várat és uradalmát fia, I. Jakab, majd halála után kiskorú fiai örökölték. Azonban 1316-ban a Héder nemzetségből származó Henrik fia János - Szekcsői Herczegh János - erőszakkal elfoglalta. Miután Károly Róbert király e cselekményről értesült, Zsibó mellett kiadott oklevelében még ebben az évben azt visszaadta jogos tulajdonosainak.

Konrád unokái Miklós és Konrád 1330-ban a birtokot egymás között felosztották. A Herczegh János által lerombolt várat Konrád kapta meg. A várat ezután újra felépítették. Kéménd ekkor már három részből állt: Váralja, Kis és Nagykéménd falukból.

A török hódoltság alatt a környék teljesen elnéptelenedett. Akkorra korszerütlen várát a török feltételezhetően már nem használta fel. A mai napig is közismert Török-vár elnevezés, vélhetően csak ragadványnév, amelyet a viharos idők elmúltával érkező szerb, horvát, majd német származású betelepülők használtak a hely megnevezésére.

Az ismeretlen körülmények között elpusztult várnak ma már csak csekély alapfalmaradványa található a felszínen. A romok alatt található a Remete-lyuk, melynek barlangszerű mesterséges képződménye 10 méter hosszban nyúlik a domb alá.

A vár alatt települt helység 1285-ben a pécsi káptalan bizonyságlevelében "villa Kemed" majd "Kemed, Kemud" alakban fordul elő okleveleinkben, mint a Kéméndiek birtoka. E család 1464-ben a falut, más helységekkel együtt Aranyani Tamásnak adták zálogba, kinek felesége Kéméndi leány volt. 1500-ban azonban a Gyulaiak tartanak rá és más birtokokra igényt azon a címen, hogy ezek közös birtokuk volt a Kéméndiekkel.

GPS: É 46° 2.552 (46.042534)
K 18° 28.668 (18.477800)

Információk: Máriakéménd településről jelzett túrautakon, a "zöld" és a "kék L" jelzésen érhetünk el a vár csekély maradványait.

A többrészes vár sáncai még felismerhetőek. A középsõ részben lehet megtalálni egy kőépület alapfalának egy részét. A keleti oldala alá szűk alagutat ástak (Remete-lyuk).

Az egész várhegyet bozótos erdõ fedi, ezért a felkeresését a lombmentes időszakban javasoljuk.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció