Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ipolykiskeszi - Malé KosihySzlovákiaFelvidékHont történelmi vármegye - Törökvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Ipolykiskeszi várát Esztergomtól É-ra, az Ipoly jobb partján találjuk. Az Ipoly mentén futó 564-es úton D felől Ipolykiskeszi (Malé Kosihy) faluhoz közeledve látható, hogy földút és villanyvezeték tart jobbra, K-i irányba, egy erdőcskével borított domb felé. Erre bekanyarodva majdnem az Ipoly széléig haladunk az úton, majd az É-i irányban előttünk magasodó dombra felmászva a várhoz érünk.

A Pogányvár-dűlőben található várhoz a helybéliek korábban azt a hagyományt fűzték, hogy a pogány magyarok itt váracskát emeltek és abban hosszú időn át védekeztek a kereszténység térítő munkája ellen. A vár mai neve – „Törökvár” – pedig azt sugallja, miszerint itt a török időkben szerepet játszó erősség állt. Jelenlegi ismereteink alapján azonban egyik állítás sem felel meg a történelmi valóságnak.

Ezt a helyet már az őskorban és a népvándorlás korában is lakták. A középkori vár fennállása az itt előkerült leletek alapján a XII-XIV. századra tehető. Okleveles említése nem maradt ránk. A közelében elterülő Kiskeszi falu a XIII. század végén az esztergomi káptalan birtoka volt, melyet 1321-ben Csák Máté híve, (Sági) Bede elfoglalt és elpusztított.

A jó stratégiai fekvésű kis domb 21 m relatív magasságban emelkedik az Ipoly folyó fölé. A folyó felőli oldalról, azaz K felől, a szakadékos partoldal biztos védelmet nyújtott. A vár könnyebben támadható Ny-i és D-i részét a középkorban nagy félköríves árokkal vették körül, mely ma is jól látható. A plató területe erősen bolygatott, több helyen mélyedések, árokszerű bevágások tarkítják a felszínt. Az 1950-es évek végén, kisebb ásatás során a középkori várból sok vékony tégla került elő, valamint nyolc cölöplyukat is találtak, egy sorban, négyszögletes lyukakba mélyítve. A vár pontos alaprajzát csak teljes feltárással lehetne tisztázni.

/Karczag Ákos/

Forrás:

Győrffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. Bp. 1987. 208.

Borovszky Samu szerk.: Magyarország vármegyéi és városai. Hont vármegye. Bp. 1906. 53.

Anton Točík: Stratigraphie auf der befestigten ansiedlung in Malé Kosihy, bez. Štúrovo. 17-42. In: Kommission für das äneolithikum und die ältere bronzezeit, Nitra 1958. Bratislava 1961.


GPS: É 47° 54.891 (47.914852)
K 18° 45.553 (18.759212)

INFORMÁCIÓK: Ipolykiskeszi várát Esztergomtól É-ra, az Ipoly jobb partján találjuk. Az Ipoly mentén futó 564-es úton D felől Ipolykiskeszi (Malé Kosihy) faluhoz közeledve látható, hogy földút és villanyvezeték tart jobbra, K-i irányba, egy erdőcskével borított domb felé. Erre bekanyarodva majdnem az Ipoly széléig haladunk az úton, majd az É-i irányban előttünk magasodó dombra felmászva a várhoz érünk.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció