Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csejte - ČachticeSzlovákiaFelvidékNyitra történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Csejte {Čachtice} jobbágyfalva a közeli hegyet koronázó kővár földesúri függésébe tartozott a középkor évszázadaiban. Valószínűleg már korábban is létezett egy római katolikus plébániatemploma, de a jelenleg is látható egyházat csak 1393-ban kezdték el építeni, miután az előző esztendőben Zsigmond király a legbizalmasabb hívei közé számító lengyel származású Stibor pozsonyi ispánnak adományozta oda a várbirtokot. A nemes úr bőkezűségéből, aki két esztendő múltán már az erdélyi vajda méltóságára emelkedett, indultak meg a Szent László tiszteletére szentelt gótikus épület munkálatai. Lehetséges, hogy már kezdetektől erős kőfal övezte a magas dombtetőre létesített egyhajós, toronnyal és sokszögű szentéllyel rendelkező egyházat. A 10 – 12 méter magasságú kőfalakat mindenfelől támpillérek sora támogatta. Napjainkban a főbejáratát a Főtér felöli hosszú lépcsősoron keresztül lehet megközelíteni, de még rendelkezik két mellékkapuval is. A kapu feletti díszes portál 1596-ból származik. Belső védett udvarán láthatjuk a Páduai Szent Antal nevét viselő kápolnát, ami szintén a XIV. századból emeltek, valószínűleg a temető kápolnája lehetett egykoron. Alatta kriptát alakították ki a régi építőmesterek. A középkor viharos időszakaiban bizonyára sokszor futott menedéket keresve oltalmazó falai közé a helybeli lakosság. A legvészesebb időszakát 1663-ban élte, amikor a hadászati fontosságú Érsekújvár elfoglalása után a portyázó török és tatár lovasok egészen Csejtéig dúlták, rabolták a vidéket.

Korabeli oklevelekből ismert néhány javítása és átalakítása az egyházi célú épületnek. Az egykori koldulóhely oldalbejáratát 1661-ben faragott barokk ajtó díszíti. Az 1680-as években az egész templomot átalakították az akkori időkben uralkodó barokk ízlésvilág jegyei szerint. Mindent elemésztő tűzvész pusztította 1741-ben, mikor még a torony harangjai is megolvadtak. A napjainkban látható formáját 1852-ben nyerte el, ez időben a torony szintjét is megemelték. A plébániatemplom alatt négy kriptát találni, az egyikben Guthi Ország Kristóf, a főnemesi család 1567-ben elhunyt utolsó férfitagja nyugszik. Könyöki József a Felvidék régi épületeinek megismerésére végrehajtott útjai során 1887-ben vázolta fel az épület alaprajzát.

A középkori egyházi épület napjainkban is híres búcsújáró helynek számít, messzi földről keresik fel a vallásos emberek.

Forrás:

Legeza László Szacsvay Péter: Felvidéki utakon III. {1997} 53. kép

Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 77. old. 

Tolnai Gergely: Templomvárak, erődtemplomok Magyarországon {2001} 112. old.

{Szatmári Tamás} 

GPS: É 48° 42.940 (48.715664)
K 17° 47.199 (17.786657)

Megközelítése: Szlovákia Ny-i területén, a 61-es főútvonalon megközelíthető Vágújhely {Nové Mesto nad Váhom} városától DNy-ra 8 kilométerre a hegyek között bújik meg Csejte {Čachtice} községe. Ide közúton vagy a vasúti szárnyvonalon is eljuthatunk, majd néhány percnyi séta után elérjük a Főtér egyik oldalát szegélyező, a meredek dombtetőn lévő kőfalakkal övezett templomerődöt.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció