Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BalatonszabadiMagyarországSomogy vármegyeVeszprém történelmi vármegye - Pusztatorony

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Balatonszabadi, Pusztatorony

Balatonszabadi községtől É-ra és a Balatontól 2,4 km-re D-re fekvő Pusztatoronyi-dűlő (1-2. ábra, 1. kép) kiemelkedő magas dombjáról és a környékéről már 1895-ben is különböző római és középkori leletek kerültek a Magyar Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtárába.

1965-ben Lovag Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze még megfigyelhette a templom 5,4 méter hosszú és a hozzácsatlakozó 2,3 méteres sarokrészének 1,3 méter magas tégla- és kőfalmaradványát.

1972ben a Dunántúli Vízügyi Igazgatóság siófoki építésvezetősége víztározót épített fel közvetlenül a templom mellé, tőle K-re. A munka során nagytömegű csontvázat találtak és több falat el is bontottak. Az ott helyszínelő régészek már akkor megállapíthatták, hogy ez a megrongált templom és a temető a középkori Szabadi egyháza volt. Azt is kideríthették, hogy a templomtól ÉK-felé 500 méterre lévő középkori falu helyén a November 7 Mgtsz már az 1960-as években két sóderbányát is üzemeltetett, s ezekben rendszeresen találtak a régi településre utaló kerámiákat, fémeket és különböző épületek maradványait.

1982 áprilisában a több éven keresztül folytatott szőlőültetés közben a Pusztatoronyi-dűlő területén - a siófoki November 7 Mgtsz munkásai egy késő középkori kincsleletre akadtak a templomtól D-re 100-150 méterre. Az előkerült leletet a bejelentést követően Magyar Kálmán és M. Hrotkó Zsuzsanna tárta fel.

Ekkor állapították meg azt is, hogy az 1800-as évek végétől kezdődően 1982-ig Balatonszabadi pusztatoronyi részén már három lelőhelyet: a kincslelet, a templom és a falu területét és régészeti tárgyait találták meg.  A régészeti anyag alapján is jelentősnek tartható középkori települést a történeti források szerint már elég korán, 1092-ben egy határjárás során említették, mint Zabady villa-t, azaz Szabadi falut. A falu közelében létezett egy kikötő is (versus Zabady, ubi pervertissent ad portum...). 1299-ben a Szabadiból való Fornas fia Jakab szőlleje is szerepelt (vinea Jakobi filii Fornas de Sobody-ként). 1370-ből van adatunk a nobiles de Zabady-ra, vagyis az itt lakó szabadi nemesekre. Egy másik oklevélben a Boldogságos Szűznek szentelt székesfehérvári egyház Szabadiba való „jobbágyainak" említése történt.

Az 1982-ben az elpusztult középkori falu helyén folytatott helyszínelés során a középkori településre újabb adatokat nyertek. Megállapították, hogy a Pusztatoronyi-dűlő É-i részén 50-100 méterig, míg a Ny-i oldalán a domb lábáig szórványosan még megtalálhatóak a falu nyomai. A talált különböző, a hullám- és vonalkázással ellátott perem, oldal, aljtöredékek többnyire Árpád-koriak voltak. A jellegzetes 14-15. századi bevagdalással, pecsételéssel díszített töredékek, valamint a vonalkázott díszű fazék, bögre oldaltöredékek és ugyancsak nagyobb számban serleg, pohár aljdarabok is felszínre kerültek. A jellegzetes vasanyag: sarló, kés, lakat, kapa stb. mellett állatcsontok, paticsmaradványok vesszőfonattal, őrlőkövek, valamint a templomhoz tartozó szenteltvíztartó, kapu perselykő és különböző vörös márvány töredékek is felszínre jutottak. Tehát a templom közelében, attól ÉK-re nagy és gazdagabb település erősen elpusztult maradványait találták.

Magára a falu egyházára vonatkozó első adat 1333-1334-ből való, amikor Péter nevű papja egy jelentősebb összeget, 70-70 kisdénárt fizetett pápai tized fejében.

1982-ben a templomtól D-re lévő nemesi udvarház helyét is azonosítottá vált. Az udvarház padlója alól korsóba rejtve 5038 érem került elő, főképpen az 15061591 közötti időből. Egy arany és ezüst ékszereket, díszes pecsét és köves gyűrűket is tartalmazó, I. Mátyás korától (1458-1490) 1591-ig gyűjtött „kincslelet" volt itt elrejtve. Ez a leletegyüttes a tizenötéves háború itteni harcaihoz, illetőleg Fok (Siófok) környékének török megszállásához kapcsolódik.

A végvári harcok idején elpusztult és leégett templom még a napjainkban is fennálló falai mögött - a második világháború során - szovjet katonai figyelőhelyet alakítottak ki. A feltárás során kiderült, hogy a domb É-i részén lévő Ny-K-i irányú, egyenes romfal, illetőleg a K-i rövid sarokrész később, a 14-15. században készült kőből. A délen feltárt közel 20 méter hosszú, keskeny, 5-6 méter széles hajóval és kisebb félköríves záródású szentéllyel rendelkező templom, jóval korábbi, románkori volt. A téglatemplom déli falánál egy kis téglalap alakú építmény (torony?) is előkerült. Az északi falánál, valamint a Ny-i részen voltak a bejáratok. É-ról közvetlenül egy kettős osztású építmény és a tőle északabbra az említett még ma is fennálló sarokfal (egy torony?) vastagabb falmaradványa csatlakozott a templomhoz. Ehhez a - hagyományos középkori templomoknál - bonyolultabb alaprajzú román-és gótikus templomhoz jelentős számú, főképpen gótikus kőfaragvány és száznál is több, különböző színű (piros, zöld stb.) vakolattöredék is tartozott.

A már jelzett nagyarányú építkezések, valamint a második világháború harcai során bekövetkezett pusztítások révén a jelzett épületből csupán az É-i (toronyszerű?) sarokrész, valamint az É-i részen lévő bejárat maradványa (a hozzákapcsolódó kőporos, döngölt járószinttel) maradt meg. A templom É-i és D-i falaiból és a DNy-i végéből, a szentély DK-i ívéből, valamint a déli kiugró toronyszerű építmény sarokrészéből ugyancsak maradtak fenn még kisebb szakaszok.

A templomépület különböző építményei és a hozzátartozó temetkezések sírjai is javarészt megsemmisültek.  A domb K-i felében a templom mellett felépített 10-15 méter átmérőjű és 4-5 méter mély gödörbe ásott víztározó munkálatai a temető K-i részét teljesen elpusztították. Az 1982-ben végzett szőlőtelepítés során viszont további temetőrészek felső rétegei semmisültek meg.

Napjainban rendezett emlékpark mutatja Balatonszabadi-Pusztatorony csekély romjait, mely autóval is megközelíthető.

Forrás: Magyar Kálmán: Balatonszabadi-Pusztatorony régészeti kutatása Középkori templom temetőjének leletei I. - 2006-2007

GPS: É 46° 55.042 (46.917366)
K 18° 8.002 (18.133368)

Információ: Napjainban rendezett emlékpark mutatja Balatonszabadi-Pusztatorony csekély romjait, mely autóval is megközelíthető.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció