Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ilinci - Gornje PlavniceHorvátországHorvát-SzlavónországBelovár-Körös történelmi vármegye - Vár

  • Történelem
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás



ILYNCH-ILINCI

Zvijerci-Jelinac

 

Elhelyezkedése:

Bjelovár elővárosának, Zvijerci falunak a területén, a Bozótosnak (Grmovi) nevezett határban, a Jelinac pataktól délre, egy viszonylag szűk fennsík terül el, melyen Ilinac várának a helye található (a mellette elfolyó Jelinac patak is róla kapta a nevét). Kb. az 1900-as évekig itt volt megtalálható az ivanovcsáni (Ivanovčani) Markulin család parcellája, akik már legalább egy évtizede szántották, planírozták a területet. A fent említett évben, a várnak még látható volt a két árka és egy kör alakú sánca, mely a kb. 30 méter átmérőjű, alig 150 cm magasságú várat védte. Az 1920-as évekre, a központi földhalmot teljesen elegyengették, sőt egy kicsivel, még az árok szinte alá is mélyítették. A várban, 30x15x7,5 cm-es és 35x45x5 cm-es téglákat szántottak ki. A téglák méretei, megfelelnek mind a középkori, mind a római kori téglaméreteknek. Találtak itt mindkét korból különböző formájú keramikákat is, melyek közül több példányt, 1960-ban, a szomszédos Markovac falvai Drago Ponjan, be is szállított a bjelovári múzeumba. Hasonló jelenségeket figyelt meg az ivanovčáni Fabijan Antoljak és dr. Stjepan Tomaš ugyanerről a településről.

 

A várhely neve és múltja:

Ilinac, egy bizonyos Ilinka, vagy Ilanch nevű nemesasszony birtoka volt, aki ellen, szerepe szerint, 1376-ban(42), Chirke Péter körösi ispán egy tárgyalást folytatott, melyen jelenvolt egy bizonyos Markó nevű ember is, a közeli Szt. János kápolna (Markovac és Ivanovčani) rektora. Az említett Ilinka, egy komarnicai nemes, István fia, Miklós leánya volt. Az 1400-as évek környékén(43) itt birtokos Illés lehetséges, hogy egy László fiának említett László leszármazottja volt. Ennek a Lászlónak volt egy leánya is, akit szintén Ilkának nevezetek, és aki Konyszki Miklós herceghez (knez Nikola Konjski) ment feleségül. Az 1449-es esztendőben(44), Ilinácot elzálogosították a sztrezai pálosoknak, majd 1451-ben(45), Ilinka asszony ugyanennek a kolostornak ajándékozta „Ilych” településhez tartozó egyik pusztabirtokát, öt jobbágyával és kúriájával együtt, mely alatt, akár egy várat is lehet érteni. Ez után a birtok után, 1467-ben(46), más szomszédok is nyújtóztak, mint pld. Gudováci Péter és a dražanováci Szerpenic Gergely (Grgur Srpenic), továbbá a kirninai Vitéz László, ám 1467-ben(47), Ilka odaajándékozta Ilinácot a sztrezai pálosoknak, így a pereskedések elcsitultak.

„Ilyncz-et” ezután, Sztreza 1477-es(48) urbáriumában említették meg. Az utolsó pereskedés Ilinc körül, 1516-ban(49) zajlott, amikor is Pelbárt Iván mester, nádori protonotárius, kívánatosnak tartotta, hogy némi javakat birtokoljon Sztreza környékén, köztük Ilinácot is. A pálosoknak és védelmezőjüknek Gudováci Istvánnak, mégiscsak sikerült elérnie, hogy e pereskedés, az ő hasznukra zárult le. Tíz évvel később, a pálosoknak a növekvő török veszély miatt, el kellett hagyniuk a sztrezai kolostorukat és minden itteni javaikat, továbbá a levéltárukat is biztonságosabb területekre kellett költöztetniük. Az 1552-es esztendő környékére(50), már minden itteni falu kifosztottak és felperzseltek, a lakosság pedig Magyarországra, vagy a horvátországi Zagorjébe menekült. Az lehet, hogy némely család az itteni dús erdőkbe húzódva, tovább maradt.

 

JEGYZETEK:

42. CD XV. No. 159. p. 226; 1376. év

43. ?

44. K. Dočkal: Srednjovjekovna naselja oko Streze (Egy középkori település Sztreza környékén, „Starina” JAZU, 46. Zágráb, 1956. 158.)

45. ua.

46. ua.

47. ua.

48. ua.

49. ua.

50. ?




LOVRENCEVIC, Zvonko

 

Középkori várhelyek Bilogoréban (MEDIEVAL HILLFORTS IN BILOGORA)

 

Forrás: Lovrencevic, Z. (1989), Srednjovjekovne gradine u Bilogori, u: Arheološka istraživanja u Podravini i kalnicko-bilogorskoj regiji, "Posebna izdanja Hrvatskog arheološkog društva", 14: 139-166, Zagreb.

 

fordította és összeállította: Szatanek József

GPS: É 45° 55.402 (45.923367)
K 16° 51.369 (16.856152)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció