Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Holcmány - Holzmengen - HosmanRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

A háromhajós, román-kori oszlopos holcmányi templom a 13. században, a tatárjárás után épülhetett. Ebből a román-kori, Szent Pálnak szentelt templomból napjainkra a nyugati kapu maradt meg, valamint az összes oszlop a főhajó és az oldalhajók között. Keleti végében a szentélynégyszöget félköríves apszis követi. Nyugati homlokzata mellett vaskos torony emelkedik. A nyugati falon megmaradt a ciszterci hatást őrző nagy, nyílásos kőlapból faragott kerek ablak.

A nyugati kapu a legjelentősebb román kori építészeti emlékek közé tartozik Erdélyben. A kapu frízének párhuzamát a bécsi Szent István bazilikán láthatjuk. A kapuív mélyedéseiben domborművek figyelhetők meg. Mint Léstyán Ferenc írja, „Az oszlopok fölött bő redőzetű ruhás alak áll, kezében fáklyával, fején gyöngyös szélű sapkával. A fáklyát az előtte ülő ördög akarja elragadni, a hátánál egy másik meg előre próbálja taszítani. A másik oszlopfőn Szent Péter szakállas alakja, jobbjában kulccsal, baljában Biblia, lábánál karinges alak térdel. A harmadik oszlop felett bokáig érő ruhában két alak mondatszalagot tart kezében. Írása olvashatatlan. A kapuzat jobb felén halfarkú süveges manó, illetve két, derekán zsinóros övvel ábrázolt szerzetesnek vélt alak”.

A 15. században kétszeres kerítőfal épült a templom körül. Északnyugaton áll a kaputorony, ami a két falat összeköti. A külső falat két, a belsőt négy torony erősíti. A belső falnak ovális formája, míg a külsőnek szabálytalan négyszög alakja van. A 7 méter magas belső falazatban a gyilokjáró tartógerendáinak gerendafészkei és ezek fölött lőrések láthatók. A háromszintes kaputoronynak dongaboltozatú bejárata van, még meglévő csapóráccsal. A külső fal délkeleti sarkában egy ötszögű torony áll, aminek felső szintjét a 19. században lakhatóvá tették. A déli tornyot lelkész-toronynak hívják. A keleti oldal tornyát iskola-toronynak nevezik. A csapórács fölött az 1502-es, míg a belső falon a lelkész-torony mellett az 1644-es évszám található. A templomtól nyugatra álló ház tetőgerendáját az 1713-as évszám jelöli. A külső falazat kapuívén az 1788-as dátum szerepel.

1500 körül a harangtornyot megemelték és lőrésekkel látták el. A torony földszintjén az oldalhajó felé lévő boltozott átjárót téglával befalazták. A torony felső szintjén fa gyilokjáró van, fölötte emelkedik a piramistető. Ugyanebben az időben az oldalhajókat lebontották és az árkádokat befalazták.

1504-ben és 1506-ban Holzmány támogatásban részesült a Hét-szék pénztárából, a templom javítása, építése végett.

1706-ban a harangtorony teteje és a templomvár építményei egy tűzben elpusztultak. 1794-ben a korábban befalazott nyugati kaput kibontották és renoválták. A 18. század végén a nyugati kapu elé bejárati csarnok épült. 1803-1804 között nagyobb javítási munkálatok zajlottak, amiről egy felirat tanúskodik a sekrestye ajtaja fölött. 1903-ban a templom körül felhalmozott törmeléket elhordták, ekkor találták meg az északi oldalon az oldalhajó téglapadlózatát. Kilenc évvel később a templom erődítményeit javították.

1994-95 között Németország pénzügyi támogatásával kiterjedt állagmegőrzési és javítási munkálatok zajlottak az egyházi épületen. Ennek keretében a harang- és kaputorony zárhatóvá vált, a tetőt és a gyilokjárót helyreállították, a részben beomlott déli tornyot ismét felépítették, és a kerítőfalat is restaurálták.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 645-646.


GPS: É 45° 49.879 (45.831318)
K 24° 25.604 (24.426741)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció