Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SajóvelezdMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeBorsod történelmi vármegye - Vártető

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Sajóvelezd, Vártető, velezdi vár

A Vártető Sajóvelezd községtől 2,5 km-re nyugatra, a Sajóvelezdről Sajónémetibe vezető mellékút felett emelkedik. A laposan szétterülő hegyhát keleti vége, amely a tető legmagasabb pontja, háromszög alakban végződik.

Itt alakították ki a háromrészes várat úgy, hogy árkokkal és sáncokkal átvágták a két oldalról meredek háromszög szárait. A legbelső magot egy jó fenntartású, kb. 4–5 méter mély és 13–15 méter széles árok veszi félkörbe. Emellett a hegy keleti, kiugró éle felől is védte egy kis átvágás. Legmagasabb részén egy minden bizonnyal kerek, kb. 10 m átmérőjű kőtorony sejthető.

A középső várat szintén egy hasonló méretű árok vette körbe, de ennek külső oldalán sánc is húzódik. A vár harmadik részét egy sekélyebb árok védte, amelynek feltöltődött nyomai jól kivehetők, külső oldalát ennek is sánc kíséri. A három várrész együttes hossza kb. 160 méter, míg a legnagyobb szélessége 85 méter. A vár területe napjainkban is fákkal, bokrokkal benőtt terület.

A várat a helyszínen elsőként Dobosy László vizsgálta meg, és részletesen leírva fekvését és, erődítési rendszerét, vázlatos helyszínrajzát is közölte 1975-ös munkájában. Egy helyen még falazott kőfal nyomát is látta, amelyet a jelenleg is látható üreg fellett ír le. A vár pontos felmérését Nováki Gyula és Sándorfi György végezte el 1992-ben.

Az 1294-ben feltűnő Velezd a Hontpázmány nemzetség birtoka, akiknek tagjai még ugyanebben az évben a birtokot két részletben eladták a Rátót nembeli Rátóti Lóránd mesternek. A jogügyletet azonban a nemzetség ágának egyes tagjai megtámadták és azok utódai 1347-ig tartó hosszas pereskedéssel bebizonyították, hogy az eladás jogtalan volt. Ekkor az országbíró nekik ítélte a birtokot, illetve egy részét visszaválthatták. A birtok később a nemzetségből származó Velezdi Kövér család székhelye lett.

A várat írásos először 1362-ben említik, amikor Velezdi Kövér János fiai, György, László és Gergely megosztoznak birtokaikon, köztük a borsodi Velezd (Werez) és Váraljavelezd (Waralyauerez) birtokokon is, amikor ez utóbbin egy várat (castrum) is említenek a birtokosztály során.

A várra vonatkozó következő adat 1379-ből származik, amikor egyrészt Velezd mellett szintén szerepel Váraljavelezd (Varaliauelezd) falu, másrészt vele együtt ekkor itt egy várhelyet (loco castri) is említenek. A Váralja falu (amit eredetileg Felsővelezdnek neveztek), később is többször szerepel, de magát a várat nem említik.

A történeti irodalomban szereplő husziták általi felhasználására azonban hiteles adat nem utal. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a várat a 15. sz. közepén rövid ideig ismét használhatták, de későbbi, akár török-kori funkciója nem valószínű.

Források:

Dobosy László, Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén. 1975

Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig.
Magyarország várainak topográfiája 1. Budapest-Miskolc, 2007

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 16.256 (48.270927)
K 20° 26.088 (20.434805)

Információk: A Vártető Sajóvelezd községtől 2,5 km-re nyugatra, a Sajóvelezdről Sajónémetibe vezető mellékút felett emelkedik. A kőbánya felé tartó műútra fordulva, annak bejáratáig tudunk haladni és ott parkolni.

A bánya előtt egy jelzetlen földút kezdődik, amely bár több helyen benőtt, de jól követhetően halad a Vártető gerince felé. Itt egy vadászles mellett elhaladva, az innen már csak nehezen követhető ősvényen kapaszkodhatunk fel a nyeregre. Nedves időben a gerincre való feljutás ebből az irányból problémás lehet!

A nyeregre érve, balra (keleti irányba) haladunk tovább. Kb. 100 métert megtéve érjük el az első sáncvonalat, majd a vár középső, legvégűl a belső magját.

A vár felkeresésére a lombmentes és főként a száraz időszakot javasoljuk!

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció