Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Detrekő vára

Detrekő várának romjai a Kis Kárpátok hegységben megbújó 400 méter magas hegyen találhatóak. A nagyrészben erdővel benőtt hegyre felkapaszkodva pillanthatjuk meg a napjainkban is tekintélyes méretű kőfalakat. A szabálytalan téglatest alakú vár bejárata a D-i oldalon van, ahol egy kis méretű torony védte a bejáratot. Szűk falszoros után szögletes kaputorony állja el az utat. Ezen belépve érjük el az alsóvár udvarát. Jobb kéz felé különálló várrészt láthatunk, ennek legerősebb védőműve a hatalmas, vastag falú ágyúrondella. Az alsóvár udvaráról tovább haladva rövid kaptatón és egykor az erős kőpilléreken álló fahídon keresztül érhetnénk el a legrégibb részt, a felsővárat. Négyszögletes kaputornyon keresztül a kicsiny várudvarra érünk, aminek ÉNy-i oldalán romladozik a palotaszárny. Mivel a fahíd már évszázadokkal ezelőtt elpusztult, a D-i rondella melletti falomláson kapaszkodhatunk fel a sziklagerincen álló felsővárba. A kőfalak sok helyen még kétemeletnyi magasságig állnak, máshol az alapokig leomlottak. A DK-i sarkon újabb rondella jelzi, hogy Detrekő várát a XVII. században a földesurai igyekeztek az újabb, ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelő állapotba hozni. A kutatók szerint az erősség legkorábbi állapotában a 70 x 20 méteres felső sziklagerincen végignyúló, kőfallal kerített, az É-i végén, szabadon álló, négyzetes öregtoronyból, míg D-n palotából állhatott.

A várban az elmúlt évtizedben jelentős változások történtek. A vár területét megtisztították és évről évre újabb falszakaszok megerősítése történt meg. A komoly helyreállítási munkáknak köszönhetően a vár korábban omladozó falait immáron sikerült nagy részben megmenteni. A munkálatok továbbra is folytatódnak, így biztosítottnak látszik a vár megmentése.

Története:

Valamikor az 1272-es esztendőben emeltette Detrekő várát V. István magyar király a legnagyobb ellenségének számító II. Ottokár cseh uralkodó ellenében, akinek csapatai a közeli Morva folyón átkelve sűrűn pusztították a Kis Kárpátok vidékét. A határvárat, már a következő évben, 1273-ban megemlítették a krónikák, mint amelyet a magyar helyőrsége sikeresen védelmezett meg az ostromló csehek ellenében. 1292-ben rövid ideig a központi hatalom ellen fellázadt Kőszegi nemzetség foglalta el, majd újra királyi kézbe került. 1301 után az erősség a kolostorba vonult Ágnes királyné özvegyi tartása címén osztrák kormányzás alá jutott a teljes Pozsony vármegyében együtt.

1328-tól szerezte vissza Károly Róbert király a váruradalmat, ami a további évtizedekben a pozsonyi ispán igazgatása alá tartozott. 1386-ban a magyar trónra törő Zsigmond brandenburgi őrgróf más erődítményekkel együtt Detrekőt is elzálogosította Jodok és Prokop morva főuraknak. Miután azonban sikeresen elnyerte a trónt, ez utóbbi nem akarta visszaszolgáltatni, ezért a magyar csapatoknak ostromban kellett meghódítaniuk a magas hegyen emelkedő várat.

1394 és 1414 között a lengyel származású Stiborici Stibor örökbirtokként szerepelt, akit a pozsonyi ispánság után az erdélyi vajda méltóságára emelt az uralkodó kegye. Halála után a fia örökölte meg, de mivel ez a főnemes fiúgyermek hátrahagyása nélkül halt meg, 1435-től ismét a királyi Kamara birtokába jutott. Már azonban három esztendő múltán Habsburg Albert király az egyik nagyúri hívének Szentgyörgyi és Bazini Györgynek adományozta oda.

Az 1520-as évektől, szintén a nagyúri família kihalása miatt, ismét a királyi birtokok közé került vissza a környező jobbágyfalvakat magába foglaló váruradalom. Egy időszakban a dúsgazdag német kereskedő család, a Fuggerok uralták zálogként. Közelebbről ismeretlen időpont óta a féktelen természetükről hírhedetté vált Balassa család uralta. 1578-ban az addig a Sempte városában működő nyomdájukat átköltöztették Detrekő várába, Balassa István úr birtokára. 1579 és 1582 közötti időszakban itt élt Bornemissza Péter

*1535 – 1584+} prédikátor-költő, Balassi Bálint nevelője. A török háborúk véres csatamezőitől távol eső magánvárban kinyomtathatta a műveit is. Költeményeinek egyike a rablólovag Menyhért úrról íródott, címe: „Comoedia Balassi Menyhért árultatásáról”, ebben nevezte el elmés szójátékkal Detrekőt „Gyötrőkőnek”, míg egy másik műve az „Énekek három rendbe külömb külömb félék”. Több mint tucatnyi könyvet jelentetett meg a detrekői vár nyomdájában. Detrekő vára soha nem volt hadászati szempontból fontos erődítmény. Birtokosa mindig a közeli, fontosabb Pozsony városától függött, akié volt a koronázó város, az, mondhatta magáénak, a detrekői váruradalmat is.

1600-as évek elejétől a laki Bakics família költözött a detrekői erősségbe. 1605 májusában Bocskai István felkelő hajdúi felégették Pozsony városának fallal nem kerített külső részeit, majd átkeltek a folyamon a dunántúli vidékekre. Arról, hogy elfoglalták volna Detrekő várát, nem maradt fenn híradás. 1607-ben Bakics Péter nemes úr megszöktette Holics várából Révay Ferenc feleségét, Forgách

*1582, férjhez ment 1598-ban}, akit Detrekőbe menekített el. Ebből az asszonyszöktetésből az egész ország közvéleményét foglalkoztató botrány támadt, úgy, hogy még az országgyűlés is foglalkozni volt kénytelen vele. A nádori idézésekkel a szerelmespár mit sem törődött, bántódás nélkül élték napjaikat Detrekő biztonságos falai között. A férj továbbra is erősen ivott, most már talán Zsuzsanna asszony utáni bánatában is. 1619 és 1623 közötti időszakban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem seregei többször is elfoglalták ezt a területet Pozsony várával és városával együtt. Végül a több évtizedes pert megoldotta a sors, mivel 1625-ben meghalt Révay Ferenc, az elhagyott férj. A Pozsonyban összegyűlő országgyűlés újra foglalkozott az üggyel. Mivel a férj meghalt, „a karok és rendek ezt a Bakics Pétert és Forgách Zsuzsanna úrasszonyt a törvénycikk elmarasztaló ítélete alól fölmentik, és föloldozottnak nyilvánítják.” A szerelmi história női főszereplője Forgách Zsuzsanna úrasszony 1633 februárja előtt hunyt el, akit Bakich Péter az ekkor keltezett levelében már „néhai rokonának” nevezett meg. Hogy Péter úr mikor halt meg, azt nem tudni, de a várbirtok 1641 előtt már visszakerült a királyi Kamara kezelésébe.

1641-ben vásárolta meg Detrekő erősségét és minden hozzá tartozó jobbágyfalut a Habsburg királyok feltétlen hívének számító Pálffy Pál pozsonyi főispán. A főúr fényes pályát futott be a király szolgálatában, 1646 – 49 között országbíró, 1651-től örökös pozsonyi főispán, majd az 1649 – 54-es időszakban a legmagasabb hivatalt, a nádorispánit viselte a haláláig. A továbbiakban ez a főnemesi család birtokolta az erősséget a fennállása ideje alatt, de nem itt laktak, hanem a közeli Vöröskő várában. Nagy valószínűséggel a Pálffy család erősítette meg a várat két ágyúrondellával.

1703 után, közelebbről ismeretlen időpontban Rákóczi kurucai szállták meg Detrekőt, de mivel a Habsburg csapatok fő erőssége Pozsony közel esett a várhoz, a felkelők nem tudták sikeresen megtartani.

1706-tól újra a császárhű Pálffyak tulajdona lett, ezért 1711-ben, a szatmári békekötés után elkerülte a magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot. A háborús idők elmúltával a főnemesi szállásnak már alkalmatlanná bizonyuló, magas hegyen álló erődítményből a várbeli népek leköltöztek a jobbágyfaluban épített, négytornyos, reneszánsz stílusú várkastélyba. Detrekő gondozás hiányában romosodni kezdett, bár még napjainkban is sok helyen magasan állnak a kőfalai.

Forrás:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996} 299. old.

Burgen und Schlösser Slowakei {1990}  154.—155. old.

CsorbaMarosiFiron: Vártúrák kalauza III. {1983} 140. old.

Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994} 167. old.

Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIIIXIV. századi Magyaror.on {1977} 122.—123. old.

Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmondkorban {1977}105. old.

Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások {1980} 62. old.

Ludovit Janota: Slovenské hrady II. {1935, reprint 1996} szlovák nyelvű 281. 284. old.

Legeza László – Szacsvay Péter: Felvidéki utakon 3. 24.—26. képek

Kovács – Veresegyházi: Magyarország történeti – topográfiai kislexikona {1996} 61. old.

Csorba Csaba: Legendás váraink {1999} 68. 71. old.

Révai Nagy Lexikona 5. 484. old.

Herényi István: Magyarország Nyi végvidéke 800 – 1242 {1997} 90. old.

Házi Jenő: Pozsony vármegye középkori földrajza {2000} 89. 92 és 541. 606. old.

/ Szatmári Tamás /