Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BodrogkeresztúrMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeZemplén történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Bodrogkeresztúr, Szent Kereszt rk. templom

A település központi része feletti magaslaton, a fák árnyékában bújik meg a bodrogkeresztúri Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom.

A település és a templom urai a 12. században a Szentföldről hazatérő keresztesek voltak, akik a johannita és stefanita rendhez tartoztak. A templom kétségkívül egyike az ősi, Árpád-kori templomainknak, amelyről már az 1200-as évektől kezdődően említést tesznek az írásos források. Az is különleges benne, hogy a templom a jelenlegi formáját szintén nagyon korán felvette. A körítőfalai által határolt szűk helyen a sírok több rétegben helyezkednek el, esetenként egymás hegyén-hátán.

A templom körítőfaláról rendelekzésre álló információk jelenleg még nem elegendőek a templom erődítettségének megerősítésére, de annak elvetésére sem.

Kassai József egykori szerencsi plébános látta 1820-ban a templom déli ajtaja fölött kőbe vésett 1220-as dátumot, amely feltethetően a templom építésére utal. Ez a rész a mai templom szentély része. A napjainkban fennálló templom késő 1481-1520 között épült fel, gótikus stílusban, homlokzat előtti gótikus toronnyal, déli oldalán pálcatagos kapuval. A kapu felett az 1481-es évszám, míg a záró párkányon az 1520-as évszám szerepel. A templom hajója háló-, a szentélye keresztboltozatos.

Észak-kelet Magyarország és ezzel együtt Tokaj-hegyalja egyik ékköve lesz a teljes felújítást követően a Bodrogkeresztúrban található Szent Kereszt felmagasztalás templom. A jelenleg régészeti feltárás alatt álló római katolikus templom magán viseli több történelmi korszak nyomait is, ennek eredményeként pedig olyan leletek kerülnek elő, amelyek igazi érdekességnek számítanak.

A szentélyben, a diadalíven és a templomhajó északi és déli falán feltárt, kiemelkedő jelentőségű gótikus falképek a restaurálást követően bemutatásra kerülnek, így ezeket a falszakaszokat takaró faberendezések – a főoltár szentélyhátfala és oltárképe, valamint a diadalívnél álló mellékoltárrészek oltárképeikkel együtt – átkerülnek a későbbi építési periódust képviselő, 1928-ban épült északi mellékkápolnába.

A templom műemléki helyreállítása 2021 őszén fejeződik be.

GPS: É 48° 9.812 (48.163528)
K 21° 21.772 (21.362865)

Információk: A település központi része feletti magaslaton, nagy fák takarásában bújik meg a bodrogkeresztúri Szent Kereszt felmagasztalása templom.

A templom műemléki helyreállítása 2021 őszén fejeződik be. A teljes felújítást követően Tokaj-hegyalja egyik ékköve lesz. A kiemelkedő jelentőségű gótikus falképek a restaurálást követően bemutatásra kerülnek

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció