Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Öregvár - Inkey kastély

Keresztúr (Rasinja) tíz kilométerrel nyugatra található Kaproncától (Koprivnica), a Dráva menti főútvonal közelében. A Kemléki előhegység (Kalnička prigorja) lejtőinek elején, a Ludberg, Kapronca közötti út felezésében helyezkedik el. Keresztúr kultúrtörténeti műemlékeire, az egymásra rétegződés a jellemző. A báró Inkey család kastélyán és a Szt. Kereszt plébánia templomon kívül, még rá lehet lelni a keresztúri Öreg vár maradványaira, magában a faluban, továbbá a templomosok Apaj várának (Opoj grad) halvány nyomaira, a közeli Buda dombon (Budim brežuljka).

Keresztúrt az okiratok először 1170. körül említik, amikor Prodan püspök odaadományozza a Keresztúr körüli földeket a templomosoknak (589). Apaj várát (Castrum Apaywar) a török rombolta le 1532-ben (590), a XVII. században, mint rom említik, a XX. század elején még látható volt némi nyoma.

Hasonló történt a keresztúri (Kerestur) középkori várral is, valószínűleg Apaj várával egy időben keletkezett és a XX. század harmincas éveiben bontották le. Báró Inkey III. Imre, Keresztúr Öreg várát (540. kép) 1930-ban eladta, egy Takács Gyurinak nevezett embernek, aki az épületeit lebontva, anyagából ugyan azon helyen felépítette családi házát. Az Öreg vár szabálytalan alaprajzú épületegyüttes volt, két vagy három kisebb védőtoronnyal és egy nagyobb négyzetessel. Az Öreg vár gazdasági épületei északabbra voltak megtalálhatók, a mai kastély helyén (591). A kastély közelében van az, 1790-ben barokkizált, gótikus, Szt. Kereszt plébánia templom, amit ez idáig jó néhányszor átépítettek. A templom mellett található a valamikori uradalmi temető, melyben az Inkey család tagjait is eltemették (592).

A keresztúri birtokban számos tulajdonos váltotta egymást, akik közül az Inkey család tulajdonában volt a leghosszabb ideig Keresztúr. A XVI. század kezdetén, Apajt és Keresztúrt a Bocskai nemzetség birtokolta. Pekry Lajost, Keresztúr tulajdonosaként 1527-ben említik. Ő utána, Keresztúrt Erdődy II. Tamás (1558-1624) igazgatta. A birtokot leánya, Erzsébet örökölte, aki Mosoni Jusztinius József báróhoz ment férjhez, ezután az ő lányáé, Anna Erzsébeté, aki Auersperg Herberthez ment férjül. Keresztúrt tovább örökölte az ő lánya is, Mária Zsuzsanna, férjezett Allems grófnő, aztán annak a lánya Krisztina, aki Geiszruk József Károlyhoz ment férjül. Geiszruk gróftól Keresztúrt, Inkey Boldizsár (1786-1792) vette meg. Néhány forrás szerint, Boldizsár 1746-ban vette meg, mások szerint Geiszruk Iván Jakab, a birtokot 1778-ban zálogba adta Inkey Boldizsárnak, harminc évre, 107,000 forintért. Megint más forrás szerint Boldizsár fia, I. Imre lett 1808-ban Keresztúr tényleges tulajdonosa, miután a Geiszruk család elmaradt 20,000 forintnyi adóság visszafizetésével. Keresztúr 1945-ig maradt az Inkey család tulajdonában (593).

Legvirágzóbb időszakát a keresztúri uradalom a XIX. század második felében élte, amikor Inkey Ferdinánd vezette. Keresztúr ekkoriban a legnagyobb uradalom volt Kőrös illetve Varasd vármegyében. A következő majorságok tartoztak hozzá: Kuzminca, Prkos, Gorica, Ferdinánd major (dvor), Grbaševci, Ludmilla major és Gizella major, továbbá Imbriovec és Đelekovec (utóbb a nemes Adamovich családé). Gorica és Ludmilla major a méneséről volt nevezetes. Az uradalomban, 1848-ban 164 faluhely volt. Keresztúrban, 1860-ban nyitották meg az első téglagyárat és Kuzmincában a szeszgyárat. Keresztúr 4,268,37 hektárnyi területet és 13 majorságot foglalt magába, melyek közül hét zálogban volt. Az uradalomban ekkor 2,248,09 ha szántó, 9 ha kert, 509,7 ha mező, 16,5 ha szőlő, 158,7 ha legelő, 1,175,3 ha erdő, 1,73 ha mocsár és 149,36 ha műveletlen föld volt. A termesztett kultúrnövények a következők voltak: búza, rozs, zab, bab, borsó, lóhere, kukorica és répa. Inkey III. Imre a XX. század elején kezdte eladogatni a majorságai és a művelt földjeit a helybeli parasztoknak. A birtok az I. világháború után, az agrár reform következtében tovább csökkent (594).

A keresztúri kastélyt a báró Inkey család építette a régi kúria és az öreg vár gazdasági épületeinek a helyén, melyek közül egyet valószínűleg a XIX század elején építettek (hasonlíts össze a régi kataszteri térképpel, 547. kép), amit az uradalmi személyzet lakásaként használtak. A kúria is földszintes volt, alaprajzában kb. 12x54 méteres nagysággal. Hossztengelyében észak-dél irányban helyezkedett el. Ennek a földszintes épületnek az északi és a déli keskenyebb homlokzatához, keresztben egy-egy, egyszintes épületet építettek, így a kastély alaprajza egy „U” betűt formázott. A keresztúri plébánia évkönyve szerint, ez a hozzáépítés a keresztúri kastély 1883-1885 között lebonyolított átépítéssel volt kapcsolatban, tehát akkor, amikor az uradalmat Inkey Ferdinánd báró vezette. A kastély átépítéséhez részben felhasználták Apaj várának romjait is, építési anyagként. Az új kastély keletkezésével egy időben felhagytak az Öreg vár használatával is, amivel az, kezdett fokozatosan romosodni. A keresztúri kastély, késő historizáló jellegzetességekkel bír. A homlokzatokon különféle díszítő elemeket találhatunk, neoreneszánsz, neobarokk, neoklasszicista, neoromantikus jegyeket. Mivel a kastély régebbi, földszintes része a két világháború között romba dőlt, a fennmaradt északi és déli épületek most, mint külön álló építmények állnak egymástól 40 méteres távolságban. Ma szinte észre sem lehet venni, hogy egy épületegyüttesbe tartoztak. A kastély földszintes szárnyának (öreg kúria) lebontása után a nagyobb, déli épülethez, annak északi homlokzatához, egy teraszos, földszintes helyiséget építettek. Maga az épület egyszintes, szabályos téglalap alaprajzzal és erősen változatos déli homlokzattal, melyből a források szerint csak az erkély és a portál maradt fenn. A belső elrendezésének formája, közel eredeti állapotba maradt fenn: előtér a lépcsőházzal, kovácsoltvas korláttal, továbbá a festett mennyezetekkel és padló lapokkal. Az északi, kisebb épület, alaprajzában elnyújtott téglalap, jelentősen átalakított belső elrendezéssel. A kastély példátlan hasznosítása és az utolsó ötven év folyamatos átalakítgatása után hátra maradt épület, meglehetősen lepusztult állapotban van. A nagyobb épületben 1959-1994-ig általános iskolát helyeztek el, a kisebb kastély épületében a helyi hivatal és egy egészségügyi állomás volt (595). Az iskola kitelepítése után a könyv lezárásának évében (2000), a kastély üresen áll.

Keresztúr két teljes évszázadon keresztül a Pallini Inkey nemzetség, családi birtoka volt. A család nevét az okiratok a XVI. század elejétől említik. A család valószínűleg Magyarországról származik. A család a de Pallini előnevet 1724-ben kapta, osztrák grófságát 1856-ban, magyar-horvát grófságát 1875-ben, magyar báróságát 1895-ben. Inkey Péter (600) (1670) volt az első a családból, akinek birtoka volt Horvátországban. 1630-ban erdőt vett a Mura közi Dubraván, földeket Kotoriba körül és várat Légrádon. Fia, III. Ferenc (600) (szül. 1640) a kaproncai Ivánc birtokot vette meg. Ferenc fia, Iván (601) (1680-1747) Imbrovec birtokot vette meg és megkapta a de Pallini előnevet. Miután a legidősebb fia odaveszett a háborúban, a javait annak fiútestvére, Boldizsár (602) (1726-1792) örökölte, aki az Inkey család horvátországi ágának az ősének tekinthető. Horvátországi birtokait fia, I. Imre (603) (1757-1813) örökölte, majd utána az unokája, II. Imre (603) (1787-1848). A keresztúri uradalom a legvirágzóbb korszakát, Inkey Ferdinánd (604) (1829-1890) idejében élte, aki 1875-ben magyar-horvát bárói címet kapott (549. kép). Az ő fia, III. Imre (605) már nem volt annyira gondos gazdája a keresztúri birtoknak és csak időnként élt Keresztúron.

Az Inkey család 1944-ben Keresztúrról, Magyarországra, a Szekszárdhoz közeli, miszlai birtokára költözött át. A család leszármazottjai ma Ausztriában élnek (606).

Jegyzetek

(589) Feletar, D. 1976.: 157; Feletar, D. 1982.: 186; Feletar, D. 1992.: 127.

(590) A XVI. század folyamán és a XVII. század elején Keresztúrt a törökök gyakran támadták. A török először 1532-ben pusztította el Keresztúrt, amikor II. Szulejmán szultán visszatértében a Bécs alóli sikertelen hadjáratából, Apaj várával együtt leromboltatta. A török 1574-ben, 1576-ban és 1579-ben is visszatért Keresztúrra, továbbá 1603-ban is, amikor felgyújtották a keresztúri plébánia templomot.

Források: Đurić, T. i Feletar, D. 1981.: 150; Feletar, D. 1976.: 164; Horvat, R. 1941.: 73.

(591) Apaj váráról és a középkori keresztúri várról, az alábbi irodalom ír: Bösendorfer, J 1910.: Dobronić, L. 1984a.: 43-44; Feletar, D. 1976.: 154-166; Feletar, D. 1982.: 184-192.

(592) Đurić, T. i Feletar, D. 1981.: 149; Feletar, D. 1976.: 166-168; Feletar, D. 1982.: 192; Feletar, D. 1992.: 125-127; Horvat, A. 1966.: 57.

(593) Belošević, S. 1926.: 131-132; Đurić, T. i Feletar, D. 1981.: 149-153; Feletar, D. 1976.: 164-165, 169; Horvat, J. 1939.: 511. Krška, J. 1902.: 62; Rauš, Đ. 1980.: 128; Winter, M. 1980.: 362.

(594) Duišin, A. V. 1938/39.: 13; Đurić, T. i Feletar, D. 1981.. 153; Feletar, D. 1976.: 154, 169; Horvat, J. 1939.: 511; Krška, J. 1902.: 62-63.

(595) A keresztúri kastély építészete és története gyengén vizsgált. Az alábbi irodalom említi: Đurić, T. i Feletar, D. 1981.: 153; Feletar, D. 1976.: 127, 129; Horvat, A. i dr. 1970.: 83.

(596) Kumić, M. 1834.: br. 33. str. 285.

(597) Helman, T. 1994.: 52; Povijesni arhiv u Zagrebu, sign. 32818/I ex 1891. (Zágrábi történeti levéltár32818/I jelzet 1891-ből)

(598) Krška, J. 1902.: 63.

(599) A keresztúri történeti park még teljeséggel vizsgálatlan. Az irodalomban ritkán említik: Feletar, D. 1976.: 169; Jurić, I. 1989.: 78. Az általunk közölt leírása a fáknak és a cserjéknek az alábbi szerint: Rauš, Đ. 1980.: tab. 24. A különböző növény fajok közül kevés a viszonylag idős, melyek a történeti parkhoz tartozhattak, sokuk új telepítésű vagy maguktól teremtek: Tűlevelűek: Chmaecypari lawsonia, Juniperus communis, Larix decidua, Picea abies, Taxus baccata Thuja occidentalis, Thuja Gigantea, Tsuga canadensis; LOMBHULLATÓK: Acer camprestre, Acer ginnala, A. negundo var. Aureovariegatum, Aesculus hippocastanum, Alnus glutinosa, Betula verrucosa, Buxus semperviens, Catalpa bignonioides, Fraxinus excelsior, Hibiscus syraicus, Juglans regia, Lonicera nitida, Magnolia obovata, Morus alba, Philadelphus coronarius, Prunus padus, Prunus avium, Quercus robur, Rhus typhina, Robinia pseudoacacia, Salix babylonica, Salix caprea, Sambus nigra,Symphoricarpus recemosus, Tilia cordata, Tilia tomentosa.

(600) INKEY PÉTER (1670.) Inkey II. Ferenc (1596-1650) és Czobor Szentmihályi Mária fia volt. Feleségétől, Reviczky Éva bárónőtől egy fia született, III. FERENC (szül. 1640), aki légrádi kapitány és parancsnok és Kotoriba vajdája volt. Feleségétől, zalabéri Horvát Dorottyától, Iván (601. jegyzet) fia született.

Források: Duišin, A. V. 1938/39.: 10; Hrvatski povijesni muzej Zagrebu – zbirka A. Kulmera – (Zágrábi Horvát történeti múzeum – Kulmer A. gyűjtemény - )

(601) INKEY IVÁN (1680-1747) III. Ferenc és zalabéri Horvát Dorottya fia. A légrádi vár kapitánya és Kotoriba vajdája volt. Feleségétől, Mező Szegedi Szegedy Máriától, három gyereke született, Miután a legidősebb és a legfiatalabb fia is elesett a háborúban, az ő részeiket is testvérük, Boldizsár (602. jegyzet) örökölte. A „de Pallini” előnevet Iván, 1724. 12. 01-én kapta adományként.

Források: Duišin, A. V. 1938/39.: 10-11; Hrvatski povijesni muzej Zagrebu – zbirka A. Kulmera – (Zágrábi Horvát történeti múzeum – Kulmer A. gyűjtemény - )

(602) INKEY BOLDIZSÁR (1726-1792) III. Ferenc és zalabéri Horvát Dorottya fia volt. A Magyar királyság béli Zala vármegye főispáni tisztségét viselte, Pallin hatalmas uradalmát birtokolta, valamint a Horvát szábor virilistája volt (a virilista az országgyűlésnek származása és tisztsége alapján a tagja). Felesége zalapataki Nagy Julianna lett. Horvátországi birtokait fia, I. Imre (603. jegyzet) örökölte

Források: Duišin, A. V. 1938/39.: 10-12; Hrvatski povijesni muzej Zagrebu – zbirka A. Kulmera – (Zágrábi Horvát történeti múzeum – Kulmer A. gyűjtemény - )

(603) INKEY I. IMRE (1757-1813) Boldizsár és zalapataki Nagy Julianna fia volt (602. jegyzet). A horvátországi atyai javakat ő örökölte. Első feleségétől, jeszenői Jeszenszky Franciskától született fia, II. Imre. Második felesége, temerini Szécsén Antónia grófnő volt.

INKEY II. IMRE (1787-1848) a Lonjai síkság kiszárításának volt a királyi biztosa, ismert volt, mint a Zágrábi Horvát nemzeti színház megalapítója és támogatója. Atyja halála után eladta harmadik uradalmukat, Valpót, Helleprand von Prandaunak. Házasságot nemeskéri Kiss Jozefinával kötött, akitől örököse, Ferdinánd (604. jegyzet) fia született.

Források: Duišin, A. V. 1938/39.: 12; Hrvatski povijesni muzej Zagrebu – zbirka A. Kulmera – (Zágrábi Horvát történeti múzeum – Kulmer A. gyűjtemény - )

(604) INKEY FERDINÁND báró (549. kép) (1829. 06. 11-1890. 11. 22), II. Imre és nemeskéri Nagy Julianna fia volt. Kőrös vármegye alispánja, a Horvát szábor virilistája, császári és királyi kamarás, titkos tanácsos, a magyar mágnások házának elnökségi a tagja volt. A magyar-horvát bárói címet 1857. augusztus 17-én kapott. Házasságot 1858-ban kötött, sztritezsi Dyem Ludmilla grófnővel. Örököse fia, III. Imre (605. jegyzet) lett. Rajta kívül még három lánya is volt: LUDMILLA – Lili – (553. kép) (szül.: 1865. 11. 19.), Gabriella – Ella – (551. kép) (szül.: 1861. 01. 04.) és Ferdinándia – Nándia – (552. kép) (1859. 04. 13-1932) férjezett Waiga gróf Rüdt Collenberg (1896. 06. 03.).

