Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csicsóújfalu - Ciceu-CorabiaRomániaErdély és PartiumSzolnok-Doboka történelmi vármegye - Csicsó vára

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Csicsó vára

Az Ilosvai-hegység területén, a Mihályi (Mihályfalvi)-patak mellett fekszik Csicsóújfalu (Ciceu-Corabia) község. A falutól mintegy 2 km-re keletre, a 758 méter magas Magura déli nyúlványán, impozáns sziklaszirten állnak Csicsó várának még fennmaradt romjai.

Csicsó várát a XIII-XIV. század fordulója táján építette Apor László erdélyi vajda, első várnagyáról egy 1304-ből való oklevél tesz említést. A Károly Róbert ellen lázadó László vajda birtokában lévő várat Szécsényi Tamás ellenvajda 1321-ben elfoglalta, s az ettől fogva királyi várként szerepelt.

Az erősség a század végére adományként a Losonczi család Bánffy- és Dezsőfi-ágának birtokába került, majd Bánffy Lászlótól az 1467. évi király elleni összeesküvésben való részvétele miatt Mátyás király Csicsó várát tartozékaival együtt elvette, és a Szerdahelyi családnak valamint Ştefan cel Mare moldvai vajdának adta. 1492-ben már teljes egészében a moldvai vajda birtokolta, majd halála után (1504) Bogdán nevű fiáé lett.

1538-ban Ştefan cel Mare másik fia, Petru Rareş, a törökök elől ide húzódott akkori moldvai vajda menedékvára lett Csicsó. A Péter (Petru) vajda kiadatását szorgalmazó szultán kívánságának engedve Martinuzzi (Fráter) György 1540-ben megostromolta Csicsó várát s azt elfoglalta. Noha Szapolyai János Petru Rareşt kiszolgáltatta a töröknek, Péter (Petru) hamarosan ismét vajdaként lépett színre, amikor is Erdélybe törve a Szapolyai által időközben feleségének, Izabellának ajándékozott várat 1542-ben visszafoglalás céljából ostrom alá vette.

Az ostrom kudarccal végződött, s Izabella a moldvai vajda további próbálkozásait megelőzendő, 1544-ben leromboltatta, és ezzel használhatatlanná tette az erősséget. A romos vár 1658-ban egyszer még feltűnt okleveles formában, amikor akkori tulajdonosa, Szalai Bárkóczy László beregi főispán végrendeletében azt Ferenc fiára hagyta.

Fénykorában a szabálytalan négyszög alaprajzú várat a környező sziklákból fejtett kövekből emelt magas várfal védte, melynek sarkain erős tornyok álltak. Az északi oldalon nem épült fal, itt a sziklás szakadék tette megközelíthetetlenné a tetőt. Az 1860-as években még két torony és az ezek között húzódó, jelentős magasságban álló összekötő falak (rajtuk két ablak nyomával) voltak láthatók, ma azonban már csak az északkeleti torony tíz méter fölé emelkedő falai és a külső erődöv némi maradványai állnak.

Forrás: Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 147-148.

Instabil, improvizált falétrán fel lehet jutni a várrom sziklás tetejére, viszont nem ajánlott, veszélyes. Annál inkább megéri a várrom déli oldaláról élvezni a kilátást a Nagy-Szamos völgyére – télen-nyáron elképesztően gyönyörű a látvány. Manapság, a külső erődöv maradványain kívül a néhai északkeleti torony emlékeztet még a régmúlt időkre.

2014-ben szentelték fel a várrom aljában fekvő, a vár néhai ideiglenes moldvai birtokosáról, Petru Rareșról elnevezett kolostort, ami igencsak felborzolta a kedélyeket annak idején. Sokan nem találták indokoltnak, hogy bár a régészeti kutatásokra és a várrom konszolidálására nem szorult pénz, bőven finanszírozták az új kolostor megépítését, közvetlenül a várrom aljában.

Csicsó várát a Déstől Beszterce fele vezető országos főúton lehet legkönnyebben megközelíteni. Csicsómihályfalván (Ciceu Mihăiești) megyei út tér le Lábfalva (Lelești) fele, majd 6-7 km-en keresztül szűk, de frissen aszfaltozott út vezet a várrom aljáig. Új táblák jelzik az útat a vár fele. / Füstös Raymond - 2020 augusztus /

Köszönjük a friss információkat és az átadott képeket!

 

 

GPS: É 47° 15.060 (47.250992)
K 23° 58.035 (23.967251)

Információk: Az Ilosvai-hegység területén, a Mihályi (Mihályfalvi)-patak mellett fekszik Csicsóújfalu (Ciceu-Corabia) község. A falutól mintegy 2 km-re keletre, a 758 méter magas Magura déli nyúlványán, impozáns sziklaszirten állnak Csicsó várának még fennmaradt romjai.

Csicsó várát a Déstől Beszterce fele vezető országos főúton lehet legkönnyebben megközelíteni. Csicsómihályfalván (Ciceu Mihăiești) megyei út tér le Lábfalva (Lelești) fele, majd 6-7 km-en keresztül szűk, de frissen aszfaltozott út vezet a várrom aljáig. Új táblák jelzik az útat a vár fele.

Instabil, improvizált falétrán fel lehet jutni a várrom sziklás tetejére, viszont nem ajánlott, veszélyes. Annál inkább megéri a várrom déli oldaláról élvezni a kilátást a Nagy-Szamos völgyére, amely elképesztően gyönyörű a látvány.  / Füstös Raymond - 2020 augusztus /

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció