A Maros folyó felső szakaszának völgyétől K-i irányban, a Görgényi havasok között egy 500 méter magas hegytetőn emelkedik Görgény várának maradványa. Az 1708-as lerombolása óta a természet visszahódította a háromhektáros középkori erősség területét, melyen Soós Zoltán marosvásárhelyi régész vezetésével kisebb mértékű kutatásokat végeztek a 2003. és 2004. esztendőkben. A napvilágra került eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a Várhegyre vezető szerpentines út három egymást követő kapun keresztül vezetett el a XIV. századi korai vármaghoz, ami az erődítmény közepén lévő kisebb platón emelkedett. A négyzet alaprajzú erősség kapuját nevezték a korabeli források Ó-kapunak. Hunyadi János erdélyi vajda birtoklása idejére tehetőek a további bővítések, ami a középső és alsókapu, illetve az azokat összekötő falszoros {„Zwinger”} létrejöttét jelentette. A vár fennsíkjának É-i részén mélyítették a talajba a 14 méter mély és 3,8 méter széles, négyzet alakú ciszternát. Az utolsó ostrom és a későbbi bontások miatt semmiféle épület nem látható a területen, csupán a meredek hegyoldalt övező várfalak illetve néhány XIV. – XV. századi torony csonkja észlelhet a sűrű aljnövényzetben. Az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem parancsára végzett 1639-es építkezések során, a D-i oldalon ágyúteraszt létesítettek, ami a Várhegy alatti völgyet tartotta ellenőrzése alatt, míg É-felé egy kazamatás bástyát húztak fel. Ennek a korszerű védőműnek feladatául a szemközti, magasabbra emelkedő Szőlőhegyen esetlegesen felállított ellenséges ostromló tüzérség megsemmisítését szabták meg. A bástyát kívülről mély szárazárokkal és az abból kinyert földjéből emelt sánccal is körülvették, ami golyófogóként védte a kőfalat.
A feltárások során napvilágra kerültek az 1708-as ostrom során a várba csapódó vas ágyúgolyók darabjai, majd a földrétegekből egyre korábbi leletek kerültek elő. Így kőműves csákány, kerámiatöredékek, számszeríj hegyek, valamint az egykori konyha területén talált állatcsontok illusztrálják a várbeli életet.
Története:
Görgény várát az ország területét darabokra szaggató tartományurak legyőzése utáni időszakban építették fel Anjou Károly király parancsára. A következőkben a Görgényi havasok vidékén lévő huszonnégy település és egy mezőváros birtokközpontjául szolgált, de az itt állomásozó királyi helyőrség vámoltatta meg a tíz kilométerre, a Maros folyó völgyében a moldvai fejedelemség felé haladó kereskedőket is. Görgény első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1358-ból való. A lengyel származású Jagello I. Ulászló király a legfőbb párthívének számító Hunyadi János erdélyi vajdának adományozta 1443-ban. Két esztendő múltán már társvajdája, Újlaki Miklós mondja a magáénak, mint honorbirtokot. Mivel az erdélyi vajda méltósága együtt járt a székely ispáni hivatallal, annak szolgálati ideje alatt megkapta a váruradalomhoz tartozó földesúri járandóságokat is. V. László király örökbirtokként 1453-ban Hunyadi János volt kormányzónak adományozta. Tőle kisebbik fia, Mátyás örökölte meg. Így lett Hunyadi Mátyás 1458-as trónra lépte után a vár királyi erősség, falai között általában a székely ispán tartotta szállását. 1459-ből ismert Lábatlani László székely ispán oklevele, aki az erődítményben keltezte iratát. A XVI. század folyamán is a székely ispánok szolgálati birtokát képezte. 1540. végén a Habsburg-párti Maylád István főkapitány vette ostrom alá az erődítményt. Szapolyai János király nászajándékul adományozta a lengyel származású feleségének, Izabella királynénak. Az úrnő is építtethetett a hegyi sasfészekben, mert címeres emléktábláját az 1652-es összeírás során még látták a vár falában, ami azonban az 1960-as években eltűnt onnan. 1570-től a függetlenné váló Erdélyi fejedelemséghez tartozott, felruházták több gazdasági jellegű feladattal a birtokához tartozó helyiségeket, mint például a jól jövedelmező papírgyártással {1660-tól kezdve}. Ehhez csatlakozott később egy üveg és kőedénygyár is.
Mivel a Görgényi havasok sűrű rengetegei vadban bővelkedtek, kedvelt vadászterületnek számított az erdélyi fejedelmek számára, akik sűrűn megfordultak falai között. A súlyosan megbetegedett János Zsigmond választott magyar királyt, Erdély urát is innen szállították Gyulafehérvárra, ahol 1571. március 14.-én hunyt el. Birtokolta még Hagymási Kristóf kancellár is, akitől a fele uradalmat Kovacsóczy Farkas nemes úr vette zálogba. Mivel mindketten részt vettek a Báthory Zsigmond fejedelem osztrák-pártjával szembenálló török-pártban, az uralkodó utasítására elfogatták és kivégezték őket. A fejedelmi Kamara kezelésébe került várbirtokot 1595-ben Bocskai Istvánnak adományozták, akinek 1606-os halála után ismét a Kamara kezelésébe jutott. Természetesen a gazdasági feladatok mellett elsősorban hadászati szerepet játszott a görgényi vár. A Habsburg császár és király ellenőrizte Magyarország felől várható támadások kivédésére a XVII. században jelentősebb mértékben megerődítették, korszerű ágyúállásokkal látták el. A korabeli feljegyzések szerint az utolsó hadi munkálatokra I. Rákóczi György erdélyi fejedelem adott utasítást 1639-ben. Két esztendőn át folytatódtak az építkezések, amihez háromezer szekérnyi követ használtak fel. Ekkoriban emelték a görgényszentimrei várkastélyt is. 1652-ből ismert egy igen részletes inventárium {várleltár} ami alapján képet alkothatunk az elpusztult épületekről is. Barcsay Ákos erdélyi fejedelem a várba menekülve, belátta helyzete tarthatatlanságát és 1660. december 31.-én lemondott a trónusáról. Mivel azonban a titokban a törökkel mégis folytatott tárgyalásokat, a következő esztendőben Kemény János fejedelem elfogatta és kivégeztette testvérével együtt. Az utolsó hadi cselekmények a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején történtek a falai között. A kurucok már 1703. végén megszállták, de a vesztes zsibói csata után kénytelek kiüríteni 1705. novemberében. A következő esztendő tavaszán ismét a felkelő kezére került. A Habsburg csapatok fokozatos előrenyomulása során Rabutin generális vette ostrom alá 1707. októberében. A kuruc helyőrség vitézül tartotta magát öt hónapon át az erős ágyúzás dacára is. Miután azonban Rátoni István várkapitány elesett, a súlyos élelmiszerhiánnyal küszködő védősereg maradéka 1708. március 10.-én éjszaka kirohanva a rommá lőtt erődítményből, áttört az ostromzáron és elmenekült a hegyekbe. A bevonuló császári sereg aztán lerombolta a még álló védőműveket is. A pusztulásnak indult, gazdátlan romok jelentős részét a XVIII. – XIX. században lebontották és elszállították a görgényszentimrei kastély bővítésének munkálataihoz. Régészeti feltárása 2003. – 2004.-ben Soós Zoltán marosvásárhelyi régész vezetésével kezdődött el, de a háromhektáros területnek még jelentős részei várnak kutatásra.
Szatmári Tamás
Forrás:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 211-212.