Források: Duišin, A. V. 1938/39.: 12-13;Feletar, D. 1976.: 165; Znamenje vlasti i časti Hrovatskoj u 19. stoljeću, 1993.: 127-128; Hrvatski povijesni muzej Zagrebu – zbirka A. Kulmera – (Zágrábi Horvát történeti múzeum – Kulmer A. gyűjtemény - ); Janko barun Vranyczany-Dobrinović

(605) INKEY III. IMRE (Emmerich) báró (1870. 01. 29-1935.) Ferdinánd és sztritezsi Dyem Ludmilla grófnő fia volt (604. jegyzet). A Horvát szábor virilistája, császári és királyi kamarás, titkos tanácsos, a magyar mágnások házának elnökségi a tagja, az osztrák-magyar haderő alezredese, a Máltai lovagrend lovagja volt. Házasságot 1924-ben kötött Butteri Vicentini Franciskával egy lányuk, Ludmilla, akit Lilinek is hívtak és egy fiúk, IV. Imre (1926.), aki a II. világháború után kitelepül a Dél Afrikai Köztársaságba.

Források: Belošević, S. 1926.: 133; Duišin, A. V. 1938/39.: 13; Feletar, D. 1976.: 169; Janko barun Vranyczany-Dobrinović

(606) Források: Duišin, A. V. 1938/39.: 9-13; Hrvatski povijesni muzej Zagrebu – zbirka A. Kulmera – (Zágrábi Horvát történeti múzeum – Kulmer A. gyűjtemény - )

Irodalom

BELOŠEVIĆ, Gornjostubički Stjepan 1926: Županija Varaždinska i slobodni kraljevski grad Varaždin, Zagreb. (Varasd vármegy és Varasd szabad királyi városa, Zágráb)

BÖSENDORFER, Josip 1910: Crtice iz slavonske povijesti – s osobitom obzirom na prošlost županija: Križevačke, Virovitičke, Cisdravske Baranjske te kr. i slob. grada Osijeka u srednjem i novom vijeku, Osijek (Szlavóniai történeti vázlatok – különös tekintettel, Kőrős, Verőce, a Dráván inneni Baranya vármegyék, valamint Eszék szabad királyi városának, közép és újkori múltjából, Eszék)

DOBRONIĆ, Lejla 1984a.: Posjedi i sjedišta templara, ivanovaca i sepulkralaca u Hrvatskoj, Rad JAZU, knjiga 406. Zagreb (A templomosok, johanniták és szent sír lovagrend birtokai és székhelyei Horvátországban. a JAZU Műhelyének 406. könyve, Zágráb)

DUIŠIN, Antun Viktor 1938/39: Zbornik plemstva u Hrvatskoj, Slavoniji, Dalmatiji, Bosni-Hercegovini, Dubrovniku Kotoru i Vojvodini (1. dio – 1938, 2. dio –1939.) Zagreb (Horvátország Szlavónia, Dalmácia, Boszna-Hercegovina, Raguza, Kattaró, és Vajdaság, nemesi kódexe. (1. rész – 1938, 2. rész –1939.) Zágráb)

ĐURIĆ, Tomislav i FELETAR, Dragutin 1983: Stare građevine istočne Hrvatske, Varašdin: NIŠRO Varašdin. (Kelet horvátországi régi építmények, Varasd, NIŠRO Varasd).

FELETAR, Dragutin 1976: Stara rasinjska zdanja, Podravski zbornik, str. 153-170. Koprivnica (Régi keresztúri épületek. Dráva menti gyüjtemény, 153-170. oldal. Kapronca)

FELETAR, Dragutin 1982: 76: Stara rasinjska zdanja, Studije i radovi o Podravini. Biblioteka posebnih izdanja, knj. 22. str. 184-200. Čakovec: Zrinski. (Régi keresztúri épületek, Tanulmányok és dolgozatok a Dráva mentéről. Csáktornya: A Zrínyi könyvtár külön kiadványa).

