Csonka torony, Török palánkvár
Vál község központjában, a település főutcája feletti magaslaton, a klasszicista stílusú római katolikus templomtól 30 méterre északra helyezkedik el egy négyzetes alaprajzú, háromemeletes, sisakkal fedett toronyépület a „Csonka torony”, ami a középkori templom egyetlen látható maradványa, annak egykori tornya.
A középkori templom köré, részben annak átalakításával, a törökök a 16. sz. közepén palánkot emeltek. Fő feladata a váli völgy védelme lett volna, ám a magyar csapatok számos alkalommal áttörtek itt. A váli erődítésből a tornyon kívűl, napjainkra felszíni nyom nem maradt, csak az írott forrásokból tudunk létezéséről.
Az erődítésről a 19. századtól kisebb-nagyobb eltérésekkel számos történeti munka beszámol, mivel azonban a források nem határozták meg pontosan, hogy hol állt a palánk, több lokalizációs próbálkozás született.
A kérdést végűl a régészeti ásatások döntötték el. A torony környezetében 1973-ban Csukás Györgyi, 1986-ban pedig Hatházi Gábor végzett feltárásokat. A kutatások eredményei a településre és a templomra vonatkozóan is részletes adatokkal szolgáltak.
A feltárás során kiderült, hogy itt az első középkori emlék a 12 –13. század fordulóján épített egyhajós templom és a körülötte fekvő temető volt. A templomot a 15. században háromhajóssá bővítették ki, a ma is látható gótikus torony is ekkor épült a templom keleti oldalához.
Megállapítást nyert, hogy az 1550. évi török foglalás és a templom palánkvárrá alakítása jelentős szintlehordással és építészeti beavatkozással járt. A déli oldalhajó falszakaszát megerősítették, a templom keleti oldalát elbontották és egy új zárófalat építettek. Ennek eredményeként egy trapéz alakú, 21 × 15 méter alapterületű, sarkain támpillérekkel megerősített erődnégyszög jött létre. A torony ettől kezdve „őr-és kaputoronyként” szolgált.
A torony déli homlokzatán fellelhető bejárat és az északról csatlakozó toldaléképület is török korinak bizonyult. Az ásatást végző szakemberek véleménye szerint az egykori háromhajós templomot, melyet a török korban kibővítettek és átalakítottak, azonos lehet Evlia Cselebi 1665. évi leírásában szereplő ún. középső várral. Ezt igazolta az itt előkerült 17. századi török leletanyag.
Az ásatók azt is feltételezték, hogy az erődítmény az eredeti egyházi telek teljes területét elfoglalhatta, mivel a törökkori leletek nagy számban egy jól meghatározható területen jelentkeztek. Az 1986. évi ásatás magára a palánkerőd kialakítására, annak feltételezhető sáncára ill. árkára nem terjedt ki.
Evlia Cselebi leírásában egy külső vár is szerepel, ami vélhetően az akkori település körüli erődítés lehetett, de ennek maradványairól nincs tudomásunk.
Legutóbb Hegyi Klára közölt részletes forrásadatokat a váli palánkról a forrásokból ismert zsoldlisták feldolgozásával. Vál és környéke a hódoltság idején vált jelentőssé, mert a Vértestől a Dunáig lehúzódó széles természetes átjáró egyik fő pontja volt. Ezt felismerték a törökök is, akik 1550-ben itt az útvonal védelmére és ellenőrzésére palánkot építettek.
A váli első, 1552 –1553. évi – feltehetően csonka – zsoldjegyzék szerint a palánk őrsége gyalogosokból (azabok) és lovasokból (fáriszok) állt, összesen 50 fő volt. 1556-ban győri csapatok törtek rá a várra. Az őrség létszáma 1557-től 1595-ig terjedő időszakból fennmaradt zsoldlisták alapján meglehetősen stabilan 110 körüli létszámot mutat.
Vált 1577-től már nem a fehérvári hanem a budai szandzsák várai között tartották nyilván. A 15 éves háború időszakában is csak rövid időre, 1595–1596 között növekszik a török védősereg létszáma 170 főre, de 1597-re már visszaáll a háború előtti, 110 körüli létszám, sőt később még tovább csökken.
1599-ben leomlott az egyik bástya és Vált elfoglalták a magyarok. Uralmuk rövid életű volt, mert az elkövetkezendő három évben az erősség többször cserélt gazdát. Az erődítmény az 1660-as évek elején elpusztult, erre utal Evlia Cselebi is, aki 1665-ben járt itt és leírta az akkorra már újjáépített várat.
1667-ben tapolcai és sümegi végváriak támadták a váli palánkot. Farkas Gábor szerint 1683 augusztusában a felszabadító csapatok Vác és Zsámbék mellett Vált ismét felégették és a törökök ezután már nem építették újjá. A visszafoglaló háborúk során 1687-ben került véglegesen magyar kézre Csókakő, Palota és Battyán felszabadítása után.
A 18. sz. 20-as éveiben is még úgy tudták, hogy a tatai katonák pusztították el a váli palánkot.
Források:
Feld István – Mráv Zsolt – Nováki Gyula - Terei György – Sárközy Sebestyén
Fejér megye várai az õskor tól a kuruc korig
Magyarország várainak topográfiája 3. kötet
Hatházi G. – Kovács Gy., 1996. 51.
Hegyi Klára, 2007. 614 – 626.
