A Román-Zsil folyóba Zsilyvajdejvulkán településnél torkollik be északról a Krivádia-patak. Az innen keletre húzódó Livezény–Bumbesdi-szoroson (másik nevén Szurduk-szoros) halad keresztül a dél felé irányuló forgalom, ezt az útvonalat azonban csak a 19. század utolsó évtizedében tették járhatóvá a közút megépítésével. Mindaddig a déli irányba vezető főút Hátszeg felől, a Krivádia-patak völgyében haladva, a Román-Zsilen keresztül a Vulkán-hágó irányába vezetett. Ez a fontos útvonal jelentős szerepet játszott a harmadik osztrák–török háború (1787–91) során.
A harmadik osztrák–török háború kitörése után, 1788 márciusában a hágón áttörve az osztrák csapatok egészen Zsilvásárhelyig hatoltak előre. Valószínűleg az előretörés során építették fel osztrák egységek azt az erődöt, amely a Román-Zsil folyótól jóval délebbre, már Olténiában, azaz havasalföldi területen zárta le a Vulkán-hágón átvezető utat. Terepbejárásunk során, 2010 nyarán azonosítottuk ennek a Vulkán-hágón emelt erődnek a helyét. Maradványai a felszínen már nem látszanak, területén az első világháború idején ütegállásokat építettek.
1788 augusztusában Ibrahim pasa vezetésével egy kb. 8000 főnyi sereg támadta meg az akkor már a Zsil völgyében, a Zsil és a Krivádia-patak összefolyása közelében kiépített állásokban védekező osztrák csapatokat. A Vulkán-hágón korábban épült kis erőd ekkor már nem játszott szerepet, azt a későbbi térképek sem tüntették fel. Az 1788. augusztus 15-e után kezdődött harcok során a Krivádia-patak torkolatánál, és a Zsil déli partján létesített kontumác állomás körzetében elhelyezett két magyar század nem tudta feltartóztatni a török túlerőt, és súlyos veszteségeket szenvedve Hátszegig hátrált. A törökök a környék feldúlása után visszavonultak Olténia területére. 1789 augusztusára az osztrákok jól kiépített sáncokból és redutokból álló védővonalat építettek ki a Román-Zsiltől északra, a Krivádia-patak völgye fölé keletről és nyugatról emelkedő dombokon. Nem sokkal ezután a császári seregek a Vulkán-hágón átkelve ismét benyomultak Havasalföldre, ahol Bumbesd környékén támadták a török tábort 1789. október 6-án és 7-én. Végül az 1791. augusztus 4-én kötött szisztovói béke értelmében a háború előtti határvonalakra vonultak vissza.
A Vulkán-hágón átvezető útvonal védelmére valószínűleg 1854 körül, a krími háború idején (1853–56) határozták el új erődítések építését a Krivádia-patak torkolata fölé emelkedő dombokon, nagyjából azokon a területeken, ahol korábban a 18. századi sáncművek is megépültek. Ezek rajzait ugyan nem találtuk meg a Kriegsarchiv gyűjteményében, az alább bemutatott későbbi, 1878-as tervrajzok tanulmányozásakor azonban kitűnik, hogy az új erődítések, vagy blokkházak tervezésekor más színezésű vonalakkal feltüntették a korábbi, 19. század közepén létrehozott sáncműveket is, így némi képet nyerhetünk egykori formájukról.
Bár a Zsil-áttörésnél a Livezény–Bumbesdi-szoroson keresztül vezető út megépítése 1879-ben megkezdődött, a munkálatok egészen az 1890-es évek közepéig elhúzódtak. A Vulkán-hágón átvezető útvonal így a 19. század második felében is megőrizte stratégiai jelentőségét, megerősítése továbbra is fontos feladatot jelentett. A nyugatról keleti irányba folyó Román-Zsil északi oldalán, a Krivádia-patak torkolata fölé emelkedő dombok katonai védelmének korszerűsítését és kiegészítését a bécsi hadvezetés határozta el az 1870-es évek második felében. Ennek fontosságát csak növelte az Osztrák–Magyar Monarchia érintettsége az 1877–78-as orosz–török háborúban. Még a háború kitörése előtt, 1876. november 13-án Bécsben tartott titkos konferencián I. Ferenc-József elnökletével a katonai vezetés megtárgyalta Bosznia és Hercegovina okkupációjának tervét. Oroszország várható negatív reakciójára felkészülve ugyanekkor döntöttek – többek között – a Kárpátok és Erdély védelmének fokozásáról is. Az egyre bizonytalanabbá váló balkáni helyzet, az Orosz Birodalom által támogatott pánszláv eszme terjedése, a Török Birodalom fokozatos balkáni térvesztése, az egyesült román fejedelemségek erősödése, és nem utolsósorban a Monarchia boszniai és szandzsákbeli ambíciói együttesen tették indokolttá az erdélyi szorosok modernizált megerősítését. A Vulkán-hágón átvezető útvonal védelmére megépült zártsáncok, blokkház és ütegállások 1878-ban készült tervrajzai megtalálhatóak a bécsi Kriegsarchivban. A kiváló minőségű rajzok alapján meg is építették a védelmi objektumokat, amelyek nyomai a terepen ma is megtalálhatóak. A tervrajzok elnevezéseit használva az alábbi erődelemeket találtuk a Vulkán-hágó északi végénél, a Krivádia-patak torkolata fölötti hegyeken:
1. „Werk I.”: A Krivádia-patakvölgye fölé nyugatról emelkedő 812 méter magas hegy keleti lejtőjének közepe táján épült a kelet, dél és nyugat felé irányuló lövegek elhelyezésére alkalmas zártsánc. A sáncon belül a legénység részére földdel fedett gerendaépületet emeltek. A zártsánc maradványa sűrű bozótos területen fekszik, ezért az egyes részletek nehezen azonosíthatóak. A „Werk I.”-től nyugat felé, a „Blockhaus A” irányába vezető, ma is jól látható gyalogsági sánc vezet. A „Werk I.” egy korábbi, valószínűleg 1854 körül épített zártsánc helyére épült.
2. „Werk II”: A Krivádia-patak völgye fölé keletről emelkedő hegy 707 méter magas déli nyúlványán épült a szabálytalan ötszög alakú, 4 löveg elhelyezésére alkalmas ütegállás. A sánc északi részén a legénység részére földdel fedett gerendaépületet emeltek. A „Werk II.” kaszálóként használt nyílt, füves területen fekszik, így ma is jól látható. A kiserődöt és az attól keleti irányba fekvő „Infanterie-Emplacements” sáncot a közepénél enyhén megtörő vonalú, ma is megfigyelhető gyalogsági sánc kötötte össze. A „Werk II.” helyén állt, valószínűleg 1854 körül épített zártsánc körvonalrajzát az 1878-as tervrajzon figyelhetjük meg.
3. „Infanterie-Emplacements”: Szabálytalan hatszög alaprajzú, gyalogsági egység harci fedezékéül épített, jó állapotban fennmaradt zártsánc a „Werk II.”-től kb. 120 méterre keletre. Az áttekinthető füves területen fekvő sáncot a „Werk II.”-vel összekötő sánc lehetőséget adott arra, hogy a „Werk II.”-nél levő gerendaépületből fedett úton lehessen megközelíteni az „Infanterie-Emplacements” erődítését.
4. „Blockhaus A”: A „Werk I”-től kb. 250 méterre nyugatra, a 812 méter magas hegy platóján találjuk meg a helyét ennek a közel kereszt alaprajzú, legénységi pihenőként és megfigyelőpontként használt gerendaépületnek. A gerendaépület körül, attól főként északra húzódó, elnyújtott szabálytalan négyszög alakú védősánc korábbi, valószínűleg 1854-55-ös építésű. Ez a védősánc adott lehetőséget arra, hogy a nyugati irányba lankásan lejtő hegyoldal felőli támadás ellen a gyalogság a sáncok mögül védekezhessen. Az 1878-ban a korábbi sáncokba épült „Blockhaus” napjainkra elpusztult, de a füves területen egykori árkainak helye ma is jól látszik.
Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 506-507,