FELETAR, Dragutin 1992: Spomenici kulture i povijesti u općini Koprivnica, Koprivnica. Muzej grada Koprivnice (A kaproncai körzet kulturális és torténeti műemlékei. Kapronca: Kaproncai városi múzeum.)

HELMAN, Tea 1994: Doprinos gradskog vrtlara Josipa Peklara vrtome i parovnom oblikovanju Zagreba 1878-1895. „Prostor” (Zagreb) vol. 2. br. 1-2, str. 115-134. (Adalék, Pekler József városi kertész tevékenységéhez, Zágráb kertjeinek, parkjainak kialakításában1878-1895. „Tér” (Zágráb) 2. sorozat, 1-2 szám, 115-134. oldal)

HORVAT, Anđela 1966. Rasinja str. 57, Sirać str 211, Suhopolje str. 344, Sveta Helena str. 349, Tenje str. 412, Trenkovo str. 448, Valpovo str. 488, Virovitica str 534, Vukovar str. 560. Enciklopedija likovnih umjetnost, sv. IV. Zagreb; Izdanje i naklada Leksikografskoga zavoda (Keresztúr 57. oldal, Szirács 211. oldal, Szuhopolje 344. oldal, Szt. Ilona 349. oldal, Ténye 412. oldal, Trenkovo 448. oldal, Valpó 488. olda, Verőce 534. oldal, Valkóvár 560. oldal. Képzőművészeti Enciklopédia, IV. kötet, Zágráb: A Lexikon szerkesztő Intézet kiadásában és terjesztésében)

HORVAT, Anđela és HABUNEK-MORAVAC, Štefica 1970: Dvorci i kurije sjeverno Hrvatske – stanje i mogućnosti njihova uključenja u suvremeni život, Zagrab, Repulički zavod zaštitu spomenika kulture. (Kastélyok és kúriák észak Horvátországban – az állapotuk és lehetséges jelenkori felhasználásukkal kapcsolatban. Zágráb, Köztársasági kulturális és műemlékvédelmi Intézet.)

HORVAT, Josip 1939: Kultura Hrvata kroz 1000 godina, Zagreb. (Horvátország kultúrája 1000 éven keresztül, Zágráb)

HORVAT, Rudolf 1941: Rimokatoličke župe u hrvatskoj Podravini, Hrvastka prošlost, br. 2. Zagreb. (Római katolikus egyházmegyék a horvátországi Dráva mentén, Horvátország múltja, 2. szám.)

KRŠKA, Josip 1902: Statistika i šematizam veleposjednika u Hrvatskoj i Slaviniji, Zagreb. (A horvátországi és szlavóniai nagybirtokok vázlata és statisztikája, Zágráb.)

KUNIĆ, Mihovil 1834: Rhapsodieen über Gärterei, Unlagen Obstbaumzucht und Landwirtschaft in Croatien. „Algemeine Deutsche Garten Zeitung” (Passau) XII. évf. 32. szám, 249-253. old. 33. szám, 257-261. old. 35. szám, 273-279. old. 37. szám, 289-293. old. 38. szám, 297-298. old. 39. szám, 301-304. old.

RAUŠ, Đuro 1980: Zelenilo bjelovarskog kraja, Bjelovar: Bjelovarski list i SIZ stambeno-komunalne delatnosti (Zöldül Bélavárnak vidéke, Bélavár: Bélavári újság és a SIZ lakó-kommunális tevékenysége)

WINTER, Marija 1980: Ludbreški grad i njegovi gospdari, Podravski zbornik, str. 357-369. Koprivnica (Ludberg városa és urai, Dráva menti gyűjtemény, 357-369. oldal. Kapronca)

(Mladen Obad Šćitaroci i Bojana Bojanić Obad Šćitaroci: Dvorci i perivoji u Slavoniji, od Zagreba do Iloka, Zagreb, 1998.) 

fordította: Szatanek József