Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Hégen - Henndorf - BrădeniRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

A Segesvártól délre, 21 km-re található Hégen (Henndorf, Br�deni) község erődtemploma építészeti és néprajzi ritkaságaival emelkedik ki szászföldi társai közül.

A települést 1297-ben, Szent András tiszteletére emelt templomát pedig 1350-ben említik először. A 15. század második felében erődtemplommá alakították, ennek költségeihez az egyház többször is a búcsútartási jog megadásával járult hozzá. 1658-ban török martalócok gyújtogattak a faluban, a lakosság e falak között talált menedéket. 1774-1851 között háromszor is elöntötte az árvíz, környezete ekkor hordalékkal erősen feltöltődött. A 18. századtól evangélikus templomként működik.

Az egyhajós templom északkeleti tájolású szentélye sokszögzáródású. A hajót és a szentélyt későgótikus hálóboltozat fedi. A festett kazettákkal díszített karzat a 18-19. században készült. A hajó gótikus ablakait a délnyugati homlokzat kis ablaka kivételével a 18. században megnagyobbították és egyenes záródásúvá építették át. A bal oldali padsor alatt csapóajtóval fedett várkút rejtőzik. A délnyugati oldal gótikus kapuja erősen átalakított, ma a mérműves kőkeretű, kora reneszánsz délkeleti bejáratot használják. Az orgonát a szentélyben, az oltár mögött helyezték el.

Közelében díszesen faragott 15. századi szentségfülke található.

A templom padlásterében két védelmi emeletet hoztak létre. Ezekre a templom külső falához hozzáépített lőréses lépcsőház csigalépcsőjén jutunk fel. A templomfal magasításával létrehozott első védelmi szint a templom boltozata fölött helyezkedik el, falaiba szűk lőréseket vágtak. Fafödém mennyezetére építették rá a gerendaszerkezetű második védelmi szintet. Ezt gyilokjáró övezi, melyet úgy alakítottak ki, hogy a födém gerendázatát túlnyújtották a fölmenő falakon, a hosszanti gerendákat pedig a templom külső támpilléreire fektették. A gerendavázat 1,5 m magasságig lőrésekkel ellátott téglafallal töltötték ki, majd kívülről deszkaburkolattal látták el. A védelmi szinteken még ott találjuk az elvándorolt szász lakosság egykori javait őrző, festett ládák tucatjait, és a sorszámozott kolbász- és szalonnatároló kampókat.

A templomot négyszög alaprajzú, visszabontott lőréses védőfal veszi körbe. Sarkait négy négyszögletű torony erősítette. A tornyok közül az északnyugatit 1902-ben lebontották, a többi erősen átalakított állapotban maradt ránk.

Karczag Ákos - Szabó Tibor

(megjelent a "Várak, kastélyok, templomok" folyóirat 2008/1 számában)

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 644-645.


A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 4.676 (46.077938)
K 24° 49.681 (24.828020)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció